Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-14 / 267. szám

1998. november 14., szombat 3. oldal Megyei Körkép K. Fekete Mária, Egerben élő képzőművész alkotásaiból nyílt tegnap kiállítás Hatvanban, az Ady Endre Könyvtár aulájában. A két hétig látogatható tárlatot Kocsis István, az intézmény igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. fotó: t. o. Nem lesz sztrájk a DAI DONG Rt.-nél Szükséglet Rémhírnek nevezte az or­szágos rendőrfőkapitány azt a sajtóértesülést, miszerint: Kiss Ernő a nyílt színen vi­zelt. Ilyenformán kacsa az is, hogy „befalazzák” a rendőrtábornokot. A bel­ügyminiszter csupán ren­delkezési állományba - értsd: parkolópályára - so­rolja őt. Az érintett nyilván a klasszikus Józsi bácsit idézve értékeli a helyzetét: „Most már el leszek vala­hogy egy darabig ”. (né-zi) * Besenyőtelken ma 16 órától a könyvtárban mutatják be Csobáné Mlinkó Terézia Múlt, jelen, jövendő című verseskötetét. Tárlatnyitóra várják az ér­deklődőket vasárnap 16 órakor Egerben a Senátor- házba. Károly Éva festőmű­vész képeit Esztergályos Cecília méltatja. Az ünnep­ségen Nemesi Judit brácsa- művész és Czenke Csaba hegedűművész, valamint Mohai Gábor tv-bemondó közreműködik. Hortról közvetíti majd a Kossuth rádió vasárnap 10 órától a szentmisét. Ezt kö­vetően az általános' iskolá­sok műsorral tisztelegnek a húsz esztendeje elhunyt Mécs László papköltő emlé­kének az új templom előtt. Túrázni indul a magyaror­szági Kárpát Egyesület egri csoportja vasárnap reggel. Az útvonal: megyehatár, Török út - Völgyfő-ház — Várkút - Síkfőkút. Talál­kozó a Volán-pályaudvaron, 6 óra 45 perckor. Túrave­zető: Köves Gyula. Gyöngyösön hétfőn 16 órá­tól az Egressy Béni Általá­nos Iskolában fogadóórát tart Nyerges Pál, Kelbemé Túri Hedvig és Bodri István MSZP-s önkormányzati képviselő. Rejtvényfejtőknek! A ke­resztrejtvény mai lapszá­munkból anyagtorlódás mi­att sajnos kimaradt. Díjat nyert a 28. Észak­magyarországi Fotóművé­szeti Szemlén Jakab Tibor és Tóth Csaba Hevesről, Mészáros Domonkos Gyön­gyösről, valamint Molnár István Géza Egerből. A kiál­lítást ma 10 órakor nyitják meg Salgótarjánban, a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban. A tárlat december 10-ig tekinthető meg. (Folytatás az I. oldalról)- Az ellehetetlenítésünkre tö­rekednek - véli az ügyvivő, aki szerint a cég vezetése csak ígé­retekben és szóban kívánja be­tartani a magyarországi törvé­nyeket; máskülönben a gyár­ban továbbra is folytatódik a pszichoterror és a szakszerve­zetek elleni hadjárat. Az üzemi tanács választásakor - állítja Kóczián Béla - a munkáltató képviselője a törvényeket sem­mibe véve jelölte ki a választási bizottságot, amivel kizárta szakszervezetük delegáltjait, a tanácsba jelöltek számát pedig egyetlen főre redukálta. Min­den, a szakszervezettel kapcso­latos anyagot, hirdetményt csak előzetes „láttamoztatás” és en­gedélyeztetés után lehetett ki­függeszteni, s korlátozták a vá­lasztás időtartamát is.- Az érdekképviseleti szerv által kezdeményezett, a válasz­tási bizottság elnökével folyta­tandó egyeztető tárgyalást Nagy Gábor, a DAI DONG magyar vezetője nem engedé­HEVES MEGYE - A Tisza áradása lassulóban van. Az elő­rejelzések szerint a folyó sző­kébb hazánk szakaszán a várt tetőzések alsó szintjét éri el. Tegnap Poroszlónál 736, Kiskörénél 830 cm volt a víz­magasság. Az előbbi helyen 750, az utóbbinál 850 centimé­tert várnak hétfőre. A kiskörei szakaszmérnök­ség védelmi központjában el­mondták, hogy az erőmű alatti területen szivárgást észleltek, a felpuhult töltést meg kellett lyezte - mondotta Kóczián Béla ügyvivő. Nagy Gábor nem ért egyet a szakszervezetiek állás­pontjával. Szerinte a cégnél nincs hangulati válság, amiről az újságíró is meggyőződhet.-Az üzemi tanács választá­sakor minden a Munka Tör­vénykönyvében foglaltak sze­rint zajlott, figyelembe véve a felek - így a munkáltató - jo­gait is - nyomatékosítja a ve­zető, aki szerint a Zagyva menti Cukorgyárak Szabad Szakszer­vezete nem törődik bele a de­mokrácia játékszabályaiba.-Minden eszközzel igyekez­tek megakadályozni az üzemi tanács megválasztásának lebo­nyolítását - állítja a magyar igazgató. - Több hétig tartó hallgatás után, a választások előtt pár nappal kifogást emel­tek, s egyeztetést kezdeményez­tek. Erre azonban a meghívó átvétele után annak dacára sem mentek el, hogy a gyár terüle­tén tartózkodtak. Tudomásom szerint ezt Kiss József megtil­totta számukra. Sőt, a választást erősíteni. A szakemberek a töl­tésláb bordás megtámasztása mellett döntöttek. A gátakon - miként hangsú­lyozták - a nagy víz nyomása mindenütt látszik. Fakadó vizek is jelzik a terhelést, de ezzel együtt biztonságos a védelmi rendszer. Poroszló kikötőjében a fi­gyelmeztetés ellenére több csó­naktulajdonos nem gondosko­dott vízi járműve biztonságáról. Van motoros is, amely már a hullámok foglya. A nyári vízál­követően kihívatták a választási bizottság elnökét a gyár elé, majd megfenyegették, hogy baj lesz, ha nem a szakszervezet ke­rül többségbe az üzemi tanács­ban. Ezen túl a választás boj­kottálására szólították fel a dolgozókat a hirdetőtáblán. Nagy Gábor szerint nem le­het elsiklani a kérdés felett: va­jon kinek az érdekeit képviseli a szakszervezet? A választás ér­vényes volt - jelenti ki -, az üzemi tanács öt tagjából négy­nek megvan a mandátuma, a fennmaradó egy helyet pedig 30 napon belül új választással töltik be. Kiss József, a Zagyva menti Cukorgyárak Szabad Szakszer­vezete vezető ügyvivője elis­merte, hogy felmerült egy fi­gyelmeztető sztrájk lehetősége is, de erről egyelőre lemondtak. Ehelyett a bírósághoz'fordul­nak annak eldöntésére: az elő­írások szerint választották-e meg az üzemi tanácsot a DAI DONG Rt.-nél. (tari) láshoz kötött csónakok orra vízben áll, s hamarosan elsül­lyednek. A Tisza-tó magas vízállása, visszaduzzasztó hatása miatt a Laskó rendkívül megemelke­dett. A gátőrháznál lévő régi híd alsó peremét nyaldossa az ár. Újlőrincfalván sem látták még ilyen zabolázatlannak a Laskót. Heves Megye Védelmi Bi­zottsága hétfőn 14 órakor Kis­körén tart ülést. (b. s.) Kisköre alatt a felpuhult töltést bordás megtámasztással erősítik Lassul az áradás, közel a tetőzés Tollvégen Kitaszítottam és védtelenül E gyes becslések szerint Oröszország csatornáiban, föld alatti bunkereiben, állomásain és külvárosi romjai között egymil­lió gyermek él. A világ egészségügyi és emberjogi bizottságai ezért kiemelt figyelemmel szemlélik az elmeszociális otthon elől menekülő apróságok létharcát. Úgy tűnik, a társadalom az őt ért gazdasági sokk miatt ezeket a nebulókat bünteti. Szegény gyerekek. Szegény Oroszország. És persze, szegény Magyarország. Merthogy a gyermekek felügyelete itt is sok kívánnivalót hagy maga után. Miért for­dulhatott például az elő, hogy tizenéves kislányokat rendszere­sen járattak, mi több, küldtek egy stúdióba fotózni, ahol mint utóbb kiderült, megrontás áldozataivá és pomófilmek szereplő­ivé váltak? Hogyan lehetséges, hogy egy gyermeklányt rend­szeresen utaztattak szülei a fővárosba, nem gondolva arra, mennyire veszélyes lehet egy pedofil hajlamokat hordozó férfi­sofőr gyermekükre? Avagy hogyan vált lehetségessé, hogy bu­dapesti középiskolákban tanuló gyermekek az éjszakában ke­ressék kenyerüket? Szerencsére ezek az esetek nálunk még egyediek. De jól mutatja az ősi csordaszellem létezését: a társa­dalom kitaszítja és védtelenül hagyja azokat, akik - koruknál fogva - nem képesek tartani a lépést. Ők a gyermekek és az idősek. S ajnálhatjuk persze Oroszországot és az ott született „senki­nek nincs szüksége rá” gyermekeket. Csak az a kérdés: e nagy nemzetközi sajnálkozás közepette miért nem vesszük észre, hogy köztünk is élnek anyák, akik gyermekük korai fel­nőtté nyilvánításával akarnak megszabadulni az anyai köteles­ségük súlyától, s engednek teret a pedofil hajlam kibontakozá­sának? Hiszen — ők is jól tudhatják - a csordából lemaradot- takra és kitaszítottakra ott leselkedik a gonosz... (szuromi) Miről vizsgálódnak a takarékszövetkezetnél? (Folytatás az 1. oldalról) A vélt „hiba” nem a lekötött törzstőkéket érinti, hanem a tételek kamatelszámolása kö­rül adódtak bizonyos hiá­nyosságok, tűntek el pénzek. Jelenleg az ügyfelekkel való egyeztetéseket végzik, a be­kért betétkönyvek adatait ha­sonlítják össze a többi anyag­gal. A vizsgálat tényét mind a takarékszövetkezetben, mind pedig a helyi rendőrségen megerősítették, az ügy konk­rét vonatkozásairól azonban - hírzárlatra hivatkozva - nem kívántak nyilatkozni. Az ösz- szeg nagyságrendje miatt in­formációnk szerint az ügyben a Heves Megyei Rendőr-főka­pitányság vizsgálódik, ám en­nek tényét, eddigi eredmé­nyeit lapunknak nem kívánták megerősíteni. (kj) Félelmében a nejét ölte meg (Folytatás az 1. oldalról) Emiatt több napig nem aludt, félelme csak nőtt. Május 16- án hajnalban ismét hangokat vélt hallani. Megint csak arra gondolt, el akarják venni az életét. Magához vette az ágya közelében tartott 60 centimé­ter hosszú nyújtófát, az alvó feleségéhez lépett, s a fada­rabbal nyolcszor megütötte. A csapások közül három nagy, a többi közepes erejű volt. A bántalmazás következtében a felesége - orvosi szakvéle­mény szerint - koponyacsont­törést, agyzúzódást, kemény­burok-szakadást és agyállo­mánybeli vérzést szenvedett el. Emiatt a helyszínen, ágyá­ban fekve meghalt, anélkül, hogy eszméletére tért volna. Az elmeorvos szakértő megállapította: a vádlott a bűntett idején elmebetegsége folytán olyan kóros elmeálla­potban volt, ami képtelenné tette őt cselekménye követ­kezményeinek felismerésére. L. József beismerő vallomást tett, s a bizonyítékok sorát a tanúvallomások, a lefoglalt bűnjel gyarapítják. Mindezek alapján a megyei főügyészség a férfit a Btk. 166. § (1) bekezdése szerint minősülő emberölés bűntetté­vel vádolja. Cselekményének elbírálására a Heves Megyei Bíróság hivatott. (—y) Teremtésmítosz bábokkal EGER - Hogyan lehet a Biblia történéseit, cselekményét, mondanivalóját megértetni a gyermekekkel? Csakis lát­vánnyal. Erre épített a Harlekin Bábszínházban bemutatott, Simándi Anna rendezte Bibliai mesék, mely látványvilágával a legkisebbekhez, mondanivaló­jával a nagyobbakhoz szólt. Kitűnő dramaturgiai mun­kával érzékeltetik a gyerme­kekkel a teremtésmítosz mi­benlétét. A tartalmi nehézsé­geket gazdag színvilág és kife­jező zene teszi érthetővé. A cselekmény színpadilag kissé száraz, nehéz és megfoghatat­lan. Ennek ellenére a most be­mutatott darab mégis célt ér. A világ sötétségét fokozatosan veszik birtokukba a színek, a mozdulatlanságot beszövi az élet, míg végül megjelenik a legmagasabb képviselője, az ember. Mindez fokozatosan törté­nik. A gyermekek azt érezhetik: szemük láttára születik meg a sokszor megcsodált természet, az égitestek, a fák, a madarak, az állatok. A teremtést, az élet folyamatát a színek meleg harmóniája is segít megérteni. A megszületett paradicsomi ál­lapot idilljét végül szintén egy újabb érzelmi, hangulati válto­zással zúzza szét: a' kiűzette- tésben ismét mértékadóvá vál­nak a hideg színek, komor hangulatok. A teremtésmítosz pontosan a látvány kifejezőereje révén válik érthetővé. Ez az, ami korosztályoktól függetlenné teszi a történetet. (-romi) Az első emberpár vívódása a paradicsomban FOTÓ: PERL MÁRTON A HEVES"? HÍRLAP iái ouvnoi. tűni' ans iiummm (ÍVimrmnm'iiULOiMwbitBntioimm VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró; Kovács János Telefon-(36)413-853 Fax - (36)412-333 TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan bel­terület, 3-30. sz. főút. 14.00- 22.00 - Füzesabony belterület, 3-33. sz. főút. 15-én: 06.00-14.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút. 14.00- 22.00 - Eger belterület 3. sz. főút.

Next

/
Thumbnails
Contents