Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-26 / 277. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. november 26., csütörtök Cukorgyári kései sirató (Folytatás az 1. oldalról) Ettől is nagyobb baj - tájékoztatta lapunkat Kiss József, a Zagyva menti Cukorgyárak Szabad Szakszervezetének vezető ügyvivője hogy olyanok is megkapták a papírt, akiknek egyelőre meg sem szűnik a munkahelyük. Köztük kazánházi dolgozók - holott a fűtésre egy ideig még szükség van továbbá a kiszerelőben ténykedő kollégák, noha köztudott: itt néhány hónapig még nem szűnik meg a csomagolás. Arról is lehetett hallani - tette hozzá Kiss József miszerint az utóbbi munkahelyre pár nap elteltével újra felvették volna az elküldötteket, csakhogy a korábbinál alacsonyabb bérrel. Továbbá mintegy huszonöt alkalmazott semmiféle írást nem kapott: számukra a bizonytalanság okoz problémát, hiszen nem tudják, rövidesen nem kell-e a cég egy távolabbi gyárába - ne adj’ Isten Szolnokra, netán Szerencsre -járniuk... A szakszervezet tájékoztatta az Üzemi Tanácsot a kifogásokról, kilátásba helyezve azt is, hogy szükség esetén bírósághoz fordulnak. Kiss József később úgy értesült, hogy az Üzemi Tanács fellépése következtében normalizálódott a helyzet, s az említett gondok megszűntek. A szakszervezeti vezető elmondta azt is: a selypi gyárban már elkezdődött a berendezések leszerelése és elszállítása más telephelyekre. Egyébként fontos eseményre készül a Mátra Cukor Rt.: Hatvanban pénteken tartják az Üzemi Tanács soron következő választását. (t. o.) Átadták a kerékpárutat PETŐF1BÁNYA - Tegnap megtörtént a települést Selyppel összekötő kerékpárút műszaki átadása. Az 1500 méter hosszúságú járda remélhetően csökkenti a balesetek számát a hírhedt „halálúton”. Üröm az örömben, hogy vandál fiatalok az átadás előtt megrongálták a kihelyezett szélességjelző oszlopok tucatjait. A szakemberek megtekintik a beruházást fotó: t. o. Csirke József r. főtörzszászlós az egyik kitört oszlopnál. Állítólag már a rendőrség látókörében vannak a garázdák. , Ajándék lónak túrós a háta” (Folytatás az 1. oldalról) Erre a papírra csaknem négy hetet kellett várni, ráadásul a küldött gyógyszerekről kiderült, hogy nem vámkezelhetők, ezért vissza kell vinni azokat Németországba - mondta a képviselő. Kedden a művelődési házban elkezdődött az osztás, és a helybeli romák már reggel elkapkodták az ajándék holmi egynegyedét. Délutánra mind többen jöttek, s ekkor Fodor Lajos polgármester úgy rendelkezett, hogy — mivel az ajándékozónak nem voltak a szállítmány további sorsára vonatkozó megkötései - mindenki azt visz el, amit akar, és annyit, amennyit elbír. A helyzetet az élezte ki, hogy néhányan csakhamar már az utcán árulták a szállítmány darabjait. Szekeres János elmondta, hogy a híresztelésekkel ellentétben tettlegességre, rendőri intézkedésre nem került sor. Ma 9-17 óra között a falu nem roma lakói válogathatnak a ruhákból, s ami megmarad, azt a kisebbség közt osztják majd el. (J. A.) Bemutatkozott a jövő távközlése Vonzó a konferencia-beszélgetés EGER - Ezzel a címmel tartott az intézményi és önkormányzati vezetőknek tájékoztatót tegnap a Hotel Egerben a Matávcom. Az ügyfeleket az integrált és a különleges szolgáltatásokról informálják, majd vi- deokonferencián is részt vehettek, miután a Matávcom élő kapcsolatot létesített a miskolci és az egri iroda között. A jelenlévők kérdéseiből kiderült: a leendő használókat leginkább a konferencia-jel- legű beszélgetések és a hívásmérések érdeklik. Jóval több. Jóval kevesebbért. OPEL PAPP AUTÓHÁZ 3300 EGER Mátyás király u. 37. Tel.: 36/324-710, 324-922, Fax: 36/324-208 Az új Opel Astra rendkívül gazdag felszereltséggel, most különösen kedvező hitelkonstrukcióval! Már sedan változatban is! 0°/o-os Opel Bank hitelkamat! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! _______ OPEL0 Karácsonyig lezárulhat a vizsgálat Dokumentumgyűjtemény készült a kórházi rákos esetekről A Markhot Ferenc Kórházban előfordult rákos esetekről a Népegészségügyi Szolgálat Heves Megyei Intézete dokumentumgyűjteményt állított össze, amelyet bármikor az intézmény dolgozóinak is rendelkezésére bocsát. EGER - Mint azt tegnap dr. Gombkötő György megyei tiszti főorvos elmondta: a megbetegedések orvosi dokumentációját, előfordulásának leírását tartalmazó aktákban megtalálható az összes információt, ami az üggyel kapcsolatban eddig az ÁNTSZ tudomására jutott. Ez azért fontos - hangzott el -, mert korábban több nyilatkozat hangzott el, miszerint az érintett kórház gyermekosztályán dolgozó nővérek elől elzárták az üggyel kapcsolatos orvosi dokumentációt. A főorvos furcsállta, hogy a népegészségügyi szolgálatot ez idáig egyetlen érintett, az ügyet felkaroló országgyűlési képviselő és a tulajdonos megyegyűlés sem kereste meg. Arra az információra reagálva, miszerint az elmúlt tizenegy évben nem csupán a gyermekosztály nyolc dolgozója, hanem a kórház további huszonkét alkalmazottja halt meg rákban, illetve a dolgozók körében negyvenhét tumoros megbetegedést regisztráltak, a főorvos elmondta: bármilyen csoport esetében ilyen vagy ehhez hasonló adatot lehet találni. Akkor lehet ugyanis többlet expozíciós hatásra utaló halmozottan jelentkező megbetegedésekről beszélni - vélekedett a szakember -, ha ezt részletes epidemiológiai, vagyis a megbetegedések standard paramétereken alapuló statisztikai előfordulását elemző vizsgálat támasztja alá. Az egészségügyi tárca kezdeményezésére az üggyel kapcsolatban októberben elindított, várhatóan karácsonyig befejeződő országos vizsgálat reményei szerint választ ad a felvetett kérdésekre - mondta dr. Gombkötő György. Egymilliárdos fejlesztés a Mátraalján Az ország első, sertéshúsra alapozott panírozóüzeme létesül (Folytatás az 1. oldalról) A résztvevők azt is megtudhatták, hogy a Falcotrade Húsipari Rt. minőségi termékeit a hazánkban lévő multinacionális áruházi láncoknak is szállítja, így a Csemege Julius Meinlnek, a Bálának, a Metrónak, a Spar- nak, az Auchannak és a McDonald’ s-nek. A cég csaknem száz mezőgazdasági termelőtől és kereskedőtől vásárol vágósertést és szarvasmarhát feldolgozásra. Lapunk kérdésére Sólyom György elmondta: Gyöngyösön egymilliárdos költséggel építik az ország első, sertéshúsra alapozott panírozóüzemét. Ezt a világ élvonalához tartozó német és holland technológiával szerelik fel. A vállalkozás merésznek tűnik, mert a hazai piacon már kaphatók panírozott termékek, amelyek csirkéből, pulykából készülnek. Ä jövő év első felében nyíló üzemben hatféle panírozott, illetve panírozott, készre sütött terméket készítenek majd. A fejlesztés biztos technológiai és piaci hátterének megteremtésére hosszú távú szerződést kötöttek az ebben nagy tapasztalatokkal rendelkező osztrák Blasko Convenience céggel. Az új termékeket főleg a multinacionális áruházi láncok bevonásával öt országba, valamint a hazai piacon értékesítik. A Falcotrade Húsipari Rt. Romániában is megjelent. A privatizációval Aradon vegyes vállalatot hoztak létre. Az ottani húsüzem fejlesztésére a jövő év végéig egymilliárd forintot költenek. A cég életében a külpiacokon továbbra is meghatározó marad Horvátország és Szlovénia. Ezek mellett Dél- Koreától Nyugat-Európán át a FÁK-országokig szállítanak. Mentusz Károly Pénteken fogadónap Lakáshoz jutó fiatalok listája EGER-A városi közgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága elkészíttette a fiatalok lakáshoz jutásának támogatására vonatkozó javaslatát. Az ebben foglaltakat a polgármesteri hivatal lakásügyi csoportjánál (Dobó I. tér 1/23.) tekinthetik meg az érdeklődők. A javaslattal kapcsolatban a bizottság november 27-én, pénteken 14 és 15 óra között fogadónapot tart a hivatal 2-es számú tanácskozótermében, ahová várják mindazokat, akiknek a döntéssel kapcsolatban kérdése, észrevétele van. A közlekedők figyelmébe Fénysorompót építenek SAJÓKERESZTÚR - A Magyar Államvasutak Rt. Miskolci Területi Igazgatósága tájékoztatja az arra járókat, hogy a sajókeresztúri vasúti megállóhely mellett - a közút és a Miskolc-Ózd közötti vasútvonal keresztezésében - ma 10 órakor az eddigi teljes csapórudas sorompó helyett fénysorompót helyeznek üzembe. A megállóhellyel szembeni gyalogosátjárót pedig labirint-korláttal látják el a szakemberek. Árvízhelyzet a Tiszán Még harmadfokú a készültség Az érzékelhető apadás ellenére is III. fokú a készültség a Közép-Tisza teljes töltésszakaszán - kaptuk a tájékoztatást tegnap a Kötivizig illetékeseitől. Az apadás mértéke Tiszafü- red-Poroszló-Tiszaroff között naponta 12-16 centiméter között mozog. Ennek ellenére 1039 ember teljesít szolgálatot, közülük 681 segéd- és vészőr. A töltések menti fakadó vizek hossza és nagysága a lassú apadás mellett is folyamatosan növekszik, már 132 kilométeren figyelhető meg ez a jelenség. A Kötivizignél a belvízzel elöntött területek nagysága a folyamatos szivattyúzásnak és a csapadékmentes időjárásnak köszönhetően csökken, szerdán 12 ezer hektárt tett ki. Az első zöldmezős beruházás Az ipari parkban kovácsolóüzemet létesít az angol Firth Rixon cég Jövőre 1,4 hektár területen zöldmezős beruházásként kovácsolóüzemet létesít a megyeszékhely ipari parkjában az angol Firth Rixon multinacionális cég, amely a ZF Hungária Kft. stratégiai beszállítója. Az ehhez szükséges szerződéseket tegnap a városházán látták el kézjegyükkel az illetékes vezetők. EGER - Az eseményt követő sajtótájékoztatón elhangzott: az 1,7 milliárd forintos beruházással létesülő üzem a ZF egri, illetve friedrichshafeni sebességváltó-gyárát látja el kovácsolt alkatrészekkel. A jövő évtől 80 embert foglalkoztat majd. Az Európában, illetve az Egyesült Államokban eddig kilenc gyárral rendelkező cég immár a hetedik azok közül a beszállítók közül, amelyek a ZF-konszem 1996-ban megkezdett egri beruházása óta a hevesi megyeszékhelyre települtek. A Firth Rixonnak ez lesz az első, Kelet-Közép-Eu- rópában létrehozott üzeme. A beruházás megvalósítására a térségben hazánkat választották. A legkorszerűbb technológiát hozzák ide, a telepítésre kerülő gépek gyorsan átállíthatok az egyik alkatrész gyártásáról a másik változat előállítására. Az önkormányzat a legna- gobb iparűzési adókedvezményt nyújtja a cégnek. Három éven át az adómérték 30 százalékát kell fizetniük. Mint Hantos Zoltán, az Egri Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója a Hírlapnak elmondta: a városi önkormányzat, a Transelektro Rt. és a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. hozta létre a 43 hektár területű ipari parkot. Ezt három ütemben telepítik be érdeklődő cégekkel. Jelenleg a belső infrastruktúra fejlesztésén dolgoznak. A távlati elképzelések között a kezdő vállalkozásokat segítő innovációs központ, inkubátorház, szolgáltatóház létrehozása is szerepel. (mentusz)