Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-20 / 272. szám
6. oldal VILÁGTÜKÖR 1998. november 20., péntek Csempészvád Verestóy ellen Verestóy Attila szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátusi csoportjának vezetője arra kérte a román hírszerző szolgálatot (SRI), hogy vizsgálja ki a Nagy-Ro- mánia Párt (PRM) róla terjesztett fegyvercsempészési vádjait. A román sajtóban két hónapja időről időre írások jelennek meg arról, hogy Verestóy szenátor, aki ismert üzletember is Romániában, fegyvercsempészési ügybe keveredett. * Nem gátolhatja az intézmény- rendszer reformja az Európai Unió bővítését - jelentette ki a Prágában tárgyaló Lionel Jospin francia kormányfő. Megkezdik a csapatkivonást a kijelölt területekről, ahogy azt a Wye Plantationban megkötött megállapodás előírja - döntött csütörtöki ülésén az izraeli kormány. A kabinet megállapította, hogy palesztin részről eleget tettek a csapatkivonás előfeltételeinek. Az átcsoportosítás kezdete legkorábban péntek éjszaka lesz. Különmegállapodás megkötését javasolta Tokiónak az orosz elnök a Kuril-szigetekről, de csak azt követően, ha már aláírták az orosz-japán béke- szerződést. Borisz Jelcin a múlt héten Moszkvában Obucsi Ke- idzo japán miniszterelnökkel folytatott eszmecseréjén adott választ a japán javaslatokra, amelyeket Tokió még a tavaszi csúcson terjesztett elő. Irak ismét kérte az ENSZ-t, hogy fegyverzetellenőrei ne vegyék igénybe U-2 típusú amerikai felderítő, repülőgépek segítségét. Az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését és megsemmisítését ellenőrző különleges ENSZ-bizottság (UNSCOM) szakértői közben csütörtökön megkezdték második munkanapjukat azt követően, hogy visszatérhettek Bagdadba. Az amerikai Enterprise repülőgép-hordozó és egy romboló átkelt a Szuezi-csatomán, hogy csatlakozzék a Perzsaöbölben állomásozó amerikai flottához. Közben az amerikai légierő különlegesen kiképzett ejtőernyősei is folytatják a gyakorlatozást a kuvaiti sivatagban, és készek arra, hogy szükség esetén megtámadják Irakot. Elmaradt a vasutasok munka- beszüntetése Horvátországban. Kevéssel az akció előtt lefújták a négyórásra tervezett figyelmeztető sztrájkot, miután a vasutak igazgatósága részben teljesítette követeléseiket a karácsonyi jutalommal és a fizetésemeléssel kapcsolatban. Tokióban megkezdte ázsiai körútját az amerikai elnök A biztonságról és a gazdaságról Bili Clinton csütörtökön megérkezett Japánba, ötnapos ázsiai látogatásának első állomására. Clinton Tokióból Szöulba utazik tovább, majd útban Washington felé, hétfőn rövid kitérőt tesz a csendes-óceáni Guamra. Az amerikai elnök két napot tölt Tokióban, s pénteken elsősorban biztonsági és gazdasági kérdésekről tárgyal Obucsi Keidzo japán kormányfővel. Tokiói megfigyelők szerint ez az a két téma, amelyben mindkét - a diplomáciai sikerre erőteljesen rászoruló - vezető eredményt érhet el a tárgyalásokon. A biztonsági kérdések megvitatásának egyaránt aktualitást ad, hogy feltételezések szerint Eszak-Korea atomfegyver-fejlesztést célzó létesítményt épít, augusztusban pedig rakétakísérletet hajtott végre. Charles Kartman amerikai kormánymegbízott szerdán úgy távozott Eszak-Kore- ából, hogy kérése ellenére sem szemlélhette meg a gyanúsnak tartott föld alatti építkezéseket a helyszínen, a jongbjoni atomközpontban. A japán-amerikai egyeztetést és közös fellépést fontossá teszi, hogy Japán az amerikainál sokkal keményebb választ adott az augusztus végi északkoreai rakétakísérletre. Míg az Egyesült Államok továbbra is fenntartja a párbeszédet Phenjannal, Japán diplomáciai és gazdasági megtorló intézkedésekkel válaszolt. Tokiói várakozások szerint Bili Clinton sürgeti majd a két évvel ezelőtt kiszélesített amerikai-japán biztonsági megállapodás japán parlamenti jóváhagyását. Az együttműködés kiterjed a jövőben a Japánt övező térségekre is, közvetetten vonatkozik tehát a legutóbbi iraki válsághoz hasonló esetekre. A legutóbbi, szeptemberi csúcstalálkozó óta Japánban elfogadták a bankok stabilizálását szolgáló törvényeket, e hét elején pedig Obucsi bejelentette az immár nyolcadik, rekordösszeget mozgató gazdaságösztönző csomagot. Nemzetközi űrállomás ISS Építési munkálatok 1999-ig 1998 december november 1998 ulius 1999 1 Új fejezet az űrhajózásban: Bajkonurból ma reggel 7 óra 40 perckor útjára indul a jövendő nemzetközi űrállomás első része, a Zarja (Hajnalpír) nevű orosz modul. Megkezdődött Starr „grillezése” A független ügyész a kongresszus igazságügyi bizottsága előtt Kenneth Starr szerint az általa összegyűjtött bizonyítékok azt mutatják: Bili Clinton több ízben felhasználta hivatali hatalmát és a kormányzati apparátust arra, hogy Monica Lewinskyval fenntartott viszonyát eltitkolja „az amerikai nép, a Paula Jones-üggyel kapcsolatos jogi eljárás, valamint a vádesküdtszék előtt”. A független ügyész csütörtökön az amerikai kepviselőhaz igazságügyi bizottsága előtti „impeachment” (vagyis az elnök alkotmányos felelősségre vonását célzó) vizsgálat keretében tett vallomást. Két óra állt a rendelkezésére, hogy szóban is kifejtse a Bili Clinton elnök elleni, a hamis tanúzásra és az igazságszolgáltatás akadályozására vonatkozó vádjait, amelyek az eljárást megindító jelentésében foglaltatnak. A bevezető nyilatkozat tartalma már az ülés előtt ismeretessé vált. Kenneth Starr nyilatkozattétele előtt Henry Hyde, a bizottság republikánus elnöke, majd John Conyers, a testület rangidős demokrata tagja tartott beszédet arról, hogy mit is vár ettől a vizsgálattól. Ezután következett a független ügyész előadása, majd a bizottság republikánus, illetve demokrata tagjainak szakjogászai tehettek fel kérdéseket. A 37 bizottsági tag is kérdezősködhetett. A meghallgatás lapzártakor még tartott; a hosszadalmas eljárás miatt David Kendall, Clinton személyes ügyvédje még nem került sorra. Amire azonban sokan számítanak a részéről, az minden bizonnyal bőségesen kimeríti a „grillezés” fogalmát. Amerikában ezt a kifejezést előszeretettel használják az alapos bírósági kihallgatásokra. Orbán Viktor Németországban Változatlanul élvezzük Kohl támogatását Kétnapos látogatásra csütörtökön Németországba érkezett a magyar miniszterelnök; megválasztása óta másodszor utazott Bonnba. Orbán Viktor megbeszéléseinek középpontjában hazánk európai integrációs csatlakozása áll, különös tekintettel arra, hogy január 1-jétől Németország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A kormányfő a délután folyamán Bonnban megkezdte tárgyalásait német politikusokkal. Előbb Helmut Kohl exkancel- lárral folytatott eszmecserét, majd Wolfgang Schäubleval, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) újonnan megválasztott elnökével és parlamenti frakcióvezetőjével találkozott. Mindkét politikus további támogatásáról biztosította Orbán Viktort hazánk integrációs törekvéseivel kapcsolatban. A két megbeszélés után a magyar miniszterelnök gépkocsival Frankfurtba utazott, ahol este részt vett és előadást tartott az Európai Bankárkongresszus díszvacsoráján. Orbán Viktor Bonnban ma találkozik Gerhard Schröder szociáldemokrata párti kancellárral, majd a tervek szerint Németországból egyenesen Zágrábba utazik tovább, hogy részt vegyen a Közép-európai Kezdeményezés országainak csúcstalálkozóján. Médiaháború a szomszédságban? A sajtó felelősségéről Médiaháború tört ki két, hazánkkal szomszédos országban is, jelesül Ausztriában és Ukrajnában. Az osztrák bírók egyesülésének hamarosan távozó elnöke szerint pénzbüntetést kellene kiszabni az osztrák médiára, ha hivatali titkot hoz nyilvánosságra. Josef Klingler úgy véli: mivel a sajtó a hivatali titkokat jó pénzért szerzi be, ezért a sajtóorgánum nagyságához szabott büntetés majd kevésbé teszi vonzóvá a média számára a titkok kifürkészését. Klinglert különösen felháborította, hogy a Profil osztrák hetilap folytatásokat közöl Franz Fuchs feltételezett levélbomba-merénylő perének előkészületi aktáiból. A Leonyid Kucsma ukrán elnök által az állami rádió és televízió társaság élén végrehajtott személycsere alkotmányellenes - foglalt állást a kijevi parlament szólásszabadsággal foglalkozó bizottságának elnöke. Az előzmény az, hogy az államfő a napokban leváltotta az állami rádió és televízió élére alig másfél hónapja kinevezett 30 éves Mikola Knya- zsickijt. A csodagyermeknek tartott Knyazsickij helyére, aki az ukrán BBC-vé szerette volna fejleszteni az állami médiát, a volt információs miniszter, Zi- novij Kulik került. A megye piaci árai Egerben az alma 60-90, a szárazbab 250-300, a fejtőbab 180-250, a banán 160, a citrom 250, a dióbél 800-900, a gomba 220-300, a gyökér 100, a fokhagyma 25(7-300, a vöröshagyma 60, a póréhagyma 60--80, a karalábé 100, a karfiol 80, a fejes káposzta 50, a kelkáposzta 90, a lila káposzta 100, a savanyú káposzta 120, a kiwi 350, a körte 250, a krumpli 60, a mandarin 260-300, a mák 600, a méz 500-600, a narancs 200, a paradicsom 250, a zöldpaprika 120-160, a csípős paprika 25-28, a padlizsán 150, a fehér retek 150-200, a piros retek 25-60, a saláta 70-90, a sárgarépa 100, a sóska 200, a spenót 200, a szőlő 400, a tojás 12-17, a főzőtök 80, a sütőtök 60, az uborka 300, a zeller 100 forintért vásárolható meg. Hatvanban az alma 68-135, a szárazbab 250, a banán 140-170, a citrom 250, a dióbél 800, a gomba 300-350, a gyökér 70, a fokhagyma 350, a vöröshagyma 55, a póréhagyma 50, a karalábé 100, a karfiol 75, a fejes káposzta 45, a kelkáposzta 95, a lila káposzta 120, a savanyú káposzta 100, a kiwi 295, a körte 160-280, a krumpli 55, a mandarin 270— 320, a mák 600, a méz 450-700, a narancs 220, a paradicsom 240-330, a zöldpaprika 200, a csípős paprika 45, a fehér retek 130, a saláta 60, a sárgarépa 80, a sóska 15, a spenót 20, a tojás 14, a sütőtök 50, az uborka 280, a zeller 120 forintba kerül. Hevesen az alma 70, a szárazbab 250, a banán 200, a citrom 200, a dióbél 800, a gyökér 80, a fokhagyma 300, a vöröshagyma 40, a póréhagyma 20, a karalábé 60, a karfiol 100, a fejes káposzta 40, a kelkáposzta 70, a lila káposzta 70, a savanyú káposzta 70, a kiwi 40, a krumpli 40, a mandarin 240, a mák 600, a narancs 200, a paradicsom 300, a zöldpaprika 140, a csípős paprika 10, a fehér retek 100, a piros retek 40, a saláta 40, a sárgarépa 60, a sóska 100, tojás 15, a sütőtök 60, az uborka 200, a zeller 100 forint. PÁLYÁZAT A Humán Alapellátások Intézete 1999. január 1-től - 2001. december 31-ig pályázatot hirdet a Gyöngyös Város Sporttelepén lévő tekepálya és büfé üzemeltetésére. A bérleti díj alsó határa: 50.000 Ft/hó + üzemeltetési költségek. A pályázat benyújntásának határideje: 1998. november 30. Módja: zárt borítékban a Humán Alapellátások Intézete címére postán illetve személyesen eljuttatni szíveskedjenek. A pályázat elbírálásának határideje: 1998. december 15. A pályázók az elbírálásról levélben kapnak értesítést. A pályázati kiírás részleteiről az érdeklődők a Humán Alapellátások Intézetében Gyöngyös, Pesti út 35. Telefon: 37/311-633 kérhetnek információt Oldal Zsolt műszaki vezetőtől. (36256) Egy évtized az autósok szolgálatában Arcok a pult mögött- Kedves Zay úr! Ön, mint a Zay Autó- shop ügyvezetője, hogyan értékelné cégüket fennállásának 10. évfordulóján?- Először is, a jubileum kapcsán szeretném megemlíteni azt a szomorú körülményt, mely szerint alapító tagunk, Zay Istvánné, a feleségem - kinek érdemei kereskedelmi tevékenységünk során fölül- múlhatatlanul nagyok voltak - már nincs köztünk. A pótolhatatlan veszteség kemény kihívás volt családi vállalkozásunk folytatásában...-Az egriek, de talán a megyében lakó autósok is tudják, hogy két üzletük van.-A Farkasvölgyi utcában a Zay Autóshop nevű a keleti típusú gépkocsik ellátásával foglalkozik. E téren az igények továbbra is nagyok, mivel ezen személyautók száma még mindig magas, és alkatrészszükségletük is jelentős. A Makiári utcában lévő Zay Mobil Autóshopunk - melyet már lányom, Novákné Zay Bernadett vezet - a legelterjedtebb nyugati típusú gépkocsik alkatrészeit forgalmazza. Sok beszállítónk van, akiknek árai és termékeik minősége széles skálán mozog. Mi tehát nem tartozunk egy nagykereskedelmi cég védőszárnya alá, hanem szerteágazó kapcsolatainkat a vásárlók elvárásai szerint alakítjuk ki. így kínálatunk is kellőképpen változatos.- És a nyitva tartásuk is kedvező, hiszen a Zay Stop közismerten vasár- és ünnepnap is várja a vásárlókat.- Igen, vevőink nagyon megkedvelték ezt a megyében egyedülálló szolgáltatást. Hozzáteszem, törzsvásárlóink számára még ezeken a napokon is kedvezményeket biztosítunk.-A közelgő téli időszakban milyen árukkal tudnak boltjaik előállni?- A tél a fagyállómérések és -feltöltések időszaka. Boltjainkban ingyenes méréssel segítjük a vásárlók gépkocsi-hűtőrendszerének elíenőrzését. Az autóstársadalom már találkozhat shopjainkban elegendő mennyiségű fagyállóval, akkumulátorokkal, téli szélvédőmosóval, jégka- paróval, jé- goldóval és más, téli autózáshoz szükséges kiegészítőkkel. A téli sportok szerelmeseinek síléctartókkal, hóláncokkal állunk rendelkezésére, aki pedig karácsonyi ajándékozását szeretné megoldani, boltjaink választékából autófelszerelési, -ápolási cikkeink közül biztosan tud választani.- Más egyéb meglepetés?- Nos, aki megunta vasparipáját, és szívesen átnyergelne egy igazira, a ZAY-Ló Tanya Lovasklubban fiam, Zay Péter irányításával ezen igényeit is ki tudjuk szolgálni. PR f % 1 I A í