Heves Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-14 / 241. szám
12. oldal SporTTüköR 1998. október 14., szerda Újjáalakult a testnevelők Heves megyei szervezete ugci ucn a lucgjuui^dii iái tóttá újjáalakuló és tisztújító közgyűlését a Magyar Testnevelő Tanárok Egyesülete Heves Megyei Szervezete. A tanácskozáson részt vett és előadást tartott prof. dr. Ist- vánfi Csaba, a Testnevelési Egyetem volt rektora, az MTTOE elnöke. Az előadó elmondta, hogy az egyesület a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó testnevelő tanárok civil, szakmai érdekvédelmi szervezete. Segíti az intézményi testnevelést, különös tekintettel az iskolai testnevelésre, és jogot formál arra, hogy részt vegyen a testnevelés és a sport kérdéseinek megvitatásában. Az országosan már 14 megyében működő szervezetnek mintegy 1500 tagja van, amihez most kapcsolódott Heves Megye is, ahol a tagok száma megközelíti a 120 főt. A pénteki közgyűlés elfogadta az alapszabályt, és megválasztotta a tisztségviselőket. Az MTT megyei elnöke Csányi Barna, a Wigner Jenő Szakközépiskola testnevelő tanára, titkára Aranyosi Gábor, a megyei önkorCsányi Barna, a szervezet elnöke fotó: majoros mányzat sportigazgatóságának helyettes vezetője lett. Galambos Jánost tiszteletbeli elnöknek választották, akit 70. születésnapja alkalmából Pintér Zsolt megyei sportigazgató köszöntött, és emlékplakettet nyújtott át a megye testnevelése és sportjáért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. A területi alapon szerveződött elnökségben képviseltetik magukat a megye különböző településein dolgozó kollégák is. Vígh László kitüntetése A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége a szervezet keretei között végzett több évtizedes áldozatos közösségi munkája elismeréseként emlékérmet adományozott Vígh Lászlónak. A nyugalmazott aranykoszorús ejtőernyős ugrásvezető a MEASZ Eger városi szervezetének örökös elnöke, egyben kiváló ifjúsági sportvezető, jelenleg is fáradhatatlanul szervezi a lakótelepi és iskolai szabadidős sportversenyeket. Kitüntetéséhez gratulálunk, további önzetlen munkájához jó egészséget kívánunk számára! Ma 20.15-kor a románok a vendégek Kezdőcsapat kérdőjelekkel Sebők Vilmos és Dombi Tibor játéka bizonytalan a mai Ma- gyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező 3. fordulójában - mondta kedden Bicskei Bertalan szövetségi kapitány. Sebők sérült lábán kötés van, ám a védőjátékos szeretne pályára lépni szerdán. Dombi hasizomhúzódása nem javult. Dr. Szilágyi György, a válogatott orvosa szerint az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen súlyos lábsérülést szenvedett Horváth Ferenc hamarosan elhagyja a Sportkórházat. A román válogatottban bizonytalan Viorel Moldovan szereplése, bár Adalbert Kassai, a román szövetség főtitkára szerint elképzelhető, hogy pályára lép. Pompiliu Popescu csapatorvos szerint azonban igencsak kérdőjeles Moldovan játéka, hiszen a Portugália elleni mérkőzésen részleges izomszakadást szenvedett. A 20.15 órakor (MTV1) a Népstadionban sorra kerülő mérkőzést a dán Kim Milton Nielsen vezeti. A magyar válogatott várható összeállítása: Király - Fehér Cs., Lakos vagy Sebők V., Hrutka, Mátyus - Pi- sont, Dárdai, Illés - Egressy vagy Dombi, Fehér M., Hamar. Utánpótlás labdarúgás - Bravúros teljesítmény Száz meccs után is veretlen a hevesi ifjúsági csapat Meglehetősen ritka bravúrt mondhatnak magukénak a hevesi ifjúsági labdarúgók, akik folyamatában már a negyedik bajnoki esztendőben járva őrzik veretlenségüket. A legutóbbi fordulóban Selypen ugyan - sok hiányzóval - csak 1-1-es döntetlent értek el, de ezzel együtt büszkén elmondhatják, hogy 100 mérkőzésen át nem találtak legyőzőre. A számok és a történések mindentudója Pásztor Ferenc, aki technikai vezetőként intézi a csapat ügyes-bajos dolgait. Tartja a kapcsolatot a szülőkkel, gondoskodik a felszerelésről, szívesen adminisztrál, nyugdíjasként is együtt gondolkodik a fiatalokkal, s nagyon szeretné, ha jó úton haladna az életük. Ami a számokat illeti az 1995-96-os bajnokságban, a megyei II. osztályban 30 mérkőzésből 29-et megnyertek és egyszer játszottak döntetlent a hevesiek. A gólkülönbség 219-14 volt. A megyei I. osztályban 1996-97-ben csakúgy, mint 1997-98-ban, valamennyi mérkőzésüket megnyerték, vagyis pontot sem veszítettek, a gólkülönbségük 174-12, illetve 169-12 volt. Az NB 111.-ban 10 fordulón vannak túl, 8-szor nyertek és kétszer játszottak döntetlent, gólkülönbségük 42-13, és mellesleg vezetik a tabellát. A 100 mérkőzés során 97 győzelem és 3 döntetlen került a nevük mellé, s a gólkülönbség is parádés: 605-51. Edzőként dr. Czakó Tibor és Budai István vezette nagyrészt az ifjakat, jelenleg Szatló István az edző. A megye sporttársadalma nevében gratulálunk a ritka teljesítményhez, s további hasonló folytatást kívánunk a hevesi utánpótlásnak és az ottani vezetőknek! Röplabda Interliga Szlovákiában az EGUT RC Beindult a nagyüzem, nincs sok idő sütkérezni a Vértes Volán elleni bravúr fényében (egyébként sem tanácsos messzemenő következtetéseket levonni), ma 18 órakor a szlovákiai Senica ellen játszik Interliga-mérkőzést az EGUT RC női röplabdacsapata. Északi szomszédunkkal még nem találkoztak korábban az egriek, akiknek Pozsonytól legalább 100 kilométert kell utazniuk, hogy elérjék a helyszínt. Ez egyben jelenti a teljes bizonytalanságot is, persze, a vendéglátók sem tudnak többet az egriekről. Ami a Tatabánya elleni rendkívül értékes győzelmet illeti, külön öröm számunkra, hogy írásaink szinkronban voltak az elmúlt napok történéseivel, de máris felhívjuk a figyelmet, nehogy valaki elbizakodjon. Főleg akarásban múlták felül a vendégek a szerintünk túlságosan is magabiztos házigazdákat. A lányok egészségi állapota nem stabil, néhányukat influenzavírus közelítette meg. Hétfőn délután Barta Zoltán ügyvezető elnök ilyen tekintetben javulásról számolt be, továbbá arról beszélt, hogy az Eger teljesítménye bizonyára nagyokat hullámzik még jelen időszakban, ezért számolni kell gyengébb teljesítménnyel is. Az lesz majd a megnyugtató, ha kisebbek lesznek a hullámok. A ma esti lapzártáig mi az éter hullámain keresztül szeretnénk legalább az eredményt megtudni, hogy azt holnapra hírül adjuk. Vízilabda OB I. - Ismét hétközi forduló Ma: Egerben a listavezető A 6. forduló mérkőzéseire kerül sor ma a férfi vízilabda OB I.- beír, az ÚVMK-Egervin együttese 16.30-tól a Honvéd-Sparta- cus gárdáját látja vendégül a Bárány-uszodában. A bajnokságnak van négy - BVSC, UTE, FTC, Vasas - sokak által kiemelt csapata, az öt forduló után listavezető Hon- véd-Spartacus együttesét a szakma nem sorolja magasabb szintre az ötödik helynél. A bajnokságból persze még sok van hátra, fordulhat a kocka, és lehet, hogy Kovács Istx'án edző együttese megtréfálja a sztárokat. Az esélyeket illetően korábban Gyulavári Zoltán, az egriek edzője is gyakran hangsúlyozta, hogy a legjobbak közül leginkább a H. -Spartacus ellen van pontszerző esélye az Egernek, aminek csak örvendeznénk, ha megvalósulna. A megyeszékhelyi gárda egyébként - az eddigiekkel a háta mögött - viszonylagos nyugalommal készülhet a mai találkozóra, a legutóbbi, OSC elleni idegenbeli győzelem az egrieknek egyaránt kölcsönözhet önbizalmat és tekintélyt. Hétfőn Szolnokon játszottak a mieink gyakorló mérkőzést, nem árt ugyanis a kétkapus játék, ha lehetőség adódik. Gondot jelenthet viszont, hogy az influenzavírus „megtalálta” dr. Áncsánt, valamint Seresst. Az idő is egyre hűvösebb, ennek ellenére jó meccsre és hazai szempontból egy feltétlen tisztes helytállásra számítunk. Körzeti labdarúgó-bajnokságok - Fekete napjuk volt az élcsapatoknak Győzött a Hort, és átvette a vezetést a táblázaton A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában fekete napjuk volt az élcsapatoknak. Kikapott a Márkáz és a Kömlő, csak döntetlent játszott a Zagyva- szántó. Győzött viszont a Hort, és ezzel a táblázat élére került. Három mérkőzésről tudósítást is kaptunk: Szűcsi - Márkáz 1-0 (0-0) Szűcsi, 200 néző. V.: Gál. Szűcsi: Kovács 1.1. - Rudas, Kovács J., Koczka, Hordós K., Mumyák (Szundi A.), Molnár (Szundi Sz.), Harmos (Szalai), Hordós A., Kovács II. I. Edző: Bakos Ferenc. Márkáz: Hegedűs M. - Ha- talyák, Budai (Hegedűs Gy.), Szekrényes, Molnár A. (Molnár Gy.), Farkas, Sztankó, Fehér, Kozák, Blaumann, Kovács. Edző: Skoda László. Az első félidőben számos helyzet maradt ki mindkét oldalon. Fordulás után szerencsés góllal jutottak 3 ponthoz a hazaiak. Az eddig listavezető Markazból hiányzott a „tűz”. G.: Murnyák. Jók: Kovács 1.1., Murnyák, Hordós A., ill. a vendégektől senki. Ifik: ß-3. Patócs János Boldog - Zagyvaszántó 0-0 Boldog, 200 néző. V.: Kovács. Boldog: Palásti - Futó, Dudás, Püspöki, Soltész, Monori, Nagy G. (Gyökér), Katona, Matuska (Zsámboki), Tóth, Nagy T. Edző: Zsámboki László. Z.szántó: Balogh S. - Báthy, Balogh I., Kiss (Makaria), Török, Oldal, Szabalics, Szakol- czai (Luczián), Baranyi, Fekete, Vasas. Edző: Fekete László. A tapasztaltabb vendégek nem tudták kamatoztatni tudásukat, így az eredmény igazságos. Jók: az egész hazai csapat, ill. Balogh S., Balogh I., Makaria. Ifik: 3-4. Szántó György Rózsaszentmárton - Kömlő 4-2 (1-1) Rózsaszentmárton, 150 néző. V.: PáriZs. R.szt.márton: Nagy Sz. - Szécsi (Jemei), Morvái, Dobre, Bozó, Herke (Szobo- nya), Enyedi, Leép (Illés), Vakli, Gubis G., Jambrik. Edző: Kiss József. Kömlő: Túró - Báder, An- tók, Besenyei (Bari L.), Pu- soma, Németh, Bari J., Danó, Dózsa (Rézműves), Balogh, Rácz. Edző: Cseh József. Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten diadalmaskodott a hazai együttes. G.: Gubis G. 2, Jambrik, Vakli, ill. Dózsa, Danó. Jók: Nagy Sz., Gubis G., ill. Túró. Ifik: 0—7. Kovács Anikó További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Atkár - Detk 6-1 (5-1), Hevesveze- kény - Boconád 0-3 (7-0), Heréd - Feldebrő 4—0 (3-0), Tiszanána - Visonta 5-2- (15-1), Abasár - Visznek 2-0 (4—1), Hort - Karácsond 3-1 (17-0). A bajnokság állása: 1. Hort 11 9 1 1 35-10 28 2. Márkáz 11 9 0 2 35- 9 27 3. Z.szántó 11 8 2 1 32- 8 26 4. Szűcsi 11 7 0 4 19-11 21 5. Kömlő 11 6 2 3 26-14 20 6. Karácsond 11 5 3 3 27-12 18 7. Boldog 11 5 2 4 23-13 17 8. Atkár 11 5 2 4 19-12 17 9. Tiszanána 11 5 1 5 16-22 16 10. Visznek 11 4 2 5 25-24 14 11. Abasár 11 4 2 5 10-17 14 12. Boconád 11 4 1 6 20-20 13 13. Detk 11 4 1 6 24-26 13 14. H.vezekény 11 3 2 6 18-26 11 15. Heréd ' 11 3 1 7 20-28 10 16. R.szt.márton 11 3 1 7 17-26 10 17. Feldebrő 11 2 1 8 10-40 7 18. Visonta 11 1 0 10 5-63 3 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Atkár 30, 2. Kömlő 27, 3. He- vesvezekény 25 (60-19), 4. Hort 25 (47-13), 5. Abasár 24. Sárga lapos hiányzók Harmadik sárga lapos figyelmeztetésük miatt a következő fordulóban nem szerepelhetnek: Baly Attila (Szűcsi), Jakab Attila (Atkár), Halász Csaba (Atkár). Az Eger körzeti I. osztályban a 10. forduló mérkőzéseit játszották, három mérkőzésről részletes tudósítást is kaptunk: Bükkszék - Kisnána 4-1 (2-0) Bükkszék, 100 néző. V.: Bodó. Bükkszék: Kovács M. - Fodor, Molnár, Kovács Sz. (Koska), Földi, Almádi, Zsa- dányi (Józsa), Barkóczi, Bocsi, Horváth (Zagyva), Ortó (Kovács L.). Edző: Szabó András. Kisnána: Fábián - Tiffinger (Jódy Z.), Koncsos (Lizák), Zvara, Hevér, Kiss, Belkovics P., Csizik, Külös, Pintér, Jódy K. (Belkovics A.). Edző: Kri- zsó Attila. Végig a hazaiak irányították a játékot, és megérdemelten nyertek. G.: Barkóczi 2, Bocsi, Koncsos (öngól), ill. Jódy Z. Jók: Barkóczi, Almádi, Molnár, ill. Kiss, Belkovics A., Belkovics P. Ifik: 1-2. Bóta Zoltán Szilvásvárad - Egerbocs 4-2 (2-1) Szilvásvárad, 100 néző. V.: Szűcs. Szilvásvárad: Veres - Bur- kus, Brilla (Csorna), Mónus, Simon Zs., Simon G., Lukács, Berecz, Bíró, Boros (Vincze), Fónagy. Edző: Bóta Ferenc. Egerbocs: Szűcs I. - Göböly (Barta), Cserős, Szecskó I., Danó, Szecskó II., Banya, Mező, Lipóczi (Fodor), Baranyai (Szűcs L.), Barta E. (Pal- lagi). Edző: Ferencz Miklós. Mindkét csapat számos gólhelyzetet dolgozott ki, amelyből a hazaiak használtak ki többet. G.: Fónagy 2, Berecz, Simon G., ill. Szecskó I., Cserős. Jók: Veres, Fónagy, Simon G., ill. Szűcs, Mező, Banya. Ifik: 1-3. Csomós Béla Demjén - Eger csehi 2-4 (1-3) Demjén, 100 néző. V.: Molnár. Demjén: Szűcs - Bessenyei, Baráth (Tribik), Grósz, Tresó, Németh T., Rácz, Németh Zs., Szalai, Montvai, Jónás. Edző: Németh Tivadar. Egercsehi: Göndör - Elek, Sulyok, Hegyi, Csuhay (Tímár I. ), Tímár Gy., Dorkó, Benedek, Radics, Klavács, Berki. Edző: Gál István. Paprikás hangulatú mérkőzésen az egységesebb teljesítményt nyújtó vendégek megérdemelten nyertek, mert a hazaiak két 11-est is kihagytak. G.: Montvai 2, ill. Radics 2, Berki, Bendek. Jók: Montvai, Németh T., ill. Radics, Berki, Benedek. Ifik: 3-0. Korsós László További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Unió Eger FC - Mátratherm 12-0 (7-0), Andomaktálya - Balaton 0-7 (6-12), Egerbakta - Szihalom 0-3 (2-M), Kápolna Mikófalva 3-0 (2-2), Váraszó - Vécs 9-0 (3-0). A bajnokság állása: 1. Kápolna 10 9 1 « 38- 7 28 2. Szihalom 10 9 0 1 40-11 27 3. Egercsehi 10 7 1 2 45-17 22 4. Unió Eger 10 6 2 2 40-16 20 5. Balaton 10 6 1 3 39-14 19 6. Sz.várad 10 6 1 3 21-19 19 7. Mikófalva 10 5 3 2 26-14 18 8. A.tálya 10 5 0 5 26-28 15 9. Egerbocs 10 4 0 6 25-31 12 10. Bükkszék 10 3 3 4 22-33 12 II. Egerbakta 10 3 1 6 15-33 10 12. Váraszó 10 2 2 6 27-29 8 13. Demjén 10 1 4 5 26-29 7 14. Vécs 9 117 15-36 4 15. M.-derecske 10 1 0 9 11-50 3 16. Kisnána 9 1 0 8 9-58 3 Az ifjúsági élmezőny: 1. Demjén 30, 2. Szihalom 27 (77-9), 3. Egerbocs 27 (56-10). Az Eger körzeti II. osztályban a 8. forduló mérkőzéseit játszották. Két mérkőzésről részletes tudósítást is kaptunk: Erdőkövesd - Kerecsend 1-0 (0-0) Erdőkövesd, 100 néző. V.: Vadász Gy. Erdőkövesd: Pelle - Vincze, Köböl, Nagy, Martusz, Laczik (Nagy Gy.), Dulai (Véber), Zagyva, Horoczi (Elek), Jenes, Valyon. Edző: Kiss András. Kerecsend: Csóka I. A. - Suha, Csóka P., Balogh F., Csóka II. A., Báder G., Lakatos, Balogh A. (Balogh II. J.), Balogh I. J., Báder D., Danó. Edző: Nagy Ferenc. A hazaiak elhitték, hogy nyerhetnek a listavezető ellen. G.: Nagy. Jók: Nagy (a mezőny legjobbja), Pelle, ill. Csóka II. A. Kiss András Richter Reha FC Mátraballa - Novaj II. 2-0 (1-0) Mátraballa, 150 néző. V.: Koncz. Mátraballa: Ancsán - Zöld, Panyik, Forgó Zs., Katona O. (Tóth), Forgó L., Salamon, Katona G., Varga, Forgó Cs. (Miklós), Polgár (Fazekas). Edző: Forgó János. Novaj II.: Nagy A. - Bartók Zs., Stokker, Stregova, Vályi (Csegezi), Milák, Dobó, Nagy G., Nagy P., Bartók B. (Kormos), Juhász (Koós). Edző: Kovács Ferenc. Rengeteg hibával tarkított mérkőzésen a rutinosabb hazaiak kicsikarták a győzelmet. G.: Forgó Zs., Fazekas. Jók: Varga, Salamon, ill. senki. Juhász Péter További eredmények: Dohánygyár Eger - Tófalu 9-1, Szajla - Globál-Felsőtárkány II. 4—6, Hevesaranyos - Nosz- vaj elmaradt. Noszvaji netovább Vasárnap az Eger körzeti II. osztályban elmaradt a Heve sa ranyos-Noszvaj találkozó, noha megjelentek a vendégek is. Mivel azonban csak nyolcán öltöztek szerelésbe, végül nem vállalták a mérkőzést. A fiúk sorra azt hangoztatták: nem rajtuk múlik. Nyilvánvalóan valakinek az volt az érdeke, hogy elkerüljék a súlyos vereséget, így viszont 3-O-ás fiaskóval megúszták. A nézők hiába szerettek volna szórakozni. A helyszíni tudósítást valahogy így lehetne megfogalmazni: a mérkőzés verőfényes napsütésben, igazi futballidőben megmagyarázhatatlan körülmények között elmaradt. Ezen bosz- szankodtunk Aranyoson. Kormos Éva A bajnokság 1. Kerecsend 2. Mátraballa 3. Hevesaranyos 4. Globál-Ft. 5. Szajla 6. Novaj II. 7. Dohánygyár 8. Noszvaj 9. Erdőkövesd 10. Tófalu 8 állása: 6 1 1 18- 7 19 5 1 2 22- 6 16 5 1 2 21-10 16 5 1 2 27-17 16 4 0 3 22-11 12 3 13 8- 9 10 2 2 3 20-15 8 2 2 4 14-13 8 1 0 6 8-38 3 0 1 7 10-44 1