Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnap Reggel 1. szám
Ünnepek és fogadalmak A fonó nyomok a konyhába vozotnek Már legalább két évtized is eltelt azóta, amikor Koczka Józsival egy időben koptattuk a hatvani Bajza József Gimnázium padjait, s törtünk borsot tanáraink orra alá. A sors úgy hozta, hogy most egy városban végezzük dolgunkat. Szintén a sors fintora, hogy ezúttal az ő orra alá törnek borsot, nem bosszúból a volt tanárai, hanem a bűnözők. Józsi ugyanis rendőr. gyösi főiskolán. A mostani munkám nem új számomra, hiszen a bűnügy területén dolgoztam vizsgálóként. A legnagyobb eredménynek mindig azt tekinti, ha sikerül egy bűnügyet felderíteni. Legyen az egy nyugdíjastól pár száz forintot lopó tettes, vagy több milliót sikkasztó csaló.- Az újságok is hírt adtak arról - mesélte Koczka Józsi Koczka hadnagy tősgyökeres Heves megyei. Szűcsiben cseperedett felnőtté, majd néhány kitérő után került a városi rendőrkapitányságra. Jelenleg a nyomozó alosztály megbízott vezetője.- Tizenhárom éve szolgálok és védek - mondta a rendőrtiszt s közben diplomát szereztem- a gyön-hogy a városban és környékén százával törték fel az autókat. Az év legna1 gyobb élménye is ehhez kapcsolódik, mert sikerült az elkövetők egy részét felderítenünk. Az is tény viszont, hogy az élet elleni bűncselekmények mindig megráznak, függetlenül attól, hogy higgadtan és a -szakmai tudásunk legjavát kell adnunk a gyilkos elfogása érdekében.- Feleségem és a gyermekeim már hozzászoktak ahhoz, hogy gyakran távol vagyok tőlük. Olyannyira, hogy a fiam is hasonló pályára készül. Ám a karácsony és az ünnepek valahogyan mégis a családé. Ilyenkor együtt vagyunk, s egymásnak szenteljük legalább azt a pár órát. A Hírlap „nyomozója” felderítette, hogy a nyomok a konyhába vezetnek. Koczka hadnagy ugyanis gyakran settenkedik a lakás eme zugában.- Valóban sokan tudják rólam, hogy imádok sütni, főzni, s nem csak az ünnepek alkalmával. Karácsonykor is én készítettem a menüt. Pulykamell volt gombamártással. A főzés szere- tete nálunk családi hagyomány, nekem pedig a hobbim.- Már két napja itt az új év. Mit kívánsz magadnak és másoknak?- Kívánok a Heves Megyei Hírlap minden olvasójának, s minden tisztességes, törvénytisztelő embernek eredményekben gazdag boldog új esztendőt! A „csirkefogóknak” pedig ígérhetem, jövőre is a nyomukban leszünk, remélem, hatékony munkával. . . Eáczán Attila Első kérdésre elárulja a receptet. Attól, hogy valaki ismeri a tészta ösz- szetételét, az elkészítés módját, még nem válik mézeskalácsossá. Ahhoz más is szükséges: idő, türelem, az anyag és a munka szeretete. Bálintné Fadgyas Eszter azt sem titkolja: akadnak, akik a fortélyokat, műhelytitkokat nem szívesen osztják meg a laikusokkal, sőt a szakmabeliekkel sem. Ő fontos feladatának tekinti, hogy az ismereteket átadja. Ebben az is szerepet játszhat, hogy az „édes mesterség” inkább kedvtelése, választott hivatása a tanítás. A siroki általános iskolában oktatja az alsó tagozatos gyerekeket. Nem csupán a betűvetésre, számolásra, hanem olykor kötényt kötnek, nekilátnak mézeskalácsot süt ni.- Volt olyan, hogy az iskolá- b a n sütöt- t ü k meg a figurákat, s olyan kis pufik lettek, hogy alig lehetett felismerni őket - emlékszik vissza az egyik ilyen alkalomra. - Még az sem mindegy, milyen sütőbe tesszük a tésztát. Mindent hosszasan ki kell próbálni, és sok kísérletezés árán lehet megtalálni a helyes arányokat, a jó utat. Az első néhány hónap alighanem aranybetűs időszak a kutyája életében. Ám a kísérletezések lassacskán sikerre vezettek: sikerült rájönnie jó néhány fortélyra. Ennek köszönhetők a térbeli alkotásai. Készített már betlehemet, bölcsőt, házat mézeskalácsból. S persze a „megszokott” alakokat: csillagot, huszárt, szívet, szarvast. Saját tervezésű formákat használ, keménypapírból kivágott „klisék” mentén szabja aprólékos gonddal a tésztát. Azt az alapanyagot, amiről látható szeretettel b e . - szél. Mint mondja, a tészta él, és g y ön yö r ű. Nyersen is öröm megérinteni, dolgozni vele. A megsütött formákat apró nejlonzacskóba töltött cukros tojáafehérjéCrn avagy ami ehető, azt meg is eszik Konszolidált külsejű - női szemmel bizonyára jóképű -, kedves fiatalemberek. Hasonlítanak egymásra; hát persze, hiszen ikrek. Csupán fél órányi a korkülönbség kettejük között. Életük eddigi 29 éve során mindent egyszerre csináltak. Együtt jártak Újhatvan legnagyobb általános iskolájába, a 4-esbe, együtt jelentkeztek cukrásztanulónak, s együtt tették le a vizsgát. A veszélyek idején sem váltak el útjaik - de erről majd később. Őszi Rudolf és Őszi Róbert nem különböztek társaiktól. Egészen 17 éves korukig.- A sorozáson felajánlották, hogy ejtőernyőzhetünk - elevenítik fel a kezdeteket. - Több se kell egy kalandvágyé fiatalembernek. A katonasághoz már nyolc ugrással a hátunk mögött vonultunk be. Ott ez a szám megsokszorozódott. Leszerelésük után másfél évig ínséges hónapok következtek. Csak kevés ugrásra adódott alkalom. Pesten dolgoztak pincérként.- Unokatestvérünk születése óta Németországban él - térnek a kilencvenes évek elejére. - Mindig csalogatott bennünket, s 8 évvel ezelőtt elérkezettnek láttuk az időt a költözésre. Azóta Berlin nyugati felében lakunk. Ma már perfekt módon beszélik a nyelvet, míg a magyar szavakat némiképp idegen akcentussal, ámde hibátlanul ejtik. Egy cukrászműhelyben dolgoznak mindketten. Egyszerű a magyarázat: kedvelik az édességet. És persze tovább hódolhatnak nagy szerelmüknek, az ejtőernyőzésnek.- Háromhetente versenyszerűen ugrunk. Olykor naponta hatot-hetet is. Hogy összesen mennyinél tartunk, azt babonából nem árulja el az ember; elég annyi, hogy még egyikünk sem nyitotta ki „élesben” a mentőernyőt. A ritka hazalátogatások során jólesik átböngészni a magyar újságokat (Úgy tűnik, köreikben ez nagy jelentőségű dolognak számít. Van, akinek száz ugrás során már kétszer is ebbe az utolsó szalmaszálba kellett kapaszkodnia. Igaz, mások évtizedekig „megúsz- szák”. Átlagban minden háromszázadik ugrásnál szükség van rá...) Rudi és Robi nem félnek a veszélytől, noha idáig már három társuk halálának voltak a tanúi. Ők még a végtagtörést is megúszták. Kisebb malőrök persze - főleg eleinte- velük is előfordultak: landoltak már fa, lakóház és autóbusz tetején. Dániában úgy elvitte őket a szél, hogy a helyi gazda- akinek a birtokán értek talajt - nem tudta mire vélni a dolgot. Egy ukrajnai „bevetésen” pedig a húsz ugró közül csak kettő ért célba. A többiek a város számos pontján szóródtak szét. Ki-ki autóstoppal, taxival ment vissza a találkozási pontra, cipelve a súlyos felszerelést.- Egyszer, még katonaként, térdig süllyedtünk a libatrágyába - nevetnek. - Nincs annál büdösebb a világon! Néhány éve a hatvani közönség is láthatta őket, amikor bemutatót tartottak az expón. Mint mondják, többnyire 200 kilométeres sebességgel zuhannak, amíg ki nem nyílik az ernyő. Büszkék rá, hogy oxigénmaszk nélkül magyar ejtőernyős még nem tette meg azt, amit ők: 7200 méterről indultak. Odafönt mínusz 45 Celsius- fok volt, s a szabadesés két percig tartott.- Tavasszal Ausztriában megpróbálkozunk a 8 ezer méterrel - mondják eltökélten. - Ehhez már palack is kell. A kezdősebességünk - mivel ritka a levegő - ott már 500 kilométer per óra. Ám a fiúk nem csak ebben a közegben érzik otthonosan magukat. A minap jöttek haza Egyiptomból, ahol a Vörös-tengerben búvárkodtak.- A világ legtisztább vize - állítják. - Harminc méterre is el lehet látni. Tele van cápákkal, de a közhiedelemmel szemben ezek békés állatok, . ha nem zavarják „őket”. Akadnak sokkal veszélyesebb élőlények is. Hogy mennyire igazat mondanak, videofelvételek is tanúsítják. Valóban gyönyörű az élővilág ott, a mélyben - a képernyő előtt.- Azért mentünk Afrikába, hogy ugrásokat szervezzünk, ám az iraki események miatt senki nem biztatott - mondják, ám hozzáteszik: nem mondtak le erről a kalandról. Talán tavasszal... Kedvtelésük - ami mellesleg nem olcsó mulatság - az egész életüket kitölti. Még mindketten legényemberek, állandó barátnőjük sincs.- Lányok mindenhol akadnak - mondják huncut mosoly kíséretében. - De hosszú távon ki lenne képes elviselni az életvitelünket...? Tari Ottó SZÚROM! RITA A Magyar Kispolgár rájött, hogy hamarosan szilvesztert mutat a naptár. Belenézett pénztárcájába, és ismét megállapította: ezt a napot is a tévé előtt, a lakásában tölti. A Magyar Kispolgár viaskodott egy ideig magában. Miért is kell neki még az óévbúcsúztatót is a megszokott környezetben tölteni? Miért nem rúg ki most a hámból? Aztán megértette: azért, mert ő a Magyar Kispolgár. Ám egyetlen dolgot nem vehettek el tőle: a kívánságokat és a fogadalmakat. Ahogy évek óta, úgy most is elhatározta: végiglapozza elnyűtt naptárát hogy megtudja, mit kívánjon és mit fogadjon. Ez még az övé. A Magyar Kispolgárnak mozgalmas éve volt: „átesett” több áremelésen, szavazott kétszer, élete magasságokat és mélységeket élt meg. - Mi is nem történt meg vele ebben az esztendőben - forgatta naptárát? Volt benne jó is, rossz is. Ahogy minden esztendőben. Volt boldog és szomorú, örült és sírt, várt és várakoztatták. Tehát egy átlagos év volt - szögezte le magában, s most már csak arra kellett választ kapni, mit is kívánhatna ez után? Hősünk rá sem nézett a televízióra. Érzéketlenül hagyták a szavak, amit megfáradt asszonya dünnyögött a fülébe. Csak törte a fejét és törte, mi maradt ki az életéből, mit is kívánhatna ezután? A válasz hirtelen csak megérkezett. Életéből, elmúlt 365 napjából fakadt. Nem vágyott most nagy dolgokra, sem közhelyekre. Nem magának kívánt. Arra emelte poharát, hogy a mostanitól sokkal emberarcúbb világot hagyjon gyermekeire. Olyat, amelyben ismeretlenek a terrorcselekmények, a véres háború, az egekig ordító nyomor. Olyat, amelyben a boldogság nem csak röpke pillanat. Olyat, amelyben az ember embernek érezheti magát az év minden napján. Mert van esély a boldogságra, s ennek elérése nem is olyan lehetetlen kívánság. A Magyar Kispolgár nem kívánt most magának és nem fogadott önmagáért. Az emberibb jövőt áhította, s rájött, talán most az egyszer nagyobbat és többet kívánt, mint életében bármikor. vei díszíti, „írókázza”. Színes anyagot nem használ. Amikor a motívumokról kérdezem, ismét hamiskásan elmosolyodik:- Megtalálhatók olyan minták a kalácsokon, amik máshol is fellelhetők: hímzéseken, fazekas termékeken. Meg lehet magyarázni, hogy mi mit jelent, de ennek jómagam nem tulajdonítok komolyabb jelentőséget. Az élet, a halál, a szerelem, a betegség, a jó és a rossz, a férfi és a nő jelképei ma már nem feltétlenül hordoznak mindenki számára érthető üzenetet. A hagyományos kultúrában ezek a jelek egységesek voltak, ám mára „elveszett” az egységes kultúra. A tévé ugyanis nem ebbe az irányba formálja az embereket. A motívumok persze hordozzák az én gondolataimat, az érzéseimet, de nem baj, ha a „befogadó” másként érti, érzi ezeket.- Mi történik, ha a többórás munkával elkészített, gyönyörűen kidíszített mézeskalácsban csupán ennivalót látok?- Van egy aranyos történetem: egy vásárban az egyik - más népművészeti ágat művelő - kollégám egyedül árult a sátrában, s nem volt ideje elmenni harapnivalóért. Később bevallotta, egy darabig csak szemezett a tőlem ajándékba kapott királylánnyal, aztán egyre kevésbé tudott ellenállni neki, végül komótosan elfogyasztotta, a járókelők rosszalló pillantásaitól kísérve. Jót nevettünk, amikor bevallotta „szörnyű tettét.” El tudok képzelni kellemesebb érzést, mint amikor a huszárom fejét leharapják. Ám a mézeskalács nem csak szép, de finom is. Szóval: aki nem bírja látni, hogy megeszik az alkotását, az dolgozzon inkább fával, fémmel, szövettel... Suha Péter Cukrászok az euon 1999. január 3. Közelről Harmadik oldal
