Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-17 / 218. szám

6. oldal Horizont 1998. szeptember 17., csütörtök Enyhülnek-e a mai szociális gondok? (Folytatás az 1. oldalról) Jakab István azt is hozzátette: kiemelten foglalkoznak az idősek tartós elhelyezésének problémájával, ugyanis jelen­leg is 270-en várakoznak arra, hogy valamelyik otthon befo­gadja ókét. Arra a kérésünkre, hogy újabb intézmények - így a za- ránki - átalakítása, nyitása várható-e, a következőket vá­laszolta:- A zaránki törekvéseket nem ismerem, de a pályázati lehetőségek mindenképpen eldöntik majd, mire telik, s mire nem. A házigazda, Kontra Gyula, Heves polgármestere az el­lentmondások sokasága közül azt hangsúlyozta: a helyi ott­hon megyei fenntartású, de városi tulajdon. A működte­téshez évi 9 millió forintos tá­mogatásra van szükség. Meg kell hát ragadni minden pályá­zati feltételt, éppen ezért vár­nának javulást a jövőben. A rendezvény másik házi­gazdája, Godó Lajos ország- gyűlési képviselő azt emelte ki: sürgős feladat lenne a he­vesi szociális otthon bővítése. Az újabb ötven férőhelyet je­lentő épületszámy elkészítése azonban csakis pályázatok út­ján lehetséges. Az otthonban tett látogatás után a térség polgármesterei meghallgatták azt a rövid ösz- szegzést, amit Harrach Péter (képünkön) adott a kormány eddigi munkájáról. Összegzésében kifejtette: a kormányzat tervei szerint az ezredfordulón visszaállítják a gyermekgondozási díjat, mert ez lehet a kedvezőtlen demog­ráfiai folyamatok megváltoz­tatásának hatékony eszköze. Közölte a megjelentekkel, hogy a parlamenti ciklus vége felé be akaiják vezetni a vá­lasztható családi típusú adó­zást. Ezekkel az intézkedé­sekkel - mondta a mi­niszter - a kormány igyekszik biztonságot teremteni a családok számára, „tervezhetővé tenni” a gyermekvállalást. Megtörtént az alanyi jogon járó gyermekgondozási segély és családi pótlék visszaállí­tása, amivel a gyermekek után járó adókedvezményekkel az üzenetet kívánják közvetíteni. Végezetül a tervezett adó­táblával kapcsolatos bírálato­kat kommentálva Harrach Pé­ter azt hangsúlyozta: lehet, hogy egy-egy személy eseté­ben nehezebb lesz a helyzet, mint volt, de a gyermekek után járó adókedvezmények miatt nincs olyan családtípus, amely ne járna jobban. A hevesi szociális otthon vezetői ezután az intézmény legfőbb gondját, a helyhiányt említették, s ehhez kérték a miniszter segítségét, aki re­ményét fejezte ki, hogy a 2000. évi költségvetésben már támo­gatni tudják ezt az igényt. A hevesi látogatás után a miniszter a Fidesz-MPP, az MDF és az MKDSZ gyöngyösi választási koalíciójának meg­hívására a mátraaljai város­ban folytatta tájékozódó útját. A megyei munkaügyi központ helyi kirendeltségének megte­kintése után rövid sajtótájé­koztatót tartott dr. Mánya Kristóf országgyűlési képvi­selő és Keresztes György, a koalíció polgármesterjelöltje társaságában. Harrach Péter beszámolt ar­ról, hogy az itt szerzett tapasz­talatok is megerősítik: a jelen­legi munkanélküliek problé­mái már nem oldhatók meg csupán munkahelyteremtéssel. Véleménye szerint a tartósan állás nélkül maradtak olyan mentális helyzetbe kerültek, amely alkalmatlanná teszi őket az esetleg kínálkozó lehe­tőségek kihasználására is.-A munkanélküliség nem­csak gazdasági, de szociális probléma is - mondta. - A kérdés átfogóbb rendezését segítheti, hogy a polgári kor­mány önálló Szociális és Csa­ládügyi Minisztériumot állított fel. A tárca jelentős költségve­tési forrásokkal rendelkezik, s ezekből szeretnénk felkarolni mindazokat a jól működő civil és egyházi szervezeteket, ame­lyek a hajléktalanok, elesettek, idősek, munkanélküliek gond­jait próbálják kezelni. Ezen ér­tékhordozó közösségeknek sokféle pályázati lehetőséget kívánunk teremteni.- A család intézményére ki­emelten épít a tárca - húzta alá a miniszter -, mert ha ez való­ban jól működne, nem lenne szükség szociális otthonokra. A nagycsalád eszméjének fel­élesztése részben, az idősgon­dozás kérdését is megoldaná. Harrach Péter ezután ven­déglátóival felkereste az ér­telmi fogyatékosok szociális foglalkoztatóját, valamint az időskorúak régi és leendő szo­ciális otthonát. Este lakossági fórumon válaszolt a gyöngyö­siek kérdéseire. (Jónás - szuromi) Műveletlen egri szőlőtáblák (Folytatás az 1. oldalról) Dula Bence azt is elmondta, hogy döntően leromlott, kiöre­gedett, csekély értékű állomá­nyokról van szó az elhagyott szőlők esetében. Másrészt pe­dig lehetnek fölszámolásra váró ültetvények, miután a ki­vágási engedélyek 1999. de­cember 31-ig érvényesek. Ugyanakkor az is tény, hogy tavaly az egri borvidéken 460 hektár új telepítés történt - ez a terület 10 százalékának felel meg -, ami nagyjából meg­egyezik az ország fennmaradó részén végzett összes szőlőte­lepítéssel. Az elkövetkező idő­szak telepítési kedvét pedig alapvetően befolyásolja majd az állami szőló'támogatási rendszer alakulása - hangsú­lyozta a hegybíró. (kj) Szenvedélybetegeknek Nemcsak drogokról EGER - A RÉV Szenvedélybe­teg-segítő Szolgálat a nyári szünet után ma tartja első, a drogos fiataloknak szóló cso­portfoglalkozását a MAS-klub- ban. A páratlan heteken 19 órától rendezett RÉV-ületen - amelyet Godó János, a szolgálat veze­tője és dr. Szigethy Anna pszi­chiáter vezet - a résztvevők fenntartás nélkül, őszintén be­szélgethetnek problémájukról, a szenvedélybetegségről, vagy bármilyen más, őket érdeklő témáról. A köztes, páros heteken pe­dig azokat a szülőket, illetve pedagógusokat várják a RÉV Kolozsvári út 49. szám alatt ta­lálható irodájában, akik köz­vetve vagy közvetlenül érintet­tek a drogkérdésben. A falusi turizmust is szolgálják a tervek Vendégváró üzletház épül GYÖNGYÖSSOLYMOS ­Modem kereskedelmi közpon­tot szeretnénk építeni a telepü­lésen - tájékoztatta lapunkat B ágy iné Csoszánszky Tímea, a STYL-BAU Kft. projekt-fele­lőse. Az üzletház az egész falut hivatott szolgálni, illetve a szabadidő eltöltésére is lehe­tőséget biztosít. A tervek sze­rint a már látványában is kor­szerű épület várhatóan a von­záskörzetből is csalogatja majd az érdeklődőket. Mind­erre a kivitelező társaság tíz­éves németországi kivitelezői tapasztalata is garancia lehet.- A földszinten alakítjuk ki a különféle szolgáltatások he­lyiségeit, egyenként 18^10 négyzetméteren. Minden el­adótérhez kapcsolódik raktár és vizesblokk is - tájékozta­tott a szakember. - Az emele­ten pedig akár a falusi turiz­must is szolgáló helyiségek kapnak helyet. A szobák mé­rete átlag 18 négyzetméter lesz, s fürdőszobák csatlakoz­nak hozzájuk. A pinceszinten kétpályás automata tekepá­lya, szauna, szolárium, vala­mint konditerem várja a ki- kapcsolódásra vágyókat. Megtudtuk továbbá, hogy az üzletszámytól függetlenül melegkonyhás éttermet is ki­alakítanak. A szabad zöldterü­letet parkosítják, illetve tér­követ fektetnek le. Jelenleg a szakhatósági engedélyekre várnak, s reményeik szerint pár hónapon belül elkezdhetik a kivitelezést. (—ila) A Pf. 23. című rovatunk: - szeptember 11-én megje­lent összeállításában sajnálatos képcsere történt. Ezúton közöljük azt a felvételt, amely a Heves Megyei Önkormány­zat Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona lakóinak hortobágyi kirándulásán készült. Olvasóinktól szíves elné­zést kérünk. Termékeinket keresse a műszaki szaküzletekben és áruházakban! Vásárláskor kérje a kupont az eladótól! Samsung Electronics Magyar Rt. 1039 Budapest, Lehel u. 15-17. Telefon: 317-4776, 338-4353 Challenge the Limits. Samsung Futófesztivál szeptember 19. 11 óra A Futófesztivál alkalmából ajándékakciót hirdetünk! Ha szeptember 17.-e és október 3.-a között az alábbi Samsung termékek közül vásárol, ajándékot küldünk Önnek! 5 db video­kazetta SV 4J 5G A ük Tányéralátét szett 5.000,- Ft értékű CD vásárlási utalvány

Next

/
Thumbnails
Contents