Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-16 / 268. szám

8. oldal SporTTüköR 1998. november 16., hétfő JIJ ALLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT. Az ÁPV Rt. az 1992. évi LIV. törvény alapján az önkormányzatokat megillető járandóságok tekintetében az alábbiakat hozza valamennyi érintett tudomására. Az 1992. évi LIV. törvény 42. paragrafus (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „A föld fekvése szerinti önkormányzat az átalakuló vállalat va­gyonmérlegében szereplő belterületi föld után a föld értékének a vállalati va­gyonmérleg főösszegéhez viszonyított arányában részesedik a saját tőkéből”. A fent hivatkozott jogszabályhely alapján a belterületi föld értékének és a vagyonmérleg főösszegének hányadosa a vállalat társasággá alakulásakor rögzül. Ennek segítségével kerülhet kiszámításra az önkormányzat járandósága vagy olymódon, hogy a fenti arányszám és az átalakuláskori saját tőke értékének szorzata adja a járandóság összegét, vagy pedig úgy, hogy a saját tőke privatizáció időpontjában fennálló piaci értéke, azaz a priva­tizációs bevétel és az arányszám szorzata képezi az összeget. A fenti értelmezési problémákból adódóan több per is indult az állami va­gyonkezelő szervezet és az érintett önkormányzatok között, azok jogerős íté­lettel történő lezárását követően azonban - az ellentétes tartalmú ítéletekre tekintettel - a fenti értelmezési bizonytalanság továbbra sem szűnt meg. Az ÁPV Rt. Igazgatósága a kérdéskör komplex áttekintését követően határozatot hozott arról, hogy a jogbizonytalanság megszüntetése céljából levélben fordul a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, amelyben kéri annak kezdeményezését, hogy az 1997. évi LXVI. tv. 29. paragrafus (1) bekezdésé­nek a., pontja alapján kerüljön sor jogegységi határozat hozatalára irányuló eljárás lefolytatására. Ezen kérelem elbírálásáig, illetve a jogegységi határozat megszületéséig az ÁPV Rt. Igazgatósága olyan átmeneti rendelkezéseket léptetett hatályba, amelyek lehetővé teszik az önkormányzatok részére a járandóságok egységes elvek szerinti átutalását, nem erediUétíyéznek a'zónban nem kívánatos többlet- teljesítést az ÁPV Rt., illetve utólagos visszafizetési kötelezettséget az önkormányzatok számára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ÁPV Rt. a már leírt számítási módozatokkal - mind az átalakulási vagyonmérleg­tervezet, mind a végleges átalakulási vagyonmérleg adatait figyelembe véve - elvégzi a szükséges számításokat, majd az így kapott összegek legkisebbi- két az önkormányzatok részére - évi 20 %-os kamattal növelten - átutalja. Ez az eljárás kizárólag az újonnan keletkező, vagy az ezidáig még nem teljesített járandóságok esetében alkalmazandó, a korábbi teljesítések helyes­ségének felülvizsgálatára és szükség szerinti korrekciójára az értelmezési bi­zonytalanság megszűntét követően kerülhet sor. Az ÁPV Rt. ezúton is jelezni kívánja, hogy a jogegységi határozat megszületése esetén annak megfelelően, a jogszabály szerinti jogos igé­nyeket az önkormányzatok felé teljes körűen rendezni fogja, az eddig teljesített kifizetések tételes felülvizsgálatát és összegzését követően. Az ÁPV Rt. mindezek alapján kéri az érintett önkormányzatokat, hogy a kérdésben szíveskedjenek türelmet és megértő együttműködést tanúsítani, az ügylet mielőbbi zökkenőmentes lebonyolítása érdekében is. ívható! fiercseg Ka Kos d 06-90-330 401 Bika 06-90-330 402 ikrek ü 06-90-330 403 Rák 06-90-330 404 Oroszlán te 06-90-330 405 Szűz J, 06-90-330 406 Mérleg 06-90-330 407 Skorpió 06-90-330 408 Nyilas m 06-90-330 409 Bak fe 06-90-330 410 Vízöntő d 06-90-330 411 Halak W 06-90-330412 CííTilirifc AS-8 Kit. Auqístex 1639 3p Rí. 531 Hívás díja: 881 :t AAIa/psfc Vásároljon 1998. november 2. és december 12. között SZERENCSEKÁRTYÁT és megnyerheti az 5 db Siemens S6 mobiltelefon egyikét Dominó kártyával, vagy a 30 db további ajándék valamelyikét! További részietek a lottózókban LLe/VLL LULlVLLÜAz A LLLLlL/J.- LLLLlL LA LA <. Születésnapi köszöntő a sakkmúzeumban Néhány napja múlt, hogy tíz éve hivatalosan megnyílt He­vesen a világ negyedik sakk­múzeuma, amelynek anyagát több évtizedes szorgos mun­kával Dobroviczky Ferenc gyűjtötte össze, aki azóta is gondozza a relikviákat, mint a múzeum igazgatója. Az elmúlt szombaton azon­ban' nem a sakkmúzeum, ha­nem éppen Feri bácsi volt a képzeletbeli központ, akit 75. születésnapja alkalmából kö­szöntöttek vendégei. A II. vi­lágháborúban megrokkant, a szörnyű világégés következté­ben látását is elvesztett sport­embert, a megyei sakkszövet­ség tiszteletbeli elnökét, az or­szágos szövetség tiszteletbeli tagját, számos rangos kitünte­tés birtokosát Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, a megyei sakkszövetség első­számú vezetője köszöntötte elsőként, méltatva Dobro­viczky Ferenc érdemeit, hosz- szú ideje tartó munkásságát. A köszöntők és ajándékozók so­rában ott volt Kontra Gyula, Heves város polgármestere, Csőm István nemzetközi nagymester, olimpiai bajnok, továbbá Pribula Nándor, a gyöngyösi sakkozás régi sze­mélyisége. A helybéli önkor­mányzatból részt vett az ün­nepségen fari László irodave­zető, Tóth Albinná könyvelő. Dobroviczky Ferenc az ünneplők között fotó: pilisy elemér Gratulált az ünnepeknek dr. Vértes Edit orvosnő, Kovács Sándor tanár pedig felolvasta azokat a méltató sorokat, ame­lyek. a múzeum vendégköny­vébe íródtak az esztendők so­rán. A sajtó munkatársai ugyancsak ott voltak az ün­nepi eseményen, amit Herédi Zsuzsanna rendezett Kovács Lászlóné, Bogdány Jánosné, Gyarmati Lászlóné és Magyar Lászlóné készséges és sokol­dalú közreműködésével. Feri bácsi életműve szép példája annak, hogy mire le­het képes egy ember, ha elhi­vatott. Születésnapja alkalmá­ból a megye sporttársadalma nevében társulunk a köszön­tőkhöz, erőt és egészséget kí­vánva a jeles évforduló alkal­mából az ünnepeltnek. F. B. Női röplabda Extraliga - Negyvenegy perces győzelem Ettől egy edzés sokkal többet ér Pulzus-Salgó/Fényforrás - EGUT RC Éger 0-3 (-4,-2,-1) Extraliga női röplabdamérkőzés. Megyeri útr" 300 néző. V.: Pelikán, Hurák. Eger: Kovtun, BÓTA, SCHLÉGL, Szabó M., Tímár, SZULIM. Cs.: Szabó D., Kalotay. Edző: Alekszej Szolovjov. Az eredmény alakulása, 1. játszma: 1-0, 1-9, 2-9, 2-12, 4-12. 2. játszma: 0-5, 1-5, 1-11, 2—11. 3. játszma: 0-5,1-5,1-14. Félgőzzel is simán nyert az EGUT RC, hi­szen a játék minden elemében jobb volt, mint a Pulzus. Az egriek nyitásaival nem boldogultak a fővárosiak, azt a kevés labdát, amit megszelí­dítettek, némi szerencsével, „lecsurgókkal” tud­ták pontra váltani. Bóta és Szulim jól ütött, de ezúttal Schlégl is remekelt. A hazaiak a vártnál lényegesen gyengébben játszottak, így nem vol­tak méltó ellenfelei az Egernek. A vendégek szempontjából még edzésnek is kevés volt ez a mérkőzés, amely időben mindössze 41 percig tartott. ‘ ~Alekszej Szolovjov: - A' ő£W-mérkőzésre való felkészülés egyik állomása volt a szombati találkozó, amelyen néhány •Szép dolgot művel­tek a lányok. Az alapszakasz visszavágói ezzel elkezdőd­tek. a fordulóban a további eredmények szület­tek: Vasas - Nyíregyháza 3-0 (12, 10, 13), Szeged - BSE 0-3 (-9, -10, -11), Miskolc - Vértes Volán 0-3 (-5, -4, -9). Az Extraliga 3. helyén álló egriek szerdán 17 órakor az Interliga keretében a Senica csapatá­val játszanak. A mérkőzés napján még lehet je­lentkezni a Röplabda Baráti Kör által szerve­zett különbuszra, amely az athéni BEK-mérkő- zésre indul. Az egynapos városnézést is magá­ban foglaló 3 napos utazás díja: 10.000 forint személyenként. E. L. Raab Karcher labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokság Debreceni tréfa a Hungária körúton A labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokság 15. forduló­jában a listavezető MTK Hungária FC hazai pályán veresé­get szenvedett a DVSC-Eponától, de a kék-fehérek ennek el­lenére továbbra is vezetik a tabellát. A Győr idegenbeli győ­zelmével feljött a második helyre. Eredmények: MTK Hungária FC- DVSC-Epona 1-2 (0-1) Hungária körút, 500 néző. V.: Szarka. G.: Balaskó, ill. Sabo, Ilea. Dunaferr - Ferencváros 2-1 (0-0) Dunaújváros, 13 000 néző. V.: Puhl. G.: Nicsenko 2, ill. Mátyus. Haladás-Milos- Győri ETO FC • 0-1 (0-1) Szombathely, 3000 néző. V.: Hosszú. G.: Baumgartner. Diósgyőri FC - Siófok FC 1-1 (1-0) Diósgyőr, 12.000 néző. V.: Tóth V. G.: Kulcsár, ill. Perger. Nyírség-Spartacus FC- Videoton FCF 4-2 (1-2) Nyíregyháza, 5000 néző. V.: Pillér. G.: Kirchmayer 2 (mindket­tőt 11-esből), Gradinariu, Szatke, ill. ill. Waltner 2. Kiál­lítva: Tóth A. III. Kerület FC-Újpest FC 2-3 (2-0) Hévízi út, 4000 néző. V.: Szabó Zs. G.: Sebők (öngól), Tordai, ill. Eszenyi 2 (egyet 11-esből), Kvasz. Kiállítva: Schultz, ill. Kopunovics. Kispest-Honvéd FC- Zalahús-ZTE FC 0-1 (0-1) Bozsik-stadion, 1500 néző. V.: Kiss B. G.: Casoltan. Kiállítva: Cseke, Farkas. Vasas Danubius Hotels- Vác FC-Zollner 0-0 Fáy utca, 3000 néző. V.: Ha- nyecz. Gázszer FC - BVSC-Zugló FC 0-0 Akasztó, 1000 néző. V.: Ju­hos. Kiállítva: Korol, ill. Brov- csenko. A bajnokság állása: 1. MTK 15 11 2 2 35-11 35 2. Győr 15 9 5 1 28-15 32 3. Diósgyőr 15 9 4 2 39-22 31 4. Újpest 15 9 2 4 28-22 29 5. Dunaferr 15 9 1 5 23-17 28 6. FTC 15 7 5 3 25-18 26 7. ZTE 15 7 5 3 20-16 26 8. Vác 15 7 4 4 25-23 25 9. Vasas 15 6 3 6 22-22 21 10. Gázszer 15 4 7 4 19-15 19 11. Kispest 15 5 3 7 19-27 18 12. Nyírség-Sp. 15 4 4 7 23-25 16 13. DVSC 15 4 3 8 19-24 15 14. BVSC 15 2 6 7 13-21 12 15. III. Kerület 15 3 3 9 15-32 12 16. Haladás 15 3 1 11 11-31 lí) 17. Siófok 15 1 6 8 14-24 9 18. Videoton 15 2 2 11 17-30 8 Megjegyzés: A BVSC-Zugló FC - Haladás Milos (2-1) mérkőzés eredménye az MLSZ jogerős ítéletéig nem szerepel a tabellán. A góllövőlista élmezőnye 12 gólos: Illés (MTK), 11: Eg- ressy (Diósgyőr), 9: Kulcsár (Diósgyőr), 8: Kirchmayer (Nyírség-Sp.), 7: Korsós Gy. (Győr), Kenesei (MTK), Há­mori (Vasas), Waltner (Video­ton), 6: Szabics (FTC), Hor­váth P. (Vác), Pál (Vasas).

Next

/
Thumbnails
Contents