Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-29 / 228. szám

4. oldal Hazai Tükör 1998. szeptember 29., kedd Csurrant-cseppent egy-két milliárd A belügyminiszter számára visszaköszönnek a feladatok Amikor nyilvánosságra került, hogy Pintér Sándor az új kormány belügyminisztere, többen is észrevételezték: miért volt rendőrfőkapitány és nem civil tölti be ezt a tisztséget? Mire az újdonsült miniszter azt válaszolta: civilnek születtem!-Kinevezésekor és ma is fe­nyegető veszély a szervezett bűnözés. Mit kívánnak tenni a leküzdésére?- Már egy 1990-ben tartott tudományos tanácskozáson, a társadalmi átalakulás várható következményeinek felsorolá­sakor szóba került ez a téma. Akkor megalakítottuk a szer­vezett bűnözés elleni szolgála­tot, de az önmagában sajnos kevésnek bizonyult.- Mára már elkészült a tör­vénytervezet is. Mit tartalmaz ez a dokumentum?-Büntetési tételeket emel, például bevezeti a valóban életfogytig tartó szabadság- vesztést és meghonosít több, a szervezett bűnözés elleni har­cot szolgáló nemzetközi sza­bályt. Ezenkívül foglalkozik a prostitúció közrendvédelmi szabályaival, az idegenrendé­szeti és menekültügyi előírá­sok módosításával. Tartal­mazza még az adatkezelési és a titokvédelmi rendelkezések módosítását, meg az üzletek működésével összefüggő köz- rendvédelmi szabályokat is.-A közbiztonság is romlott az utóbbi években. A bűnelkö­vetések száma napjainkban el­éri az 500 ezret évente. Mi er­ről a véleménye?- Az állampolgárok bizton­ságérzete többet romlott, mint maga a közbiztonság, de két­ségtelen: megnövekedett a közterületen elkövetett bűn- cselekmények és a lakásbetö­rések száma. Ezért ezek el­hárítására jelentékeny erőket vontunk össze. Az új fővárosi rendőrkapitány is új prog­rammal állt elő, amelynek már most is jelentkezik némi ha­tása.-Néhány éve ön még mint országos főkapitány kezdemé­nyezte a gépjárművek korszerű nyilvántartását, többek között az autólopások megelőzésére. Azóta sem történt semmi a nagy készülődésen kívül. Most tud-e valamit ígérni?- A kérdés ma is időszerű, a fővárosban ugyanis naponta 40-50 autót, vidéken pedig 10- 12 autót lopnak el. Az új nyil­vántartást jövőre mindenkép­pen bevezetjük. Először az au­tók törzskönyvezését hajtjuk végre, majd korszerűre cserél­jük a forgalmi engedélyeket és a gépkocsihoz tartozó teljes okmányrendszert.- Egy más, de ugyancsak örökzöld téma a rendőrök ala­csony fizetése, a munkájukhoz szükséges technikai háttér kor­szerűtlensége, elégtelensége. Civilnek született fotó: feb Képes-e ön ezen a helyzeten változtatni?-E tekintetben is jelentős eredményeket szeretnék elérni. Eddig minden évben csurrant- cseppent a kormány tartalék- alapjából egy-két milliárd a rendőrség részére, igaz, akkor, amikor már sűrű viharfelhők gyülekeztek az égen. A jövő évi költségvetésben szeretnénk annyi pénzt biztosítani, hogy ne kelljen év közben vészjele­ket adva kiegészítésért kilin­cselni. Állítom: a rendőrség megnyugtatóan kiegyensúlyo­zott anyagi helyzete jótékony hatással lesz minden felada­tunk megoldására, elsősorban a közbiztonság javítására.- Eddig csak gondokról, fel­adatokról esett szó. Néhány hónapos minisztersége alatt történt-e valami olyan is, ami­nek igazán tudott örülni?- Hogyne. Legutóbb Bonn­ban a Schengeni Végrehajtó Bizottság meghívására Ma­gyarország csatlakozási idő­pontjáról és feltételeiről tár­gyaltunk. Ott tudtuk meg, hogy az EU-országokban folytatott közvélemény-kutatások során a megkérdezettek 53 százaléka Magyarországot EU-tagságra alkalmasnak találta. Koós A politikai játékszabályokról A Fidesz és az MSZP által megtestesített értékrendek és érdekek folyamatos ütközése tegnap a Parlamentben Nagy Sándor és Orbán Viktor szó­csatájában csúcsosodott ki. Nagy Sándor frakcióvezető-he­lyettes (MSZP) az új kormány­zással kapcsolatos rossz tapasz­talatairól és a hisztérikusnak tartott politikai légkörről szólt napirend előtt. Bírált szinte mindent a tb-önkormányzatok úgymond lerohanásától a kulcs- fontosságú hivatalok élére „több mint homályos, zavaros ügyleteiket” nem tisztázó sze­mélyek kinevezéséig. Vélemé­nye szerint az új politikai elit tavaszi ígéretei már elpárolog­tak, maradt egy egész pályás le­támadás válogatás nélküli esz­közökkel, a szabályok felrúgá­sával, az erő nyelvén. Nagy Sándor kifogásolta a miniszter- elnöknek az önkormányzatok feladataival kapcsolatos hét­végi kijelentéseit is. Orbán Viktor megismételte: szerinte az önkormányzatoknak nem a kormánnyal szembeni el­lensúlyképzés a dolguk. A Fi­desz párt hovatartozástól füg­getlenül olyan önkormányzato­kat szeretne, amelyek a közös célok érdekében együttműköd­nek a kormánnyal.- Az állítólag felrúgott játék- szabályokat alkotmánynak ne­vezik, ami mindegyik fél szá­mára ismert, a kormány pedig betartja az abban foglaltakat- mondta a kormányfő. S. Á. Stratégiai személycserék Orbán Viktor nem a Nemzet- biztonsági Bizottságot, hanem azt a különbizottságot kívánja tájékoztatni a megfigyelési ügyről, amelyet a törvényho­zás ebből a célból állít fel. A kormányfő minderről az­után számolt be az újságírók­nak, hogy részt vett az MDF- frakció hétfői ülésén. Orbán Viktor szólt arról is, hogy megindulnak az eljárások az eddig feltárt, az előző idő­szakból „itt maradt” pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatban is. Megerősítette, hogy min­den olyan, stratégiai szem­pontból meghatározó vállalat élén megtörténik a személy- csere, ahol a vezetők politikai elkötelezettsége nyilvánvaló.- Ezt tőlem elvárják, ezért is választottak meg. Ezek az intézmények - legyen szó az Antenna Hungáriáról, a Ma­gyar Villamos Művekről vagy a Mólról - stratégiai szem­pontból fontosak az ország számára, és a jövőben más ér­tékek, más elvek szerint kell működniük. Ehhez pedig más vezetők kellenek. Ebben nem­hogy kivetnivalót nem találok, ez a helyes kormányzati maga­tartás - mondta Orbán Viktor. Kérdésre válaszolva el­mondta: reményei szerint feb­ruárra beállnak az országban a normális állapotok, az erővi­szonyok átalakulnak, megszű­nik az ellenzék és a kormány­pártok közötti feszültség. A miniszterelnök kifejtette, hogy egy nyugodt, higgadt, ki­egyensúlyozottabb médiavilá­got és kultúrát szeretne látni.-- Magyarországon két erős szellemi és politikai irányzat van. A polgárok joggal várják el, hogy az ország előtt álló minden lehetőséget, minden politikai, gazdasági alternatí­vát a maga teljességében meg­ismerhessenek. Ez nemcsak a kormánypártoknak vagy az el­lenzéknek jár, hanem mindket­tőnek - mondta a kormányfő. Keleti György közölte: az Alkotmánybíróságtól kér vá­laszt arra, hogy jogszerűen jár- e el a kormányfő, ha nem jele­nik meg a nemzetbiztonsági bizottság előtt. Demonstráló gazdák. Félpá­lyás útlezárást terveznek pénte­ken a viharsarki gazdák a bat- tonyai határátkelőhelyen - kö­zölte Karsai József battonyai gazdajegyző hétfőn. Ezzel is je­lezni kívánják a kormánynak, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni. Az országos gazdademonstráció forgató- könyvéről csütörtökön dönte­nek a megyék képviselői. Javaslat a kamarákról. Ko­alíciós képviselők határozati javaslatot nyújtottak be tegnap, amelyben arra kérik a kor­mányt, vizsgálja meg: indokolt- e a kötelező kamarai tagság fenntartása. Kitérnek arra is: nem lenne-e célszerű a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a Magyar Kézműves Kamarát és a Magyar Agrárkamarát közös szervezetbe integrálni. • » G0LSZURET MÜNCHENBEN Gyűjtsön össze 2.000 Ft értékben 1998. szeptember 14. és október 3. között megjátszott nyeretlen hatoslottó-szelvényt és megnyerheti az OPEL CORSA CITY gépkocsit, vagy a 30 db ötnapos müncheni utazás egyikét. A nyertesek megtekintik október 24-én a BAYERN MÜNCHEN - KAISERSLAUTERN Bundesliga I. labdarúgó-mérkőzést! Az akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében feladott szelvények vesznek részt! RÉSZLETEK A TOTÓ-LOTTÓ ÁRUSÍTÓ HELYEKEN! SZERENCSEJATEK RT. MISKOLCI TERÜLETI IGAZGATÓSÁG „Nem lehet ellenállni” A Pannon GSM előfizetéssel együtt az alábbi készülékeket kínálja 1998.09.24-10.25. között Nokia 5110 br. 21.500.­Nokia 6110 br. 49.500.­Nokia 8810 br. 279.500.­* csak a készlet erejéig ajándék CD-vel, előlappal, 2 éves szerződéssel PANNON Az élvonal. Hivatalos viszonteladó TOP-CAR Kft. | EGER, Kisasszony u. 34. Tel.: 36/413-550, 413-808 Nyitva: hétfő-péntek 9-17.30-ig szombaton 9-12-ig Gyöngyöshalász területére kézbesítőt keresünk Heves Megyei Hírlap kézbesítésére. Érdeklődni lehet: a 37/311-697-es vagy este a 37/319-162-es telefonszámon. Egri székhelyű, belga tulajdonban íévö, textil-újrahasznosítással foglalkozó KFT azonnali belépéssel ruhaválogatásra keres BETANÍTOTT MUNKÁSNŐKET KÖVETELMÉNY-. 20-36 éves életkor leinformálhatóság nagy munkabírás FIZETÉS: fix özetés+jutalék+50%-os bérlettérítés JELENTKEZÉS: ALISONS KFT Eger 3300 Külsősor út 8. Tel.: 36-417-207,36-313-545 (33021) ARGOSZ Biztosító Rt. Eger belvárosában földszinten, közvetlen utcai bejárattal, telefon fővonallal, 80-150 m2-es irodát keres. Ajánlataikat az alábbi címen várjuk: Argosz Biztosító Rt. Paksy László logisztikai igazgató 1122 Budapest, s Maros utca 19-21. =• Tel.:224-5270, 212-1706 Fax: 224-5276, 224-5207 Vasárnap kora reggeli órákban végzendő újságterjesztésre vállalkozó szellemű munkatársakat keresünk. Érdeklődni a 06-30-9853-460-as telefonon 10-18-ig. Ügyfeleket csak referenciával fogadnak az adószakértők A laikus - legyen szó magánem­berről vagy akár gazdálkodó szervezetről - igencsak nehezen igazodik el a különböző adó- és társadalombiztosítási jogszabá­lyok között. A vállalkozóknak például nemcsak adóügyekben, de azok adminisztrációjában is jól jön a hozzáértők segítsége. így több idő jut az értékteremtő, a jö­vedelemszerző munkára. Meg­bízható partner a hatvani Adó­szakértő és Tanácsadó Kft., ame­lyet Szabó András ügyvezető igazgató irányít. Szerinte az adó­szakértésnek lélektana is van. Azóta sikeresek igazán, amióta a szaktanácsadáson kívül a vállal­kozások folyamatára is figyelnek, kontrollálják ügyfeleiket. Diplomáját üzemgazdászként szerezte. Ám fix fizetésért végzett munkája sem az előmeneteli, sem pedig az anyagi esélyeit nem gya­rapította. Változtatott ezen. Egy évtizede fogott családi vállalko­zásba a feleségével, akinek segít­ségével lett nyerő beállítottságú vezető. Eleinte csak egyéni vál­lalkozóknak könyveltek, aztán ahogyan nőtt az ismertségük - emberi kapcsolataik visszhangja­ként - elismert kft. lettek Hatvan­ban és vonzáskörzetében. Ketten felsőfokú képesítéssel rendelkez­nek, négyen mérlegképes könyve­lők a hattagú szakmai közösség­ben. „Munkánkat a szaktanács- adás, a vállalkozások pénzügyi el­lenőrzése és irányítása teszi tel­jessé. Ügyfeleink jó adófizetők” - újságolja az igazgató.- Mi ennek a titka?- Ha ennek egyáltalán van titka, ez abban áll, hogy hozzánk csak referenciával jöhet az ügyfél. Legrégebbi „adósunk” immár tíz esztendeje hozzánk jár. ő és a hozzá hasonlók a jó adófizetők közül keresnek és találnak is ne­künk partnereket. Az adószakér­tői munka nemcsak pénzkérdés a kft.-ben. Jól ismerjük vállalkozó­inkat, eredményeiket, gondjaikat, terveiket és lehetőségeiket. Szá­mítanak ránk - magyarázza. Napi kapcsolatban vannak a könyvvizsgálókkal, az ügyvédi irodákkal, bejáratosak a hivata­lokba. Árufuvarozók, virágkerté­szek, nagykereskedők kopogtat­nak be hozzájuk a bizalom, a diszkréció alapján.-Közeleg az eredmény utáni adózás - folytatja Szabó András. - Ilyentájt a szokásosnál is na­gyobb a forgalmunk. Fontos az iparűzési adó befizetése is, ez sok gondot okoz a vállalkozóknak. Szabó András ügyvezető igazgató Vannak, akik több adót fizetnek az önkormányzatnak, mint az adóhatóságnak... Büszkék va­gyunk arra, hogy ügyfeleink kö­zül senki sem jelentett csődöt, adóügyeik rendezettek. Ez szá­munkra is jó referencia. Cím: 3000 Hatvan, Horváth Mihály út 14. II. emelet. Telefon: 37/347-187, fax: 37/347-300. (PR) GEERS Hallókészülék Mi segítünk hallani! Nem csak a húszéveseké a világ! 1998 A NYUGDÍJASOK ÉVE A GEERS-nél! Minden nyugdíjast nagy szeretettel és RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEKKEL várunk! Hogy az Ön döntését ne az ár, hanem csak a minőség befolyásolja, kedvezményes egységáron választhat termékeinkből. Ha már van hallókészüléke, mi térítésmentesen megjavíttatjuk immáron négy gyártó termékeit. Nálunk vásárolt készülékéhez minden 30 db elemből 6 db-ot, máshol vásárolt készülékéhez pedig 36 db elemből 6 db-ot adunk térítésmentesen nyugdíjas vásárlóinknak. GEERS Hallókészülék Eger, Koháry u. 2/c a Vállalkozók Házában (3312;

Next

/
Thumbnails
Contents