Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-20 / 16. szám

6. oldal Horizont 1999. január 20., szerda Tökére vár a depressziós körzet Horváth a „duzzadó salakos” ügyben tájékozódik PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖR­ZETE - Megválasztásom óta számos, fokozott törődést igénylő ügyben kellett és kell el­járnom, ezért is „késett" vala­melyest ez a találkozó, hiszen jómagam korábban szerettem volna ilyen körben találkozni Önökkel. Remélem, hogy ha februártól az Országgyűlés munkarendje megváltozik, ak­kor gyakrabban találkozhatunk ilyen körben is, illetve az egyes településeken, s nem „csupán" a vezetőkkel, hanem a polgá­rokkal is - mondta Horváth László (képünkön), fideszes or­szággyűlési képviselő azon a fórumon, melyen Pétervására és a környező települések pol­gármestereivel, intézményveze­tőivel és civil szervezeteinek képviselőivel találkozott. A honatya azt is kifejtette: a térség fejlődésének alapfelté­tele az infrastrukturális lemara­dás bepótolása. Emellett maxi­málisan ki kell használni a vál­lalkozási övezetté nyilvánítás kínálta lehetőségeket, s a térsé­get ezen előnyök alapos meg­ismertetésével kell „kiajánlani” a befektetőknek. Ennek jegyé­ben például a Nokia céggel máris felvették a kapcsolatot. Arról is szólt: minden kez­deményezésre nyitott, s minden ügyben igyekszik képviselő­ként segítsé­get nyújtani. A polgármes­terek felveté­seire vála­szolva ilyen támogatandó ügyként emlí­tette a ceredi határátkelő megnyitását is. Halász Károly, a megyei ön- kormányzat alelnöke a tervezett szennyvízberuházás kapcsán ki­fejtette a polgármestereknek: aki most a beruházáshoz 75 százalékos támogatást el tud érni, az igen büszke lehet ma­gára. Egyben intette a települé­sek vezetőit: inkább némi tarta­lékot igyekezzenek képezni, minthogy a befejezetlen csator­názás közben kelljen pénzekért rohangálniuk... Azt is hozzá­tette: Pétervására körzete egy „depressziós vidék", makacsul tartja magát az átlagot jóval meghaladó munkanélküliség. A honatya egyébként „kör­zetjáró” körútja során Parádot és Bátort is felkereste, ma dél­előtt pedig Szilvásváradra láto­gat, ahol egyrészt 12 környék­beli település vezetőivel talál­kozik, másrészt a sok gondot okozó ózdi, úgynevezett „duz­zadó salakos” házak ügyében is tájékozódik. (espé) A normatíva az oktatásra elég (Folytatás az 1. oldalról) Összességében városi szinten az intézmények 258 órával ke­vesebb óraszámot használtak fel, mint a rendelkezésükre álló keret. Ez ugyan 16 millió forint megtakarítást jelent a városnak, ám a szakképzés átalakulásával várhatóan növelni kell majd a felhasznált órakeretet, mivel az általános műveltséget megala­pozó szakaszban a gimnáziumi és szakközépiskolai oktatásban már azonos mértékű csoport- bontásra lesz szükség. A három, összesen 598 fős kapacitású kollégium csak részben kihasznált, s a vegyes kollégiumokban nem biztosított a nemenkénti egy nevelő. A megfelelő létszámú nevelő al­kalmazása feloldaná ugyan a jogszerűtlen állapotot, ám je­lentős költségnövekedést is okozna. A hat intézmény teljes költségvetési kiadása mintegy 700 millió forint, saját bevéte­leik viszont ennek csupán 17 százalékát teszik ki. A több mint 500 milliós kü­lönbséget az önkormányzat az állami normatíva összegéből, il­letve egyéb saját bevételeiből fedezi. Az állami hozzájárulást a város részben a fenntartási kiadásokra csoportosítja, az oktatási feladatok finanszírozá­sával szemben. A jelentés rámutat: ha a jö­vőben esetleg a központi nor­matíva csak az oktatási tevé­kenységre nyújt fedezetet, és a fenntartónak saját forrásból kell kigazdálkodnia a működési ki­adásokat, akkor a jelenlegi belső arány egyre nehezebb helyzetbe hozhatja a várost. Sziréna Fiatalokat támadtak meg, ám a rendőrök elfogták őket EGER - Január 10-én este 20.10 és 20.30 óra között a megyeszékhelyen, az István borozó előtt három fiatalem­ber megállított két arra ha­ladó középiskolást. A fiúknak kábítószert aján­lottak megvételre, de ezt a ké­sőbbi sértettek elutasították. Ezt követően az egyikőjük nyakához kést fogtak, a zse­beit átkutatták, és eltulajdoní­tották 30 forintját, a szemé­lyes iratait és bankkártyáját. A másikuktól 13 forintot vet­tek el, majd a sértetteket tett- leg bántalmazták és arra kényszerítették őket, hogy az eltulajdonított bankkártyával a Széchenyi úton lévő jegyki­adó automatából pénzt vegye­nek fel. Ez nem járt sikerrel, mert a kártyán nem volt fede­zet. A sértettek feljelentését követően az egri nyomozók nagy erőkkel és széles körben kezdték meg az elkövetők felkutatását, amely január 18- án sikerrel járt. A három el­követőt, a 26 éves M. K. és K. T. egri, illetve a 19 éves B. G. vajszlói lakosokat elfogták és kihallgatásukat követően őri­zetbe vették. Csoportosan el­követett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást ellenük az Egri Rend­őrkapitányság Bűnügyi Osz­tálya. Előzetes letartóztatá­sukról a bíróság dönt majd. Az ügy érdekessége, hogy az elkövetők egyike, M. K. a tavalyi év végén több társával csoportos garázdaságot köve­tett el Eger egyik közismert szórakozóhelyén, majd idén év elején a Makiári úton tá­madott meg egy hölgyet, s be is tört egy élelmiszerboltba. Ugyancsak rendőrségi hír, miszerint a hatvani bíróság gyorsított eljárással tárgyalta annak a férfinak az ügyét, aki a hét végén az ÉMÁSZ Rt. he­lyi telepén illegálisan színes­fémet gyűjtött. Az illetőt sza­badságvesztésre ítélték. (m. k.) A Malackodjon a Hírlappal nyertesei Fortuna segítségével Tarnaleleszre „utazhat” a hízó (Folytatás az 1. oldalról) A sorsolás alapján a fődíjat je­lentő hízó nyertese: Fejes Jó­zsef tamaleleszi olvasónk (Kossuth u. 97.) lett. Ötvenen háromezer forint ér­tékű kóstolócsomagot nyertek: Sereg András Eger, Kárpát u. 15. 1/2.; Túrán György Eger, Mátyás király u. 68. Fsz. 1.; Vona József Pély, Fő u. 97.; Asztalos György, Pély, fő u. 77.; Simon Benedek Heves, Holló u. 10.; Varjú János Pély, Bajcsy u. 33.; Gugi Já­nos Eger, Kallómalom u. 12. 2/11.; Jakab Gáborné Eger, Galagonyás u. 7.; Solymosi Sándor Felsőtárkány, Bocskai u. 10.; Csirke Kálmán Eger, Mély u. 8.; Csáti Sándor Fel­sőtárkány Fő u. 207.; Kovács Attila Szomolya, Bem u. 20.; Pajtók Benjámin Eger, Tímár u. 6. 3/6.; Gerencsér Zoltán Novaj, Mátyás k. u. 79.; Sütő Benjámin Nagyvisnyó, Dózsa u. 10.; Barczai László Eger, Eszterházy tér 6. 3/8.; Pap Jó- zsefné, Szomolya, Radnóti u. 1.; Horcsin Miklós Eger, Ko- háry u. 4. 1/3.; Dr. Czifra Jó- zsefné Eger, Remenyik Zs. u. 13. 2/1.; Kecskés Sándor, Is­tenmezeje, Béke u. 45.; Nagy Benjámin Istenmezeje, Tán­csics u. 10.; Fülep Imre Eger, Mikes K. u. 45.; Csörgő Jó- zsefné Eger, Keglevich u. 13.; Rabóczki Ignác Eger, Garay u. 39.; Török Vilmosné, Eger, Kertész u. 82.; Engler Imréné Eger, Hell Miksa u. 16.; Csirmaz István Eger, Újsor 65.; Palla Ferencné Eger, Mekchey u. 15.; Rázsi Sán- dorné Eger, Boccskai u. 10.; MÁV Üdülő Parádfürdő, Fe­hérkő u. 1.; Bene Tibor Eger, Csokonai u. 65. 1/4.; Kócza Tibor Eger, Töviskes tér 8. 1/4.; Jakabné Jakab Katalin Eger, Cifrakapu u. 122. 1/4.; Cseglődi Miklós Felsőtár­kány, Fő u. 278.; Horváth Dezső Eger, Szálloda u. 6. 2/2.; Eged Emil Eger, Alvégi u. 12.; Kovács Bertalan Mi- kófalva, Lipót u.; Vári Béla Eger, Joó J. u. 34.; Takács Jenő Eger, Kallómalom u. 2. 1/3.; Román Antal Kere- csend, Demjéni u. 26.; Mu- csinka István Eger, Vécsey u. 9.; Pálinkás Péterné Eger, Rákóczi u. 46. 3/17.; Benkő János Eger, Balassi B. u. 4L; Ali Sándor Eger, Rákóczi u. 58. 1/4.; Bagi Béla Eger, Rá­kóczi u. 57.; Grezsu Sándor Eger, Szüret u. 12.; Horváth József Aldebrő, Arany J. u. 57.; Stefán Mónika Eger, Kandra Kabos u. 21.; Kamo- csár László Eger, Barkóczy u. 13. 2/9.; Kalicz László Eger, Szabadkai u. 3. * Gratulálunk a nyerteseknek! A nyereményeket egyéni megbeszélés után juttatjuk el. Fogad a honatya és új elnökség lesz GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE- Dr. Mánya Kristóf fideszes honatya ma fogadóórát tart. A gyöngyöstarjáni polgármesteri hivatalban 15-16 óra között, a gyöngyöspatai önkormányzat hivatalában pedig 16.15-től 17.15 óráig várja a polgárokat. Munkáját Keresztes György és Székely Zoltán segíti. * A Fidesz tegnap az alábbi, Ba­lázs József megyei elnök által jegyzett közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe. „A Fidesz-Magyar Polgári Párt gyöngyösi szervezete ja­nuár 18-án közgyűlést tartott, melyet a helyi Fidesz-tagok mintegy 70 százalékának kez­deményezésére hívtak össze. A közgyűlésen megtárgyalták az elnökség tagjai ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt is. A kérdésben titkos szavazással döntöttek, melynek során az el­nökség visszahívását egyhangú­lag megszavazták. A tisztújító közgyűlést a tagság egyhangú döntése alapján rövidesen meg­tartják.” Itt az Erste Bank Kérem, hogy küldjenek további információt az ERSTE BANK HUNGARY RT. szolgáltatásairól! telefonszám: Kérjük, ezt a lapot kitöltve küldje el az alábbi ckme: MC MedlaCompany Kft 1388 Pf. 73. Az adatszolgáltatás önkéntes! Aláírásommal hozzájárulok, hogy adataimat adatkezelés céljából az ERSTE BANK HUNGARY RT. felhasználja. Az adatkezelést a MC MedlaCompany Kft. végzi. Az adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatomat írásban az alábbi címen módosíthatom: ERSTE BANK RT. Stratégiai Marketing, 1372 Budapest 5. PL: 420. Adataimat az ERSTE BANK HUNGARY RT. harmadik fél részére nem adhatja át. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. Magyarország ötödik legnagyobb fiókhálózattal (59 fiók) rendelkező bankja. Az anyacég, az Erste Bank AG Wien, Ausztria legrégebben alapított pénzintézete, egyben az ország második legnagyobb bankkonszemje. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. vele szorosan együttműködve kívánja megvalósítani a fejlődésen és a lehető legnagyobb biztonságon alapuló üzletpolitikáját. Első a biztonság.

Next

/
Thumbnails
Contents