Heves Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-14 / 241. szám

4. oldal Horizont 1998. október 14., szerda Új szakszervezeti taktika kell GYÖNGYÖS - Az elmúlt négy évben megtanultuk, mi­ként kell tőkés viszonyok kö­zött érdeket képviselni - kezdte beszédét Kármán Csaba, a Mátrai Erőmű Rt. Bánya- és Energiaipari Dol­gozók Szakszervezeti Szövet­ségének titkára a tegnapi vá­lasztói értekezleten. A továbbiakban a privati­zációs megállapodásokról, valamint a pártok és a szak- szervezetek kapcsolatáról szólt.- Nem lehet érdeket képvi­selni, ha rosszul működik a tőke, amelynek következmé­nye lehet a munkahelyek meg­szűnése is - mondta, s példa­ként említette a MET Kft.-t. Pápis László szakszerve­zeti vezető a. felszámolás alatt lévő cég helyzetét elemezve hangsúlyozta, hogy sikerült kiharcolniuk, hogy a dolgo­zók a felmondási időre meg­kapják a bérüket, a végkielégí­tés azonban még hátravan. Orosz József levezető elnök ezután Németh Józsefnek adta meg a szót, aki a nyugdíjas bányászok köszönetét tolmá­csolta. Az aktív dolgozók nélkül ugyanis aligha kaptak volna segítséget. Szalainé Pásztor Gabri­ella, a BDSZSZ országos al- elnöke az érdekegyeztetés je­lentőségéről szólt, s el­mondta, hogy a magánosítás következtében új taktikát kell kidolgozniuk. A hozzászólások után meg­fogalmazták a következő négy év cselekvési program­ját, majd megválasztották a szervezet titkárát Kármán Csaba személyében, a szám- vizsgáló bizottság elnöke Ta­kács László lett. (—ila) Közelebb kerülnek a karácsonyi vevőkhöz Új vásár: Agria Ajándéka EGER - A Heves Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara Agria Ajándéka címmel ren­dezi meg első téli vásárát a megyeszékhelyen, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban és az ahhoz kapcsolódó létesít­ményekben. December 10-23. között naponta várják majd a vásárlókat színvonalas és bő­séges áruválasztékkal a kará­csonyi ajándékozáshoz. A rendezvény lehetőséget kínál a bemutatkozáshoz azoknak, akik Eger és környéke keres­kedelmi életébe kívánnak be­kapcsolódni. Emellett azok­nak is ajánlják, akik patinás és közkedvelt üzleteikkel évti­zedes hagyományokat mond­hatnak magukénak a belvá­rosban. A vásárt a Fair Contact Kiállítási és Reklám Iroda rendezi. Fő média-szponzora a Heves Megyei Hírlap. Bíz­nak abban, hogy a vevők örömére új vásár születik Egerben. Ezért vonzó bemuta­tót szerveznek, s elvárják azokat, akik eladni kívánnak. További információkat az em­lített kiállítási és reklámiro­dánál nyújtanak Egerben, a Vallon utca L, valamint a kamaránál, a Telekessy utca 2. szám alatt. (m. k.) Enyhült a pártfogók túlterheltsége A megváltozott szervezeti egységben működó' hivatásos párt­fogó felügyeleti hálózat tevékenységének áttekintésére kétna­pos konferencia kezdődött tegnap a Mátraalján. A fórumot a Szociális és Családügyi Minisztérium Család-, Gyermek- és If­júságvédelmi Főosztálya irányítja, szervezője pedig a Fiatalko­rúak Pártfogóinak Országos Szövetsége. MÁTRAFÜRED - Az ország húsz megyei gyámhivatalában jelenleg 182 pártfogó látja el a csaknem 7900 fiatalkorú gon­dozott felügyeletét - jelentette ki nyitóbeszédében Gáspár Ká­roly minisztériumi főosztályve­zető.-A gyermekek védelméről szóló törvény hatálybalépése előtt nem volt ritka - emelte ki a tájékoztató előadásában hogy egy-egy pártfogó 80-100 fiatalkorú felügyeletét látta el. Ma országosan 40-50 fiatal­korú bűnelkövetővel foglalko­zik egy pártfogó. FÜZESABONY - A város­atyák a továbbiakban több mint 21 millió forint hitel felvételé­ről döntöttek. Ezt az összeget egy éven belül kell visszafizet­nie. a városnak. A pénzt - mint bejelentették - fejlesztési fel­adatokra, így útépítésre, a pi­accsarnok korszerűsítésére, il­letve az egészségügyi központ működtetésére fordítják majd. A képviselők határoztak az önkormányzat tulajdonában lévő EMASZ-részvények érté­kesítési feltételeiről is. A válla­lati értékpapírokat csak abban az esetben adják el, ha azok pi­aci árfolyama eléri a 100 száza­A továbbiakban Gulyásné dr. Kovács Erzsébet osztályvezető a változás óta eltelt időszak ta­pasztalatait ismertette, majd dr. Frech Agnes, a Fővárosi Bíró­ság Büntető Kollégiumának ta­nácselnöke bírói szemmel ele­mezte a fiatalkorúak pártfogo- lását. Dr. Nagy László hadbíró a sorkatonai szolgálatra bevonuló pártfogoltakkal kapcsolatos ügyviteli eljárásról tájékozta­tott. Ebben az esetben a hivatá­sos pártfogó átküldi az érintett anyagait az alakulat parancsno­kának, aki ez alatt az idő alatt lékot. A befolyt pénzből - a tervek szerint - az önkormány­zati hiteleket fizeti majd vissza a település vezetése. A városatyák módosították a Széchenyi István Általános Is­kola alapító okiratát. A köz­ponti előírásoknak megfelelően a továbbiakban az érintett okta­tási intézmény alaptevékenysé­gébe tartozik majd az enyhén fogyatékos gyermekekkel való foglalkozás is. A tanácskozáson jelenlévők megszavazták dr. Mann László bizottsági elnök előterjesztését, amely a város szélén lévő elme- és szociális otthon melletti föld­ellátja a felügyeletét. A katona­idő letelte után - ha tart még a kapocs - visszaveszi a hivatá­sos pártfogója. Garami Lajos, a Büntetés­végrehajtási Országos Pa­rancsnokság Módszertani Igazgatóságának helyettes ve­zetője beszélt a pártfogóiszer- vezet és az intézetek kapcsola­táról. Ezt követően együttműködési megállapodást írt alá dr. Tari Ferenc altábornagy, országos parancsnok, valamint Kovácsné Csatlós Agnes, a szövetség el­nöke.-A szerződés meggyorsítja majd a hivatásos pártfogó és a feltételesen szabadlábra kerülő fiatal közötti kapcsolatterem­tést - mondta lapunknak az el­nökasszony. Fáczán Attila terület bérleti feltételeit rögzíti. Mint ebből kiderül: az önkor­mányzat három évre adja bérbe a nagy kiterjedésű ingatlant. A város középtávú útfelújí­tási koncepcióját is elfogadták a képviselők. A teljes rekonst­rukció becsült összege hozzáve­tőlegesen 200 millió forintra rúg. Gondot okoz, hogy az 1993-ban felújított - félkész - utak állapota a szennyvízberu­házás miatt alaposan leromlott. A képviselők szeretnék elérni, hogy a kivitelező tegye rendbe az érintett útszakaszokat. Az utolsó testületi ülésen az állandó bizottságok elnökei tar­tottak tájékoztatót az elmúlt négy esztendő tevékenységéről. Szajlai Csaba Egyedülálló megoldás Átadták a falu csatornahálózatát HERÉD - Tegnap átadták és üzembe helyezték az újonnan elkészült települési szennyvíztisztítóművet és csatornahálózatot. Mindez azt jelenti, hogy a községben élők akár már ma ráköthetnek a hálózatra, ha időközben befizették az ehhez szükséges 40 ezer fo­rintot - tudtuk meg Temes­vári József polgármestertől. A község vezetője el­mondta továbbá azt is, hogy az önkormányzat intézmé­nyei már korábban rácsatla­koztak a rendszerre. Ez a lé­pés tulajdonképpen a rend­szer főpróbájának is megfe­lelt arra nézve, hogy a be­rendezések kiválóan mű­ködnek. További kedvezményt je­lent a helybelieknek, hogy aki a próbaüzem leteltéig - vagyis 1999. április 15-ig - köt rá, annak nem kell csa­tornahasználati díjat fizet­nie. Eddig az időpontig - mint arról már tájékoztatták a la­kosságot - a rácsatlakozás költsége is változatlan, ez­után azonban a költségek 20-25 százalékkal emelked­nek. A faluban idáig mintegy 400 porta tulajdonosa élt a lehetőséggel, de ez a szám várhatóan emelkedik, mivel minden háznál kialakították a rákötés feltételeit. Ami a tisztítóművet illeti, a helyi megoldás - az úgy­nevezett „háromtavas” technológia - az országban egyedülálló, idáig ugyanis még sehol nem készült ha­sonló. (t. o.) Tartalékolják az ÉMÁSZ-részvényeket Huszonegymilliós hitelt vesz fel az önkormányzat Az önkormányzat által 1991-ben létesített GÉNIUS Ifjúsági Alapítvány díjainak átadásával kezdődött tegnap a város kép­viselő-testületének utolsó ülése. Most aztán belevághat a nehezébe! A Nissan Vanette Cargo mindent elvisz. Személyszállításra és teherszállí­tásra egyaránt alkalmas, és akár a Nissan GRAND Tartós Bérletet, akár a Summit GRAND Hitelt választja, a korábbi­hoz képest 20 százalékos kamatkedvezménnyel is hozzá­juthat. A Vanette Cargo olyan haszonjármű, amely egy személyautó kényelmét nyújtja. A Nissan GRAND Tartós Bérlet- vagy a Summit GRAND Hitel-szerződést az ország bármelyik Nissan márkakereskedésében megkötheti. NISSAN SUAAAAIT A Nissan finanszírozója Hiezl és Társa Kft. 6500 Baja, 79/326-381, 79/422-422 • Körös-Ql Kft. 5600 Békéscsaba, 66/449-934 • ESG Kft. 1037 Budapest, 250-4477 • Nissan Rapid Kft. 1037 Budapest, 368-6075 • Nissan Koh-I-Noor Kft. 1047 Budapest, 370-8860 • Nissan Délpest (Rapid Kft.) 1095 Budapest, 216-1190 • Nissan Autó Néró Kft. 1122 Budapest, 202-3455 • Nissan Autó Néró Kft. 1122 Budapest, 309-0909 • Nissan Rapid Kft. 1149 Budapest, 220-5080, 220-5090 • Tóth Frigyes Autóház Kit. 1182 Budapest, 290-4610 • Nissan Koko Kft. 1204 Budapest, 285-5078 • OMP Autóház Kft. 4029 Debrecen, 52/503-517 • Stickl Autóház 7200 Dombóvár, 74/463-587 • Nissan ABB Kft. 2500 Esztergom, 33/411-840 • Áfész-Elszer Kft. 2100 Gödöllő, 28/416-203 • Mátra Nissan Kft. 3200 Gyöngyös, 37/507-010 • Vektor-Autó Kft. 9027 Győr, 96/314-857, 96/315-462 • Niss-Car Kft. 6800 Hódmezővásárhely, 62/346-568, 62/341-885 • Nissan Kaposvár Kft. 7400 Kaposvár, 82/311-500 • Elit Motors Kft. 6000 Kecskemét, 76/480-592 • Nissan Keszthely 8360 Keszthely, 83/314-099 • Nissan Balogh 3531 Miskolc, 46/352-260 • Váradi és Orosz Gmk. 3527 Miskolc, 46/412-435 • Automobil Center Kft. 8800 Nagykanizsa, 93/310-339 • Káta-Nissan Kft. 2760 Nagykáta, 29/440-297, 29/440-624 • Nis-Sun Bt. 4400 Nyíregyháza, 42/402-348 • South-Car Kft. 7626 Pécs, 72/215-970 • Gemmax-Autó Kft. 6740 Szeged, 62/474-433 • Stickl Autóház 7100 Szekszárd, 74/412-523 • Komprex-C Kft. 8000 Székesfehérvár, 22/310-208 • Euro-Niss Kft. 2310 Szigetszentmiklós, 24/452-439 • Omtec Kft. 5005 Szolnok, 56/423-530 • Bonus Kft. 9700 Szombathely, 94/313-983 • Nissan ABB Kft. 2890 Tata, 34/487-980, 34/489-124 • Áfész-Elszer Kft. 2600 Vác, 209/236-671 • Autó Pataki Kft. 8200 Veszprém, 88/400-004, 88/442-200 • Pannonex Autóház Kft. 8900 Zalaegerszeg, 92/316-945 Ajánlott kenőanyagok: O Shell Magyar Államkincstár Heves Megyei Fiók 3300 Eger, Eszterházy tér 5. Telefon: (36)413-444 (pénztári órák: hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) T/O _D_D Szolgáltatásaink: Állampapír forgalmazás (Magyar Államkötvény, Kincstári Ta­karékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy, Diszkont Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás (korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és ka­matveszteség nélkül) • Ingyenes értékpapírszámla • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibocsátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjaiban, ahol az állam az állampapírokra tel­jeskörű garanciát vállal. Állampapírok vásárlására lehetőség van még az elsődleges for­galmazóknál és egyéb értékpapír-forgalmazóknál is.* A Magyar Állampapírok biztonságát az állami garancia adja, melynek ér­telmében az állam az adott állampapír tőkéjét és kamatait esedékességkor a forgalmazóknak mindenképpen kifizeti. *Felhivjuk a befektetők figyelmét arra, hogy a forgalmazók kiválasztásakor és megbízásakor körültekintően járjanak el, mivel a kifizetőhelyek esetleges szerződésszegése, vagy visszaélé­se esetén a kifizetésekért a kibocsátó (azaz az állam) nem vállalhat felelősséget. Részletes információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás)

Next

/
Thumbnails
Contents