Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-14 / 267. szám

6. oldal Hírlap Magazin 1998. november 14., szombat Viva, Villa...! Soha nem elévülő szlogen, hogy utazni jó... Egy utazási iroda legyen barát­ságos. Már belépéskor árassza azt a nyugalmat és harmóniát, amelyet az utazni vágyó turista elvár „a vakációt árusító” al­kalmazottaktól. Az egri Villa Tours a város szívében ilyen intézmény. Szu- csik György és felesége, Marika a megyeszékhelyen elsőnek nyitott magán utazási irodát, még a rendszerváltáskor.-1990. április 1-jén, s nem áprilisi tréfaként alakult meg a Villa Tours Gmk négy magán- személy összefogásával - idézi Szucsikné, aki eredetileg taní­tónő volt hosszú évekig, majd elvégezte a közgáz egyetem idegenforgalmi szakközgaz­dász szakát, s ma az irodabeli bokros teendők mellett óraadó tanár az Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskolán, ahol uta­zási tervezés tárgyat oktat. - A turizmussal, mint fizetővendég­látással persze még előbb, 1985-től foglalkoztunk. Az iro­dát először másodállásban ve­zettük, s kimondottan magán- szálláshelyek közvetítésével foglalkoztunk.-Kft.-ként nyolc esztendeje dolgozik a cég - veszi át a szót Szucsik György, aki eredetileg a Heves Megyei Sporthivatal­ban dolgozott, mint okleves sportszervező, illetve öt évet töltött el a Fogyasztási Szövet­kezetek Heves Megyei Szövet­ségénél. Azután átnyergelt az idegenforgalomra. A cégvezetésbe időnként be­segítenek a gyerekek is, Noémi a veszprémi egyetem turisztikai szakán másodéves hallgató, Anita pedig a Neumann János Gimnázium és Szakközépis­kola végzős diákja, s szintén egyetemre készül. A tevékenységben és iroda- helyiségekben is egyre bővülő Villa Tours ma már többféle dologgal foglalkozik. Többek között hotelek, panziók, ma­gánszálláshelyek foglalásával, bel- és külföldön egyéni és csoportos utaztatásokkal, nem­zetközi személyszállítással, programszervezéssel, menet­jegy-értékesítéssel .- Ezek az alaptevékenységek - fejtegeti Szucsik György -, de több lábon próbálunk állni. Foglalkozunk ingatlanok bér­beadásával, értékesítésével, ügynöki tevékenységgel, teher­fuvarozással és reklámmarke­tinggel is. A családi vállalkozás tagjai évente 5-10 nemzetközi turisz­tikai vásáron vesznek részt, aminek elsődleges célja Eger népszerűsítése, a megyeszék­hely környékének megismerte­tése, a külföldiek Magyaror­szágra csalogatása. Az iroda immár harmadik alkalommal színes szálláskata­lógust is készíttetett, amelyek belföldinek és külföldinek egy­aránt segítenek eligazodni a ba­rokk város különböző szintű és árfekvésű panziói, hoteljei és fizetővendég-szálláshelyei kö­zött. A térségben legrégebben működő magán utazási iroda újabb földszinti ingatlannal bő­vült a közelmúltban, így a jövő évi szezont már megszépült és megújult környezetben kezd­heti. Halló Magyarország, halló Eger! Viva, Villa Tours! Ez szlogennek sem lenne rossz, de nem az, csupán a játékos kedvű, vissza-visszatérő, uta­zási mániás vendégek szavajá- rása. Káló Béla Kitáncolják testedből a bajt Új Leimon-gyűjtemény az üzletekben Szinte hihetetlen, hogy John Lennonnak a már megismert fan­tasztikus mennyiségű dalain kívül is tucatszám bujkálnak is­meretlen szerzeményei. Erre kézzelfogható bizonyítékot adott az EMI/Capitol, amelynek jóvoltából most több mint száz, ed­dig kiadatlan Lennon-dal jelent meg. Négy CD-ből álló gyűjteményt jelentettek meg, valamennyi szám Lennon szólókorszakából való, vagyis 1969 és 1980 kö­zött keletkezett. A gyűjteménynek négy „té­tele” van, s mindegyik külön címet kapott: Ascot, New York City, The Lost Weekend és Da­kota. A címek arra a korszakra és helyre utalnak, amikor és ahol a dalok készültek. A le­mezhez hatvanoldalas köny­vecske, booklet is tartozik, amely válogatás Lennon írásai­ból, művészi alkotásaiból, va­lamint személyes fényképeiből. A kiadó azokra is gondolt, akiknek nem szakad ki a pénz­tárcájuk a benne lévőtől: a né­gyes albummal egy időben megjelent egy szimpla CD is, Wonsaponatime címmel, amely a legjobban sikerült ritkasá­gokból válogat. A Lennon-gyűjtemény meg­jelenését óriási érdeklődés előzte meg. Felvetődött ugyanis a kérdés: mit is ér valójában a bemutatásra váró hagyaték? A gyanú nem alaptalan, hiszen a Beatles-antológiára felvett egyik Lennon-dal sem váltotta meg a világot, még ha listára is jutott. A Capitol - hogy ne vádol­hassák egyoldalúsággal - egy másik, szintén a Beatles-hez kötődő albumot is megjelentet még ebben a hónapban. Ez az idén elhunyt Linda McCartney elmúlt húszévi alkotói munká­jába nyújt betekintést, amely azonban csak közvetlenül ha­lála előtt fejeződött be. A lemez címe: Wide Prairie, tizenhat da­lából tizenháromnak Linda a szerzője. A szólókat ő énekli, Paul egy sor hangszeren kíséri. James, a McCartney-házaspár 21 éves fia gitározik a lemezen. (FEB) Gazdag választékot kínálnak a Villában Nem hiszek a hókuszpókuszok­ban. Annyian esküdtek már sa­ját, kizárólagos mindenható­ságuk erejére, hogy fenntartá­saim - vélem én - elérték azt a határt, amikor már egyetlen szót is fölöslegesnek tartok el­lenérzéseim kifejezésére. Leg­feljebb személyes tapasztala­taim győzhetnek meg - ha én is úgy akarom. * A MA-URI masszázs ismerte­tője azonban felkeltette a fi­gyelmemet. Mit veszthetek? - vontam meg a vállam; ráadá­sul szkepszisemet tompította az is, hogy a tan honi úttörői - Kucharczyk Witold és Szőke András - invitálták bemutatóra a csodában reménykedőket. Ami azonban ennél is sokkal jobban érdekelt, az a szemé­lyes, „testközeli” terápia volt. Persze, ez nem igazán megfe­lelő kifejezés: szó sincs ugyanis semmiféle kezelésről, de köznapi értelemben vett gyúrásról sem.- Mi nem masszőrök va­gyunk, hanem táncosok - tuda­tosítja Albert Ildikó, akihez legnagyobb örömömre beosz­tanak. Mert csak jobb egy fia­tal, nőnemű, csinos teremtés, mint egy marcona férfiú - vé­lekedem, miközben a paraván mögött megszabadulok ruhá­imtól. A folytatás pedig még ígéretesebb, hiszen miközben egy szál törülközőbe csavarva felfekszem a speciális padra, a spanyolfal mögött már Ildikó neszez.-Hiába, ezek a polinézek tudnak élni - spanolom ma­gam, várva, hogy előlépjen. Sajna azonban, kevésbé lenge: pólót és testére tapadó fehér nadrágot visel; ez utóbbi is csak addig engedi láttatni szép csipkebugyiját, amíg dereka köré nem csavar egy kendőt.-Lava-lava - mondja ma­Elkezdödik a szertartás gyarázólag. - A férfi táncosok is felkötik, hiszen ők is a női energiát közvetítik. Miután hasra fordulok, csak akkor látom mozdulatait, ha épp a fejemnél serénykedik. Legfeljebb sejtem, hogy vala­miféle szertartás részese lehe­tek. A magnóból - bocsánat - idétlen zene árad, miközben FOTÓ: T. O. meggyújtja a füstrudat és né­hány szál gyertyát. Módszere­sen bekeni a vállam, majd el­kezdődik az ősi technika gya­korlati alkalmazása. Keze eleinte hűvös, de ez csak néhány pillanatig tart. Va­lóban nem masszíroz, hanem simogat. Mégpedig az egész alkarjával. Úgy, ahogy a sze­relmeseket a langyos májusi szellő, a fövenyen napfürdőzőt a nyugodt óceán. Méltóságteljesen, hullá­mozva. Szinte minden porcikám sorra kerül, beleértve fülemet, hajamat is. Közben úgy bű­vészkedik, hogy az intimebb részeket végig elfedi a frottír; akkor is, amikor megfordulok. Ekkor már láthatom mozdula­tait: a rituális kézrátételt, ame­lyet monoton taglejtés kísér.-Nem szoktunk beszélgetni közben - mosolyog rám -, de azért lehet, ha akarod. Nem akarom. Ehelyett elen­gedem magam, próbálok lazí­tani, kizárni a külvilágot. Él­vezem a koreográfiát.- Készen vagyunk - zökkent ki a paradicsomi állapotból, midőn épp azon morfondíro­zok, bárcsak örökké tartana ez a kúra. - Felöltözhetsz. Mire elkészülök, Ildikó már egy széken ücsörög, s almát majszol.- Elfáradtál? - adom a cso- dálkozót, amit ő a vendég iránti tiszteletből azonnal cá­fol. Aztán elmosolyodik.-Igen, elfáradtam. * Mondják, a MA-URI hosszú távon fejti ki hatását. Nemcsak a szervezet megtisztulását se­gíti elő, hanem egyebek mel­lett oldja a stresszt, az izomfe­szültséget, s kedvezően hat a keringésre is. Lehetséges, ha többször alávetném magam, én is ked­vezményezettje lennék a szent gyógymódnak. Még meggon­dolom; ha másért nem, hát azért, hogy ismét elmenekül­jek egy olyan világba, ahol két órán keresztül csak velem tö­rődnek, és miközben lehu­nyom a szemem, véletlenül se jut eszembe például a fűtés­számla. Tari Ottó A ddig forgatta a ceruzavékony, mérőskálával szabdalt, töré­keny hőmérőt, amíg az ablakon beáramló novemberi nap­fényben elő nem tűnt a magasra szökkent higanyszál. Nem akart hinni a szemének, ám akárhányszor ránézett, a fel-feltűnő csík makacsul tartotta magát két vonással a negyven fölött. Ez nem létezik, hitetlenkedett, majd gyors egymást követő mozdulattal lerázta a gömbölyded tokból nemrég előkotort lázmé­rőt, kétszer is megnézte, hogy eltűnt-e a hajszálvékony jelzés mel­lől a fémes csillogás, s csak ezután emelte fel a paplan szélét. Aporodott testszag ütötte meg az orrát, miközben óvatosan, a lágy hajlatot keresve, a hóna alá dugta a hideg üveget. Mielőtt borzongva hátradőlt az álmatlan éjszakai forgolódástól agyongyűrött párnára, jobb kezével végigtapogatta az ágy szélé­hez simuló szekrényke tetejét. Úgy rémlett neki, hogy ott kell lennie a tévé távirányítójának. Amikor rátalált, erőtlenül nyomta meg az apró, hosszúkás gombot, mire hömpölygő áradat tűnt fel a képernyőn. Jött, csak jött a piszkos víztömeg, hordaléktól koszos hullámai a homokkal töltött műanyag zsákokból emelt fal alját nyaldosták. Az itt-ott már erősen átázott gát tetején sebtében leszúrt fáklyák fénye im­bolygóit, messziről olyan látszatot keltve, mintha csak a vízre ké­szülődő tiszai halászok sürgölődnének ott a jónak ígérkező fogás reményében. Le-lecsukódó szempillája alól még látta, amint a katonákkal teli behemót motoros beúszik a sodrásba, ahonnan az erőlködő ha­jócsavar szeszélyes hullámokat csap a parthoz. Sistergett, morgo­lódott a víz... SZILVÁS ISTVÁN Lázálom ...Ha nagyokat morajlott az égbolt, gyermekkoromban azt mond­ták rá, hordót görgetnek odafönn a szentek. Most is azt az irdatlan magasságból alázúduló, mély dörgéshez hasonló hangot hallom meg először. Csak az a furcsa, hogy ezúttal nem a sötéten ka­vargó, hasas felhők hördültek fel, a hirtelen szétterülő mordulást a föld futtatta végig a hátán. Úristen, a folyó...! - villan át az agyamon, s már hallom is az áradat zúgó törtetését. Mire kifutok a házból, már nem látom a dombhajlatban kanyargó utat, kitépett cserjék, szétzilált boglyák, sarokvasukról letépett léckapuk úsznak felém eszeveszett sebes­séggel. Riadt háziállatok őrjöngnek az ólak fogságában, az előbb még jámbor jószágok halálra rémülten tépik laza pányváikat, s rohannak, menekülnek az iszonyat elől. Fölfelé sose, fiam, fölfelé sohase menekülj! - fejemben vissz­hangzik a régi öregek intelme. - Onnan már nincs hová...! - okí­tottak egykoron, amikor a ház előtti kispadra telepedett szomszé­dok közt feljött a szó a falut pusztító nagy tűzről. De hát ez egészen más! Itt most a felkavart iszaptól bűzös, mindent uraló víz hömpölyög, s egyre magasabbra és magasabbra tör. Az előbb még csak a konyha kövét mosta, kisvártatva már körbeölelte a viaszosvászonnal borított asztalt, majd fokról fokra nyelte el a kúpcserepek felé nyújtózkodó padláslétrát, s önelégült locsogással jelezte, hogy dagad, csakazértis dagad tovább, egé­szen a csillagos égig. Már a padlás sem biztonságos, döbbenek rá, tutajt kellene eszkábálni a poros deszkadarabokból, aztán, ha végképp nincs más megoldás, ráhasalni vele a piszkossárga ára­datra, és evezni, evezni végkimerülésig. A távolban mintha zúgna valami - hallucinálok talán, vagy mégsem? Fülzúgásig feszül a csend, aztán lüktetni kezd a doho- gás, a víz egyre tisztábban hozza a hangot, mígnem kivehetővé válik a motor berregése. Már a fényt is látni lehet, jönnek a kato­nák, ideértek. A legjobbkor, Istenem, a legjobbkor. Már olyan kö­zel vannak, hogy csak kurjantani kell egyet: „Segítség, itt vagyok! Itt a tetőn, erre, erre...!” Megláttak, van Isten, megláttak! A motor elhalkul, s a csónak tompa zakkanással ütődik a házfalhoz. Fáradt kiskatona áll fel benne, hosszú nyelű csáklyát akaszt az ereszcsatornába, s felkiált: „Nyújtjuk a létrát, kapja el, bátyám!” Megpróbálok közelebb kúszni, de tehetetlen vagyok, nincs erőm. A létra vége talán tíz centire imbolyoghat előttem, csak tíz centi, egyetlen mozdulat, és megvan. De hiába nyújtom a kezem, nem érem eh nem érem el, nem érem el...! Markolászom a levegőt, miközben már a tető pe­reménél kavarog az áradat, és hívogatón fecsegi, csábosán lo­csogja, hogy gyere, gyere hát, gyere bátran, elringatlak, nem baj, ha egy kicsit nedves leszel... * A rra riadt, hogy ömlik róla a víz, csavarni lehet az ágyneműt is. A képernyőn a máskor csupa mosoly bemondónő fakó han­gon olvasta: a megáradt folyó mentén a helyzet változatlan. És akkor eszébe jutott a lázmérő, az erős fénytől hunyorogva bá­multa a higanyszálat. Negyven egész két tizedet mutatott.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents