Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
1998. szeptember 23., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Népi mesterek jelentkezését várják Szüreti lángos és bor FELDEBRŐ - Különböző programok várják szeptember 25-27. között a község lakosságát és az ide érkező vendégeket. Nyolc éve tart a hagyományok felelevenítése, Kelemen József polgármester jóvoltából. Pénteken este 6 órakor a könyvtárban nyílik Bányai Istvánná zagyvaszántói kézműves hagyományőrző kiállításának. Ezután a Feldebrőn élő, dalolni, verselni, táncolni szerető emberek kultúrműsorára kerül sor. A közel félszáz, népviseletbe öltöztetett babát is tartalmazó gyűjtemény szombaton egész nap megtekinthető. Szombaton délután szüreti felvonulás, majd a kisnánai vegyes kórus és a helybeli Sári Virág néptáncegyüttes szórakoztatja a közönséget. A tájház udvarán és a templom környékén népi mesterségek bemutatója lesz. Mivel a hagyományápolás a rendezvény egyik fő célja, ezért a rendezők még újabb népi mesterek, kirakodók jelentkezését várják, akik részére az önkormányzat ingyenesen biztosítja a területet. Nem marad el a kemencében sült lángos és a bor kóstolása sem. Vasárnap ünnepi istentiszteletre kerül sor. V. Varga Éva A zsákmányt elektronikus eszközökkel fogják Tarol a rapsicmaffia A jelent szerint nem tudják feltartóztatni a Tisza-tó környékén „gazdálkodó” orvhalász maffiát. A horgászok szerint a MOHOSZ körül kipattant botrány kedvez a rapsi- coknak. Óriási gondot okoz a tolvajok lefülelése is. TISZA-TÓ TÉRSÉGE - Ha egy vendéglős a Tisza-tó partján azt állítja, hogy kizárólag tisztességes úton szerzi be a halászlébe valót, akkor hazudik - fogalmazták érdeklődésünkre a poroszlói horgászok, akik szerint a Magyarországi Horgászok Szövetsége (MOHOSZ) körüli botrány csak a rapsicok működését „erősítette” meg. Kimutatások természetesen nincsenek a mesterségesen létrehozott vízibázis környéki portyázásokról, ám becslések alapján esténként több száz ezer, sőt több millió forintos értékben tűnik el a halállomány jelentős része. A jelek szerint ősszel sincs ez másképp: a tó partján élők szerint az idegenforgalmi szezon elmúltával is érkeznek hívatlan „pecások” a környékre. A tolvajok a zsákmányt korszerű elektronikus eszközökkel fogják ki, és a vendéglősök előszeretettel vásárolnak belőle. Óriási gondot okoz a rapsicok lefülelése is - mondta lapunknak Tóth Ernő poroszlói gazda. Ha a rendőr látja, hogy valaki éppen fölszedi a hálóját, még akkor sem biztos, hogy megfogta a csibészt. Az orvhalász ugyanis ilyenkor azt állítja, beleakadt a csónakja a hálóba, és azért veszi ki a vízből, hogy nyomban a rendőrségre induljon a bűnjellel. A horgászok közül sokan állítják: a Balatonon működő orvhalász maffia kiterjesztette tevékenységét a Tisza-tóra is. Bornemissza János poroszlói polgármester szerint ez lehet kitaláció vagy éppen igazság is. A település önkormányzata csak saját jogkörében járhat el, a rendőrök jelenléte talán elriasztja a rapsicokat - tette hozzá. A környezetvédők mindeközben arra panaszkodnak, hogy a nem ellenőrzött halászat nyomán egyre kevesebb a vízben a nemes hal, és emiatt veszélybe kerülhet a tó biológiai egyensúlya is. Szajlai Csaba Négyszázezer forint önerőből Áldoztak a ravatalozóra ÚJLŐRINCFALVA - Reméltek ugyan támogatást a területfejlesztési pályázaton, de ennek elmaradása sem vált gátjává annak, hogy az ön- kormányzat felújítsa a temető ravatalozóját. Soltész András polgármester elmondta, hogy a vállalkozók befejezték a munkálatokat. A 400 ezer forintos beruházás révén új tetőszerkezetet kapott az épület, s csatornázták is. A kegyeleti helyiséget kívülről és belülről is újrafestették. Lovak a csatamezőn KÁPOLNA - Az 1848-f9-es szabadságharc egyik jeles ütközete Kápolnánál zajlott. A csata helyszínét a Közép-európai Történelmi Lovastúra résztvevői is felkeresték az elmúlt hét végén. A Poroszlóról érkezett különítményben határainkon túli magyarok, erdélyiek és délvidékiek is helyet kaptak. A nyeregben ülők és fogatokon haladók között - mint Tóth István, a túrát támogató alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta - van vívómester, kaszkadőr, egyetemista és nyugdíjas is. Az első lépés az idegenforgalmi és sportcentrumért Feltöltik a Cserőhátat A Tisza-tavi lehetőségek még jobb kiaknázását évek óta szorgalmazza a település önkormányzata. Bornemissza János polgármester vezetésével a kitartás kamatozni látszik: megtehetik egy vonzónak tűnő új beruházás első lépését. POROSZLÓ - Az eddig éveken át elutasított elképzelés a napokban pénzben kifejezhető fogadtatásban részesült:-A Környezetvédelmi Alap értesített bennünket, hogy a Cserőhát vizes területének feltöltésére vonatkozó pályázatunkkal 1 millió 629 ezer forintot kapunk. Ebből az összegből alakot ölthetnek a tervek - újságolta a polgármester. Bornemissza János elmondta, hogy jövő tavasszal akár már a kivitelezés is megindulhat. Első lépésként a Tisza-tóból, a közeli szabad strand körzeté-, bői mederkotrás révén teremthető elő a feltöltéshez szükséges zagymennyiség. A folyamatos terítés után meg kell majd várni, amíg a feltöltött réteg kiszárad, s akkor a tetejére termőföldet is hordanak és hengerezik a területet.-Az igazi feladat a terület hasznosítása lesz, aminek költségét vállalkozói alapon szeretnénk előteremteni - jelzi a település vezetője. - A majdani száraz Cserőháton a tervek szerint helyet kapnának teniszpályák, de a sportcentrum más létesítményeket is feltételez. Működne itt kemping és több olyan pavilon, amely a poroszlói szabad strand igényes kiszolgálását láthatná el. A végeredmény - mostani számítások szerint úgy 30—40 millió forintos befektetéssel - mindenképp a helyi idegenforgalom további fellendülését hozhatja. (budavári) Vidám mulatság A Nemzeti Kulturális Alap, az Ezredforduló és a Philip Morris Alapítvány támogatásának köszönhetően is sikerült színesre a szombati besenyőtelki, bemutatókkal tarkított szüreti felvonulás. Pilisy Elemér képriportja Füzesabonyban készülnek a tervek a Zrínyi utcai napközi egy termének átalakítására. A Széchenyi-iskola új szárnyának megépítésével felszabadult helyiséget a déli városrészben élő öregek kapják meg. Az időskorúak ellátása most egy helyen, a telepi szociális intézményben történik. A szétválásra várhatóan október közepéig kerül sor. Tófaluban a képviselő-testület előtt Szabó József gazdajegyző számolt be tevékenységéről. Feldebrőn bővítés és felújítás révén új hangoshíradót üzemeltet majd az önkormányzat. A községháza és az orvosi rendelő teteje mellett a faluban három további oszlopra kerülnek hangszórók. Az oszlopok már a helyükre kerültek, a technikai berendezések üzembe helyezésére még ebben a hónapban sor kerülhet. Újlőrincfalván szeptember 28-29-én szakemberek végzik el a közvilágítás korszerűsítését. A munkálatok során 54 új lámpatestet is felszerelnek, energiatakarékos izzókkal. A kétmilliós beruházáshoz a település 1,4 millióforintot a megyei terület- fejlesztési tanács pályázatán nyert el. Poroszlón hat utca aszfaltozása készült el, de az utak rendbetétele keretében folyik - mintegy kétmillió forint ráfordítással - a kátyúzás is. Nagyúton megkezdődtek az előkészületek a település egyik gyűjtőútjának, a Dózsa György útnak a rendbetételére. A megyei terület- fejlesztési tanács támogatásával 6,5 millió forintért az eddigi földes szakasz szilárd burkolatot kap. Közhasznú munkások már hozzáfogtak az átereszek kiépítéséhez, az árkok, padkák tisztításához. Hamarosan az építők munkagépei is megjelennek. headset és tok Most már kapcsolnod kell! ALCATEL One Touch Club/SL* készülékcsomag és kartya nettó 1 OAH bruttó: 19 000 Ft I vJ Z.UU Ft WESTEL 900 mintabolt: Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. tel.: 06-36/411-900,06-30/433-900______________________ • Ofotért: Gyöngyös, Fi tér 2. tel.: 06-37/311-776 • Eger, Érsek u. 2. tel.: 06-36/313-506, 06-30/414-049 • Videoland: Eger, Rózsa Károly u. 13. tel.: 06-30/423-639 • Tiszafilm Videotéka: Hatvan, Horváth Mihály út 20. tel.: 06-30/685-172 • Apex Kft.: Gyöngyös, Fó'tér 10. tel.: 06-30/257-339 • Hatvan, Horváth Mihály út 15.06-30/387-386 • M.C.G. Kft.: Eger, Katona J. tér 5. tel.: 06-30/651-900 kíeravill ofotért vltstet Forrt Információ: 06-30/30 30 30. 06-30/80 80 80 • http://www.westel900.hu Szeptember 12-tól minden GSM mobil telefonszám 7 jegyű és 9-essel kezdó'dik. _____NOKIA 5110/SL* k észülékcsomag és kártya nettó O / OHH bruttó: 31 000 Ft OUU Itt az idő hogy végre kapcsolj, ha szuper feltételekkel szeretnél a WESTEL 900 előfizetője lenni. Válassz a két vagány és sokoldalú készülékcsomag közül headset-tel és tokkal együtt**. Most igazán megéri Kapcsolatba lépni több mint 480 000 Westel 900 előfizetővel és a világgal. WESTEL 900. A Kapcsolat. * Csak Westel 900 előfizetői kártyával használható. ** Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. (Egyéves előfizetés esetén az ár bruttó 7 500 Ft-al több.) Mindez szeptember 30-ig. vagy amíg a készlet tart a Westel 900. a Westel Rádiótelefon Kft., a Fotex, az Ofotért és a Keravill kijelölt üzleteiben és üzletkötőinél. További feltételek az üzletekben.