Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-15 / 12. szám

8. oldal Horizont 1999. január 15., péntek Új név és lakossági szolgáltatás Bankfiók a régió piacán Megfelelő előkészületek után nyitotta meg fiókját a megye- székhely belvárosában a többségi osztrák tulajdonban levő Raiffeisen Unicbank - jelentette be tegnap sajtótájékoztató keretében dr. Gara Iván, az rt. vezérigazgató-helyettese. Kö­zel százötvenmillió forintos költséggel alakították ki az új létesítményt, s ezzel régi elképzelésük teljesült. EGER - Azt is elmondta, hogy a fióknál kilencen dol­goznak, és igazgatója Habis László elismert szakember, volt alpolgármester lett. Az egri fiók része a bank orszá­gos hálózatának. A fiókok száma eléri a harmincat, és a nagyobb városokban talál­ható. A pénzintézet 12 éve van jelen a hazai pénzpiacon. A tavalyi évet is eredménye­sen zárta, és a mérlegfőösz- szege 198 milliárd forintra növekedett. Az adózás és cél­tartalékképzés előtti eredmé­nye meghaladta a kilencmilli- árd forintot. Ezzel a hazánkban tevé­kenykedő harmadik legna­gyobb bankká lett. Mint hangsúlyozta: az idei év fordulópontot jelent éle­tükben. Január 18-tól az új nevük Raiffeisen Bank Rt. lesz, és beindítják a lakossági üzletágat is. Eddig a vállalati, az önkormányzati és a ma­gánszemélyeknek különleges szolgáltatásokat nyújtó üzlet­ágat működtették, amelyet a lakosságival bővítenék ki. Ezzel döntő lépéseket tesznek az univerzális bankká válás felé. Céljuk, hogy rövid idő alatt azon öt-hat hazai bank­csoport tagjai legyenek, ame­lyek a pénzügyi szolgáltatá­sok meghatározó részét nyújt­ják. Ezért a lakosságnak első­ként kínálnak olyan érték­számlát, amely egyesíti a fo­lyó- és a betéti számla elő­nyeit. Forintban és konvertibi­lis valutában egyszerre megnyitható a nap 24 órájá­ban. A hét minden napján te­lefonon és az Interneten is el­érhető. A bank az említett érték­számlán túl betétlekötési, il­letve hitelfelvételi lehetőséget is biztosít. A lakossági ter­mékpalettát már az üzletág indításakor bankkártyák, be­fektetési jegyek, lízing- és részletfizetési lehetőségek, nyugdíjpénztári szolgáltatá­sok, utazási biztosítás és la­kástakarék is színesíti. A fió­kok közül év végéig tizenötöt napi 24 órán át üzemelő önki- szolgáló bankterminállal sze­relnek fel. Habis László, az új egri fiók vezetője elmondta, az elmúlt napokban már megtet­ték az első lépéseket szolgál­tatásaik megismertetésére. Néhány nagyobb exportáló vállalkozást kerestek fel és tettek ajánlatokat. A vállala­toknak, az önkormányzatok­nak ajánlják a Phare-társfi- nanszírozású energiahaté­konysági hitelt. A vállalati üz­letágban elsősorban az építő­ipari vállalkozások, az expor­tőrök okmányos ügyletei le­bonyolításának piacán látnak új lehetőségeket. Emellett a magasabb jövedelemmel, je­lentős megtakarításokkal ren­delkező magánügyfélkörnek kínálnak bizalmi bankkapcso­latot, tanácsadást, (mentusz) HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Képzési ajánlattételi felhívása a többször módosított 6/1996.(VII. 16.) MüM rendelet 3.paragrafus (2) bekezdése szerint szakképesítést, folytató intézmények jegyzékére való felkerülésre A Heves Megyei Munkaügyi Központ felhívással fordul a felnőttképzéssel, iskolarendszeren kívüli munkaerőpiaci szakmai oktatással foglalkozó intézmé­nyekhez, gazdálkodó szervezetekhez a munkanélküliek 1999. évi képzését , átkép­zését. szolgáló max. 18 hónap időtartamú programok kidolgozására és meg­valósítására. Ajánlat, nyújtható be mindazon képzési irányra, amelyek a megyei munkaerőpiaci helyzet szempontjából indokoltak, a munkaerőpiacról kiszoruló rétegek képzését szolgálják, a megszerezhető képesítés pedig a munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit növeli,és konkrét munkáltatói igényekre épülnek. A Megyei Munkaügyi Tanács határozata értelmében elsőbbséget élveznek: • a hátrányos helyzetű, 8. általános iskolát végzett., 16. életévüket betöltött fiatalok első szakképesítéséhez jut tatását, megvalósító speciális programok • a pályakezdő munkanélküliek foglalkoztatását, elősegítő, képesítést nyújtó programok • a szakmunkás és szakközépiskolai képesítéssel rendelkezők munkaerőpiaci esélyeit, javító kiegészítő, illetve továbbképzések • szakmai előképzettséggel rendelkezők állami nyelvvizsgára felkészítő idegen nyelvi, számítástechnikai, vállalkozói stb. képzések • a megváltozott, munkaképességű munkanélküliek munkába helyezését elősegítő speciális képzési programok • a tartósan munkanélküliek, a foglalkoztatás szempontjából halmozottan hátrányos helyzetű, csekély elhelyezkedési eséllyel rendelkező célcsoportok szakképesítéshez juttatását., valamint, a munka világába ’ történő újbóli bekapcsolódását megvalósító, illetve segítő speciális képzési programok • korszerű technikát képviselő gépek, berendezések kezelésére és technológiák alkalmazására felkészítő képzések. Csak konkrét, foglalkoztatási igény vagy lehetőség esetén támogatjuk azokat a képzéseket^ amely szakmában az iskolarendszeri! oktatás jelentős létszámot bocsát, ki. Azonos tartalmú képzési programok esetén a Heves megyei székhelyű és a Munkaügyi Központnál referenciákkal rendelkező intézmények előnyt élveznek megyén kívüli székhelyű képző intézményekkel szemben. Az ajánlatnak tartalmaznia kell: • a képző intézmény 2/1997. (1.22.) MüM rendeletben foglaltak szerinti „Tanúsítvány” számát, új képző esetén a „Tanúsítvány” fénymásolatát. • a képzési program ajánlattételi lapját és annak mellékleteit. Az ajánlatokat 2 példányban kérjük beküldeni az alábbi címre: Heves Megyei Munkaügyi Központ 3300 Eger, Kossuth L.u.9. Beérkezési határidő: 1999. február 19. Az ajánlattételi nyomtatványok a Heves Megyei Munkaügyi Központ Munka­erőpiaci Programok Osztályán vehetők át. (3300 Eger, Kossuth L.u.9. I. emelet). Az ajánlattétellel kapcsolatos általános tudnivalók: 1. Az az ajánlat, melynek költségnormái meghaladják a Munkaügyi Minisztérium és a Szociális és Családügyi Minisztérium által közleményben meghatározott, költ ségnormák keret eit, érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. 2. Az az ajánlat, amely nem felel meg a felhívás feltételeinek, vagy határidőn túl érkezik be, nem kerül elbírálásra. Az ajánlattétel elbírálási határideje: 1999. március 25. Ezúton hívjuk fel a képző intézmények figyelmét, hogy évindító tájékoztató értekezletet tartunk. Időpont: 1999. január 19. (kedd) de. 10.00 óra Helye: Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltsége Eger, Klapka Gy. u. 9. IV. em. tárgyaló (3Q327) Heves Megyei Munkaügyi Központ Csőtörés. Az egri Sas út és Kertész utcák találkozásánál tegnap délben csőtörés miatt hatal­mas buzgár tört fel. A hirtelen született tó meglepte az autósokat, a vízmű szakemberei a lakos­sági bejelentést követően másfél órán belül elhárították a bajt. fotó: pilisy elemér Nem a teljesítmény és a verseny izgalma, inkább a természet megismerése a cél Túrák a bükki kultúra felfedezésére Újabb szakosztállyal gazdagodott a szabadidős sportok palet­tája. Az Egri Spartacus Természetjáró Szakosztályt tájfutók alapították, akik az évekig tartó aktív mozgás következtében mostanra a szabadidős sportot helyezték előtérbe. EGER - Az alapító tagok úgy gondolták, az évek múlásával sem szakadnak el a természet­től, ezért alakult ez a szakosz­tály — mondja Cseh Zita szak­osztályvezető. - A tájfutás évek alatt egészségügyi problémákat okoz, ami nem jelenti azt, hogy a mozgást abba is kell hagyni. Beszélgetéseinkkor kiderült, hiába járjuk a Bükköt, sok ter­mészeti csoda még általunk sem ismert. A teljesítménytúra vagy versenyszerű tájfutás lehetet­lenné teszi, hogy rácsodálkoz­zunk e jelenségekre. A szakosztály vezetője hoz­zátette: a mai világ nagyon tel­jesítmény- és verseny centrikus. Ezért az általuk vezetett túrák „lazítóbb” jellegűek lesznek. L+JVTÚTUl Viszonteladókat és egyéni vásárlókat egyaránt keresünk az általunk gyártott egy- és kétszemélyes csővázas szánkók értékesítéséhez. Ára: 2700 Ft-tól + áfa. Érd.: ALEX Vállalkozás Tel.: (23J-341 -356, (23)-340-356 Telephely: 2072 Zsámbék, § _______Magyar u. 21-23._______J K iváló lehetőség!! Osztrák-Magyar Vállalat azonnali belépéssel szervezőket és eló'adópárokat vesz fel! Feltételek: vállalkozói igazolvány, saját személygépkocsi, 25-55 év között, jó kommunikációs készség Bérezés szervezőknek: heti fixum + magas jutalék § Előadóknak LESZERVEZETT f előadások biztosítása! Tel. információ: 96/433-927 és 418-979 Sem a diktált tempó, sem a rá- készültség nem játszik szerepet. Arra törekszenek, hogy egy komplex élményt adjanak és kapjanak. Azon túl, hogy a tüdő a jó levegőn tisztul, a szív terhe­lődik, a szem is esztétikus él­ményekben gyönyörködhet. S az ész is dolgozik. A túraveze­tők felkészülnek a Bükk neveze­tességeiből, s rögtönzött törté­nelem-, biológiaórákon rögzítik a látottakat. Az első túrán résztvevők megtudhatják, hol is vannak a bélapátfalvi katonasí­rok, s miért a túrázók gondoz­ták azokat. Később a Bükk hegység barlangkultúráival is­merkedhetnek meg, az ősember által kialakított bükki kultúrától a lillafüredi barlangrendszerig. S a hegyek ölelésében meg­búvó évezredes várkultúra éppúgy bemutattatik, mint a térség ipari kultúrája. Mindez érdeklődés- és túra- cipő-függő. A szervezők a nem sportolók kondíciójához mére­tezték a távolságot és a magas­ságot. Később kerékpár-, vízi- és magashegyi túrák is lesznek, de ezek már nagyobb felkészü­lést igényelnek. A konkurenciától nem tarta­nak. Igaz, túraajánlat mindig akad, ám ezek jellege, elvárásai különbözőek. A most megala­kult szakosztály célja az, hogy a test mellett a szellem is meg­kapja „táplálékát”. Az első túra időpontja január 24. A vállalkozó kedvűek 1 .li­kőr indulnak a vasútállomásról, az útvonal: Bélapátfalva. Kato­nasírok, Peskő-barlang, Peskő- völgy és Felsőtárkány. (s/.uromi) Tudományos Ismeretteij esztő Társulat Hungary! ||®Ú Távoktatás Szakosított menedzserképző kurzusok! Nyílott Szakképzéaört Kosalapi tvény felsőfokú (OKJ szám: 54 3439 01) TOMg felsőfokú (OKJ szám: 54 3434 02) Kereskedelmi menedzser kurzusunkat a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány támogatásával kínáljuk. Ha Ön 1999 februárjáig beiratkozik, a következő pluszszolgáltatásokat kapja: •tandíjtámogatást (40 000 Ft) •videokazettát kereskedelmi esetpéldákkal •videokonferencián vehet részt •Internet segítségével is konzultálhat Jelentkezés, felvilágosítás: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bugát Pál Egyesülete 3300 Eger. Klapka u. 9. 3301 Eger, Pf.: 64. tel.: .(36) 313-395 fax: (36) 310-743 email: tit@ektf.hu Jelentkezési határidő: 1999. január 30. ,39333, Környezetbarátok EGER - Az Európai Unió szigorú előírásait betartva készítette új növényvédő szereit a Zeneca Hungary Kft., az angol cég hazai le­ányvállalata. Tegnap a me­gyeszékhelyen Heves, Bor- sod-Abaúj-Zemplén és Jász- Nagykun-Szolnok megyei szakembereknek dr. Lánszki Imre marketingigazgató kü­lönösen az egri és a mátra- alji borvidékre ajánlott sző­lővédő szereket. Azokkal az elmúlt év csapadékos őszén jó eredményeket értek el. Példaként említette, hogy ezeknek a szereknek a haté­konyságát a Borsod megyei Növény-egészségügyi és Ta­lajvédelmi Állomás labora­tóriumában vizsgálatokkal támasztották alá. Eredmé­nyes használatukat a tokaji borvidéken szerzett kedvező tapasztalatokkal bizonyí­totta. A Chinoin Rt. területi képviselője, Kovács Gábor arról beszélt, hogy a vállal­kozást 1990-ben az elsők között privatizálták, és a francia Sanofi-csoport több­ségi tulajdona lett. Elsősor­ban a gyógyszereiről híres cégnél az állatgyógyászati és a növényvédő szerek gyár­tása is nagy jelentőségű. Arra törekszenek, hogy kedvező árakon a gazdasá­gos szerfelhasználást segít­sék elő. Ehhez ajánlanak kü­lönböző készítményeket. Mint rámutatott: arra ösz­tönzik a mezőgazdasági termelőket, hogy igyekez­zenek megelőzni a növényi kórokozók és az állati kár­tevők elterjedését. A mun­kájuk ezzel válhat még eredményesebbé. (m. k.) AKCIÓ! Hétfőtől növényvédőszer-vásár az egri Agroker Kertbarátok Boltjaiban Eger, Kistályai u. 18. 313-118 Eger, Szvorényi u. 50. 312-037 MOST - 10 % kedvezmény! Megérkeztek a szebbnél szebb virágmagvak, valamint a borsó és zöldségfélék! Számítástechnikai Kft. SZOMBATON is várja kedves vásárlóit 9-13 óráig Eger, Deák F. u. 49. Tel.: 36/412-577 Fax: 36/411-494 Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bugát Pál Egyesülete 90 ÓRÁS INTENZÍV KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA-FELKÉSZÍTŐ tréningeket indít angol és német nyelvből január 18-a hetén A tanfolyam díja: 29.500 Ft, amely tartalmazza az állami nyelvvizsga díját is! Állami nyelvvizsga: 1999- március 13-án, ill. 20-án. KEZDŐ NÉMET és ANGOL nyelvtanfolyamok indulnak január végén, FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ TÖRTÉNELEMBŐL Jog-, közgazdaságtudományi egyetemre, pedagógiai főiskolára jelentkezőknek valamint MÚVELŐDÉSSZERVEZÉSBŐL február elejétől! TIT Eger, Klapka u. 9- Tel.: (36) 313-395 Fax: (36) 310-743 __________________________________________________________________(39336) A Heves Megyei Hírlap terjesztésére kézbesítőt keresünk Andorn aktálya területére. / Érdeklődni a 326-603-as és a 30/9350-536-os telefonszámon. Az ütőképes napilap —I'll A Heves Megyei Hírlap közel 100.000 olvasójával a MMH megye legolvasottabb napilapja. A napi aktuális megyei információk mellett rendszeresen megjelenő színes mellékleteivel teszi teljessé az olvasói igényeknek való megfelelést. Az Autóstop az autók szerelmeseinek, a Jó tanács az egész­séges életmódot kedvelőknek nyújt hasznos tanácsokat. A Nyug­díj című összeállítás az új nyugdíjrendszerben próbálja eligazítani az olvasót. A műsormagazinunk a heti rádió- és televízió­műsorokról ad részletes tájékoztatást. Az alaplap és a mellékletek szerves egysége így ütőképes megyei napilappá teszi a Heves Megyei Hírlapot. HEVESM,u HÍRLAP A helyi érték 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Hívható ingyenes telefonszámunk: 06-80-412-646

Next

/
Thumbnails
Contents