Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-26 / 226. szám

Bianka 1998. szeptember 27. Közelről Kilencedik oldal „berobbant” Vörös Pimpernel Narco, hívónevén Viko hét serleggel díszíthetné kutyaól­ját, ha a gazdája, Váczyné Pindrok Beáta levenné azo­kat a szekrény tete­jéről. Az Egerbak- tán házőrző három­éves belga juhász sikert sikerre hal­moz. Volt már klub­győztes és Budapest bajnoka, legutóbb Németországban, az 1PO munka­kutya-világbajnok­ságon mutatta meg, mit tud. Nyomköve­tésben éppúgy re­mekelt, mint az őr­ző-védő munkában, s a fegyelmező gya­korlatoknál is kitett magáért. Nem meg­lepő, hogy a magyar versenyzők közül őkutyasága érde­melte ki a serleget. Bianka. Jól csengő név, a Gördülő Kövek First Ladyje alaposan bejáratta. Arra azon­ban aligha gondolha­tott az ex-Jaggerné, hogy hallatán pár évti­zed elteltével az egzo­tikus Magyarország (Hungary? Hungry? Éhes...?) modellszak- májának elsősorban nem ő, hanem egy hat­vani lány jut az eszé­be. Kezdődő lumbá- gómhoz képest elfo­gadhatóan sikerül ki­húznom magam, mi­dőn az Azzurro Pizzé- riában helyet foglal mellettem. Csöppet sem hivalkodó szerkó­ja - fekete nadrág, póló - ellenére azonnal lát­szik: nem egy a tucat­ból. Naná, hogy nem. Különben mitől lenne éppen ő „a” Bianka? Vagyis Cserháti An­na Bianka. Merthogy általában szereti hasz­nálni a teljes nevét. Természetesen vá­rosszerte ismerik, s magától értetődően büszkék is rá. Evidens, ha irigy­kednek sikereire. A bakfisok hozzá mérik kvalitásaikat, hasonló karrierről ábrándoz­nak. A férfiak forognak utána az utcán. Min­denki csettint, ha feltű­nik egy-egy óriásplaká­ton, tévéreklámban, valamelyik újság cím­lapján. Még az elneheze­dett, munkában meg­fáradt, cekkerrel gör­nyedő családanyák is szemet hunynak kitér­delt mackójukban sör- szagút büfögő férj ura­ik kujon megjegyzései felett, ha az Bianka lát­ványának szól. Kicsit a mi lányunk is, mondhatják. Ő is hatvani. De még mennyire hatvani! „Ide” járt az ötösbe meg az egyes­be, majd következett a Bajza. Tanult szorgal­masan, miközben ba- lettozott.- Sokszor filmezték a mozgásunkat, s azt mondták, jó alakú kislány vagyok - ele­veníti fel a kezdeteket. íme, a siker receptje ilyen egyszerű. Vagy mégsem? Az érettségit meg­előzően már rendsze­resen dolgozott. Az el­ső áttörést egy reklám­film hozta meg számá­ra, majd következtek a címlapok. A Zagyva­parti településről sok­kal nehezebb volt „be­dolgoznia” magát a modellvilágba, mintha a fővárosban élt volna; néhány éve azonban Pesten lakik, s így már sokkal könnyebb a helyzete. Ennek elle­nére vallja: Magyar­országon klaszszikus értelemben nem lehet „berobbanni”. Talán ezért is jellemző, hogy a lányok többsége az első siker után külföl­dön próbál szerencsét.- Milánóban példá­ul nem veszik túl szi­gorúan a magasságot. Inkább a nőiesség, a személyes varázs do­minál - állítja. Na, ő aztán egyik­nek sincs híján - teheti hozzá az elfogultságát leplezni sem próbáló firkász. Márpedig aki szép, az mindenhol szép. így Frankfurtban is, ahol a beszélgeté­sünket megelőző na­pokban Biankával egy Kiskegyed jellegű lap számára készítettek exkluzív divatfotókat.- Sokat dolgozom külföldön. Az egyik munka hozza a mási­kat - mondja. Amúgy? Amúgy kö­szöni, jól van. Éli min­dennapjait: az egyete­men jogásznak tanul, miközben csiszolja nyelvtudását: franciá­ból és angolból közép­fokú vizsgája van.- És egy kis német is ragadt már rám - teszi hozzá nevetve. Tari Ottó Pepike, a wells ter­rier, száznál is több álmatlan éjszakát szerzett - önhibáján kívül - Egervölgyi- éknek. Történt ugyanis, hogy a végtelenül barátságos jószágot ellopta valaki. Tűvé tették érte Egert, fal­ragaszokon hirdet­ték: aki látta a kis­kutyát, értesítse a tulajdonosokat. Több mint három hónap telt el, ami­kor a környékbeli gyerekek észrevet­ték egy loncsos, már-már alig-alig kutyát Egervölgyiék háza felé ballagni. Figyelték, merre tart. Amikor megállt a kapu előtt, a kis­lányok gyorsan ki­tárták előtte. Egervölgyiék nem hittek a sze­müknek. Pepike bundája mocskosán tapadt bőréhez, orr­nyergéről - mintha valahonnan csak ezen az áron mász­hatott volna ki - le­nyúzva a szőr. De hogy gazdáiban ne legyen kétség, ő az személyesen, neki­ugrált a szekrény­nek: „Hazajöttem, vegyétek le a tenisz­labdámat”. Négyessy Zita Hisszük, valamennyi állat - kutya, macska, papa­gáj, teknősbéka - rendelkezik valamiféle különle­ges tulajdonsággal, történettel, mely alapján me­rőben más, mint fajtársai. Várjuk olvasóink ötleteit levélben vagy telefonon, s mi felkeressük a család kedvencét. Lyukas két fillért nem adtam volna ama kölyökmacskák életéért, akik egy doberman, jelesül Béri mellé szegőd­tek társbérlőül az eg­ri családi házba. Bár a csahost lánc féke­zi, hittem, idő kérdé­se, hogy a cirmosok­ból kutyacsemege váljék. Ötvös Norbert négyéves derék kan­ja azonban kesztyűs kézzel bánik az új lakótársakkal. Óvó bácsinak képzeli magát a jámbor. Ille­delmesen megvárja, hogy a „gyerekek” jóllakjanak az ő tál­kájából, s csak utá­nuk kezd vacsoráz­ni. Akkor se bántja őket, ha lecsatolja nyakörvét a gazdája. Hébe-hóba együtt is alszanak. Valósággal rajong a macse- kokért. A lábbűvész egri tollabdázó A tollaslabdát mindenki ismeri, s valószínűleg a lábteniszről is sokan hallottak már. Ám amikor a megye jó sportolója, jó tanu­lója díjkiosztáson meghallottam a lábtoll-labda elnevezést, azt hittem, valaki keveri a dolgokat. Aztán kiderült, inkább nekem kellene fejlesztenem sportkultú­rámat, hiszen a lábtoll-labda 4 ezer éves kínai sportág. Javamra legyen mondva, Európába az 1980-as évek végén, hazánkba pedig csak a kilencvenes évek elején érkezett ez a sport. Malik András a Neumann János Gim­názium első osztályos tanulója, s ötödik éve lábtoll-labdázik.- Stemler Ferenc - aki a sarudi általános iskolában volt a testnevelés-tanárom - egyik nap egy német férfit látott meg a strandon, aki éppen lábtoll-lab­da bemutatót tartott. Mint kide­rült, a Tisza-tó mellett éppen nyaralót vásároló Peter von Rüden az európai lábtoll-labda atyja. Ezek után már könnyen ment egy helyi csapat felállítá­sa, majd Újszászon megalakult a Magyar Lábtoll-labda Szövet­ség is. Ennek ellenére hazánk­ban még gyerekcipőben jár ez a sport.- Erre azért te rácáfoltál a ta­valy Kínában megrendezett vi­lágbajnokságon, ahol egyéni­ben harmadik helyen végeztél.- Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen kiválasztottak a német csapat lecsapó játékosá­nak, egyéniben pedig magyar színekben indulhattam. Amit a versenyen láttam, az fergeteges volt. A kínaiak bűvészkedése utánozhatatlan. Eszméletlen iramban pörgetik a labdát, ollóz­nak a levegőben, szinte kicsava­rodnak a tornamutatványok köz­ben, s a lábukon kívül még a ma­gasra állított hajukkal is ütnek. Nagy hajlékonyság és ügyesség szükséges ehhez a sporthoz.- Egerben milyen lehetősé­ged van az edzésre?- Egyelőre semmilyen, hiszen legalább egy tízfős csapatnak kellene összegyűlnie ahhoz, hogy pályát kaphassunk és gya­korolhassunk. Csak öten va­gyunk, s nincsenek meg a feltét­eleink. Elek Eszter A lábtoll-labda szabályai A lábtoll-labdában egy - leginkább a tollaslabdá­hoz hasonlítható - négyágú tollú labdát kell átlőni a 160 centiméteres hálón. A labdához lábbal, vál­lal és fejjel lehet érni, ám ez utóbbit nem szabad használni a hálón való átlövésnél. Csapatban három-három ember játszik, s ebben a kategóriában térfélen négyszer, egyéniben pedig kétszer lehet hozzáérni a labdához.

Next

/
Thumbnails
Contents