Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-05 / 182. szám
8. oldal SporTTüköR 1998. augusztus 5., szerda Labdarúgás, IV. Fe-Szi-Ko Bányász-kupa Nem csupán álom, hogy első lett a Dream Team Petőfibányán, a Bányász Sportkör rendezésében nagy érdeklődés mellett immár negyedik alkalommal rendezték a Fe-Szi-Ko Bányász-kupa kispályás labdarúgótornát. A három kategóriában sorra került rendezvényen a férfiaknál 9 csapat két csoportba sorolva játszott egymással. A végső győzelemnek a helyi Dream Team elnevezésű csapat örülhetett, az „Álomcsapat” ugyanis hosszabbításban 2-7-re nyert a szintén petőfibányai IKSZ Kft. ellen. A harmadik helyet a petőfibányai Blue Ice nevű gárda szerezte meg, miután a „hidegkékek” 3-2-re legyőzték a gyöngyösi Fire Elektric együttesét. A tornán a Gödöllő Caterpillar, az Oportó Füzesabony, az Agyak Petőfi- bánya, a Petőfibányai Fiúk és a Nova Hungária Kft. (Petőfi- bánya) csapata vett még részt. A nőknél a noszvajiak végeztek az élen, megelőzve Pe- tőfibánya és Apc csapatát. A gyermekek versengésében a Pálya Ördögei (Petőfibánya) nevet viselő együttes szerezte meg az első helyet. A rendezvényt a ZÉ+2 Kft., az Alfém Kft., az IKSZ Kft., Molnár Tamás és Gábor István támogatta. Adorján László-emléktorna A jászoké a kupa A fiatalon elhunyt sportvezető, Adorján László emlékére már évek óta rendeznek nagypályás labdarúgótornát Vámosgyör- kön. így volt ez az idén is. Ez alkalommal négy csapat, az Energia SC Gyöngyös, a Jászár okszállás, az Atkár és a helyi megyei II. osztályban szereplő gárda kapott meghívást a rendezvényre. Az első mérkőzésen az árok- szállásiak 6-1 -re nyertek a gyöngyösiek ellen, míg a vá- mosgyörkiek 3-1-es győzelmet arattak az atkának felett. A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen az Energia SC nem jelent meg, így a bronzérem az atkáriak birtokába jutott. A döntőben a Jászárokszállás 4-1 arányú győzelmet aratott a Vá- mosgyörk ellenében, és távozott győztesként a rendezvényről. A Gyöngyös-körzeti labdarúgó-bajnokság őszi sorsolása Augusztus 8-án: Boconád - Abasár Az 1998/99. évi Gyöngyös körzeti labdarúgóbajnokságban 18 csapat vesz részt. A növelt létszám miatt a hétvégi fordulók mellett augusztus 20-án hétközi játéknapot is beiktattak a műsorba. A szezon november 21-én zárul. Az őszi idény sorsolása a következő: 1. forduló. Augusztus 8., szombat: Atkár - Boldog, Hevesvezekény - Hort, Boconád - Abasár. Augusztus 9., vasárnap: Heréd - Szűcsi, Ti- szanána - Rózsaszentmárton, Zagyvaszántó - Vi- sonta, Feldebrő - Visznek, Detk - Karácsond, Márkáz - Kömlő. Egységes kezdés: 17 óra. 2. forduló. Augusztus 15., szombat: Visznek - Visonta. Augusztus 16., vasárnap: Kömlő - Detk, Karácsond - Feldebrő, Zagyvaszántó - Boconád, Abasár - Hevesvezekény, Hort - Tiszanána, Rózsaszentmárton - Heréd, Szűcsi - Atkár, Boldog- Márkáz. Egységes kezdés: 17 óra. 3. forduló. Augusztus 20., csütörtök: Atkár - Rózsaszentmárton, Heréd - Hort, Tiszanána - Abasár, Hevesvezekény - Zagyvaszántó, Boconád - Visznek, Karácsond - Visonta, Feldebrő - Kömlő, Detk - Márkáz, Boldog - Szűcsi. Egységes kezdés: 17 óra. 4. forduló. Augusztus 22., szombat: Visznek - Hevesvezekény. Augusztus 23., vasárnap: Detk - Boldog, Márkáz - Feldebrő, Kömlő - Visonta, Karácsond - Boconád, Zagyvaszántó - Tiszanána, Abasár - Heréd, Hort - Atkár, Rózsaszentmárton - Szűcsi. Egységes kezdés: 17 óra. 5. forduló. Augusztus 29., szombat: Atkár - Abasár, Hevesvezekény - Karácsond, Boconád - Kömlő. Augusztus 30., vasárnap: Heréd - Zagyvaszántó, Tiszanána - Visznek, Visonta - Márkáz, Feldebrő - Detk, Boldog - Rózsaszentmárton, Szűcsi - Hort. Egységes kezdés: 17 óra. 6. forduló. Szeptember 5., szombat: Visznek - Heréd. Szeptember 6., vasárnap: Feldebrő - Boldog, Detk - Visonta, Márkáz - Boconád, Kömlő- Hevesvezekény, Karácsond - Tiszanána, Zagyvaszántó - Atkár, Abasár - Szűcsi, Hort - Rózsaszentmárton. Egységes kezdés: 16 óra. 7. forduló. Szeptember 12., szombat: Atkár - Visznek, Hevesvezekény - Márkáz, Boconád - Detk, Szűcsi - Zagyvaszántó. Szeptember 13., vasárnap: Heréd - Karácsond, Tiszanána - Kömlő, Visonta - Feldebrő, Boldog - Hort, Rózsaszentmárton - Abasár. Egységes kezdés: 16 óra. 8. forduló. Szeptember 19., szombat: Visznek - Szűcsi. Szeptember 20., vasárnap: Visonta - Boldog, Feldebrő - Boconád, Detk - Hevesvezekény, Márkáz - Tiszanána, Kömlő - Heréd, Karácsond - Atkár, Zagyvaszántó - Rózsaszentmárton, Abasár - Hort. Egységes kezdés: 15 óra. 9. forduló. Szeptember 26., szombat: Atkár - Kömlő, Hevesvezekény - Feldebrő, Boconád - Visonta. Szeptember 27., vasárnap: Heréd - Márkáz, Tiszanána - Detk, Boldog - Abasár, Hort - Zagyvaszántó, Rózsaszentmárton - Visznek, Szűcsi - Karácsond. Egységes kezdés: 15 óra. 10. forduló. Október 3., szombat: Boconád - Boldog, Visznek - Hort. Október 4., vasárnap: Visonta - Hevesvezekény, Feldebrő - Tiszanána, Detk - Heréd, Márkáz - Atkár, Kömlő - Szűcsi, Karácsond - Rózsaszentmárton, Zagyvaszántó - Abasár. Egységes kezdés: 14 óra. 11. forduló. Október 10., szombat: Atkár - Detk, Hevesvezekény - Boconád. Október 11., vasárnap: Heréd - Feldebrő, Tiszanána - Visonta, Boldog - Zagyvaszántó, Abasár - Visznek, Hort - Karácsond, Rózsaszentmárton - Kömlő, Szűcsi - Márkáz. Egységes kezdés: 14 óra. 12. forduló. Október 17., szombat: Hevesvezekény - Boldog, Boconád - Tiszanána, Visznek- Zagyvaszántó. Október 18., vasárnap: Visonta- Heréd, Feldebrő - Atkár, Detk - Szűcsi, Márkáz - Rózsaszentmárton, Kömlő - Hort, Karácsond - Abasár. Egységes kezdés: 13.30 óra. 13. forduló. Október 24., szombat: Atkár - Visonta. Október 25., vasárnap: Heréd - Boconád, Tiszanána - Hevesvezekény, Boldog - Visznek, Zagyvaszántó - Karácsond, Abasár - Kömlő, Hort - Márkáz, Rózsaszentmárton - Detk, Szűcsi- Feldebrő. Egységes kezdés: 13.30 óra. 14. forduló. Október 31., szombat, 13.30: Hevesvezekény - Heréd, Boconád - Atkár. November 1., vasárnap, 13 óra: Tiszanána - Boldog, Visonta - Szűcsi, Feldebrő - Rózsaszentmárton, Detk - Hort, Márkáz - Abasár, Kömlő - Zagyva- szántó, Karácsond - Visznek. 15. forduló. November 7., szombat: Atkár - Hevesvezekény, Visznek - Kömlő. November 8., vasárnap: Heréd - Tiszanána, Boldog - Karácsond, Zagyvaszántó - Márkáz, Abasár - Detk, Hort - Feldebrő, Rózsaszentmárton - Visonta, Szűcsi - Boconád. Egységes kezdés: 13 óra. 16. forduló. November 14., szombat: Hevesvezekény - Szűcsi, Boconád - Rózsaszentmárton. November 15., vasárnap: Heréd - Boldog, Tiszanána - Atkár, Visonta - Hort, Feldebrő - Abasár, Detk - Zagyvaszántó, Márkáz - Visznek, Kömlő- Karácsond. Egységes kezdés: 13 óra. 17. forduló. November 21., szombat: Atkár - Heréd, Visznek - Detk. November 22., vasárnap: Boldog - Kömlő, Karácsond - Márkáz, Zagyva- szántó - Feldebrő, Abasár - Visonta, Hort - Boconád, Rózsaszentmárton - Hevesvezekény, Szűcsi - Tiszanána. Egységes kezdés: 13 óra. A Gyöngyös-körzet bajnokcsapata - A labdarúgó megyei II. osztály egyik újonca lesz ősszel a Gyöngyös-körzetben legutóbb első helyen végzett Gyöngyössolymos (képünkön) gárdája. A solymosiak szoros küzdelemben előzték meg az adácsiakat, akik most szintén magasabb osztályba léphetnek. fotó: pilisy elemér 21 éves munkálkodás után Bollók József elköszönt Neve az elmúlt években egyet jelentett Abasár sportjával, mindenekelőtt a labdarúgással. Bollók József elmondása szerint 27 évig volt a helybeli sportegyesület elnöke, közben a labdarúgók sikeresen szerepeltek a Gyöngyös körzeti bajnokságban, majd eredményesen a megyei 77. osztályban. Az utóbbi időben egyre, inkább úgy érezte, hogy elfáradt az esztendők küzdelmeiben, ezért úgy határozott, hogy lemond elnöki tisztségéről. Bollók József szívesen emlékezik vissza mindazokra, akikkel működése során megismerkedett, s további sikereket kíván számukra. Mi pedig köszönjük, hogy tudósításaival a Hírlap munkáját is éveken át készségesen segítette. Ma este ismét fociznak egyet Összeáll a „kis generáció” GENERÁCIÓ jubileumi futballgála az elnevezése annak a baráti találkozóval is egybekötött labdarúgó-mérkőzésnek, amelyre ma este 18 órai kezdettel kerül sor az egri városi stadionban. A rendezvényen az öt, illetve a tíz évvel ezelőtt, az Eger SE akkori ifjúsági csapatában szerepelt játékosokból álló együttesek lépnek pályára. A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány által támogatott eseményre - amelyre mindenkit szeretettel várnak - Puhl Sándort hívta meg bíráskodni a két szervező, Sűrű András és Szabó Béla. Ökölvívás, Unicum-kupa Aranyak és ezüstök Ózdról Vízilabda Madaras Norbert a torna legjobbja Az elmúlt hét végén Sopron adott otthont a hat nemzet részvételével lebonyolított junior férfi vízilabdatomának, amelyet a Hunguest-kupáért rendeztek. A korosztályos Európa- bajnokságra készülő magyar válogatott veretlenül nyerte a küzdelemsorozatot. A magyar együttesben nagyszerűen szerepelt az ÚVMK- Egervin erőssége, Madaras Norbert, akit a szakemberek a torna legjobb játékosának választottak. (T. K.) Labdarúgás Főpróba Szalókon Egerszalók- FC Eger-Tengely-Közmű 2-10 (0-4,2-3,0-3) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Egerszalók, 100 néző. V.: Domoszlai. Egerszalók: Nagy P. (Csontos R.) - Háklár, Csontos M., Hangácsi, Bakos T., Berecz Zs., Horváth T., Szabó B., Gra- becz, Nagy G., Bata (Pallagi). Edző: Székely Károly. FC Eger: Molnár (Varga) - Baranyai (Wohl), Holtner, Kovács Cs., Bercsényi, Némedi (Hompoth), Márton (Klátyik), Berecz Cs., Telek (Béres), Montvai (Oláh), Szamosi. Edző: Csuhay József. A háromszor 35 perces mérkőzésen a szép gólokat szerző egriek könnyedén nyertek a tartalékos hazaiak ellen. G.: Bakos T„ Nagy G. (11-esből), ill. Szamosi 3, Montvai 2, Némedi 2, Berecz Cs. 2, Béres. Az Unicum-kupáért Ózdon küzdöttek a benevezett női és férfi ökölvívók. Megyénk szakosztályai közül a Gyöngyösi AK, a Mátraházi Lendület és a Petőfibánya sportolói indultak, és tekintélyes éremgyűjteménnyel térhettek haza. A megyénkbeliek eredményei, nők, 51 kg: 2. Csík Mónika (Mátraháza), 57 kg: 2. Munkácsi Melinda (GYAK), 75 kg: 1. Ducza Anita (Mátraháza). Juniorok, 67 kg: 1. Hajdú Attila (Petőfibánya). Felnőttek, 54 kg: 2. Borók István (GYAK), 63,5 kg: 1. Máté Róbert (GYAK), 67 kg: 1. Bagi Attila (Mátraháza), 77 kg: 2. Jenei Károly (Petőfibánya), 81 kg: 2. Sipos Csaba (Mátraháza), 91 kg: 1. Sipos Péter (Mátraháza). Az összetett pontversenyt a Szegedi Box Club ökölvívói nyerték. Nincs már kómában Magához tért a kómából az a 43 éves francia csendőr, akit az idei labdarúgó vb-n a Németország-Jugoszlávia mérkőzés után német huligánok megsebesítettek. Az eset kapcsán jelenleg öt német személy van letartóztatásban. SZUPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Az1 Ady E. úti VASTELEP a Vasútállomás mögött újra nyitva, várjuk régi és új vásárlóinkat. T: 06-30-583- 776 (29615) UEFA-Intertoto-kupa Ma játsszák le a labdarúgó UEFA-Intertotó-kupa negyedik fordulójának visszavágó mérkőzéseit, a hat pár egyikében ezúttal hazai környezetben játszik a DVSC-Epona, amely Debrecenben a lengyel Ruch Chorzów csapatát fogadja. A lengyelek 7-0-ás előnnyel érkeznek. Az ötödik fordulóba bekerülő hat csapat augusztus 77-én és 25-én méri össze erejét, a három győztes bekerül az UEFA-kupa első fordulójába. Ha a Debrecen továbbjut a Chorzów ellenében, akkor a Sampdoria - Bologna párharc győztesével találkozik. A 4. forduló visszavágóinak párosítása: DVSC-Epona - Ruch Chorzów (lengyel) az első mérkőzés eredménye: 0-1, Samsun (török) - Werder Bremen (német) 0-3, FK Vojvodina (jugoszláv) - Bastia (francia) 0-2, SV Salzburg (osztrák) - Fortuna Sittard (holland) 1-2, FC Valencia (spanyol) - Espa- nyol (spanyol) 1-0, Sampdoria (olasz) - Bologna (olasz) 1-3. Pénteken este: FTC - MTK Az MLSZ versenybizottsága elfogadta a Ferencváros labdarúgóklub kérését, hogy a PNB harmadik fordulójában sorra kerülő Ferencváros - MTK mérkőzést a tervezettnél egy nappal korábban, azaz pénteken játsszák. Kezdés: 20.30 órakor. Bokros Barnabás a legjobb kapus A Szurdokpüspökiben 12. alkalommal rendezett Mátrai Imre nagypályás labda- rúgó-emléktomán részt vett a megyei 77. osztályban szereplő Gyöngyöspata csapata is. A pataiak a Kisbágyon, a szlovák Fülekpüspöki és a Szurdokpüspöki mögött a 4. helyen végeztek, de jól védő kapusuk révén egy különdíj- jal térhettek haza. A legjobb hálóőrnek járó kitüntető címet Bokros Barnabás érdemelte ki. A gyöngyöspatai együttesben Bokros, Sinka, Kecskés, Kismárton, Ferencsák, Kotka, Haller, Tóth, Bálint, Koós, Sztankó, Deme, Rúzsom, Tátrai, Hevér D. és Hevér Á. kapott lehetőséget a játékra. Atlétikai Európa-bajnokság, Budapest Családi belépőjegy is lesz A MÁV Rt. és a GYSEV az 1998. augusztus 18-23. között megrendezésre kerülő Atlétikai Európa-bajnokságra utazók részére 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli és Józsefváros állomásokra. Az alkalmi -menettérti jegy érvényessége megegyezik a teljes árú menettérti jegy érvénytartamával, azzal az eltéréssel, hogy az odautazás legkorábban a rendezvény napját megelőző nap 0.00 órától megkezdhető, s a visszautazást a rendezvényt követő nap 24.00 óráig be kell fejezni. Az 50 százalékos alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak akkor érvényes, ha a rendezvény helyszínén azt az „Atlétikai EB Budapest ’98” feliratú bélyegzővel a MÁV Rt. pavilonjában lebélyegeztetik. Az Atlétikai Eb szervező- bizottsága és a MÁV Rt. megállapodása alapján azok az utasok, akik a Személyszállítási Üzletszabályzatban meghirdetett feltételek alapján igénybe veszik a nagycsaládosok részére biztosított 90 százalékos kedvezményt, érvényes vasúti jegyük felmutatása esetén létszámkorlátozás nélkül egész napra érvényes családi belépőjegyet válthatnak a sporteseményre.