Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-07 / 261. szám
4. oldal Horizont 1998. november 7., szombat Az informatika pedagógiai értékei EGER - Zárónapjához érkezett a negyedik Információtechnikai és Oktatástechnológiai Konferencia és Kiállítás az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. A rendezvény fő témája az volt, hogy a közoktatásban miként lehet még hatékonyabban alkalmazni az informatika és számítástechnika nyújtotta előnyöket és lehetőségeket. A szakmai programok ugyan már befejeződtek, a taneszközöket bemutató kiállítás azonban még ma délig megtekinthető az aulában. A legújabb technikájú taneszközök fotó: perl Márton Orbán Viktor elöntött: a kormány százmillió forintos segélyt küld Ukrajnába Mára jelezték a Bodrog tetőzését Az árvízveszély miatt Göncz Árpád köztársasági elnök a Felső-Tisza vidékére látogatott. Torgyán József földművelésügyi miniszter, Végh Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Orbán Péter vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány szintén a helyszínen tájékozódott a védekezési munkáról. A helyszíni szemlét megelőzően Göncz Árpád köztársasági elnök rámutatott: a mostani vészhelyzet figyelmeztető jel arra, hogy a gátak kiépítettségén, valamint karbantartásán nem lehet spórolni. Sajnálatos tény - hangoztatta -, hogy az elmúlt nyolc évben sem kapta meg a térség vízügyi igazgatósága a kormányoktól a töltésrendszer megfelelő állapotban tartásához szükséges anyagi segítséget. Előrejelzések szerint az árvízveszély azután csökken majd jelentősen, ha Tokajnál tetőzik a Tisza, ami várhatóan csak egy hét múlva következik be - nyilatkozta Gyurkovics Sándor ár- vízvédelmi kormánybiztos. A Bodrogon viszont mára várja az árhullám tetőzését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság, és a Tisza bodrogközi töltéseinek védelme is nagy gondot okoz. Operatív törzset állítottak fel, és felkészültek a kitelepítésekre is. A Bodrog mellett Vámosújfalu, Olasz- liszka és Szegilong térsége kerülhet veszélybe, és különösen nehéz helyzet alakult ki Csermely, Révleányvár, Tiszakarád és Cigánd környékén. Tegnap Szabó János honvédelmi miniszter a Bodrog és a Tisza találkozásánál lévő töltések szemléje után a sajtón keresztül kérte a települések férfi lakosságát, hogy vészhelyzet esetén maradjanak falujukban, és közösen dolgozzanak a honvédségi erőkkel. A Borsod Volán Rt. felajánlotta segítségét egy esetleges evakuálás lebonyolításához. Mivel ez a menetrend szerinti járatok közlekedését is befolyásolhatja, kérik utasaikat, hogy a következő napokban indulás előtt érdeklődjenek a forgalmi irodákban. A védekezés során katonák, polgárvédelmisek és önkéntesek ezrei védik a gátakat. A már kitelepített négy szabolcsi község közbiztonságára fokozottan vigyáz a rendőrség. Az árvíz a határon túl is jelentős károkat okoz. Orbán Viktor kormányfő úgy döntött, hogy százmillió forint értékű segélyt küld a kormány Ukrajna számára. Államtakarékosság. Az előző kormány kötelezettségvállalásaiból eddig mintegy 600 milliárd forintot sikerült lefaragni egyes kormánydöntések révén - mondta Gulácsi Gábor, a Gazdasági Minisztérium köz- igazgatási államtitkára. Gulácsi a teljesség igénye nélkül megemlítette a Nemzeti Színház, a budapesti metró, a nagymarosi gát és a nyugdíjemelés ügyét. Mostoha kultúra? Az MSZP számításai szerint 1999-ben - a kormány ígéretével szemben - hatmilliárd forinttal kevesebb jut a kulturális és közművelődési szférának - jelentette ki egybehangzóan Vitányi Iván és Lendvai Ildikó a szocialista frakció pénteki tájékoztatóján. Az MSZP-s politikusok szerint a kultúra területén megkezdődött a visszaállamosítás. Behívták az Astrákat. Közel másfél ezer új Opel Astra kormányoszlopának rögzítését kell ellenőrizni. A márkaszervizek díjmentesen végzik az egyes autókban hallható furcsa zajok miatt szükségessé vált ellenőrzést-. Gabonatámogatás. A jövő hét közepéig - november 11-ig - igényelhetik a garantált áras felvásárlásról lemondó gazdák a nekik járó tonnánkénti 3000 forintot - közölte pénteken a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. Az igénylésre megszabott határidő jogvesztő hatályú. Hídtolvajok. Három ember egy Kamaz teherautóval nyolcvanhárommillió forint értékű pontonhidat lopott el alkatrészenként Nagyszentjános térségében - közölte Bánhalmi Zsolt alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékes tisztje. A fémanyagot a tettesek eladták a MÉH-nek. Programok a természetvédelem jegyében Madárvilág gyerekszemmel EGER - A Forrás Gyermekszabadidőközpontban már 1984 óta tartanak a környezet és a természet védelmével kapcsolatos foglalkozásokat. Mint azt Mészárosáé Pusztai Évától, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, az idei tanévben havonta szerveznek különböző találkozókat, játékokat, túrákat a fiataloknak. Ezek a programok mind a madárvilág megismerésére irányulnak, de a környezetvédelem más területeit is érintik. Decemberben például madárkarácsonyt tartanak, januárban a város különböző gyárait, üzemeit keresik fel a gyerekek őrjáratok alkalmával, míg a februári Uhu-napon képzőművészeti pályázaton vehetnek részt. Márciusban a már jól ismert és kedvelt Natura-napon a tavaszi kiskertekről lesz szó. A fő rendezvény a Földnapi vetélkedő lesz, ahol a gyerekek megmutathatják, mit is tanultak év közben. Ezzel azonban nem ér véget a programkavalkád, mert májusban a gyereknap, nyáron pedig a Tisza-tavi táborozás vár a kicsikre. A rendezvénysorozat a mai - 9-től 13 óráig tartó - Cinege-nappal kezdődik el, amikor is a gyerekek és családtagjaik természetes anyagokból készíthetnek játékokat, barkácsolhatnak madáretetőt és állatkuckót, de elcserélhetik kisállataikat vagy a hozzájuk kapcsolódó dolgokat. Az ügyesebbek pedig versbe vagy mesébe foglalhatják saját madártörténeteiket. Kevesebb az állástalan Az év első tíz hónapjában csaknem húsz százalékot esett a regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint hazánkban jelenleg 392 ezren vannak állás nélkül. Ez 8,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A mostani adatok némi derűlátásra adhatnak okot: a tavaly októberi számok még 450 ezer állástalanról és 10,1 százalékos munkanélküliségi rátáról szóltak. A jó hír bejelentésével egyidejűleg a Szociális és Családügyi Minisztérium és az Országos Munkaügyi Módszertani Központ tegnap közzétette az 1997-ben befejezett munkaerő-piaci programok eredményét is. Ä felmérést azok között a munka- nélküliek között végezték, akik részt vettek az OMMK képzési programjában. A képzés befejezése után a résztvevők 48 százaléka tudott elhelyezkedni. A meglehetősen alacsony elhelyezkedési arányt a középfokú végzettségű pályakezdők nagy száma indokolja. Ok ugyanis csak továbbtanulási esélyeiket akarták javítani. A továbbképzés Budapesten fejenként 168 ezer forintba, vidéken csupán 60 ezer forintba került. (bereczki) Végtisztesség Heveseit Néhány esztendővel ezelőtt sokakban fölmerült, hogy a körülmények megváltozása miatt valamilyen vállalkozásba kellene fogni. Kozma Tamás és sógornője, Szécsi Józsefné azért határozta el 1991-ben, hogy létrehozza a Harang Temetkezési és Szolgáltató Betéti Társaságot, mert a családban egy közeli hozzátartozó elvesz- ! se kapcsán látták, hogy a rengeteg oblémával járó ügyintézést, valamint a végső nyughelyre kísérést sokkal jobban lehetne megszervezni. Ma már egyedüliként képviselik ezt a tevékenységi kört a településen és környékén. Vállalkozásuk alapfilozófiája a kezdetektől minden pillanatukat áthatja, miszerint: „Szomorú kötelességében teljes körű szolgáltatással sietünk segítségére.”- A gyászolók fájdalmának tiszteletben tartásával és a részvét segítő szándékával fordulunk a hozzátartozókhoz, enyhítjük a gyász legnehezebb pillanatait. Azon igyekszünk, hogy minden terhet levegyünk a gyászolók válláról - mondja Szécsiné.- A Harang Bt. nemcsak családi, hanem családias - egészíti ki őszinte meggyőződéssel Kozma Tamás. Folytatásként teszi hozzá, hogy kapcsolatuk az egyházzal nagyon jó. A temetőgondnokságot társadalmi munkában végzik, nem szolgáltatásként, hanem szolgálatként.- A mi vidékünk katolikus, a hagyományok erősen élnek, ehhez igazodunk minden tekintetben. Természetesen, ha polgári temetést kérnek tőlünk, készséggel és a legnagyobb méltósággal megszervezzük, rutinfeladatot nem ismerve - hangsúlyozza a vállalkozás vezetője, aki örömmel nyugtázhatja, mára már mindenféle igényt ki tudnak elégíteni.- Nekünk korábban is és most is a segítségadás a feladatunk! (PR) Heves, Vértanú u. 44. Tel.: 345-527 Mob.: 60-352-746 robaccolanJ HUNGÁRIA KFT. KERESKEDŐK FIGYELEM! A tobaccoland Hungária Kft. széles kínálattal és kedvező árakkal várja valamennyi kedves vásárlóját. Akciós árainkból néhány ajánlat: MEGNEVEZÉS Akciós bruttó ár Pampers BDP (kis csomag) (mini 24x, midi 22x, maxi 20x, junior 16x) 781,00 Ft Ariel 5,4 kg ut. 1.956,00 Ft Tix 5,4 kg. ut. (alpine fresh, lemon, color) 1.473,00 Ft Safeguard tusfürdő+pamacs (kék, zöld) 338,00 Ft 3000 Hatvan, Bercsényi u. 76., tel.: 37/343-770 3200 Gyöngyös, Petőfi u. 174., tel.: 37/319-560 3300 Eger, Sas u. 92., tel.: 36/313-153 3400 Mezőkövesd, Mártírok u. 14., tel.: 49/413-084 Akciós árak 1998. november 2. - november 27-ig érvényesek. Áraink az áfa-t tartalmazzák Kisker vásárlások esetén felárat számítunk fel. A sajtóhibákért felelősséget nem vállalunk. mr' firiii i Mi I wi m * * FILTER 1 DOHÁNY NAGYKER Kerüljenek beljebb: egy lépcsővelfeljebb! Bemutatkozik az új Opel Astra lépcsőshátú változata, az Opel Astra Sedan, amelyet november 7-8-án akár Ön is kipróbálhat az Opel márkakereskedésekben. OPELS