Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-02 / 282. szám

1998. december 2., szerda Gazdasági Tükör 7. oldal Felülbírálták a környezetvédelmi pályázatokat Közvetlen fejlesztésre 16 milliárd Jövőre a tervek szerint mintegy 29 milliárd forint áll a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) rendelkezésére, de az az eddigiektől eltérően a minisztérium költségvetésé­ben önálló célelőirányzatként jelenik meg. Felhasználásá­ról is a miniszter dönt, a kurátorok véleményének figye­lembe vételével. Vass Nándor, a Környezetvé­delmi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a jelentős, ám az igényektől messze elmaradó összeg több tételből tevődik össze. Magában foglalja például a 830 millió forintos PHARE- segélyt, és a KKA beruházás­fejlesztési keretének is több mint 80 százaléka húzódik át a jövő évre. Az is igaz viszont, hogy a fejlesztési programo­kon túl a „maradékból” kell fedezni a közcélú kármentesí­tés és megelőzés költségeit. A helyettes államtitkár el­mondta azt is, hogy a minisz­térium független szakértők bevonásával szakmai, jogi és közgazdasági szempontok szerint felülvizsgáltatta - és felülbírálta - a korábban elfo­gadott pályázatokat. A kifogá­solt programokból egymilliárd forint szabadult fel új célokra. A költségvetés tervezete szerint különben a környezet- védelmet közvetlenül előse­gítő fejlesztési támogatás ösz- szege 16,3 milliárd forint lesz jövőre. A tárca a termékdíjak visszatérítésére, illetve az EU- csatlakozásból eredő kötele­zettségek teljesítésére: szennyvíztisztítási, zaj- és természetvédelmi, levegőtisz­tasági, hulladékmegsemmisí­tési feladatokra szánja ezt az összeget. A bevételi oldalon a külön­böző, például a lég- és víz­szennyezési, szabálytalan hul­ladékelhelyezési bírságok ta­lálhatók. A gumiabroncsok, csomagoló eszközök, hűtőbe­rendezések, akkumulátorok, kenőolajok termékdíjából be­folyó összegek adják a na­gyobb, mintegy 15 milliárdnyi bevételt. A tárca ezenfelül a jövedéki adó és bányajáradék jogcímeken beszedendő mint­egy 10 milliárd forintnyi ösz- szeggel is számol. Cs. J. Az európai uniós tagság ronthat a kistermelők helyzetén Tőkehiány a baromfiágazatban A baromfitermelés a hazai állattenyésztés sikerágazata, a tő­kehiány azonban ezt a területet sem kíméli. Az európai uniós tagság a kistermelők helyzetének rosszabbodásával járhat - állapítja meg egyebek mellett a PHARE-program keretében a baromfiágazat helyzetéről és jövőbeni kilátásairól készített szakértői tanulmány. Magyarország exportálja a legtöbb baromfit az Európai Unióba. A hazai baromfiipar a liberalizációt követően az ál­lattartás legsikeresebb részévé vált, ezzel együtt az ágazat tőkehiányban szenved. A ház­táji termelés magas aránya aláássa a piac stabilitását, rontja a minőséget. A kiske­reskedelmi árak hazánkban alacsonyabbak, mint az unió tagországaiban, így termelőink számára ez kisebb haszonkul­csot eredményez - állapítják meg a szakértők. A tanulmány készítői szerint a baromfihús­termelés 25-30 százalékát ellenőrizet­len, átláthatatlan csatornákon keresztül értékesítik. Az elemzés szerint hazánk csatlakozását követően a jö­vedelemtípusú támogatások szükségszerűen megszűnnek, és csökkennek az őstermelők számára nyújtott állami ked­vezmények is. Valamennyi gazdálkodó számára kötele­zővé válik viszont a nyilván­tartásba vétel, tehát a kister­melők is a szabályozási rend­szer hatálya alá kerülnek. A feldolgozó üzemek szigorú előírásoknak megfelelő mó­don gazdálkodhatnak, ami rö­vid távon munkahelyek meg­szűnését eredményezheti. A magyar vágóhidaknak teljes mértékben igazodniuk kell az unió higiéniai, állatvé­delmi, állat-egészségügyi normáihoz. Amennyiben ezeknek a feltételeknek ha­zánk nem tesz eleget, úgy fel­tehetőleg csökkenni fog az Európai Unió fogyasztóinak érdeklődése a magyar barom­fitermékek iránt. Az uniós normák meghonosítása alig­hanem népszerűtlen intézke­dések elfogadtatásával jár majd, szögezik le végezetül a tanulmány készítői. Újvári Gizella Újévtől drágulnak a jegyek Egyre kevesebben utaznak vonaton 1999. január 1-jétől előre­láthatólag 15 százalékkal nő a vasúti személyszállítás díja. Az áremelést a sze­mélyszállítási veszteségek mérséklésével és az infláció követésével indokolták. Katona Kálmán közlekedési miniszter a MÁV székházá­ban tegnap tartott sajtótájé­koztatón elmondta, hogy a Magyar Államvasutak veze­tőinek május 31-ig'kell elké­szíteniük a kormány számára a vasút reformjának tervét. Szükség van erre, mert az utóbbi esztendők során a személyforgalom 25, a teher­forgalom pedig 50 százalék­kal csökkent, és ezt az sem menti, hogy Európa más or­szágaiban is visszaszorult a vasúti közlekedés. A szak­tárca a MÁV-val együtt olyan stratégiát kíván kidolgozni, amely megállítja a környezet­barát szolgáltatások térvesz­tését, és ezzel egyben elejét veszi a pénzügyi gondok újra­termelődésének is. Sipos István vezérigazgató a távlati elképzelésekről el­mondta: a vasúti közlekedés feltételei mintegy 50 milliárd forint felhasználásával tehe­tők nyugat-európai színvona­lúvá. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg naponta közlekedő 500 vonat helyett 600 hosz- szabb szerelvény járna. Kom­fortosabb utazási feltételek mellett egyes vonalakon csúcsidőben akár 6-10 per­cenként is követhetnék egy­mást a járatok. Minderre azonban néhány évet még várni kell. (koós) A tőzsde legyőzi a földrajzi korlátokat Napi átlag: 5000 kötés Kifogástalanul működött az eltelt egy hét alatt a Buda­pesti Értéktőzsdén beveze­tett új kereskedési rendszer, az MMTS. Az egy éve tartó fejlesztésnek köszönhetően a magyar is a világ élvona­lába tartozó börzék sorába lépett - számolt be Pacsi Zoltán ügyvezető igazgató. A „parketten” már nem nyü­zsögnek a brókerek, kiürese­dett a tőzsdeterem, amióta a budapesti börze is átállt az új számítógépes távkereske­désre. A változást nemcsak az jelenti, hogy a tőzsdetagok a saját irodájukból bonyolíthat­ják le a tranzakciókat, hanem az is, hogy megszűnik a BÉT főváros-központúsága. Jelenleg 150-nél több munkaállomás vesz részt a kereskedésben, s köztük több vidéki. A korszerűsítést indo­kolta a hirtelen megnöveke­dett forgalom: míg öt éve, az akkor modemnek számító CMSS rendszer bevezetése­kor napi 10-20 üzletkötésre került sor, addig a mai átlag az ötezret is eléri, s a rendszer akár napi 30 ezer tranzakció lebonyolítására is képes. Az igazgatóság jövőre a kereskedési idő meghosszab­bítását tervezi. (jtk) A külföldiek szabad letele­pedése alapfeltétele annak a folyamatnak, amelynek alap­ján Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává válik - mondta Martonyi János külügyminiszter a külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedésé­ről szóló törvényjavaslat teg­napi általános vitájában az Országgyűlésben. A kormány dönt. Egy du­nántúli regionális területfej­lesztési tanácskozáson a résztvevők kizárták, hogy az eddig elfogadott 11 vállalko­zási övezet újabbakkal egé­szüljön ki, ám hangoztatták, ebben a kérdésben a kor­mány, illetve az Országgyű­lés hozza meg a végleges döntést. 6,13 százalékot vesztett ér­tékéből a Budapesti Érték­tőzsde részvényindexe, a BUX kedden, így a hétfői zá­róértékénél 366,88 ponttal alacsonyabban, 5609,44 pon­ton zárt. A részvények közül a TVK, a Richter, a Borsod- Chem, a Graboplast és a Za- lakerámia kereskedését szü­neteltették néhány percig, a jelentős árelmozdulás miatt. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 361,64 Francia frank 38,74 Német márka 129,89 Olasz líra (1000) 131,20 Osztrák schilling 18,46 Svájci frank 158,16 USA-dollár 219,03 ECU 254,86 Pannon GSM előfizetés + Panasonic 6450 + ajándék bőrtok nettó file Edit View Window 14.15 »«writi* Pannon SSM előfizetés + Nokia 6110 + ajándék CD netté 39 600 Ft brattó 49 50S Ft bruttó 12 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Ericsson GH 688 + ajándék autós készüléktartó nettó 19 600 Ft bruttó 24 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Ericsson GF 768 + ajándék készülékti nettó 26 800 Ft bruttó 33 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Philips Genie Sport + ajándék mikrofon- fülhallgató és akku **39 600 Ft brettó 49 500 Ft Továbbá a Pannon GSM előfizetés Panasonic G520 mobilte­lefonnal és ajándék sétálómagnóval nettó 23 600 Ft (bruttó 29 500 Ft); Panasonic G600 mobiltelefonnal és ajándék mik­rofon-fülhallgatóval netté 39 600 Ft (bruttó 49 500 Ft); Nokia 5110 mobiltelefonnal és ajándék előlappal, CD-vel nettó 17 200 Ft (bruttó 21 500 Ft). További ajánlatokkal és a részletekkel várjuk területi képviseletünkön (Eger, Széchenyi u. 21.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. Készülékajánlatunk 1998. december 3-ától december 31-éig, illetve a készlet erejéig tart és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents