Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)

1998-08-19 / 194. szám

6. oldal VILÁGTÜKÖR 1998. augusztus 19., szerda Korlátozni akarja a német kormány legalább 12-15 éven át az új tagországok munkavál­lalóinak szabad vándorlását az Európai Unió bővítését köve­tően - nyilatkozta Kurt Schei­ter, a német belügyminiszté­rium államtitkára. Végső búcsút vettek az Omagh városában végrehajtott szombati vérengzés 28 áldozata közül elsőként egy fiatal nőtől és 18 hónapos gyermekétől ott­honukban, a merénylet színhe­lyéhez közeli Augher faluban. Egyiptom cáfolja azokat a hí­reket, amelyek szerint Kairóban letartóztatták a palesztin Abu Nidalt, polgári nevén Szabri al Bannát, akit évek óta az egyik leginkább körözött terrorista­ként tartanak számon. Abu Ni- dal csoportját az amerikai kül­ügyminisztérium annak idején a legveszélyesebb terrorszerve­zetnek minősítette. Az ő szám­lájukat terheli a 13 éve a bécsi és a római repülőtér ellen elkö­vetett merénylet. Az ellenőrzések folytatására utasította az ENSZ Biztonsági Tanácsa a világszervezet ellen­őreit. A cél annak megállapí­tása, hogy Irak - kötelezettsé­geinek megfelelően - valóban leszerelte-e tömegpusztító fegyverzeteit. Bagdad változat­lanul a vizsgálatok megakadá­lyozására törekszik. Megállapodás előtt áll az olasz Generali biztosító, amely a második világháború előtti években a legtöbb életbiztosí­tást és életjáradéki szerződést kötötte Közép- és Kelet-Euró- pában. Ennek értelmében a tár­saság legalább 65 millió dollárt kifizet a holocaust-áldozatok kötvényeivel kapcsolatos köve­telések rendezésére. A negyedére csökkent az utóbbi két hétben a Lengyelor­szágba érkezett importgabona mennyisége - jelentette ki ked­den Jerzy Buzek kormányfő, válaszul a további behozatali korlátozásokat és intézkedése­ket követelő parasztoknak. Lövöldözés volt hétfő éjszaka a kelet-franciaországi határon. A tűzharcban két francia vámőr súlyosan megsebesült, míg egy albán állampolgár halálos lö­vést kapott, egy másik albán pedig megsérült. Közös hadgyakorlatot tarta­nak jövőre - négy évvel a bosz­niai háború befejezése után - a boszniai szerbek, horvátok és bosnyákok fegyveres erői. Kohl ellen szavazzanak a szeptemberre kitűzött parla­menti választásokon a németor­szági török választók - köz­vetve erre szólított fel Mesut Yilmaz ankarai miniszterelnök. Martonyi János külügyminiszter kezdeményezőbb külpolitikát sürget A kormány nem tervezi a szeles körű egyetertesen nyugvó külpolitika átértékelését, ám mind az euro-atlanti csatlako­zás, mind a szomszédsági és kisebbségi politika terén kezde­ményezőbben akar fellépni - mondta a külügyminiszter. Az Európai Újságírók Szövet­sége magyar tagozatának fel­kérésére Martonyi János kör­vonalazta az Orbán-kormány külpolitikájának főbb céljait. Munkatársunk kérdésére vála­szolva leszögezte: a megújuló külpolitika lendületet akar adni azoknak a folyamatok­nak, amelyek előmozdíthatják hazánk gyarapodását és gyor­sabb csatlakozását az Európai Unióhoz.- Ugyanakkor célunk az őszintébb, nyíltabb kisebbségi politika, a szomszédsági poli­tika erősítése - húzta alá a külügyminiszter. - Szeretnénk megtudni, miért nem lehet a többmilliós magyar közösség­nek Romániában egyeteme, amikor ilyen óhaj teljesítése Európában már magától érte­tődő. Az efféle problémák or­voslása jót tesz a regionális kapcsolatoknak is, amelyek egyébként egyre nagyobb sze­repet játszanak a jövőben. Martonyi szerint a magyar külpolitika lényegében a ki­lencvenes évek eleje óta töret­len, akkor fogalmazták meg a máig is érvényes prioritásokat. Keveset beszélünk róla, pedig lényeges körülmény, hogy a társulási megállapodással Ma­gyarország évről évre köze­lebb kerül az Európai Unió­hoz: 1999-től például az egyéni vállalkozók a közösség tizenöt országában máris munkához juthatnak, 2001-től viszont - a mezőgazdaság ki­vételével - az Unióban meg­honosodott szabadkereskede­lem törvényei ránk nézve is érvényesek lesznek. Brüsszelben most azt mér­legelik, hogyan alakítsák át - tekintettel a leendő tagokra - a mezőgazdasági támogatási rendszert. Még ha a módosítás a szubvenció számottevő mér­séklését hozza is, a magyar mezőgazdaság akkor is jól jár - mondta a külügyminiszter. „Nem helyénvaló kapcsolat” Bili Clinton elismerte, hogy viszonya volt Monica Lewinskyvel Az elnök nehéz órái. Egész Amerika Clintonra figyelt FOTÓ: FEB/REUTERS A keddi lapok világszerte vezető helyen kommentálják Bili Clinton amerikai elnök hétfő esti vallomását Monica Le- winskyhez fűződő viszonyáról. „Clinton elnök valami tőle szokatlan dologgal próbálkozott: megmondani az igazságot és elismerni felelősségét” - írta a nemzetközi sajtó. Bili Clinton, miután hétfőn előbb az esküdtszéknek és Kenneth Starr független ügyésznek, majd pedig - a té­vén keresztül - az amerikai népnek is bevallotta, hogy „nem helyénvaló kapcsolata” volt Monica Lewinskyvel, a maga részéről egyfelől talán le­zárhatja az ügy lelkiismereti vonatkozásait, másfelől viszont olyan politikai kihívással kell szembe néznie, amilyet a le­mondásra kényszerült Richard Nixon óta nem élt át hivatalban levő elnök. Clinton a tévéka­mera előtt fogadalmat tett, hogy minden igyekezetével a dolgok rendbetételére törek­szik. A közvélemény túl­nyomó részének az az állás­pontja, hogy Clinton minde­nekelőtt a feleségének és leá­nyának tartozik számvetéssel. A Clinton-családon belüli dráma már vélhetően túljutott a csúcsponton. Bili Clinton egyébként mintegy négy és fél órán ke­resztül válaszolt a független ügyész kérdéseire. Kenneth Starr a tervek szerint heteken belül összeállítja végső jelen­tését, s annak alapján a Kong­resszusnak kell eldöntenie, megindítják-e az elnök fele­lősségre vonásának eljárását, az úgynevezett „impeachmen- tet”. Erre indok lehet, ha úgy találják, hogy Clinton elkö­vette a hamis tanúzás bűncse­lekményét, de akkor is mérle­gelhetik, mindez elég-e az el­nök eltávolításához. Most még azt sem tudni, Starr elégedett- e az összegyűlt anyaggal, vagy újból esküdtszék elé citálja Monica Lewinskyt. Ez utóbbi sem zárható ki, ha az esküdt­szék ellentmondásokat vél föl­fedezni a vallomásokban. Moszkva időben lépett Csubajsz a Nyugat segítségére számít Borisz Jelcin orosz államfő kedden elfogadta Alekszandr Livsicnek, az elnöki hivatal helyettes vezetőjének lemon­dását. Az elnöki adminisztrá­ció egyik magas beosztású képviselőjétől kiszivárgott, hogy Kirijenko kormányfő vasárnap, Szergej Dubinyin jegybanki elnök pedig hétfőn ugyancsak felajánlotta le­mondását, Jelcin azonban egyiket sem fogadta el. Eközben a hétfőn miniszterel­nök-helyettesnek kinevezett Borisz Fjodorov be is költözött a kormánynak otthont adó moszkvai Fehér Házba. Anato- lij Csubajsz orosz elnöki kü­lönmegbízott üdvözölné, ha a Nyugat további pénzügyi segít­séget nyújtana Oroszországnak, de — mint mondta - semmi esélyt nem lát arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap újabb, pótlólagos pénzügyi támoga­tásban részesítse Moszkvát. Az elnöki különmegbízott hangsúlyozta, hogy Oroszor­szág minden körülmények kö­zött teljesíteni fogja kötelezett­ségeit, azaz törleszteni fogja mind az állam, mind a kereske­delmi bankok adósságait. Soros György hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az orosz kormány időben tette meg a szükséges és báto­rító lépéseket, megállítva ezzel a pénzügyi rendszer összeom­lását. A magyar származású amerikai üzletember mind­azonáltal rámutatott, hogy a helyzet továbbra is nagyon ko­moly, a kormánynak meg kell kezdenie a válságot előidéző szerkezeti problémák megoldá­sát, elsősorban is rá kell vennie az alsóházat a stabilizációs tör­vénytervezetek elfogadására. Magyar műsor nélkül maradt a szlovák tévé Hallgatásra ítélve A szlovák közszolgálati tele­vízió (STV) vezetése meg­szüntette a heti egyórás ma­gyar nyelvű műsort készítő szerkesztőséget, s három ma­gyar munkatársával a szer­ződést is felbontotta. A három szerkesztő felmondá­sát a tévé vezetői csak szóban indokolták meg; eszerint a ma­gyar szerkesztőség nem teljesí­tette a televízió elvárásait. Ez azt jelenti, hogy „a heti egy órából nem szenteltek fél órát a kormány, a kormánypárt és a parlament munkájának.” Úgy tudni, hogy e magyar nyelvű műsor helyébe Köztünk élnek címmel „heti össznemze- tiségi magazin” lép, ám ebben a magyar nyelvű adásra már csak tíz percet szánnak. A műsor maradék, ötvenpercnyi adáside­jét tíz-tíz perces szerb, horvát, lengyel, ukrán és roma nyelvű műsor teszi majd ki. A magyar nyelvű műsor egyik volt szerkesztője, Pék Zoltán megítélése szerint „ez­zel megszűnt a minimális esé­lye annak, hogy az adás valaha is újraéled.” Az elbocsátott munkatárs hozzátette: „az sem véletlen, hogy az adást és a szerkesztőséget éppen a válasz­tások előtt egy hónappal szá­molták fel.” Helybenjárás Koszovóban Az Egyesült Államok NATO-akciót sürget Az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket a ko­szovói válság rendezéséért - közölte William Cohen. Az amerikai védelmi miniszter közös NATO-akció megtéte­lére sürgette a szövetség tag­államait. Cohen azt mondta, hogy Milan Milutinovics szerb elnök erői­nek és az albán lázadóknak kompromisszumos megoldást kell találniuk. „Meg kell vár­nunk, vajon képes-e a NATO egy szervezetként, egy intéz­ményként cselekedni anélkül, hogy a Biztonsági Tanácshoz fordulna, amelyben Oroszor­szág, Kína, vagy más ország vétót emelhet” - vélekedett a Pentagon vezetője. A koszovói albánok politikai képviselői elégedetlenek Belg­rad tárgyalási ajánlatával - kö­zölte kedden Fehmi Agani, az albán tárgyalóküldöttség veze­tője. Agani ezzel lényegében elutasította Belgrádnak azt a hétfői javaslatát, hogy már kedden újítsák fel a válság ren­dezését célzó megbeszéléseket. Agani emlékeztetett rá, hogy a koszovói albánok a dél-szer­biai tartományba vezényelt szerb rendőri és jugoszláv ka­tonai alakulatok kivonását, a polgári lakossággal szembeni megtorló intézkedések leállítá­sát szabják feltételül a tárgyalá­sok megkezdéséhez. A két fél között Christopher Hill, az Egyesült Államok szkopjei nagykövete közvetít. Gigantikus hot dog. Kaliforniában, a Long Beach-i Carney’s étterem tulajdonosa a Nemzeti Hot dog Nap tiszteletére elkészíttette a világ leghosszabb - 6 láb, azaz 183 centimé­ter hosszú - virslijét. Lehet tippelni: mennyi ketchup fogyott el hozzá? fotó: feb/reuters Egy mai orosz játékos regénye A pénz nem érdekli, csak magas legyen az adrenalinszintje Dosztojevszkij önmagáról mintázta A játékos főhősét. Ma minden oroszok szenvedélyes játékosainak koronázatlan cárja valószínűleg egy 52 éves szentpétervári ékszerész. A bárói családból származó Andrej Ananovot, a kiváló ék­szerész mestert a legendás francia származású Fabergé orosz utódjának tartják. Vásár­lói között Naina Jelcintől, az elnök nejétől kezdve János Károly spanyol uralkodó hit­veséig igen sok előkelőség ta­lálható. Nemesi elődeihez ha­sonlóan Ananov legalább annyiszor látható francia föl­dön, mint hazájában. Leggyakoribb tartózkodási helye a Párizstól félórás autó- útnyira lévő Enghien híres ka­szinója. A csillogó termekben, a kristálycsillárok fényében biztos pont a fehér zsakettes elegáns úr Szentpétervárról, akit mindig maga az igazgató, Alain Fahre vezet a legelőke­lőbb vendégek számára fenn­tartott különterembe. Itt nagyban megy a játék. Ananov nyert már egymillió frankot is, természetesen el is veszítette. Monsieur Fabre azt mondja: világviszonylatban legfeljebb ötven Ananov- nagyságrendű játékos lehet a kaszinókban, és ezeket min­denütt megbecsülik. Ez a „ka­liber” már nem a pénzért, ha­nem az izgalomért csinálja. Mindegyiküknek van valami szisztémája, amit el nem árulna, és ez alól az ékszerész sem kivétel. „A dolog lényege az izgalom, az adrenalinszint” - mondja a dúsgazdag éksze­rész, amit nála csak a rulett tud megemelni. Enghienben hajnali öt óra­kor magas, karcsú úr szokott beszállni bordó színű 500-as Mercijébe, és elsuhan a város legjobb hoteljébe. Azért ötkor, mert akkor zár a kaszinó. Dél­előtt alig tudja kivárni, hogy este legyen. Amikor ismét pö­rög a golyó, feszülten figyel és kombinál. Ilyenkor tizenkét Marlboro és hat dupla kávé a normája. Óránként. A jövő a regionális együttműködésé

Next

/
Thumbnails
Contents