Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-21 / 221. szám

4. oldal Hazai Tükör 1998. szeptember 21., hétfő Az ellenzék revánsra készül Szeptember utolsó előtti hét­végéjén mindkét ellenzéki párt támadásba lendült. Első­rendű célpontjuk az Orbán- kormány szociális politikája. A koalíciós MDF ugyanakkor kész aláírni a Fidesszel az új választási szövetséget. Az MSZP szombati önkor­mányzati kampánynyitó ren­dezvényén Kovács László párt­elnök kijelentette: a-választások egyik tétje az, hogy megállítsák a mostani kormánykoalíció kí­méletlen hatalomösszpontosító törekvését, s megakadályozzák, hogy az ország néhány család, s egykori üzlettársaik kezébe ke­rüljön. Kovács hangsúlyozta: ha az MSZP jól szerepel a válasz­tásokon, emberközeli önkor­mányzatok jöhetnek létre. Lezsák Sándor szombaton nyitotta meg az MDF országos választmányát, amely módosí­tás nélkül fogadta el a Fi- desz-MDF önkormányzati vá­lasztási szövetség tervezetét. A testület azt ajánlotta a párt or­szágos elnökségének, hogy no­vember 21 -éré és december ele­jére hívja össze az MDF tizen­harmadik országos gyűlését. A tanácskozáson új alapszabályt kell elfogadniuk a küldöttek­nek, s napirenden lesz a párt ve­zető testületéinek teljes tisztújí­tása is. A szabaddemokraták szerint a kormány tervezett szociálpoli­tikai intézkedései hátrányosan érintik a lakosság többségét - közölte szombaton Béki Gabri­ella országgyűlési képviselő, a párt szociálpolitikai tagozatá­nak vezetője. Béki arroganciá­val vádolta a kormányzatot, amely azt akarja elhitetni, hogy jót tesz a nyugdíjasokkal, mi­közben megrövidíteni készül őket. Igazságtalannak tartja a kormány családtámogatási in­tézkedéseit is, mivel azok nem tesznek különbséget gazdagok és szegények között. Kulinyi Márton, a szociálpolitikai tago­zat ügyvivője szerint az új adó­rendszer az alacsony keresetűe­ket sújtja. A MIÉP támogatta a tb-ön- kormányzatok megszüntetését és a Postabank vezetésének le­váltását, az elkövetkező időben pedig a családok megsegítésére, az oktatás nemzeti szellemének erősítésére próbálja szorítani a kormányt - mondta a kampány­nyitó gyűlésen Csurka István pártelnök. Hatalmas *az ár az ÁFÁ-t nem tartalmazza Már az első hallásra kifogástalan vétel: nem csoda, hisz az Opel Combo térereje hatalmas! 2720 literes, kategóriájában legnagyobb rakterében EUR raklapok szállítása is kényelmesen megoldható. És hogy Ön a rakománnyal könnyedén manőverezhessen, a szervo­kormányt is alapfelszerelésként kapja! Időkeret a felszólalásokra? Harminchét törvényjavaslat az Országgyűlés előtt Mindig a parlament legerősebb pártja delegálja az Ország- gyűlés elnökét. A Fidesz választása Ader Jánosra esett, aki korábban a T. Ház alelnöke volt.-Milyen érzés 39 évesen az ország második közjogi méltó­ságának lenni?- Nem érzem hátrányát an­nak, hogy fiatalon lettem az Országgyűlés elnöke. Tíz éve foglalkozom politikával, nyolc éve vagyok képviselő, nyolc hónapig már voltam a Ház alelnöke is.-Milyen változások várha­tók a házszabályban ?- Az Alkotmánybíróság a MIÉP beadványára a házsza­bály néhány pontját megsem­misítette, ezért a hiányzó pa­ragrafusokat kell pótolni. A szakemberek már dolgoznak a javaslatok kimunkálásán.- Eddig többször felmerült a parlament létszámának a csökkentése. Mi várható?- A Fidesz-MPP állás­pontja e téren nem változott. Választási programunkban is szerepel, hogy a képviselők létszámát 220-250-re kellene csökkenteni. Ez kétharmados törvénymódosítást igényel.-A kormány a törvénymó­dosításokkal együtt 37 törvény megtárgyalására tett javasla­tot. Lesz erre elég idő az év végéig?- Biztos vagyok abban, hogy a legfontosabb törvé­nyeket - köztük a költségve­tést és az adótörvényt - még ebben az évben elfogadja az Országgyűlés.-A parlamenti viták egyik legkellemetlenebb jelensége a sok hosszúra nyúlt felszólalás. Lehet-e ezek ellen tenni?-A legutóbbi házbizottsá­gon kezdeményeztem, hogy a törvényjavaslatokat időkeret­ben tárgyaljuk. A vezérszóno­kok 20 percben kénytelenek kifejteni álláspontjukat, az utánuk felszólaló képviselő­ket, noha sokszor csak rész­kérdésekről értekeznek, nem kötik időkorlátok. Ezen kel­lene mielőbb változtatni, koós A kormány ne küldhessen katonát Kívánatos lenne, hogy továbbra is csak az Országgyűlés jóváhagyásával és engedélyével döntsenek a magyar katonák külföldi szolgálatáról - nyilatkozta vasárnap Lányi Zsolt, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának kisgazda elnöke. A képviselő elmondta: annak a híve, hogy csak nagyon in­dokolt esetben, a nyilvánosság bevonásával lehessen az or­szághatáron túlra magyar ka­tonákat vezényelni, mert vál­lalni kell a felelősséget min­den honvéd életéért. A kis­gazda politikus szerint az 1968-as csehszlovákiai ese­ményekben való magyar kato­nai részvétel „az újkori ma­gyar történelem egyik sötét foltja”, s ki kell vizsgálni az akkor történteket. Csúsztatásnak és hazugság­nak nevezte Fock Jenő hajdani miniszterelnöknek azt a kije­lentését, miszerint egyetlen magyar áldozata sem volt a csehszlovákiai bevonulásnak. „Már három halálos esetről van tudomásom” - mondta Lányi. Kijelentette: kezdemé­nyezni fogja, hogy az Ország- gyűlés Honvédelmi Bizottsá­gának albizottsága vizsgálja ki a tragikus eseteket, a vég­eredményről pedig tájékoz­tatni kívánja a nyilvánosságot. A kisgazda politikus ked­den az Országgyűlésben is fel­szólal napirend előtt, ahol is­mertetni fogja az üggyel kap­csolatos álláspontját. Születésnapon. 15 éve, 1983-ban alakult meg a Bibó István Szakkollégium. Szombaton egy napot együtt töltöttek az intézmény egykori diákjai és tanárai. Van aki azóta balra állt (Kéri László politológus), van aki jobbra (Stumpf István miniszter). fotő: feb/körmendi imre Fórum a polgárőrségről. A polgárőrség működéséhez szükséges jogszabályi háttér megteremtésére tett ígéretet Pintér Sándor belügyminiszter a polgárőrök és polgármesterek hétvégi budapesti fórumán. Mint mondta: a lakosságnak nem Rambókra, hanem felelős­séggel dolgozó, tisztes polgár­őrökre van szüksége. Magyar Örökség-dijak. Ti­zenkettedik alkalommal osztot­ták ki a Magyar Örökség kitün­tető címet szombaton, a Buda­pesti Történeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A Ma­gyarországért Alapítvány által felkért bírálóbizottság Botka Valéria és Csányi László kar­nagyok, Kárpáti Rudolf kard­vívó, Nagy László költő, Hites Kristóf bencés tanár, Turczel Lajos irodalomtörténész, Si- monyi Károly fizikus és Bálint Sándor néprajztudós teljesít­ményét emelte ki. Több támogatás kellene. Önkormányzatok és a környe­zetvédelem címmel rendeztek tanácskozást a hét végén az MSZP budapesti székházában. A felszólalók jó megoldásnak találták, hogy a környezet vé­delmét a helyhatóságok felada­taként jelöli meg a törvény, de a finanszírozási rendszert a hat­hatósabb állami támogatás ér­dekében felül kellene vizsgálni. Zwack Péter az SZDSZ-ben. Az előző parlamenti ciklus független képviselője felvételét kérte a Szabad Demokraták Szövetségébe. Mint Zwack Pé­ter elmondta, döntését elsősor­ban az motiválta, hogy vélemé­nye szerint az SZDSZ nélkül nem lehet ma Magyarországon szavahihető politizálást foly­tatni. Rangadó és háború. Rend­bontás volt a szombat esti UTE-Ferencváros labdarúgó­mérkőzést megelőzően és azt követően is. Az utcákon és a sportpályán randalírozó szurko­lók több metróállomást és -sze­relvényt is megrongáltak. Az első becslések szerint a kár mil­liós nagyságrendű. A rendőrök könnygázt is bevetettek, és a mérkőzést követően több sze­mélyt őrizetbe vettek. LLvidcLiU Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1998. szeptember 21-27. (Telefonon 88 forint/perc + ÁFA díjért Hívható) KOS (III.21.-IV.20.) T.:0690-330-401 Szerelem: Gon­dolja végig társa javasla­tait, és közösen döntsenek a ket­tejüket érintő kérdésekben! Az önfejűség rossz tanácsadó! Hiva­tás: A makacsság most a munká­ban sem hoz jó eredményt. Sok­kal kedvezőbb volna, ha ki tudna egyezni kollégáival, üz­letfeleivel, ha mérlegelné a kö­rülményeket, mielőtt döntést hoz. BIKA (IV. 21.- V. 20.) T.:0690-330-402 Szerelem: Ha most létesít kapcsolatot, számíthat rá, hogy sokáig tart, még akkor is, ha ezekben a napokban úgy érzi, inkább csak ad, mint kap. Az idő elmélyíti az érzéseket. Hiva­tás: Sorsfordító találkozásra számíthat. Olyasvalakivel hozza össze a véletlen, .aki nemcsak fontosnak tartja, támogatja is az előrejutását. IKREK (V. 21.­VI. 21.) T.:0690-330-403 Szerelem: Könnyen ér célba, ha szavakkal ostromolja szíve választottját. Szellemes és kellemes beszélgetőtárs minden társaságban, tátott szájjal hall­gatják a barátai, és már a szava­ival elbűvöl valakit. Hivatás: Minden komoly tárgyalást erre a hétre kellene csoportosítania, mert jól tud érvelni, ezáltal biz­tos a siker! RÁK (VI. 22.­VII. 22.) T.:0690-330-404 Szerelem: Túl szigorú szabá­lyokat állít önmagának. Ha en­gedne kicsit az elveiből, sokkal boldogabb lehetne. ló, ha tudja: a megbocsátás nem megalku­vás! Hivatás: Furcsa feladatok adódhatnak ezekben a napok­ban. Ha kitér előlük, később bánni fogja, mert olyan kihívást szalaszt el, mely legyezné hiú­ságát! OROSZLÁN (VII. 23.- VIII. 23.) T.:0690-330-405 Szerelem: Egész sor kérdés me­rül fel a lelkében, amelyekre nem talál megnyugtató választ. Talán ha nem egyedül ke­resné a megoldást, hanem meg­osztaná problémáit partnerével, hamarabb eloszlanának kétsé­gei. Hivatás: Azért, mert lelas­sulnak a dolgok, még nem kell rögtön a legrosszabbra gondol­nia! SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.) T.:0690-330-406 Szerelem: Nem­csak a termé­szet készül a hűvösebb napokra! Az ön hangulata is egyre ride­gebb. Megközelíthetetlensége azonban nem tart sokáig. Hivatás: Tele van kétségekkel. Bosz- szantja, hogy elképzelései és le­hetőségei sehogyan sem talál­koznak. Változtatna is, meg nem is. Most nem szabad újí­tani! MÉRLEG (IX. 24.­X. 23.) 1:0690-330-407 Szerelem: Ha máskor el is tudta fojtani a vágyait, ezekben a napokban az érzelmek kerül­nek előtérbe. A szíve vezeti, és lehet, hogy olyan utakra, ahol még sosem járt. Ne forduljon vissza, hiszen a boldogság felé halad! Hivatás: Becsapva érzi ma­gát, mert zsákutcába jutottak tervei. Ezért leginkább csak önmagát okolhatja. SKORPIÓ (X. 24.-. XI. 22.) T.:0690-330-408 Szerelem: Fon­tos változás következik be az otthonában. Talán nem is saját elhatározásá­ból, inkább a körülmények ha­tására. Hogy ez kedvező-e vagy sem, az attól függ, mennyire tud alkalmazkodni az új helyzethez. Hivatás: Valaki alaposan fel­bosszantja, mert hozzá nem ér­tésével keresztezi az ön terveit. /Tia \ nyilas Lm _V (xi. 23.—xii. 2i.) I Ji T.:0690-330-409 \ I ( // Szerelem: Ér­zelmi élete igencsak viha­ros mostanában. Képtelen dön­teni, úgy érzi, megalkuvásra kényszerül, ha a jövőben is el­fogadja a jelenlegi helyzetet, ugyanakkor az anyagi és ér­zelmi biztonságát sem akarja feladni. Hivatás: A munkában is kétségek közt hánykolódik: a kedvére való feladat nem jöve­delmező. BAK (XII. 22 - 1.19.) T.:0690-330-410 Szerelem: Meg­próbálja tár­gyilagosan szemlélni saját hely­zetét a világban, de ez aligha si­kerül. Sőt, olyan szövevényes kapcsolatba bonyolódhat, amelyről előre tudja, hogy bajt rejt, mégis belemegy. Hivatás: A héten nemcsak saját erejére és tehetségére számíthat, hanem külső segítséget, támogatást is kap. VÍZÖNTŐ (I. 20.- Ií. 20.) T.:0690-330-411 Szerelem: Gon­dolja végig, valóban akarja-e ezt a kapcsola­tot, vagy csak a hiúságát bántja, hogy szíve választottja tudo­mást sem akar venni önről? Ha nem elég mélyek az érzelmei, jobb, ha föladja, mert komoly bonyodalmak adódhatnak. Hiva­tás: Nehezen találja meg a han­got az emberekhez. Az erőszak csak árt az ügynek. HALAK (11.21.- III. 20.) T.:0690-330-412 Szerelem: Fel­hőtlen boldog­ság köszönt önre. Boldogsága kisugárzik, jó hatással van a környezetében élőkre is. Amennyiben most köt házassá­got, tartós és kiegyensúlyozott együttlétre számíthat. Hivatás: Végre nemcsak mások elképze­léseit kell valóra váltania, saját terveihez is hozzákezd­het.

Next

/
Thumbnails
Contents