Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

20. oldal SporTTüköR 1998. december 24., csütörtök A PNB-s szezon válogatottjának jobb oldali középpályása szerint, ha nem szép a „kirakat” elmennek a vevők Vojtekovszki: nincs gazdasági háttere a magyar labdarúgásnak Bizonyára általánosan jellemző azokra, akik szeretik a labda­rúgást, hogy figyelemmel kísérik egyes játékosok pályafutását. Ez különösen természetes olyan esetekben, amikor egy hoz­zánk közel álló csapatban felnő egy játékos, aki képességeivel az átlag fölé emelkedik, s ezzel valójában máris felkelti a maga­sabb osztályban tevékenykedő szakemberek érdeklődését. írásunk főszereplője Vojte­kovszki Csaba, a Professzioná­lis Nemzeti Bajnokságban ősz­szel hatodik helyen végzett Vác FC-Zollner csapatkapitánya, még csak hetedik osztályos volt, amikor Makiár felnőtt csapatába beállították. Felfi­gyeltek ennek tányéré Egerben is, így a megyeszékhelyre csá­bították, ahol a serdülőben Benkő János volt az edzője, s együtt rúgta a labdát Fodor Andrással, Szabó Lászlóval, Bukrán Csabával, Szántai Fe­renccel és más, azóta szintén közismert játékossal. Csaba jól emlékszik arra is, hogy a junio­roknál Póta és Szakmár volt a kapusuk. Vojtekovszki a katona­idő alatt Újpesten futballozott, előtte volt korosztályos ifjúsági válogatott Bicskei Bertalan irá­nyításával. Leszerelése után Egerben töltött számos eszten­dőt, majd amikor a Csuhay-fé\e csapat - egyévi NB //-es kiha­gyás után - megnyerte az NB III-as bajnokságot, a Vácra ke­rült Tóth Dénes edző a Duna­kanyarba csábította a középpá­lyást. A bajnoki szünet napjait pi­henéssel töltő labdarúgóval a szülőfalujában lévő lakásában beszélgettünk. Elsődlegesen annak okán kerestük a vele való találkozást, hogy az őszi szezon értékelésében, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a 25 rang­sorolt jobb oldaii középpályás között az első helyre került, mellesleg szerzett négy gólt. A 210 rangsorolt mezőnyjátékos társaságát Illés Béla vezeti, Voj­tekovszki a 14. helyen áll, ami ugyancsak nem csekélység. Ilyen tényszámokkal akár ma­gyar válogatott is lehetne, nem beszélve arról, hogy a nemzeti csapatban már többször is sze­repelt játékosok állnak mögötte a ranglistán - soroltuk előtte a számokat mintegy kérdésként a beszélgetés elején.- Természetes, hogy meg­fordulnak az ember fejében ilyen gondolatok, de mire én erre a szintre felfutottam, már elmúltam harmincéves. A mi korosztályunkat már régen „le­írták”, sőt most egyértelműen a fiatalítás a cél a válogatottnál, így aztán kimaradnak szerin­tem olyan játékosok, akiknek tudásuk alapján még bőven ott lenne a helyük.- Ezzel együtt is nyilvánva­lóan jól érzi magát Vácott, ahol az egri pályafutásából ismert Csank János lett ismét a vezető edző.-Engem a család, a szülők, az ismerősök mind Makiárhoz, illetve Egerhez kötnek, de na­gyon jól érzem magam a jelen­legi klubomban. Kedvesek, szívélyesen az emberek, s ami döntő: a város egésze azon munkálkodik (mindenki a maga módján), hogy legyen jó labda­rúgásuk. Az önkormányzat ve­zetése célul tűzte, hogy szere­peljünk minél jobban, hiszen 7999-ben lesz 100 éves az egyesület. A feltételek megte­remtése ott sem könnyű, de nagy ügybuzgósággal tesznek függetlenül is érzi, hogy nincs minden rendben. A labdarúgó csak utolsó a fontossági sor­rendben, pedig végtére is az ő játékára kíváncsi a szurkoló. Az érdek oldaláról első helyen az A családi képről a nagyobb fiú, a nagyszülőkhöz látogató Dániel hiányzik egy megsértett ember, így hiába értékes, a futball nem nyer vele.- Es Vojtekovszki Csaba személyével még meddig nyer a magyar labdarúgás?- Elmúltam harminckettő, de mivel nem vagyok sérülékeny, nem fáj semmi, teljes értékűnek gondolom magam. Múlik az idő, de nem érzem a jelét, s ez döntő. Későn és sokáig érő tí­pus vagyok, s talán lehet még hátra öt jó évem és két rossz... Céljaim mindig voltak, s lesz­nek, mert másképp hiábavaló lenne az élet. A végéhez közeledtünk a legalább másfél órás beszélge­tésnek, amikor hazaért a fele­ség, Vojtekovszkiné Bóta Kata­lin és a kisebbik fiú a 3 éves Márton. A már iskolás Dániel a nagyszülőknél vendégeskedett, így ő lemaradt a családi fotóról. Közben átterelődött a szó a kö­zelgő karácsonyra, így azt is megtudtuk, hogy miként ünne­pelnek Vojtekovszkiék.- Léken fogott süllő, - ez az én feladatom mondta Csaba, majd a feleség sorolta a továb­biakat:- A halászlé így elmarad, de lesz sok egyéb más az asztalon, például pulykasült. „ Márton és apa, az otthon dédelgetett labdával MLSZ elnöksége van, élén Ko­vács Attilával, aztán következik a klubvezetők érdeke, s csak úgy jövünk mi. Haldoklik a magyar futball, mert rosszul van felépítve, így nem is lehet eredményes nemzetközi szinten. A PNB-ről ítélik meg az egé­szet, ahol teljes a zűrzavar. A szerződésekkel becsapják a já­tékost, ezért valahol minden vi­tás ügyben a labdarúgónak van igaza, noha ezt nem akarják látni.- Említette Kovács Attila MLSZ-elnök nevét. Mészöly Kálmán jobb lett volna?- Rövidebb távon talán igen, de nem ő a megoldás. Dr. Me- zey György lenne leginkább al­kalmas az elnöki posztra, de ő- A szentestén mi leszünk a Jézuska. Hozzánk jönnek a szü­leim és a bátyámék, így tizen­egyen ülünk majd étkezéshez. Másnap megyünk vendégségbe a Csabi szüleihez, így kitűnő alkalom, hogy az évben leg­alább egyszer - ráérősen - együtt legyen a család, időseb­bektől kezdve az apróságokig. Kívánunk kellemes ünneplést a Vojtekovszki családnak. Csa­bának tavaszra is legalább olyan szezont, mint volt az őszi. Aztán töltse még ki az élvonal­ban azt az eltervezett öt jó esz­tendőt. Hátha a végére még lesz értelme Egerbe visszaigazol­nia... Kép és szöveg: Fesztbaum Béla érte, s ez biztató számunkra. Éppen ezért elkeserítő nekem, hogy sem Egernek, sem Heves megyének, nincs legalább egy NB 1-es csapata. Ezt a játékos­társak is felvetik felém több­ször, mert nem találnak magya­rázatot. Úgy gondolják, mint én, hogy Éger egy szép és vonzó város, nagy idegenforga­lommal, csodálatos fekvésű stadionnal, ennek ellenére senki nem lát fantáziát abban, hogy többet tegyen a labdarúgásért. Pedig ezzel nevelőbázisok vesznek el, nem beszélve arról, hogy a futball révén sok fiatalt lehet jó irányba motiválni. Ér­zésem szerint a város vezetésé­nek kellene kimozdítani a holt­pontról a labdarúgást akár közvetlen, akár közvetett úton.- Az utóbbi években Vácott sem volt persze minden rend­ben, sőt egymást váltották az elnökök.-Kétségtelen, hogy én is a zivataros időkben kerültem oda, de aztán folyamatosan kia­lakult egy elfogadható helyzet. A Samsung után sikerült ráta­lálni egy újabb névadó szpon­zorra azon túl, illetve mindenen belül a város vezetése kinyilvá­nítja határozott akaratát.-A Vác FC-nek óriási köztar­tozásai voltak, amiről bőven ír­tak a lapok. Most rend uralko­dik anyagi téren?-Azért nem teljesen. Az alapfizetés rendezett, de a pré­miumok nem kerültek kifize­tésre.-A minap arról lehetett ol­vasni Nagy Tibor nyilatkozatá­ban, hogy vele szemben semmi­lyen tartozása nincs a klubnak.- Ezt nem olvastam, de min­denesetre meglepő a számomra, mert csapatkapitányként más ismereteim vannak.- Ezek a problémák felvetik, hogy milyen professzionális bajnokság az, amelyikben eny- nyire nincs pénz? Volt egyálta­lán értelme ezt létrehozni?- Óriási káosz van a magyar labdarúgásban. A kirakatba he­lyezték a PNB-1, de mivel az egész összességében nem szép áru, így valójában elmennek a vevők a magyar futball üzlete előtt. A professzionális bajnok­ságnak semmi alapja nincs, hi­ányzik a gazdasági háttér a magyar labdarúgás mögül. A minap játékosok számba vet­tük, hogy melyik klub, miként áll a lábán. A PNB 18 csapata közül csak négyben van anyagi biztonság. A vezetők felelőtle­nül kötik a szerződéseket, az aláírásból csak remélni lehet, hogy majd lesz pénz is. Szél­hámosság tapasztalható, ami­nek következményeiről bőven ír a sajtó. A néző persze ettől Ezt gyorsan el kell felejteni D. Príma - Hész-Gépszolg 94-63 (45^40) NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Debrecen, 50 néző. V.: Sztrakovics, Tolnai. Hész-Gépszolg SE: Kréti 17, Mentusz 18, Papp L. 19, Vin- czepap 3/3, Káló. Cs.: Pap T. 4, Szabó M. 2, Varró. Edző: Ir- landa Dezső. Szoros első félidőt követően, csapnivalóan rossz második félidei játék miatt vesztett az egri együttes. SZEPER­EXPRESSZ Belvárosi disco bérleti joga teljes berendezéssel eladó! Érd.: 36/324-013 v. 36/429- 725 (38523) Tenisz férfiaknak Az egri Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola Leányka úti termében december 28-án kerül sor a Karácsony-kupa férfi te­niszversenyre. Az eseményt - melynek első mérkőzését 9 órai kezdettel játsszák - egyéni és nárrtK Qzámhan rendezik Megyei közgyűlés - megyei médiák Nagy csatára van kilátás de­cember 28-án, amikor is a me­gyei közgyűlés a megyei médi­ákkal csap össze. A párharc ak­tualitása egy barátságos terem­labdarúgómérkőzés. A vendég­látóknál pályára lép Sós Tamás elnök, az alelnök Halász Ká­roly, sőt - idegenlégiósként - dr. Nagy Imre. Eger város pol­gármestere is. Az edzői teendő­ket Sárosi Károly látja le, me­nedzserként pedig Barta Imre segédkezik. A médiaváloga­tottba az írott és elektronikus sajtó munkatársai kaptak meg­hívást. Az egri körcsarnokban 13 órakor kezdődő találkozón várhatóan dr. Vass Géza és Várkonvi Ferenc bíráskodik.

Next

/
Thumbnails
Contents