Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-13 / 10. szám
1999. január 13., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Pótszilveszter a Pa-Dö-Dővel KOMPOLT - Pótszilveszterre invitálják a szórakozni vágyókat szombaton este a helyi általános iskola tornacsarnokába - tudtuk meg Kamrásad Péntek Ritától, a Garabonciás Folklórműhely Hagyományőrző Alapítvány menedzserétől. A 19 órától kezdődő rendezvényen fellép a Kisgöncöl néptáncegyüttes, akik még a telet idézve lucázást adnak elő. Az est fénypontja mégis a népszerű Pa-Dö-Dő popegyüttes egyórás produkciója lesz. Az éjfél eljövetelét most is pezsgővel és virslivel fogják ünnepelni, majd hajnalig tartó mulatság várja a táncos lábú felnőtteket, amelyhez a Gála együttes szolgáltatja az élő zenét. Jegyek elővételben és korlátozott számban a 36-487- 301-es telefonszámon rendelhetők. Az est bevételét az alapítvány javára fordítják. M. E. A halradar 30 kilós példányokat jelzett Óriás harcsákért jutalom Nem jellemző a pártoskodás a Tisza menti községben Kimutatható: fiatalodik a település A kimutatások alapján jelenleg 38 esztendő az átlagos életkor a Tisza menti községben, ahol 307-en élnek - mondta lapunknak Soltész András polgármester, aki ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy ez a statisztikai nyilvántartások alapján a település „fiatalodását” jelenti. ALDEBRŐ - A hét végén tartotta küldöttközgyűlését az Aldebrő Sporthorgász Egyesület. A több mint száz tagot számláló sportbaráti közösség eredményeiről Pákay István titkár számolt be. A három tóból álló víziparadicsom utánpótlására gondolva az egyesület tavaly 12 mázsa pontyot telepített. A halfajok közül - növekedésük érdekében - most a csukára fogási tilalmat léptettek érvénybe. Gazdag zsákmánnyal kecsegtet minden itt pecázót, ha harcsát szeretne horogra KÁL - Az M3-as szakaszmérnöksége az autópálya szeptemberi átadása óta ügyel a hozzájuk tartozó út karbantartására. A Gyöngyöstől Füzesabonyig terjedő 44 km-es szakaszon a legfrissebb statisztikai adat szerint eddig 37 közúti baleset történt.- Az elsőszámú veszély- forrás a követési távolság be nem tartása - jegyzi meg Be- recz Gábor. A 47 dolgozót foglalkoztató szakaszmémökakasztani. Halradarral történt vizsgálódás kimutatta, hogy akár 30 kilós bajszos példányok is foghatók. Ha valakit ilyen horgászszerencse ér, duplán jól jár. Az egyesület ugyanis jutalomként ingyen biztosít számára területi jegyet. A tavakhoz tartozó horgászház az elmúlt időszakban teljes kihasználtsággal működött. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a horgászegyesület nyereséggel zárt. A plusz anyagiakból a horgászház belső felújítását és az épület külső renoválását tervezik. (b. s.) ség vezetője hangsúlyozott továbbá olyan tipikus, szabályszegő autós magatartást is, miszerint sokan nem érzik magukra nézve kötelezőnek a tompított fényszóró bekapcsolását. A gyorshajtás mellett előfordultak volán melletti elal- vásos balesetek is. A pálya téli üzemben tartására a szakaszmérnökség kétezer tonna sót készletezett, amiből eddig 540 fogyott el. ÚJLŐRINCFALVA - A tavalyi évet az önkormányzat eredményesen zárta, hozzávetőleg 12 millió forintos költségvetésből gazdálkodtak. Sikerült értékesíteni a gáz- közművagyont megtestesítő értékpapírokat, és az eddig felvett hiteleket már törlesztették a taFÜZESABONY - A távolsági autóbuszok egy csaknem teljesen kész épületsor elé gördülnek be. A Baross tér mostani arculata egy átgondolt rendezési elképzelés eredménye.- Valamikor itt négy bódé szolgálta az utasokat, működött kereskedelmi jelleggel. Az ön- kormányzat a lejárt közterületi szerződéseket már nem kívánta megújítani, viszont gondolt a terület hasznosítására - idézi a ’90-es évek elejére visszanyúló valy befolyt összegből. A munkanélküliség problémáit úgy kezelik a településen, hogy az állástalanok közül évről évre több érintettet vonnak be közhasznú munkára. 1998-ban például 12-en dolgoztak ilyen státusban, hat hónapos szerződéssel. történetet Kremzer Imre, a városháza építési irodavezetője. Műszaki megoldásként zárt tömb kialakítása mellett döntöttek. Az építkezés úgy három éve kezdődött, kereskedelmi, szolgáltató központ létrehozásának igényével. Mára a többszintes felépítmények közül néhány üzemel. A város annak idején négyzetméterenként 10 ezer forintért adta el a telket.- Kialakításra kerül egyebek mellett buszváró, de érdekesA szociális segélyezést saját pénzügyi forrásaiból teremti elő a képviselő-testület, melynek zöme függetlenként került a helyhatóságba. Újlőrincfalva lakosságára nem jellemző a „pártoskodás”. Csak az SZDSZ helyi szervezete van bejegyezve, rajta kívül még a MIEP-et „szervezik” a helybeliek közül - zárta mondandóját Soltész András, a tisztségében újjáválasztott polgármester. (sz- cs.) ségként említem, hogy az alagsor 30 méteres folyosóján a te- kézők is hódolhatnak szenvedélyüknek - jelzi Kremzer Imre. A térnek ebben az új szárnyában 15 üzlethelyiség kialakítására van mód, csupán egészségügyi és oktatási tevékenységre nem adtak ki engedélyt. A kivitelezést a vállalkozók egyénileg végzik, de idén várhatóan valamennyi teljes funkciójában szolgálja a lakosságot. (b. s.) Poroszlón az önkormányzat közhasznú munkásokat vezényelt a szabad strandra. A feladatokkal megbízott öt férfi az árvízi uszadékok eltakarítását végzi, emellett irtják a nádat és a sást is. A fürdőzők nagyobb vízfelülete miatt a visszanőtt növényzetet eltávolítják. Aldebrőn január 21-én 17 órától tartja következő ülését a képviselő-testület a polgármesteri hivatalban. Az önkormányzati fórumon első körben tárgyalják az idei költségvetés tervszámait, és el kívánják fogadni a négy éves feladat- és munkatervet. Sarudon már hagyománya van annak, hogy megemlékeznek a második világháborús hősökről. Tegnap a községi temetőben tartották az egyházi szertartást, amely a település II. világ- háborús áldozatainak lelki üdvéért szólt. Tófaluban az önkormányzat legközelebb január 25- én ülésezik. Ezúttal fogják határozattal elfogadni a képviselő-testület végleges üléstervét. A napirendek között természetesen a költségvetés megtárgyalása is helyet kap. Nagytályán idén a Rákóczi utca teljes közművesítését tervezik. Az önkormányzat által kialakított 10 telkes területre a gázt már bevezették. Az elkövetkező időszakban a víz is megérkezik az új utcába, és szennyvíz- csatornát is kap. A telkek közül még négy továbbra is vevőkre vár. Szihalmon már most gondolnak az államalapítás ezredik évfordulójára. A legközelebbi önkormányzati ülésen ad hoc bizottságot hoznak létre az igényes - költségvetéssel alátámasztott - millenniumi előkészületek érdekében. A településen Árpád-halom nevében is őrzi a múltat, ahol emlékmű is áll. A busz többször is megáll EGERFARMOS - A lakossági igény kielégítése érdekében az önkormányzat még tavaly munkához látott. A Rákóczi utca végén egy buszmegállóhoz nélkülözhetetlenül szükséges hozzávalók kiépítéséről gondoskodott a település. A helyi költségvetésből finanszírozták a műút öblösítését, nem maradt el az aszfaltbontás sem. Az ÉMÁSZ segítségével a terület korszerű megvilágítását is megoldották. Poczok Sándor polgármester legfrissebb híre is az ügy előbbre jutását tanúsítja: — A Heves Megyei Közlekedési Felügyelet bejárás után engedélyezte a buszmegálló használatát. Kikerültek a jelzőtáblák is. Most már a járatot működtető Agria Volán hozzáállásán múlik, hogy mikor állnak meg az orvosi rendelő előtt és a Rákóczi utca végén az autóbuszok. Remélik, nem kell sokáig várakozniuk. Nem telel a rapsicmaffia Úgy tűnik, a téli időjárás sem tudja feltartóztatni a Tisza-tó környékén „gazdálkodó” orvhalász maffiát, melynek emberei a hideg idő beállta óta a jég alól is lopják a halat. Kimutatások még természetesen nincsenek a mesterségesen létrehozott vízbázis környéki portyázásokról, ám becslések alapján a tavasztól késő őszig terjedő időszakban esténként több millió forint értékben tűnik el a halállomány jelentős része. A tolvajok a zsákmányt korszerű elektronikus eszközökkel fogják ki, és a vendéglősök előszeretettel vásárolnak belőle. A helybeliek szerint hazudik az a vendéglős, aki azt állítja, hogy kizárólag tisztességes úton szerzi be a halászlébe valót. A horgászok szerint a Balatonon működő rapsicmaffia kiterjesztette „hálóját” erre a térségre is. Az elmúlt hónapokban több mint 40 millió forint értékben telepítettek halat a Tisza-tóba. A Magyar Országos Horgász Szövetség itteni ki- rendeltségének télen is problémát okoznak az orvhalászok, akik a hideg idő beállta óta a jég alól is lopják a halállományt. Módszerük: a lékbe helyezett háló fölé visszarakják a jeget, s másnap jönnek vissza a zsákmányért. (szajlai) Eddig 37 balesetet regisztráltak a sztrádán Sóból 540 tonna fogyott A Baross tér új szolgáltató szárnya idén teljesen elkészül fotó: ötvös imre A bódésor helyén emelkedett Kései betakarítás Sarudon - Hétfőn ismét kimentek a kombájnok a Tiszamente Szövetkezet kukoricatábláira, hogy a kinn maradt termést begyűjtsék. fotó: ötvös imre Népkönyvtári múlt FÜZESABONY - A településen 100 éve alapították az első népkönyvtárat, s ebből az alkalomból a Városi Könyvtár és a Könyvtárbaráti Társulás emlékülést tartott. A könyvtártörténeti kiállítást Blahó Istvánné könyvtárigazgató nyitotta meg, aki köszöntőjében az alábbiakat mondta el:- Ez az alkalom tiszteletadás elődeinknek, akik 100 éve felismerték, hogy a nép boldogulásának - ahogy ma sokan mondják: polgárosodásának - feltétele a műveltség, a tájékozottság, és ehhez az út iskolák és könyvtárak alapításán és működtetésén át vezet. Az egykor 191 kötet könyvvel létrejött népkönyvtár mai utódja, a Városi Könyvtár 46 ezer darab dokumentummal rendelkezik. Jobb körülmények - A Füzesabonyi Rendőrkapitányság épületében az ügyfélszolgálatért dolgozók munka- körülményeit jelentősen javította a nyílászárók cseréje. A HRFK gazdasági osztályának beruházásában műanyag ablakok kerültek beépítésre, a korszerűtlen és gyakran beázó régiek helyére. fotó. perl Márton