Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-05 / 285. szám
Középkori árnyak Recski kronológia Féltucatnyi privatizációs kísérlet hiúsult meg az eltelt években, amiben nagy szerepet játszott az is, hogy a réz világpiaci ára - amely ‘95-ben még 3200 dollár körül mozgott tonnánként - manapság alig 1600-1700 dollár, míg a „termelési határköltség” 2500 dollár körül mozogna. Nem is csoda, hogy az utolsó komoly érdeklődőként számon tartott tőkeerős kanadai Noranda is érdektelenséget jelentett be. Pedig nem ilyen jövőt álmodtak ide az állam vezetői 1961-ben. A tervek még négy aknáról szóltak, melyből végül csak kettő készült el. A harmadik helye Parádfürdő mellett, a Sán- dor-rét szomszédságában lett volna, a negyediké pedig az egyes közvetlen közelében. A grandiózus tervek szerint 1981- ben már 5 millió tonnás termelést kellett volna produkálni. Akkoriban persze semmi sem volt drága: a négy emberéletet követelő nagyberuházáson 1000-nél is többen dolgoztak, s már a harmadik akna berendezései is megérkeztek Recskre, sőt két új nagy aknaszállító gépet is kaptak. Ócskavas és rozsda Mint kiderült, mindezt hiába. A nagy nekibuzdulást idővel felőrölte a pénztelenség. Az aknaszállítók közül az egyik a mecseki szénbányákhoz került, míg a másik - miután szép csendesen megette a rozsda - ócskavassá lett.- Lassan-lassan azért mi is megemésztjük, hogy nincs szükség Recskre, s hiábavaló volt az ide ölt munka - gondolkodik el az előtt A remény hal meg utoljára- tartja a szólás. Nos, úgy tűnik, a Recski Ércbányák Rt.-nél már a remény is meghalt - legalábbis ami a befektetők megjelenését illeti. Pedig, szemben a települési önkormányzattal, amely már ‘90-ben saját érdekében leszámolt minden illúzióval, a bányászok az utolsó pillanatig bíztak: sikerül még életet lehelni ebbe a sosemvolt bányába. Illúziók nélkül Ma már azonban ők is illúziók nélkül tekintenek a jövőbe: lelkiekben - és egy hónapja a gyakorlatban is - már a szüneteltetésre készül a maroknyira apadt, alig 77 főt számláló kollektíva. A bányaagónia utolsó stádiumáról a külszín is árulkodik: az udvaron több tonna kimenekített csővezeték sorakozik. Hogy valójában milyen munka is vár az itt maradottakra, arról Hadik János felelős műszaki vezető igyekszik képet adni - immár 900 méterrel a tengerszint, 1200 méterrel a felszín alatt.- E szintről - magyarázza- három szivattyú nyomja ki a vizet. Ha már minden szerves és a vízbázist fenyegető anyagot kivittünk, kettőt belőlük „kikapunk”, majd mehet a harmadik is. Ezután alig 3-4 napunk marad, hogy az utolsó szerelvényeket is felvigyük. Számításaink szerint a víz 30 nap alatt éri el a felső, mínusz 700-as szintet, addig kell az onnan kimentésre ítélt gépeket, berendezéseket, anyagokat felvinni. Ha a kormány zöld utat ad a szüneteltetésnek, nem lesz sem éjjelünk, sem nappalunk. Gyorsan kell cselekednünk. Az embereket az a kérdés is foglalkoztatja: hogyan fogják túlélni a bányát?- Elképzelésünk már van- avat be Sótér Vilmos üzemvezető az egyes aknát a kettessel összekötő két kilométeres alsó „alagútban” baktatva -, a végkielégítés után szeretnénk egy kft.-t életre hívni, hogy ne csak a lenti, de a külszíni bontásokat is mi végezhessük. Az mégsem járja, hogy a legnehezebb, legveszélyesebb munkát mi végezzük, a külszínire meg az Alföldről hozzanak embereket. Idelentre rajtunk kívül senki sem me- j részkedne bontani, hisz: másnak sem tapasztalata, j sem helyismerete nincs. Míg azonban lent vagyunk,j senkinek sem lesz ideje állás után járni. Ha pedig a fenti munkákat is megszerezhetnénk, nyernénk másfél évet, az alatt aki akar, el tud helyezkedni... Az itt dolgozók átlagéletkora 40 év fölött van, s jogos a kérés: ha már így alakult, legalább tisztességesen bánjanak velünk. Az elhagyott, helyenként kifejezetten kísérteties járatban van ideje elgondolkodnia az embernek, hogy tulajdonképpen mi is a baj Recskkel? Átok ül a bányán?- Arról szó sincs - állítja Sótér Vilmos -, hogy valamiféle átok ülne a bányán. Egyszerűen „csak” a rossz döntések sorozata juttatott idáig minket. Itt már ‘87-88- ban egyezkedtek az oroszokkal, akik a KGST helyett - sokkal jobb áron - inkább Nyugaton szerették volna eladni a rezet, s ezért a recski ércbánya beindításához még kölcsönt is adtak volna. Jött azonban Gorbacsov, és a peresztrojkával kútba esett az elképzelés. Egy évre rá a Recsket övező teljesen értelmetlen titkolózásnak is vége szakadt. A nyitás nyomán mintegy 40 cég is érdeklődést mutatott a lelőhely iránt, ám végül egyikőjük sem mert belevágni a nagy recski kalandba. A terület megkutatásával ugyanis - bár könyvtárnyi szakirodalom jelent meg Recskről - adós maradt az állam, így pontos adatok híján jelenleg csak egy 25 milliárd dollárra becsült ércvagyonról beszélhetünk. (Ráadásul eredetileg a gyengébb minőségű, ám nagyobb tömegű porfiros érc kitermelését célozták meg, a szkarnos, azaz jobb minőségű ércre ‘90 előtt nem is fordítottak figyelmet.) Hogy mégsem került pont akkor a történet végére, annak oka, hogy az osztrák DCI Bergbauholding AG mégis belefogott, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Ám a Mátrabánya Rt. néven elhí- resült társaság - kellő pénzügyi fedezet hiányában - nem bizonyult életképesnek. (A szakmában neves cégnek számító Rio Tinto Zink Engineering szakértői szerint ‘91-ben mintegy 170 millió dolláros beruházásra lett volna szükség.) Azóta - 1992-től - állandósult a bizonytalanság. 1961: Megkezdődnek a fúrások Recsken. 1965: 700-1200 méter mélységben ráakadnak a rézre. 1970-74: Elkészül az 1202 méter mély egyes akna. 1974-81: Elkészül az 1195 méteres kettes akna. 1978: Kifúrják a két akna közötti mínusz 700-as szintet 1981: Kifúrják a két akna közötti mínusz 900-as szintet 1982: Az Országos Tervhivatal pénzhiány miatt leállítja a terület geológiai feltérképezését 1989: Önállósul a Recski Ércbányák Vállalat (RÉV), majd kormányhatározat születik a bánya bezárásáról. 1991-92: Az osztrák DCI Bergbauholding AG-vel létrejön, majd megszűnik a Mátrabánya Rt 1994. október 25.: Az Állami Vagyonkezelő Rt elrendeli a végelszámolást a RÉV-nél. 1994. november 7. - 1995. március 6.: Felszámolási per, melynek során a hitelezők kezdeményezését a Legfelsőbb Bíróság elutasította, s így jogerőre emelkedett a vég- elszámolás. 1995. január 16.: Zártkörű pályázati felhívás a RÉV-re, melyre hárman jelentkeznek; az 0CL-MCC amerikai-kínai konzorcium, a DCI Bergbauholding AG és a CER-Lemkes kanadai-magyar konzorcium. 1995. május 8.: A CER-Lemkes nyeri a pályázatot 1995. augusztus 28.: Az ÁPV Rt mégis eredménytelennek minősíti a pályázatot 1996. június 1.: Részvénytársasággá alakul a RÉV, amit Recski Ércbányák Rt-nek hívnak, s 100 százalékban a magyar állam a tulajdonosa. 1996. július: Sasvári Szilárd, a Fidesz parlamenti képviselője ügyészségi vizsgálatot kezdeményez, miután a RÉV-hez fűződő, a Hungarocooper Rt-t érintő részvényvásárlási akcióban felmerült a tisztességtelen piaci magatartás gyanúja. 1996. augusztus 6.: A Recski Ércbányák Rt tulajdonába kerül a Hungarocooper Rt 1996. szeptember 6.: Az ÁPV Rt pályázatot hirdet az ércbányák 8,9 milliárd forint névértékű részvénycsomagjának 90 százalékára. 1996. december Félüzemi kísérlet indul Recsken. 1997. január 29.: Az ÁPV Rt eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot 1997. márcus23.: Az ÁPV Rt újabb, immár zártkörű pályázatot hirdet melyre négy céget hív meg. 1997. június 18.: A privatizációs szervezet a- panamai bejegyzésű amerikai OCL-t hirdeti ki győztesnek. 1997. november A BRFK gazdaságvédelmi osztálya megszünteti a nyomozást a Sasvári Szilárd által indított ügyben. 1997. november 7.: Az 0CL pénzügyi akadályok miatt visszalép. 1997. november 10.: Az ÁPV Rt. a pályázaton másodiknak sorolt DCI-vel kezd tárgyalásokat 1998. június 30.: A DCI-vel is megszakadnak a tárgyalások, miután az osztrákok nem tudták teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeiket 1998. augusztus: A kanadai Noranda is érdeklődést mutat a bánya iránt 1998. szeptember Az ÁPV Rt igazgatósága a bánya szüneteltetését javasolja a kormánynak. 1998. október 10.: A Noranda - geológusainak vizsgálódásai után - érdektelenséget jelent be. üzemvezető. - Ha viszont most már nem kellünk, legalább ne tömedékeljék be a bányát, engedjék csak víz alá. Csakhogy - mint menet közben kiderül - még a víz sem biztos. A jelenleg hatályos bányatörvény ugyanis ilyen esetekre tömedékelést ír elő, amióta a rendszerváltást követően e jogszabályból törölték a „tartós szüneteltetés” fogalmát. így ha a sokkal költségesebb - mintegy 2,5 milliárd forintra rúgó -, s gyakorlatilag Recsk végleges bezárását, a bányatelek törlését jelentő út helyett a „vizes megoldást” akarnák előnyben részesíteni, úgy - féltucatnyi hatóság engedélye mellett - külön felmentést is kérni kell. Ám a politikai döntés nem született meg, pedig az ÁPV Rt. már hónapokkal ezelőtt javasolta a kormánynak: tegyenek pontot az ügyre, ugyanis Recsk havonta 25 millió forintjába kerül az országnak. Arról nem is beszélve, hogy már a bizonytalanságba belefáradt bányászok is várják a kényszerű lámpaoltást... Kühne Gábor Ha szabadon választhatnám meg, hol és mikor éljek, biztosan a középkor legközépsőbb évszázadait választanám. Persze, nem jobbágy szeretnék lenni. Inkább egy kecses kis kastély meleg szobájában ücsörögnék, és hallgatnám a trubadúrok énekét, melyet szépségemről és családom dicsőségéről zengenének. Nagyon is jól élnék én a középkorban. Férjem, apám, sógorom és bátyáim köztiszteletben álló, magas rangnak örvendő, állami hivatalnokok és főként vitézek lennének. Születendő gyermekeim jövője eleve biztosított lenne. Nem is kellene más tennem, mint hallgatnom a dalnokok bókolását. Még csak attól sem kellene tartanom, hogy valaki megkérdőjelezné alkalmasságunkat. Miért is tenné? Lenne hozzá joga és mersze? Jut eszembe: valami dicsőségről zengtek az előbb! Miről is énekeltek az előbb a trubadúrok? Az élettől persze jó nagy pofon, hogy nem a középkor egyik csinos kastélyába születtem. Most itt vagyok, és megdolgozhatok minden sikerért, mi több, a kudarcokért is. Tehetségemet, rátermettségemet bárki megkérdőjelezheti. Ha túl magasra jutok, talán még azt is megbolygathatják: tehetségem alapján vagy kapcsolataim révén tettem. Tehát felfújtak, vagy önmagámtól sikerült? Nem létező gyerekem jobb sorsa kétséges, jobb sorsra érdemes szüléimé még inkább az. Be kell vallanom, hiányzik a középkor. Hiányzik, de nagyon. Mennyivel egyszerűbb lett volna akkor az életem! Nem beszélve arról, hogy népszerű vidékfejlesztési miniszterünk, „országatyánk”, netán nádorunk(?!) feje sem fájna annyit! Mert kinek lenne mersze kételkedni szavaiban, családja nagyszerűségében? Nem létezett akkor sajtó, amely pellengérre állította volna e jeles klán-alapító férfiút. S persze én is élhetnék nyugodtan kastélyomban: ki merne kételkedni abban, hogy odavaló vagyok-e? S hogy elrugaszkodtam a földtől? Nincs nádorunk? S a kastélyom sem létezik? Meg hogy az országatyánk családja sem emelkedett fel a ronda pletykáknak, az újságot írók acélos-nyelvének köszönhetően? Ja, uraim! A kastélyok falai mögül kiléptek az emberek. Működésbe lépett a demokrácia! Lámpaoltás néző:ember 6. ■ »■ Kőzetről Harmadik oldal
