Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-05 / 208. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1998. szeptember 5., szombat Kulturális Kaleidoszkóp Merénylet Derrick ellen Egyszer minden véget ér. Még a Derrick is. Annak ellenére, hogy kultuszt teremtett nem csupán Németországban, Nyugat-Éurópában, hanem - talán Amerika kivételével - az egész világon. Nincs nap, hogy a Föld valamelyik tévéállomása ne sugározná a mindig nyugodt, már-már szenvtelen, jelentőségteljes pillantások közepette a bűnügy megoldását mindig megtaláló rendőr-főfelügyelő filmsorozatának valamelyik epizódját. A héten a 281. folytatást is bemutatta a megrendelő, a Második Német Televízió (ZDF) - igaz, egyelőre a sajtónak. A müncheni rendőrségtől végleg elbúcsúzó Derrick- től a nézők milliói a tévéprogram szerint október 16-án vesznek bizonnyal érzékeny búcsút. Annál is inkább, mert a befejező részben a világ legnépszerűbb (tévés) bűnügyi rendőr-főfelügyelője ellen kis híján halálos merényletet kísérelnek meg. Főnökei jobbnak látják, ha végül is áthelyezik az Interpol kötelékébe, Hollandiába. Horst Tappert német színész csaknem negyedszázada alakítja Stefan Derricket. Az utolsó epizód eredeti forgató- könyve szerint meg kellett volna halnia a merénylet következtében. Ő viszont nem volt hajlandó rá, kedvéért átírták a szcenáriumot. Mint eddig 280 alkalommal, 281 - edszer is higgadt és korrekt, közömbösen, csaknem egykedvűen fogadja a figyelmeztetést, hogy merénylet készül ellene. A személyes védelmet azonban elhárítja. „Nem illett volna Derrick eddigi magatartásához” - nyilatkozta a művész, aki már tavaly ősszel bejelentette, hogy egyszer s mindenkorra „kilép a Der- rickből”. Miként annak idején Gobbi Hildát gyakorta „szabónéniz- ték”, Tappertet is rendszeresen „lederrickezik”. Talán ez is sarkallta önéletrajzi kötetének írására, melynek címe: „Derrick és én”. Sőt, mielőtt az utolsó epizódot sugározná a ZDF televízió, megjelenik még egy Derrickkel foglalkozó kötet a tévétársaság egyik szerkesztőjének tollából. Ferenczy Europress Mesés, csodás kincsek a tengerek mélyén Hullámsírban pihenő legendás hajók Elkészült a legismertebb kincseshajók listája. A 16-17. században az azték, maja, inka kincsekkel Európába tartó spanyol gályák gyakran süllyedtek el értékes rakományukkal. A lista német összeállítói az általuk megjelölt víz alatti kincsestárak összértékét százmilli- árd márkára becsülik. Az egykori spanyol arany- és ezüstflottának éppen a fele érte el az ibériai partokat, minden második hajó odaveszett. íme a szerencsétlenségek leggyakoribb helyszínei: 1. A Bermuda-háromszögben legalább száz roncs nyugszik. 2. A Florida közelében lévő Tortugasnál 1622. szeptember 4-én tizenkét spanyol karavella szállt hullámsírba egy nappal azután, hogy a konvoj, dúsan megrakva zsákmánnyal, kifutott a havannai kikötőből. 3. Itt süllyedt el 1622-ben az Atocha nevű hajó kétmillió akkori peso értékű kinccsel. 4. A Concepcion 1641. október 31-én a mai Dominikánál járt szerencsétlenül, száz tonna arannyal és ezüsttel, valamint háromszáz matrózzal. 5. Az 1724-ben elsüllyedt Tolosa a gyarmatokra tartott, és Európából szállított árut. 6. Jamaicától délkeletre, Port Royal kalóztanyánál tervezett Henry Morgan akkori kalózkirály támadást egy kolumbiai kikötő ellen. Zászlóshajóján, az Oxfordon robbanás történt, és a hajó 1699-ben a levegőbe repült. 7. Az Antilláknál süllyedt el az Isola Misteriosa. ' 8. Kubától délre 1605. november 6-án Luis Hernandez de Cordoba flottájának négy hajója járt szerencsétlenül. A négy gályán összesen 2297 tonna arany tartott volna a spanyol udvar felé. 9. A 74 ágyús San Pedro 1815-ben lett Venezuela előtt az elemek martaléka. Ötszáz tengerész vesztette életét. 10. Ecuador partjainál 1681- ben érte a vég a Santa Clarát, gyomrában 100 ezer aranydu- káttal. (harmat) _— ; * - ' ' . ■-> % ->< Agria Vásár ’98 Ellesett pillanatok Perl Márton képriportja Felhők, villámok, szivárványok • • Ö nmagát akarta szemlélni a tükörben, de szeme előtt összefolytak az alakok, a múltjának egyes mozdulatai. * A szoba félhomályában alig lehetett már látni. Pedig napfényes délután volt, amikor leült megírni a levelet. Már a megszólítás sem sikerült. A régi, kedves becenevet nem illett használni. Hivatalos nem akart lenni. A stílustalanság is távolt állt tőle. Nem volt könnyű, hisz búcsúlevelet még nem írt. Kereste a pillanatot, amikor valami végérvényesen elromlott. Nem találta. Még mindig szerette azt, akitől búcsúzni készült. A Fiúnak tudását, széles látókörét, nyíltságát imádta. A gondoskodását, azt a spontán kitörő apai ösztönt, amivel az ő életét irányítani próbálta. Rájött értékeire, s próbálta rávenni, mindenben próbálja ki önmagát. A Lánynak, ha feladatot kapott, indulnia kellett. Azt sem vette figyelembe, hogy érettségi előtt millió sort kellett újra és újra átolvasnia.- Úgy éld az életedet, hogy az utolsó pillanatban azt mondhasd, gazdag, páratlan volt! - biztatta a Fiú, amikor úgy érezte, nem bírja tovább. A Lány megfogadta. Falta a könyveket, amelyek listáját a Fiú megküldte. Megnézte a filmeket, amiket ajánlott, elment könyvtárba, kiállításra, színházba - s mindig részletesen beszámolt arról? mit értett meg az őt körülvevő világból. A Lány, bár még nem ismerte az életet, megtanulta, hogyan teheti az eddigitől teljesebbé. S a Fiú szelíd utasítása kevés lett. A Lány többre vágyott. Önmaga akarta élni az életét, nem volt már szüksége a gondos távvezérlésre. Rájött, a világ többől áll, mint amit a Fiú megmutatott neki. Jövőjébe tovább mellette nem láthatott. Ezért kellett a búcsúlevélnek megszületnie. A levél végén csak ennyi állt: „Örökre megőrzőm a rácsodálkozás, a tudás szépségét, amit tőled kaptam. És ha egyszer egy Becketet vagy Ionescou-t olvasok, soha nem felejtem el, ki az, aki e világot nekem adta...” * A Srác cseppet sem hasonlított a Fiúhoz. Épp ez tetszett a Lánynak benne. Nem vetette meg az italt, nem riadt meg a kocsmai verekedéstől, s ha stoppal kellett utaznia. Nyoma sem volt benne a Fiú szelídségének, intelligens tudásának. Am a lány - ösztönösen is, de - megértette: a világ iránti kíváncsisága csak így teljesülhet. A Srác nem akart sem nevelni, sem irányítani. Önmagát adta, s a Lány hamar megtanulta, hogyan lehet mellette megbújva a világot észrevétlenül tovább fürkészni. Eleinte ugyan furcsának találta az őt körülvevő emberek durva, pórias beszédét. Idegenkedett, amikor a Srácot keresve a kocsmában harsány röhögés ütötte meg a fülét. Meglepődött, amikor egyetlen utazásukon a Srác apjának házában a mocskos paplan alatt kellett vacognia. S könnyezett, amikor éjszaka a hűtőszekrényben csak üres papírokat talált.- Éz az élet? - kérdezte magától. De választ nem keresett. Józan esze és ítélőképessége megértette vele: ez nem az élet - csak egy másik oldala. A búcsú éppoly valóságos és addigi életéhez hasonlatos volt. Telefon a kórházból, ahol a Srác alkoholmérgezéssel feküdt, hosszas beszélgetések a kiskocsmák sötét rejtekében, éjszakai kétségbeesett telefon- hívások, menekülések egymás elől és egymáshoz. Végül megértették: nem arra születtek, hogy a másik életét éljék. Az utolsó szilveszter délutánján a Srác azzal engedte el a Lányt: - Ha új társad mellett mégsem érzed jól magad, a házibuliban még megtalálsz. A Lány viszont tudta: ez az élet többet nem tartogat számára, tovább kell lépnie. * A Férfi újabb világot mutatott. A Lány végre Nőnek érezhette mellette magát. Fenséges életet, csodálatos pillanatokat láttatott meg vele. A természet tartalommal telt meg. Csillogtak a lámpa fényében a pezsgőspoharak, dermesztőén ragyogott rájuk a hold, picinynek tűnt a világ. Aprók, jelentéktelenek lettek az emberek, mert őket hatalmassá tette a szerelem. Évekig égtek ebben a lángban. Ám - míg egymás tökéletességével voltak elfoglalva - megnőtt körülöttük a világ. Rosszakaróik, irigyeik eltompították a fényeket. S amikor ráeszméltek erre, már késő volt. Mindketten érezték, válni kell. Kegyetlenül fájt, mart a búcsú. De a Nő biztos volt immár abban is, az élet csodáját örökre magába zárta. A felejthetetlen évekét. * A három társ arca összefutott szemei előtt. - Ennyi lennék? - tette fel magának a kérdést. N em várt választ senkitől. Tudta, a múltja eggyé vált benne: a jelenévé, akit most a tükör előtt szemlél. Szuromi Rita