Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-08 / 210. szám
1998. szeptember 8., kedd Horizont 5. oldal Gondatlanság okozta balesetek Fokozott rendőri ellenőrzés a 3-as és a 21-es főúton Az elmúlt hetekben is több baleset történt a 3-as fő közlekedési úton, amelyek között halálos kimenetelű is volt - mondta tegnap Ferenczi Lajos r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság megbízott osztályvezetője a közlekedési klubban. Mint hozzátette: az elmúlt nyolc hónapban szőkébb hazánkban nem javult a közlekedésbiztonság helyzete. HEVES MEGYE - Mint kiemelte: az említett időszakban- a tavalyi harminchoz képest- 19-re mérséklődött a halálos balesetek száma. Ezek mellett 157 súlyos és 249 könnyű sérüléssel járt karambol is történt. Ezek oka a gyorshajtás, a meg nem adott elsőbbség és a figyelmetlenség volt. A legtöbb balesetet naponta 12-18 óra között a személygépkocsi- vezetők követték el. Ferenczi Lajos utalt a június-augusztus közötti három nyári hónap közlekedési krónikájára is. Az említett időszakban nyolc halálos és 197 sérüléses baleset történt. Ez hét százalékkal kevesebb volt a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Hangsúlyozta: az M3- as Gyöngyös-Füzesabony között átadott új szakaszával átterelődött a forgalom nagyobb része a 3-as főútról. Ettől a balesetek számának csökkenését remélik. Bejelentette: év végéig a 3-as és a 21-es főúton folyamatos rendőri ellenőrzést tartanak. Húsvéti Iván, a Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság osztály- vezetője a gyöngyösi belterületi, valamint a füzesabonyi külterületi körforgalmi csomópont jelentőségét méltatta. Mindkettő fontos szerepet tölt be a közlekedésben. Hamarosan újabbal is gazdagszik a megye. A Mátrai Erőmű Rt. megnyitja déli bányáját, és a 3-as főúton a visontai és a detki elágazó közötti szakasz helyettesítésére új rész épül, ahol körforgalmi csomópont is lesz. (mentusz) A polgárháborúk rendőre újra itthon (Folytatás az 1. oldalról) Ezért létrehozták a Szerb Köztársaságot, amely egy ál-ál- lamnak számított Boszniában. Határai pedig a hajdani frontvonalnak feleltek meg - mondta Debreceni Nándor (képünkön).- Ezen a területen dolgoztunk, a helyi rendőrökkel együtt ügyeltünk a törvényességre.-Mi motiválja az embert, hogy „vásárra vigye a bőrét” ?- Ezt a speciális rendőri munkát mindig is kihívásnak fogtam fel. Nagyon szigorúak voltak a kijutás feltételei, hiszen megérkezésünk után Zágrábban újabb nyelvvizsgát kellett tenni - ami sokkal keményebb volt, mint az itthoni -, s újra kellett gépkocsivezetésből is vizsgázni. Ismerni kellett a számítógépet - hiszen egy Sate- lit műhold segítségével kommunikáltunk a szomszéd várossal -, s természetesen nagyon komoly egészségügyi, pszichikai alkalmassági vizsgán kellett átesni. Etnikai küzdelem- Mi volt a konkrét feladatuk az ENSZ-misszióban résztvevő rendőröknek?- A helyi rendőrséggel együttműködve biztosítani kellett az állampolgároknak a szabad mozgást - vallási, etnikai hovatartozás nélkül továbbá a határrendőrség és a vámtiszt- viselők szabályos munkáját kellett felügyelni. Beosztottaim a helyi rendőrökkel végezték a nyomozást, amelybe a rablás, betörés, gyilkosság épp úgy beletartozott, mint ahogy azt itthon megszoktuk. Én pedig a helyi belügyminiszterrel tartottam a napi kapcsolatot. Amennyiben törvénysértés miatt feljelentés érkezett, úgy azt előbb átnéztük, hogy etnikai, vallási tényező nem motiválta- e. A fogva tartás körülményeinek felügyelete és a daytoni szerződésben foglaltak betartatása is hozzánk tartozott.- Gyakoriak voltak a törvénytelenségek?-Eleinte gyakori volt, hogy etnikai alapon - főként a határon - olyan papírokat követeltek a helyi hatóságok az ellentétes etnikumhoz tartozóktól, és természetesen más területeken fordítva, ami a határátlépésnek nem volt feltétele. Ezt az állampolgárok jelentették nekünk, tehát tudtunk róla.- Volt tekintélye ilyen esetekben az ENSZ-nek?- Kezdetben gyanakvással fogadtak bennünket, mint minden felügyeleti szervet. Nehéz volt a kapcsolatfelvétel, de ahogy kezdték megismerni a munkánkat, úgy egyre jobban együttműködtünk.-Hogyan, milyen körülmények között éltek odakint?- Akkoriban 90 dollár volt a napidíjunk, a szállásunkat és az élelmet magunknak kellett fizetni. Eleinte egy lakrészt béreltünk, később pedig egy panelházban egy idős néni adott szállást. Az ENSZ szabályzata szerint 30 napot munkaszünet nélkül, folyamatosan kellett dolgozni. Harminc nap után kaptunk havi négy vasárnapot és két szombatot, ez volt a kompenzációs időnk, és másfél nap szabadságot. Jobb körülmények között éltünk, mint Kambodzsában vagy Mozam- bikban, viszont a politikai helyzet állandóan forrongott.- Tehát találkozott meleg helyzettel is...- A kinttartózkodásom másfél évében egyszer volt melegebb a helyzet, bár akkor én épp itthon voltam. Tavaly augusztusban a lakhelyünkön, B re kában a menekült szerbek fellázadtak, és felgyújtották az ENSZ-autókat. Körülbelül kétezren vettek részt ebben az akcióban. Később tudtam meg, hogy azt az idős hölgyet, akinél laktam, szintén atrocitás érte, amiért szállást adott ENSZ-megbízott- nak. A nemzetközi szabályoknak megfelelően mi fegyver nélküli szolgálatot láttunk el, éppen ezért a helyi SFOR volt a személyes biztonságunkért felelős. Ä fent említett esetben is az SFOR-táborban kaptunk menedéket. Ázsiai hiedelmek?- Hogyan fogadták Boszniában a magyarokat?- Magyar egyenruhában dolgoztunk, s emiatt eleinte volt egyfajta félelem bennem. Később, amikor alaposabban megismertük a szerbeket, egész más véleményünk volt, mint amit itthon általánosságban kialakítottak róluk. Meglepő, hogy mennyire jól ismerik a magyar történelmet, még azt is tudják, hogy a tatárjárás után IV. Béla a Felső-Száva vidékére menekült, ahol taktikai okokból szerb királylányt vett feleségül. A magyar történelemről meglévő ismereteik általában jobbak, mint egy itthoni általános iskolásé. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik: még mindig azt hiszik, hogy tipikus ázsiai emberek élnek a Kárpátmedencében. Nincs rossz véleményük a magyarokról, alapvetően intelligens emberek, bár nagyon önfejűek.-Sokan egyetértenek abban, hogy az utóbbi évtizedek legkegyetlenebb háborúja ez. Mit tapasztalt odakint? Racionális háború •••- Érezhető volt a gyűlölet, amely a különböző etnikumok további együttélését akadályozza, hovatovább lehetetlenné teszi. Ugyanakkor ez egy racionális háború volt, ahol az emberi érzések, katonai lépések kiszámíthatók. Mozambikról és Kambodzsáról ez nem mondható el, ahol kiszámíthatatlan volt, merről és miért érhet bennünket támadás. Vagyis mindennek ellenére Európában éreztem magam, nem úgy, mint a másik két országban. Ott ugyanis egy félreértés elég volt ahhoz, hogy a fegyver eldördüljön, s az ázsiai harcmodor is kiismerhetetlen az európaiaknak.- Mennyi idő alatt lehet megszokni a biztonság hiányát?- A korábbi két misszió után nem volt nehéz alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez. Alapvetően akik betartják az ENSZ utasításait, biztonságosan élhetnek, közlekedhetnek Boszniában. A volt frontvonal mellé telepített aknák - ismereteink szerint több mint 6 millió- a mai napig is szedik áldozataikat. Ezek azonban nem közvetlenül veszélyesek, hiszen mindenhol szögesdrót és tábla jelzi az aknák létét. Persze, mi is láttunk olyan esetet, hogy vadászat vagy gombaszedés közben robbantak fel a polgárok. Ezek mindig a lezárt területen belül voltak. Az utakon biztonságos a közlekedés, habár a szétrombolt házak közé - értelemszerűen - nem érdemes bemenni. Misszió után ügyelet- Egy polgárháborús országban látott élményeket feldolgozni sem könnyű...- Pszichikailag nem viselt meg, bár a megcsonkított emberek, a lerombolt házak, az olimpiai stadion lelátóin kialakított temető látványa nyomasztó volt. Inkább abban érzem a változást, hogy minden Boszniából érkező hírre érzékenyebben reagálok.-Másfél év után milyen érzésekkel jött haza?- Boszniában én voltam a leghosszabb ideig kint tartózkodó állomásparancsnok. Az elváláskor már érezhető volt, hogy a kezdeti döcögős együttműködés után hatékony kapcsolat alakult ki.- A három ENSZ-misszió tapasztalatát hogyan lehet Egerben, a jelenlegi munkahelyén hasznosítani?- A megyei rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központjában ügyeletes tisztként dolgozom, ahol nincs szükség a nemzetközi rendőri munka tapasztalataira... Szuromi Rita <5>^5anoi*áma Hotels EGER & NOSZVAJ Vegye igénybe a Panoráma Hotel Noszvaj szálloda Áport-Welluess szolgáltatásait: úszómedence, szauna, római fiirdő, pezsgőfürdő, kondicionálóterem. Napijegy 650 Ft, havibérlet. 6000 Ft. bevezető áron! Miután kellemesen kikapcsolódott, kóstolja meg a hotel éttermének specialitásait, ételeinek kellemes ízeit! Üdvözöljük az elsők között a Panoráma Szállodában Noszvajon! Információ: 36/563-010 Francia szőnyegvásár a Suláknál! Minden francia, illetve akril szőnyeg 60 %-os árengedménnyel! 2x3-as szobai szőnyeg nettó 7.990.- Ft-tól! CSAK A SULÁKNÁL, vásárlása esetén kárpótlási jegyét beszámítjuk! Ne feledje a Sutákkal jól jár! Eger, Pacsirta út 2. Tel.: 36/311 -699 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-17, szombat: 9-12-ig A Daewoo és Toyota márkaszerviz munkatársat keres, munkafelvevő és szervizvezető-helyettes munkakörbe. Feltétel:- szakirányú főiskolai vagy technikusi végzettség- számítógép-ismeret- jó kommunikációs készség- vezetői rátermettség Előny az angol nyelvtudás. Jelentkezni személyesen, kézzel írott önéletrajzzal Eger, Külsősor út 8. 100 ÉVES MÚLTTAL RENDELKEZŐ EURÓPAI AUTÓGYÁR egri képviselete keres értékesítési munkatársat Feladat:- a gyár termékeinek és szolgáltatásainak értékesítése- kereskedelmi és marketingtevékenység- üzleti partnerek felkutatása és a kapcsolattartás Feltételek:- felsőfokú műszaki és/vagy kereskedelmi végzettség- felhasználói szintű számítógépes ismeretek- jó kapcsolatteremtő képesség- max. 30 éves életkor- B kategóriájú jogosítvány- C kategória megléte előnyt jelent, de nem feltétel Amit nyújtunk:- versenyképes fizetés- rendszeres szakmai továbbképzés- színvonalas munkakörülmények Jelentkezés levélben, részletes önéletrajzzal. Top-Car Kft. 3300 Eger, Kisasszony u. 34. Rendőrnap ’98 Perl Márton és Vas András képriportja