Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-17 / 218. szám

12. oldal SporTTüköR 1998. szeptember 17., csütörtök Az EGUT RC első edzőmeccse. A bajnoki felkészü­lés jegyében játszott nyilvános edzőmérkőzést tegnap a je­lentősen átalakult egri női röplabdacsapat. Az ukrán Orbite Zsaporozsce Egerben vendégeskedő gárdájával ma 16.30- kor ismét találkoznak a mieink. fotó: pilisy elemér Közgyűlést tartottak Selypen Az új elnök: Deák László Az ügyvivői elnökség megbízatásának lejártával vezetőségvá- lasztó közgyűlést tartottak szerdán a Selypi Kinizsinél. A szava­zás eredményeként a sportegyesület elnöke Deák László lett, szakmai helyettesének Víg Zoltánt, technikai helyettesének pe­dig Hegyaljai Józsefet választották. Az elnökség további tagja lett még: Bereczki László, Nagy László, Lakatos Lajos, Sárosi Károly és Tari Ottó. A közgyűlést követően Deák László érdek­lődésünkre a következőket mondta:- Számos teendőnk közül mielőbb szeretnénk helyreállítani a klub tekintélyét, visszaszerezni annak presztízsét. Gyökeres változtatásra van szükség a gazdálkodásban, ami azt jelenti, hogy egyértelmű, tiszta viszonyokat kell teremteni. A vezető­ség tagjai között meg kell osztani a feladatokat, mindenkitől azt várom - a sportolóktól is -, hogy teljes odaadással tegyen meg mindent a Selypi Kinizsiért. Sajnálatos tény, hogy a helybeli változások nyomán a cukorgyártól 1999. január 1 -jétói semmi­lyen támogatásra nem számíthatunk. Ettől függetlenül is sze­retnék már a decemberi közgyűlésen pozitív elmozdulásról be­számolni. Új támogatókra van szükség, ez kétségtelen. Célunk, hogy a sportszerető lakosság szórakoztatását a jövőben is bizto­sítsuk - összegzett a tegnap megválasztott elnök. (fesztbaum) Tudósítóink figyelmébe! A Vasárnapi Hírlap sportja Mint köztudott, a Heves Megyei Hírlap első vasárnapi száma szeptember 20-án, azaz ennek a hétnek a végén kerül először az árusítóhelyekre, s azon át az ol­vasóink kezébe. A lap, amely külső formájá­ban jelentősen eltér majd az eddigi megszokottól, egyoldal- nyi sportot tartalmaz megyei összeállításban, további egy ol­dalon részletesen közöljük a Professzionális Labdarúgó Bajnokság eredményeit. Azt szeretnénk, ha az álta­lunk szerkesztett oldalon min­den szombati eredményt - fő­leg a csapatsportokra gondo­lunk - tudnánk közölni. Ezért a szombati mérkőzések után vár­juk tudósítóink jelentkezését, mert felvesszük részletes be­számolóikat. A teijédelem kér­déses még, hogy milyen mér­tékben tesszük azt közzé. Ne­künk az előfizetőkre is gondol­nunk kell, éppen ezért a hétfői számunk lesz majd a megszo­kott, a vasárnapi lapot is szeret­nénk azonban minél gazda­gabbá tenni. Amennyiben a körzeti bajnokságok szombati mérkőzéseit is megkapjuk, azt ugyancsak közöljük. Kérjük a tudósítók és az ol­vasók megértését, hiszen mi is új feladattal állunk szemben. Bízunk abban, hogy mielőbb kialakul a lehető legjobb forma, ami elnyeri az önök tetszését. Közösen „hozzunk össze” egy jó vasárnapi újságot! Várjuk közreműködő' érdek­lődésüket! SZITPER­EXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Egri Kft. gyakorlott vasszer­kezeti és lemezmunkában jár­tas lakatost keres egri lakhel­lyel. Érd. munkaidőben, 6.30- tól 14.30-ig: 413-481 (32300) Szakképzett pultost-szaká- csot keresek. Tel.: 06-30- 9760-156 (32402) Élelmiszerüzletbe eladónőt keresünk. T: 36/325-742 FIFA-világranglista 59. Magyarország A FIFA szerdán kiadott legfris­sebb világranglistája szerint Magyarország az 59. A nemzeti labdarúgó-válogatottakat rang­soroló lajstromban az elmúlt havi helyezéséhez képest Ma­gyarország egy helyet javított. Az Európa-bajnoki selejte­zőcsoportban a Magyarország­gal együtt szereplő országok közül Románia a 13., Szlovákia a 33., Portugália a 4L, Azer­bajdzsán a 100., Liechtenstein pedig a 165. pozíciót foglalja el. A listán Brazília, Franciaor­szág és Németország áll az első három helyen. Női kézilabda NB l./B - A rajton: Topker-FSC - Jászberényi TK Megtanultak-e úszni a füzesabonyiak? Vasárnap lesz nyolcvanhárom napja. Az NB L/B-s Topker- Füzesabonyi SC női kézilabdacsapata 31:31-es döntetlent játszott a Jászberényi TK-val, és a megszerzett pont azt je­lentette, hogy 11. helyezettként Atkári Lajos edző gárdája megőrizte második vonalbeli tagságát. Nyolcvanhárom nap elteltével, vasárnap 15 órakor ismét egymással játszik a két csapat, ezúttal is Füzesabonyban, csakhogy immár az 1998/99-es bajnoki év első fordulójának keretében. Atkári Lajossal a felkészülés­ről beszélgettünk.- Július végén láttunk mun­kához, eleinte egy, majd au­gusztus közepén 10 napig, napi két edzéssel - kezdte a szakvezető. Pénz híján edző­táborba nem tudtunk menni, végig hazai környezetben edzettünk.- A tavalyihoz képest válto­zatlan kerettel?- Két átlövőnk, a Testneve­lési Egyetemre felvételt nyert Karanyicz Anett és a Nyíregy­házán tovább tanuló Simái Krisztina játékára már nem számíthatok, viszont a bal ol­dalunk erősödött. Leigazoltuk Kisvárdáról a szélső Oláh Ka­talint, és a korábban leállt Bene Beáta is visszatért hoz­zánk, aki a többiekkel együtt rendesen dolgozik.-A csapattal szembeni el­várás ezúttal is a bentmaradás kiharcolása?-Igen. Tavaly a mély víz­ben még csak „éviekéit” fiatal csapatunk, de olyan tapaszta­latokat szerzett, amelyeket felhasználva, remélem, most már bátrabban, talán nagyobb önbizalommal vesszük fel a harcot ellenfeleinkkel. Az idén a Magyar Kábel a bajnoki cím várományosa, és a pesti együt­tesen kívül még öt, viszonylag erős együttes található a me­zőnyben. A további nyolc gárda közül bármelyik négy kieshet, ezúttal ugyanis az NB I. létszámcsökkentéséből adó­dóan négy csapat búcsúzik az NB I./B-től.-A működéshez szükséges feltételek biztosítottak?-Még nem teljesen rende­ződtek anyagi dolgaink, hoz­závetőleg 150-200 ezer forint lenne szükséges ahhoz, hogy a szezont megnyugtatóan tudjuk befejezni.- A Jászberény ellen most is beérné a döntetlennel?- Háromesélyesnek vélem a mérkőzést, ahol szoros ered­ményt várok. Csalódás akkor érne, ha ü'z gólnál nagyobb kü­lönbségű vereséget szenved­nénk. Erre azonban gondolni sem akarok. (bcs) Topker-keret Szűcs Noémi (1973) kapus Szabó Rita (1978) kapus Natalija Klenkina (1968) szélső Farkas Fruzsina (1979) szélső Havasi Adrienn (1978) szélső Oláh Katalin (1978) szélső Bene Beáta (1975) átlövő Berecz Ilona (1977) átlövő Kóródi Beáta (1974) átlövő Kovács Krisztina (1980) átlövő Pásztor Piroska (1972) beálló Szalai Melinda (1979) beálló Varga Szilvia (1979) irányító +1 játékos az ifjúságiaktól Edző: Atkári Lajos (1949) Baseball A gyepmester kapta el a labdát Mark McGwire az idény­beli 63. home run-jával újra egyedüli csúcstartó a Major League Baseball­ban, vagyis az amerikai profibajnokságban. A St. Louis Cardinals - Pittsburgh Pirates mérkő- zésen telt ház várta, hogy a vendéglátó csapat ütőjáté­kosának ismét sikerüljön egy home run, vagyis a pá­lya körülfutása a megfog­hatatlanul messzire szálló labda elütése után. A 117 m-es röppálya azt jelentette, hogy McGwire baseball- sztárt ismét hatalmas ün­neplés köszöntötte, ám a versenyfutás tovább tart, hiszen még nincs vége az idénynek. A nevezetes esemény má­sik nagy nyertese az a 46 éves iskolai gyepmester le­het, aki a nyolcadik sorban ülve elkapta az egyenesen felé szálló labdát. A druk­ker nem sietett visszaadni azt a játékosnak vagy a klubnak. Mint elmondta, szeretne az értékes relikvia birtoklásából hasznot húzni, másrészt örülne, ha a csúcstartó végül hozzá­jutna a labdához. (MTI) Az NB II.-es megyei rangadó következménye: Eltiltás és pénzbüntetés Az FC Hatvan - FC Eger-Tengely-közmű NB H.-es labda­rúgó-mérkőzés 92. percében az egri Némedi megkapta 2. sárga lapos figyelmeztetését, ami egyet jelentett azzal, hogy kiállították. Az eset kapcsán Csuhay József, az Eger edzője megjegyzést tett a játékvezető felé, ezért neki is felmutatta a piros lapot a mérkőzésen bíráskodó Veres László. Az MLSZ fegyelmi bizottsága ezen a héten hozott határoza­tot utóbbi ügyben, amely sze­rint Csuhay Józsefet október 25-ig eltiltották az edzői tevé­kenységtől, és 20 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották. Az egriek szakvezetője már a legutóbbi hazai, a Tápiósze- cső elleni meccsen sem ült a kispadon a felfüggesztett ügy kapcsán. Csuhay József & teg­nap délelőtti edzés után így kommentálta a vele szemben hozott határozatot:- Annyit mondtam a játék­vezetőnek, hogy még szabály­talanság sem történt, nem pe­dig sárga lapos figyelmezte­tés. Erre a játékvezető elkül­dött a kispadról, aminek kö­vetkeztében már valóban tet­tem sértő megjegyzést felé. Nehéz volt elfogadni, hogy két indokolatlan sárga lap mi­att (véleményem - szerint a második 11-est megelőzően sem szabálytalankodott a já­tékosunk) kizárták a játékból Némedit, aminek következ­ménye volt az egy meccsre szóló eltiltása. Veres játékve­zetőnek korábban Dunakeszi­ben szintén bíráltam egy ítéle­tét, ami szintén sárga lap okán történt, így várható volt, hogy jobban figyel majd rám. Hat­vanban már Montvai cseréjé­nél belém kötött... Azt, hogy az én eltiltásom valójában mit jelent, azt magam sem tudom - mondta Csuhay József. Erről dr. Cseh László, a Helasz fegyelmi bizottságá­nak elnöke így mondott szak- véleményt:- Az edzői tevékenységtől való eltiltás új megfogalma­zás. Valójában annyit jelent, hogy a bajnoki mérkőzés al­kalmával nem ülhet a kispa­don az edző. A csapat felké­szítését végezheti, megítélé­sem szerint a neve a sajtóban megjelenhet a csapat mellett, sőt nyilatkozhat is - mondta dr. Cseh László, aki tevé­kenysége kapcsán még hozzá­tette, hogy az elmúlt héten 33 ügyet tárgyalt a megyei fe­gyelmi bizottság. Ez már sok. F. B. Mai sportműsor Atlétika: Sperlach József- emlékfutás 5 korcsoportban, Eger, Ersekkert, 15. Kézilabda: NB II. -es női mérkőzés, Eszterházy TK - Göd, Eger, Pásztorvölgyi csarnok, 17.30. Röplabda: Barátságos női mérkőzés, EGUT RC - Or­bite Zsaporozsce (ukrán), Eger, körcsarnok, 16.30. Vízilabda OB l./B A hullámok fölött Miskolctapolcai Kék Hullám - Egri Vízmű 5-6 (1-1,1-2, 2-1,1-2) OB L/B-s férfi vízilabda-mér­kőzés, Miskolc, 150 néző. V.: Madarasi, Lipovics. Vízmű: Domboróczky - Bo- zsik 1, LŐRINCZ 1, DENK, Csáki 1, dr HALMOS P„ MI- LÁK 2, C.v..- Szabó L. 1. Edző: Szász Sándor, Vecseri Sándor. Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 6/2. Az esős időjárás és az idény eleji forma rányomta bélyegét az első játékrész teljesítmé­nyére. A hazaiaknál három ro­mán idegenlégiós és több fővá­rosból érkezett, korábban első osztályban is szerepelt játékos is helyet kapott. A második ne­gyedtől férfias, kemény játék folyt a vízben, de az egrieknek sikerült előnyhöz jutniuk. A folytatásban elszabadultak az indulatok, és helyenként durva szabálytalanságok is tarkították a találkozót. A vendégek az utolsó negyedben Mi Iák János távolról lőtt góljával őrizték meg előnyüket. A küzdelmes és izgalmakban bővelkedő mérkőzésen a Vízmű küzdeni tudásból jelesre vizs­gázott, így értékes győzelmet szerzett a vidéki rang­adón. (Tóth K.) Diák-duatlon döntő HATVAN - Pénteken immár ötödik alkalommal rendezik meg az ABAKVSZ-Hatvan Vo­lán elnevezésű diák-duatlon döntőt a helyi 5. Sz. Általános Iskola udvarán. Öt korcsoportban mérhetik össze kerékpározó- és futótudá­sukat a nebulók. Nevezni a helyszínen lehet 8 órától, a fu­tamok kezdési időpontját figye­lembe véve folyamatosan. Minden célba érkező versenyző frissítőt és édességet, az első három helyezett oklevelet és pólót kap. Az esemény sztár­vendégei az EMERGENCY HOUSE és az MC FACTORY. Bővebb információ a 16/37/342-860-as telefonon és a 06/36/341-501 -es faxszámon kérhető Palásthy Pál sportszak­referenstől. Kovács Anikó Gyorsasági roncsderbi a Töviskes-völgyben A H. Flott Trans-kupáért Nagy Sándor, Csernus Endre, Bozsek Lajos voltak a tövis- kes^völgyi gyorsasági roncs- derbi-futamok sztárjai. A hét végére hasonlóan látványos versenyt ígér az egri Gárdo­nyi Cross SE rendezőgárdája. Az országos bajnokság 3. fu­tamán mintegy 70 autó verse­nyez a kedvelt cross-pályán. Mravik István, Bajzát Gyula és Zsitva István főszer­vezők a vasárnapi esemény­nyel kapcsolatban elmondták, hogy 10 órától szabadedzé­sekkel kezdődik a verseny, majd az időmérő futamokat 11 és 13 óra között tartják. Mindkét géposztályban há­rom futam alapján dől majd el a sorrend 14 és 16.30 óra kö­zötti időben. A legjobbak a. 17 órakor kezdődő Szuperfuta­mon is részt vehetnek, amit új kezdeményezésként a nők fu­tama követ. A mezőnyben három ver­senyzőt indít a Gárdonyi CSE, az 1. géposztályban Zvara Gyulát és Zsitva Ist­vánt, a 11. géposztályban pedig a nagyvisnyói Patkó Sándo­rért is szurkolhat a publikum. Már szombaton délutánra is akad látnivaló. Ekkor 13 óráig lehet jelentkezni a nyílt amatőr autóversenyre, ahol nevezési feltétel a bukócső és a sisak. A szombati program megrendezésében a bogácsi autócross-szakosztály is se­gédkezik. A szombat estét 17 órától az Ozmium együttes koncertje zárja. TOTÓ-TIPPEK A 38. HÉTRE 1. Gázszer FC (9.) - Vasas (7.) 1,2 2. BVSC(17.)-Nyíregyháza(12.) 1 3. Siófok(1C.)-Dunaferr(8.) 1,X 4. ZTE(11.)-Diósgyőr(3.) 1X2 5. Bologna - Udinese 1 6. Empoli - Roma 2 7. Salernitana - Milan 2 8. Venezia - Parma 1 9. Vicenza - Fiorentina 1,2 10. Leverkusen(9.)-Dortmund(11.) 1 11. Duisburg(14.)-Mönchengladbach(12.) 1 12. Nürnberg (6.) - Kaiserslautern (2.) 1,2 13. Wolfsburg (16.) - Bremen (18.) X 14. Arsenal (9.) - Manchester United (5.) 2

Next

/
Thumbnails
Contents