Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-19 / 271. szám
1998. november 19., csütörtök Pf. 23 9. oldal Ki hallgat meg minket? A nyugdíjasok közül sokan vagyunk olyanok, akik 1992 körül mentünk nyugdíjba. Ami azt jelenti, hogy a nyugdíjszámítás alapjául az azt megelőző öt év szolgált. Ezek az évek a gazdasági összeomlás kemény évei voltak. Főleg, ha a munkahely az építőiparban volt, a munka kevés volt, a fizetés ezzel arányos. Most, negyven év munkaviszony után, középfokú végzettséggel, több szakmával, nyugdíjunk összege 20-25 ezer forint. Nem hihető el az, hogy ennyi munkaviszony és képesítés mellett kevesebb nyugdíj járjon, mint egy segédmunkásnak. Hiszen a gazdasági válságot megelőző években jól kerestünk, amit a nyugdíjunk ösz- szege nem tükröz. A tb-nek befizetett összeg hol van? Vagy pereljük a tb-t a korábbi évek jó keresetéből levont összeg eltűnése miatt? Mert valahol sérelem ért minket! Ezt ki orvosolja? Hogy szégyenkezés nélkül merjük kimondani nyugdíjunk összegét. Hová írjunk? Nem kérünk többet, csak azt, ami befizetésre került! Ki hallgat meg minket, becsapott nyugdíjasokat? S. D. (cím a szerk.-ben) Szülői összefogással Az Ostorosi Általános Iskola nevelőtestülete 1992-ben úgy határozott, hogy az intézmény tárgyi felszereltségének javítása érdekében, valamint a gyermekek tanulásának, szabadidős tevékenységének segítésére létrehozza az Ostoros Általános Iskolás Korú Gyermekeiért Alapítványt. A szülői összefogás szép példái voltak az évente megrendezett jótékonysági bálok, valamint az évfolyamonként évente 200 Ft/fő felajánlások. Mindezek ellenére elég szűkösek voltak az anyagi lehetőségeink, inkább csak a sportrendezvényekre utaztatást, s a nyári vagy erdei iskolák táborozását tudtuk támogatni. Fordulópontot jelentett az 1996. év, amikortól az állampolgárok felajánlhatták éves adójuk 1%-át. 1996-ban ez az összeg 134 ezer Ft volt. Ezzel együtt már 280 ezer forintot osztott fel a kuratórium a következő célokra: mikulási ajándék, két tardosi erdei tábor, CD-s magnó és kazetták vásárlása, nyári táborozások segítése (Nagyhódos, Bükkszék), birkózók szakmai támogatása, napközis tábor, varrógép vásárlása, atlétikai verseny útiköltség-támogatása. A postás most kopogtatott hozzánk egy újabb hírrel: a kimerült pénzügyi forrásainkat pótolhatjuk az 1997. évi adókból felajánlott újabb 1%-kal, amely most 187.346 Ft. Szeretnénk új számítógépeket vásárolni és új fénymásolót beszerezni. Mivel az intézmény saját forrása ezeket a lehetőségeket nem tudná nyújtani, nagyon nagy segítség számunkra az alapítvány működése. Köszönet mindezekért az iskola szülői munkaközössége számára, valamint mindazon állampolgárnak, aki a mi iskolánkat segítette adóforintjaival. (az ostorosi nevelőtestület) „Szégyellem az egri Kisasszony temető rendezetlenségét” Köszönet a kegyeletért...?! Manapság gyakran emlegetjük, hogy egy nemzetet minősíti az a hozzáállás, de még inkább a tett, amelyet elesettjeinek, fogyatékosainak érdekében tervez és megvalósít. Úgy gondolom, hogy a már közhellyé vált Európába vezető utunk legalább ilyen fontos állomása az is, hogy hogyan ápoljuk, gondozzuk halottaink emlékét és sírját. Nekem és családomnak is fontos ez, egész évben rendben tartjuk családi sírunkat, így tettünk az idén is, sőt a család férfi tagjai saját kezűleg csiszolták meg a sírkövet, hogy minél szebb legyen a legbensőségesebb gyertyafényes napon. Minden igyekezet ellenére úgy álltunk a sírnál, mintha egy takarítatlan disznóólát fogtunk volna közre. Történt ugyanis, hogy október utolsó napjaiban a szomszéd sírhelybe temettek. A sírból kiásott földet teljes egészében ráhányták a sírunkra anélkül, hogy védőfóliával látták volna el. Ezek után mi sem természetesebb annál, hogy a föld- mennyiség felét nem lapátolták vissza a kiásott sírba, hanem az torlaszként magasodott sírunk előtt. így aztán négy halott emlékének meg- tiprásával eltemettetett egy friss halott. Jelzésünkre ígéretet tett a temető gondnoka, hogy helyreállíttatja sírunk eredeti állapotát. Ez csak ígéret maradt, személyes megkeresésünkkor már csak fülbántó hangon, rikácsolva kiabált, és felajánlotta, hogy ha én (súlyos gerincbetegen) ellapátolok onnan egy talicskányi földet, akkor a többit ő is elviteti. Nagyon meghatott az ajánlata, de nem éltem vele. így történt meg, hogy életünkben először egy mocskos sírnál álltunk gyertyagyújtáskor. Mellesleg úgy hat méteres távolságon belül egy sírra dőlt fát láttunk, mellette betonozó munkásokat egy másik sírnál. Az a látvány mind-mind nagyon „megemelte” a halottak napi megemlékezés színvonalát. Felmerül a kérdés: hogyan lehet egy olyan emberre bízni a temető gondnokságát, aki az élő emberekkel nem tud kapcsolatot teremteni, aki nem tud emberi hangon beszélni egy másik élő emberrel, s vajon milyen kegyelettel viseltetik egy ilyen ember a halottak iránt? Amilyen büszke vagyok gyönyörű szülővárosomra, most legalább annyira szégyellem az egri Kisasszony temető rendezetlenségét. Még egyszer „köszönöm” a temető gondnokának és plébániájának, hogy ilyen „emlékezetessé” tették az idei halottak napját. Dr. H. L.-né (cím a szerk.-ben) Kincsértékű derű, szeretet, barátság, áldozatvállalás Ahol a tisztesség mert nevetni Köszönet a rendezőknek és külön hála a szereplőknek. 1998. október 10-én az Ifjúsági Ház nagytermében az „Eletet az éveknek” nyugdíjasklubok Borsod-Heves megyei közös rendezvényén azt hiszem, mindenki jól érezte magát. Itt nem esett szó panaszról, nem éreztem mozgalmi hangulatot, sokkal inkább megérintett a közel ötven évvel előtti gyermekségem még ma- nipulálatlan emberi derűje. Olyannyira, hogy amikor a fergeteges hangulat a tetőpontra hágott, a könnyem is kicsordult. Mit sirattam? A félúton elvesztett lényeget, őszintén fájlaltam azt a soksok olvasókört, kisgazda- és iparoskört, a népi színjátszókat, a dalárdákat, a majálisokat, a kukoricafosztók hangulatát, a lakodalmakat, ahová meg merte hívni a szegény a gazdagot, és fordítva, ahol a tisztesség mert nevetni, s az embertelen küzdelem mellett bárki kiélhette a maga ünnepeinek apró kis örömeit; s végül azt a korosztályt, akit ettől megfosztottunk. Itt, ezen a két megyényi nyugdíjast prezentáló találkozón - ahol a gazdag palettán még a hazafias érzés is helyt kapott - nehéz volt eldöntenem, nem sajnálható-e jobban az, aki sokáig nem érezte a veszteségeket, s csak most kezd ráébredezni, hogy csúful rászedték. Hisz mára telve vagyunk az egymás iránti bizalmatlansággal, s aggódással gyermekeink „álló- képessége”, s erkölcsi talpazata miatt, miközben az újsütetű remények ígérgetői, a csodatevők hada, a másság ezer jogának kodifikálói soha nem látott lehetőségek távlatában leledzkednek. Mégis bizakodnunk kell, s a kisunokák nagyszüleikről írt s felolvasott sorai erősítették bennem ezt a bizalmat. A kincsértékű derű, a szeretet, a barátság, a szorgalom és az áldozatvállalás igénye nem veszett ki az emberektől, s a csigahéjak malterozgatása helyett lépni kellene: menteni, ami menthető. Nagy Edit (cím a szerk.-ben) A nehezebb utat választjuk Hozzászólnék a megyei Hírlapban megjelent „Megpecsételve” című cikkhez. Pedagógus vagyok. Hogy milyen, arról véleményt tudnak nyilvánítani a tanítványaim, a szüleik, a kollégáim. A mi iskolánkban is vannak problémás gyerekek, de még egyet sem küldtünk el. A nehezebb utat választjuk. Amikor valamelyik tanítványunknál folyamatosan nehézséget, magatartási problémát tapasztalunk, akkor a szülővel együtt kérjük az illetékes és hozzáértő bizottság vizsgálatát, mert ők tudják megállapítani, mi az oka a „másságnak”. Az orvos is akkor tudja meggyógyítani a beteget, ha felismeri a betegséget. A szakvélemény alapján egyénileg foglalkozunk a gyerekekkel. Mivel ezt nem tanultuk a főiskolán, szakkönyveket vásárolunk, továbbképzésekre járunk, és szakmai sikereknek tekintjük, ha a tanítványunknál fejlődést tapasztalunk. Meg akarunk szabadulni a problémás gyerekektől? Hét enyhén értelmi fogyatékos tanulót is oktatunk integráltan a „normál” osztályokban és egyénileg, a számukra előírt tanterv alapján. Megpecsételve? Nem. Hittel, tudással és szeretettel. Kátainé Bodó Zsuzsa Zrínyi Ilona Általános Iskola Egercsehi Fiatalok figyelmébe A gyöngyösi székhelyű Junior Art Alapítvány képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdet 12-18 éves korú fiatalok részére. Pályázni lehet: képzőművészeti kategóriában, egyénenként 2 darab, kötetlen témájú és alkotói technikájú, legfeljebb 40x60 cm méretű rajzzal vagy festménnyel, illetve plasztikával; irodalmi kategóriában kötetlen témájú, maximum 5 oldal terjedelmű, egyénenként legfeljebb két pályaművel (novellával, verssel). A pályázatok beérkezési határideje: 1998. november 30. Pályázati cím: Junior Art Alapítvány 3200 Gyöngyös, Batthyány tér 15. A díjnyertes alkotásokat a gyöngyösi Junior Art-napokon ismerhetik meg az érdeklődők. A pályázatra érkezett alkotások megőrzését és postázását az alapítvány nem vállalja, azok 1998. december 20-ig a kiállítás helyszínén visszakaphatók. Köszönet Köszönetét mondok mindenkinek, akik édesanyám százéves születésnapi ünnepét kedves jelenlétükkel megtisztelték. Külön köszönöm Marján Sándornak, hogy azt a sok finomságot elkészítette, és ezzel is emelte az ünnep színvonalát. Dr. Fischer Miklósáé Az elsőbbség oka a gyors segítség Ha nappal vagy éjszaka valaki sérülést szenved, elsőként a kórház baleseti ambulanciája jut az eszébe: az a hely, amit felkereshet kínjával, bajával. Mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, de ha a mentősök sérültet hoznak, vagy ha valaki vérző sebbel érkezik, elsőbbséget élvez — ami természetes. Problémámmal egy hónapon át szinte minden nap kontrollra kellett visszamennem az egri kórház sürgősségi osztályára. Sok esetben tapasztalhattam a betegek türelmetlenségét, ami az ő szemszögükből nézve érthető, bár az ott dolgozók mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb sorra kerüljön mindenki. Csak hálával tudok gondolni dr. Kincses Miklósra, Kozma és Sipos doktorokra, valamint a mellettük dolgozó asszisztensekre. Nemcsak dolgukat végzik, hanem arra is figyelnek, hogy lehetőleg a legkisebb fájdalom mellett lássák el a sérülést. Munkájukhoz sok sikert kívánok! Vincze Ildikó Eger Szép Hagyományt alakítottak ki az egri Tinódi Sebestyén Általános Iskolában. Az első osztályosok az iskolakezdést egy-egy fa ültetésével teszik emlékezetessé. Október 26-án ültették el az 1/a és 1/b osztályosok fácskáju- kat, a tanító nénik, szülők segítségével. Az alkalmat még hangulatosabbá tették közös játékkal, énekléssel. Az elrejtett virágoskert Amióta megszülettem, Budapesten élek. Sok gyönyörű kertet láttam a városunkban, amelyek szakképzett kertészek és kertépítők fáradságos munkájából teremtődtek. De van egy kert, egy utcadarab, ami messze lekörözi a híres mesterek remekműveit. És ez a hely nem valami gazdag ember udvara, hanem egy kedves nénike kertje, egy Pesttől távoli, eldugott kisközségben, Hevesaranyoson van. Ez a kedves néni már nyolc éve (ez idő óta ismerem) minden évben virágokkal borítja el azt az utcarészt, ami az ő háza előtt van. De nemcsak az utcafront gyönyörű, ami minden évben színpompás virágokkal és üde zöld bokrokkal van teleültetve, Gizi néninek a virágoskertje is csodálatos. Évek óta gyűjti bele a legkülönbözőbb virágokat meg dísznövényeket, és ez idő tájt a kert már úgy fest, mint egy miniarborétum. Az udvar királynője pedig nem más, mint a rózsa. Gizi néni gondos, szerető ápolásának és a vidék csodálatos varázsának köszönhetően a rózsák gyönyörűbbek, mint amilyeneket akármelyik kiállításon láthatunk. A vörös rózsa mélytüzűén piros, mint az igaz szerelem, a fehér meg olyan, akár a patyolat. Gizi néni nagyon büszke ezekre a csodákra. Minden évben kora tavasszal kezdi el a munkát, és késő őszig meg sem áll, de nincs nagyobb öröm annál, mikor munkája gyümölcsét, a színpompás virágarzenált csodálhatja a munka végeztével. Papp Emőke Budapest, Bács u.
