Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)

1998-08-06 / 183. szám

4. oldal Hazai Tükör 1998. augusztus 6., csütörtök Búcsú Moys tanárnőtől T?gy nagy magyartanár tá- L2j vázott el néhány napja kö­zülünk: meghalt Moys Klára tanárnő, a Dobó-gimnázium egyik legismertebb pedagó­gusa. Ezreket tanított arra, hogy „itt élned, halnod kell’’, s arra is, hogy „nem elég akarni, de tenni, tenni kell". S ő tett. Nála a vers szentírás volt. Sokat követelt, de nem lehetett rá haragudni lényéből fakadó kedélyes humora, életigenlése és az azonos követelmények betartása miatt. Az iskola és a diákok jelen­tették az életét. Óriási ösztön­nel ismerte fel a tanulókban rejlő lehetőségeket. Nem volt előle menekülés: sok színészt nevelt, s a versenyeken job­ban izgult, mint maguk a ver­senyzők. Ő a MAGYARTANÁR meg­testesítője. A szép beszéd megszállott híve volt, és még Péchy Blankától átvehette a Kazinczy-érmet, ami a ma­gyartanár legmagasabb hiva­talos erkölcsi megbecsülése, ár nem volt családja, mi, a tanítványok, a tanárok személyes gyászként éljük meg váratlan halálát. Igyek­szünk erőt meríteni az ars po­eticájából. Csak törékeny teste távozott el közülünk. Hernádi Ferenc Kristály boltot és kiállítótermet nyitottak tegnap a Jókai utcában. A parádi Mata Pálnak, aki immár 35 éve mestere az üvegnek és a kristálynak, már régi vágya, hogy a megyeszékhelyen is bemutathassa és elérhe­tővé tegye munkáit az érdeklődőknek. Mint mondja, üzle­tével nemcsak a saját, de a város hírnevét is szeretné öreg­bíteni, és idővel a mesterséget bemutató dolgokkal is gaz­dagítani kívánja üzletét. fotó: pilisy elemér Batikolás, agyagozás, tájfestészet, virágkötészet Alkotótábor - kicsiknek HEVES, KISKÖRE - Bati­kolással, agyagozással, táj­festészettel, virágkötészettel kívánják eltölteni az elkövet­kező tíz napot azok az általá­nos iskolás korú gyerekek, akik jelentkeztek a hevesi Gyermekház által szervezett alkotótáborba. A hatodik alkalommal megszervezett táborozás so­rán Árvái Erzsébet, Szabari Zoltán, Jurányi István és Sámson Éva művészeti veze­tők irányításával az első öt napot Kiskörén, sátortáborban töltik a résztvevők, ahol ihle­tet meríthetnek a Tisza-tó ter­mészeti szépségeiből. A „komplex művészeti él­ményt” pedig Szabó István, a hevesi zeneiskola tanára biz­tosítja kollégáival és az in­tézmény növendékeivel, akik szintén a tábor lakói lesznek ebben az időben. Ezt követően a második öt napot már a hevesi Gyermek­házban töltik el a tábor lakói, ahol feldolgozzák az első öt nap élményét, illetve befeje­zik a megkezdett alkotásokat, amelyekből helyben, augusz­tus 10-én 17 órakor kiállítás nyílik. (h. budai) Megújult Zenemáma Csütörtökönként jelentkező zenei játékunk mától más formában jelentkezik. A játékszabályok válto­zatlanok. A Heves Megyei Hírlapban található totó- szelvényt a Rádió 7 csütör­töki, Fürdőshow című mű­sorában elhangzottak alap­ján kell kitölteni, s elküldeni szerkesztőségünkbe. Eddig egy-egy hanghor­dozót sorsoltunk ki a meg­fejtők között. Mától azon­ban ehhez még az is hozzá­járul, hogy a szerencsés já­tékos a műsor zenei stílusá­nak megfelelően összeállít­hat egy 15 perces blokkot kedvenc zenéivel, s rövid szöveggel be is vezetheti a zeneszámokat, vagy ötletei alapján ezt a műsorvezetőre bízhatja. len héten, csütörtökön 18-tól 21 óráig a Rádió 7 FM 101.9- en Don Pedro műsorvezetésével dönget a FürdőSHOW. Töltsd ki a TOTÓ-szelvényünket a műsor alapján, küldd el a következő hét csütörtökjéig a Heves Megyei Hírlap címére (3300 Eger, Barkóczy u. 7.) és nyerj egy zenei csemegét. □ Guns N' Roses Melyik együttes alapítója Brian May? Hány éve van a pályán? f * HH Mi a címe a lemeznek? Hány dal található a lemezen? □ Warner □ EMI Q BMG mm m i . □ 1991 □ 1993 □ 1995 mmmmsamm □ 2. □ 3- Q 4. I Another World Q Business Q Smile Áttekintve az elmúlt hét esemé­nyeit úgy tűnik, a tippmixen volt a legérdemesebb játszani, itt nyertek ugyanis a legtöbben és a legtöbbet. A totózóknak viszont kimondottan balszerencséjük volt: a 3 milliós főnyereményen ugyanis 143-an voltak kénytele­nek osztozni, s beérni szerény 36 ezer forintos nyereménnyel. Nyereménykínálat A lottózók körében tovább tart a csodavárás időszaka, mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón. A fő­nyeremény közeledik a félmilli- árdhoz, most - szerencsés eset­ben - 402 milliót fizet. A hatos lottón megduplázó­dott, 42 millióra emelkedett a nyereményalap. Közel ekkora összeget, 39 millió forintot lehet most a jokerrel is nyerni. Tombol a nosztalgialottó-láz, amelyet a Szerencsejáték Rt. egy Chrysler Grand Voyager családi autóval is megtetézett. Aki augusztus 9-15. között öt­hetes ötöslottó-szelvényén mind a négy játékmezőt kitölti vagy kombinációs ötös lottóval leg­alább 1600 forint értékben ját­szik, az immár nem csak nosz­talgiaszelvényeket kap aján­dékba, hanem egy telefonhívás­sal az álomautót is megnyerheti. Az akcióban való részvételre a 06-1-224-2655-ös telefonszám lehet pályázni, augusztus 9-től augusztus 18-án éjfélig. A Chryslert augusztus 22-én sor­solják ki az Magyar Televízió 1- es csatornáján sugárzott Lottós- how műsorban. Az ötös és a hatos lottón mel­létalálatot elért játékosok közül Kiss Zsuzsannát és Német Gá­bort láthattuk vasárnap a „Pe­ches ember szerencséje” című televíziós vetélkedőben. Mind­ketten jó formában voltak, ami­nek köszönhetően mindössze ezer forint különbség volt nye­reményük között. Zsuzsának 134, Gábornak 133 ezer forintra futotta a szerencséjéből. Mázlisták Töretlenül tartja népszerűségét a Telemázli sorsjegy és a hozzá­kapcsolódó televíziós show-mű- sor, amelynek e sorsjegy vásár­lása révén bárki a vendége lehet, és röpke félóra alatt akár százez­reket nyerhet. Sőt,'ha rátalál a Jackpotra, milliomossá is vál­hat. A legutóbbi, keddi adásban, egyik játékosnak sem volt ek­kora szerencséje, így a Jackpot értéke a jövő hétre 21 millióra emelkedett. Totó és tippmix A totó e heti 13+1 találatos szelvénye 3 millió forintot fizet, feltéve ha egyetlen játékos tip­peli meg helyesen a mérkőzések kimenetelét. A góltotón elnyer­hető összeg most 780 ezer fo­rint. Bőséges kínálat várja ezen a héten is a fogadókat a tippmix- tétlapon: a fogadási lehetőségek 91 százaléka a labdarúgást ked­velőké. A legrangosabb találko­zóra a Wembley stadionban ke­rül sor vasárnap, ahol az Arsenal és a Manchester United az angol Szuper-kupáért lép pályára. Erre a meccsre góltotórendszerben is lehet fogadni. A magyar profi bajnokság 3. fordulójának teljes műsora is felkerült a tétlapra. A kajak-kenu már bemutatkozott a tippmixben, ezúttal az országos bajnokság egyik legizgalmasabb számának, a kenu egyesek 500 méteres versenyére lehet fo­gadni. Az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak a fogadási le­hetőségekről és a játékokról a 06-90-420-420-as telefonszá­mon, illetve az Internet www.tippmix.hu címén. (x) LLCiJ. Ci La La LLLLcV LaLOaí * LLLLCL/UA LLLLcLí LfVŰi. < Adókritika. Kuncze Gábor ál­láspontja szerint a korábban azonnali adócsökkentést és ki­számíthatóságot ígérő kormány szembe találta magát ígéretei­vel. A szabaddemokrata frak­cióvezető szerdán elutasította mind a vagyonadó, mind a kamatadó gondolatát. Tulajdonoscsere. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kezelésébe kerülnek a Pénzügyminisztérium tulajdo­nosi felügyelete alatt lévő válla­latok és pénzintézetek - közölte Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. újonnan kinevezett elnök-ve­zérigazgatója. Ugyanakkor be­jelentette: az ÁPV Rt. az első félévben túllépte kiadási elő­irányzatait, ezért módosítani kell a szervezet üzleti tervét. Hamarosan jelölnek. A Ma­gyar Szocialista Párt két héten belül nyilvánosságra hozza polgármesterjelöltjeinek és ön- kormányzati képviselőjelöltjei­nek névsorát - jelentette be Csiha Judit. Az MSZP országos elnökségének álláspontja sze­rint helyi szinten bármely poli­tikai párttal köthető megállapo­dás, de a MIÉP-pel és a tőle jobbra álló erőkkel nem ajánl­ják az együttműködést. Nyilatkoztak a képviselők. Két héttel a határidő letelte után már az összes jelenlegi és volt parlamenti képviselő leadta va­gyonnyilatkozatát - közölte az Országgyűlés sajtóirodája. Az összeférhetetlenségi törvény­nek megfelelően 386 aktív és 199 távozó országgyűlési kép­viselő adott számot vagyoni helyzetéről. A nevelés a fontosabb. Még ebben a tanévben előkészíti a tárca a közoktatási törvény fe­lülvizsgálatát - közölte Pokomi Zoltán oktatási miniszter. A po­litikus szerint a mai iskola sok helyütt csak információt ad, és képzési feladatokat lát el, pedig fő feladata a teljes személyiség­formálás volna. A követségről is lopnak. Szerdára virradó éjszaka isme­retlen tettesek ellopták Malaj­zia budapesti nagykövetségé­nek egyik S-típusú, DT-24-56 rendszámú, Mercedes gépko­csiját - közölte Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Vízumlottó. A washingtoni kormányzat az idén is meghir­deti a vízumlottó programot, amelynek nyertesei bevándor­lóvízumot szerezhetnek az Egyesült Államokba. Évente összesen 55 ezer bevándorlóví­zumot sorsolnak ki így. A keleti országrészben is Orbán Viktor lépett előre legtöbbet a népszerűségi listán. Most 11 ponttal áll jobban, mint a választás előtt, s pilla­natnyilag Göncz Árpád mögött az ország második legnépsze­rűbb politikusa. Szájer Józsefés, Deutsch Tamás is 8-8 ponttal népszerűbb most, mint egy hó­napja. Ader János indexe 6 ponttal emelkedett. Valameny- nyi Fidesz-politikus legalább egy hellyel, Szájer József 3 hellyel előbbre lépett. A kormánykoalíció politiku­si közül 9 ponttal javult Bo- ross Péter népszerűsége, négy hellyel lépett előbbre a népsze­rűségi listán. Horn Gyula 6 pontot vesz­tett, így a 12. helyre szorult vissza. Lányi Zsolt és Torgyán József ugyancsak pontokat sze­reztek, s Lányi ezzel kitömi lát­szik a sereghajtók táborából. Három hellyel följebb lépett, s így pillanatnyilag a lista 9. he­lyén áll. Tartósnak látszik ugyanak­kor Csurka István listazáró po­zíciója, hátránya jelentős. Ferenczy Europress A LEGNÉPSZERŰBB POLITIKUSOK A Szonda Ipsos júliusi felmérése Göncz Árpád Orbán Viktor Kovács László Deutsch Tamás Demszky Gábor Szájer József Áder János Magyar Bálint Lányi Zsolt Kuncze Gábor Boross Péter Horn Gyula Kósáné Kovács Magda Torgyán József Lezsák Sándor Csurka István 1 □ • 0 népszerűség (%l népszerűség (%) ismertség (%l ismertség (%l a keleti országosan a keleti országosan országrészben országrészben Az adatfelvétel ideje: 1998. július 6-17. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 450 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó kelet-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszen- vet jelez. A júniusi értékekhez képest mutatkozó-4 és a +4 közötti különb­ségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk meg. Szerencseposta

Next

/
Thumbnails
Contents