Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-18 / 193. szám
4. oldal Horizont 1998. augusztus 18., kedd Csónakfelvonulás, utcabál, tűzijáték (Folytatás az 1. oldalról) Felsőtárkányban a tóparton köszöntik az államalapítás ünnepét 20-án, 15 órától. A térzenéről a helyi Zeneiskola Fúvószenekara gondoskodik, s a polgármester, Bajzát György mond beszédet. Do- mány Anikó és Gombár Mónika show-műsorát 15.30-tól láthatják, majd a pélyi Zeneiskola Fúvószenekara mutatkozik be. A Forró nyár című revü 17 órakor kezdődik. A szabadtéri bál zenészei pontban 20 órakor csapnak a húrok közé. Másnap is táncolhatnak a tárkányiak, 21-én 19 órától rendezik a szabadtéri diszkót. Rossz idő esetén az általános iskolában tartják a programokat. Mikófalván falunappal és búcsúval egybekötött ünnepség lesz augusztus 20-án. A község lakói zenére ébrednek, délután 4-től színpompás felvonulók indulnak a falumúzeumtól az emlékműig. Itt hangzik el a polgármester, Kovács Flórián köszöntője. A kenyérszentelést követően vendég- és helyi együttesek lépnek a színre, majd Hegyen-völgyön lakodalom címmel láthatnak műsort a jelenlévők. Végül utcabállal zárul a rendezvény. * Gyöngyösön a hagyományos folkmise 9 órakor kezdődik a Szent Bertalan-templomban. Ezt követően a templom előtt dr. Nagy Lajos apát megszenteli a környékbeli települések kenyereit. Ünnepi köszöntőt mond Szabó Gyula polgár- mester. A kenyérszentelő ünnepségen részt vesznek a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál vendégegyüttesei, akik 17 órától tértáncokkal szórakoztatják a közönséget. Atkáron a községházánál 11.45 órakor kezdődik a zászlószentelés. Domoszlón nyolcadik alkalommal rendezik meg a községben az Államalapítás Kupa elnevezésű sport-kulturális rendezvényt. A nap folyamán megkoszorúzzák a Honfoglalási emlékművet, este pedig jótékonysági bált tartanak. Markazon a tizenegy éve tartott Szent István-napi falunap helyszíne a település sportpályája lesz. A programot a szabadtéri színpadon felállított oltárnál tartott szentmise nyitja, amit a falu apát-plébánosa, dr. Csépány László celebrál. Ezután a plébános felszenteli az új kenyeret. E napon rendezik a körzeti lövészbajnokságot, és hirdetik ki a Virágos Markaiért verseny eredményét. A szlovák testvérfalu, Csécs asszonykórusa is idelátogat, továbbá a község gyermeknéptánccsoportja tart bemutatót. A környéket ábrázoló budapesti festőművész, Pintér István kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. A Felső-Mátrában a Háromfalu templománál egész nap zajlik a Szent István-napi búcsú. Ugyancsak ekkor rendezik meg az Agasvár Kupa kispályás labdarúgótornát. * Hevesen a hagyományokhoz híven idén is a Hevesi Napok rendezvénysorozatán belül kerül sor az augusztus 20-i megemlékezésekre. Az ünnep előestéjén, augusztus 19- én a hevesi római katolikus templomban díszhangversenyre várják a városka lakóit, amelyen a Hevesi Kamarazenekar és Kovács Brigitta, operaénekes közreműködnek. Húszadikán délelőtt 10 órakor Makó Sándor gazdajegyző nyitja meg a termék- bemutatót és mezőgazdasági kiállítást, ezt követően Élő Népművészet címmel a Háziipari Szövetkezet elnökasz- szonya, Báder Miklósné ajánlja az érdeklődők figyelmébe az alkotóközösség legszebb munkáit. Délután két órakor avatják fel Szerelem Alfréd hevesi földbirtokos emlékoszlopát, majd átadják a Heves Díszpolgára, illetve a Pro Űrbe Heves kitüntető címet. Ezt követően a a városligeti szabadtéri színpadon tánccsoportok, énekesek szórakoztatják a közönséget. Este 8 órától a Marsall együttes koncertezik, 22 órakor pedig tűzijátékkal ér véget a program. Tiszanánán és Hevesveze- kényben augusztus 20-án falunap keretében emlékeznek meg a jeles napról. Mindkét településen kora délelőtt kezdődnek a programok. Játékos vetélkedők követik egymást, hagyományőrző csoportok mutatkoznak be, és nem marad el a bográcsparti sem. Tiszanánán látványosnak ígérkezik az este 9 órakor kezdődő fáklyás csónakfelvonulás a Tiszán, Heve svezekényben pedig hajnalig tartó utcabál zárja a napot. Boconádon, Zaránkon és Tarnamérán a strandon tart a három község önkormányzata közös ünnepséget. A vidám programra belépés csak meghívóval történhet, amelyek lakossághoz való eljuttatásáról a település vezetői gondoskodnak. * Füzesabonyban augusztus 20-án a sportpályán kezdődik az első esemény, kispályás labdarúgótornával. A városi ünnepség részeként 17 órakor átadják a Széchenyi István Általános Iskola új épületszárnyát és sportpályáját. Utóbbin rendezik 18 órától a délelőtti kispályás focitorna döntőjét. A víztorony melletti téren 20 órától a Szívtiprón együttes koncertjét hallgathatják az érdeklődők. Idén is lesz tűzijáték, amely 21 órakor veszi kezdetét. Poroszlón első alkalommal szerveznek - csütörtökön 21 órától - lampionos csónakfelvonulást a Tisza-tavon. Az 5-ös kikötőtől az Eger vize hídjáig és vissza tart a vizes parádé útvonala. Falunap keretében lesz kézműves bemutató, várja az érdeklődőket, 13 órától a szabadidőparkban a Shy-Gys együttes. Terveznek hőiégbalIonos bemutatót, 22 órától tűzijáték zárja a programok sorát. Aldebrőn, a községi emlékparkban csütörtökön 11.45- től hangzik el a köszöntő. Augusztus 20. tiszteletére a parókián megnyitják a település újrarendezett helytörténeti kiállítását. Kálban augusztus 21-én, pénteken 15 órától a templomban az egri érsek, dr. Seregély István celebrálja a szentmisét és a bérmálást. Ezt követően dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter mond ünnepköszöntőt, s átadják a védőnői központ, a gyermek- és anyavédelem új épületegyüttesét. A kulturális programok helyszíne az orvosi rendelő előtti tér lesz. Este 6 órától fellép Aradszky László táncdalénekes, az egri helyőrségi fúvószenekar térzenét szolgáltat, majd 21 órától a nap fénypontjaként tűzijáték következik. * Pétervásárán csütörtökön délelőtt lovas felvonulás kínál látványosságot, majd 11.30 kor ünnepi szentmisén szentelik meg a „város új kenyerét”. Délután négykor a polgármesteri hivatal előtti téren Pál László polgármester mond köszöntőt, majd a kenyérszelés után felavatják a napokban kialakított emlékparkot. A műsorban az általános iskolások, az óvodások és a helyi asszonykórus lép fel. Este hatkor haditorna bemutatót tart a sportpályán az Egri Vitézlő Oskola, kilenckor pedig a tűzijáték fényei világítják be megyénk legkisebb városát. Bátor és Egerbocs idén is közös ünnepséget rendez az utóbbi falu általános iskolájának udvarán. Itt délelőtt tíz órakor kezdődik a szabadtéri mise, majd a „világi” megemlékezés. A két község erdélyi testvértelepüléseinek - Székelylengyelfalvának és Bogárfalvának küldöttsége is részt vesz az ünnepségen, majd a következő napok több közös programján. Sírokban immár második alkalommal rendezik meg a várjátékokat, reggel kilenctől este hétig találnak elfoglaltságot maguknak mindazok, akik felkaptatnak a várba, ahol hamisítatlan középkori hangulat várja a vendégeket. A kútvölgyi szabadidőparkban 10.30 kor kezdődik a „települési program”, melyen neves művészek - többek között Nagy Bandó András, valamint hagyományőrző együttesek szórakoztatják a közönséget. Este nyolckor - immár a faluban - utcabál kezdődik, melynek fénypontja a tűzijáték lesz. Bükkszéken augusztus 20-án este 9 órától a Szabadság téren utcabál lesz. A zenét az Ozmium zenekar szolgáltatja. * Hatvanban csütörtökön 17 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés. A városháza előtti téren Farkas Kálmánné alpolgármester asszony mond beszédet, majd Tóth István szavalata és Szekszius Gergelyné éneke színesíti a programot. A Naplemente Nyugdíjas Klub hagyomány- őrző csoportjának műsorát és az új kenyér megáldását követően a legkisebbek a „Vidám vándorok” című, gyermekeknek szóló előadáson vehetnek részt. Lőrinciben az első világháborús emlékműnél délelőtt 10 órakor tábori szentmise kezdődik. Az istentisztelet után Szinyei András országgyűlési képviselő méltatja augusztus 20. jelentőségét, majd Varga Antal polgármester átnyújtja a képviselő-testület által adományozott kitüntetéseket. Este 8 órakor a Mátravidéki Erőműnél utcabál zárja az események sorát. Rózsaszentmártonban reggel fél 9-kor szentmisét tartanak a Petőfi parkban, ahol felszentelik a községi címert és zászlót. Negyed 11-kor Láng Jánosné polgármester asszony elismerő díjakat ad át az arra érdemeseknek. Déltől pedig hajnalig tartó színes programok szórakoztatják a helybelieket. Elmaradt a Fidesz-MDF egyeztetés Közszemlén a névjegyzékek A Fidesz-MPP technikai okokra hivatkozva lemondta az MDF-fel tegnapra tervezett találkozót, amelyen a két párt átfogó önkormányzati választási megállapodásáról egyeztettek volna. Egyes hírek szerint a két párt elképzelése eltér a fővárosi listaállítás kérdésében. Az Országos Választási Irodán hétfőn a választási előkészületekről adtak tájékoztatást. Augusztus 17-21. között kapják meg a választópolgárok az október 18-ai önkormányzati választások értesítőit - közölte Rytkó Emília, az iroda helyettes vezetője. Azok a választópolgárok, akik augusztus 21-éig nem kapják meg az értesítőt, 8 napon belül kifogást emelhetnek a helyi polgármesteri hivatalban. A választói névjegyzéket a hivatalok kötelesek a választást megelőző 60. naptól, tehát augusztus 19-től közszemlére tenni. A névjegyzékek a polgármesteri hivatalok választási irodáiban tekinthetők meg. A szakember elmondta: 206, tízezer lakosnál népesebb településen a képviselő-testületet úgynevezett „vegyes” választási rendszerben, egyéni választókerületekben választják meg. A vesztesekre adott szavazatok kompenzációs listára kerülnek, ahonnan szintén bejuthatnak jelöltek a testületekbe. A mintegy 3000 településen, ahol a lélekszám nem éri el a tízezret, úgynevezett „kislistás” választási rendszer szerint választanak. Itt a legtöbb voksot kapott jelöltek kerülnek be a helyi képviselő-testületekbe. Többmilliárdos kár az Elektroluxban A tűz oka még ismeretlen Az Elektrolux-Lehel jászberényi hűtőgépgyártó üzemében vasárnap este kiütött tűz átterjedt a műanyagüzemre és a készáruraktárra is - így 7-8 ezer négyzetméternyi terület égett le. A kár több milliárd forint értékű, szémélyi sérülés nem történt. A tűz okát egyelőre nem ismerik. Takács János vezérigazgató tegnap elmondta, a cégnek van biztosítása, de annak érvényesítéséhez legalább egy hónapra van szükség. A füstöt az egyik dolgozó észlelte vasárnap este negyed 10- kor abban az üzemben, ahol akkor nem dolgoztak, így az áramtalanítva volt. Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Pest, Nógrád és Heves megye több mint 130 tűzoltója vonult ki a riasztásra, mintegy 40 járművel. Az oltást nehezítette a helyszíni csőtörés, emiatt a legközelebbi strandmedencéből és máshonnan kellett szállítani a vizet. A tüzet hétfő reggel fél 8-kor sikerült eloltani, de a raktárüzem még tegnap délután is parázslón, hűtésére legalább 24 óra kell. Lapunknak a gyár budapesti reklámügynökségén elmondták: mintegy 1000 dolgozót érint közvetlenül a tűzkár. Többségük - fizetés mellett - otthon maradt, másoknak igyekeznek a gyáron belüli átcsoportosítással munkát keresni. A kényszerű termeléskiesés miatt mintegy 5500 készülék fog hiányozni a boltokból. Cs. J. Felmentették az APEH elnökhelyetteseit Új koncepció, új emberek Járai Zsigmond pénzügyminiszter augusztus 14-ei hatállyal visszavonta Bokor Pálnak és Monostori Lajos- nénak, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnök- helyetteseinek vezetői megbízatását - közölték tegnap. Nagy József, az APEH titkársági főosztályának vezetője elmondta: a köztisztviselői törvény szerint az elnökhelyettesek felmentését nem kell indokolni. Az új adóhivatali koncepció kialakításához célszerű új emberekkel hozzákezdeni, és ez indokolja a felmentéseket. Simicska Lajos, az APEH nemrég kinevezett új elnöke várhatóan egy hónapon belül új szervezeti és működési szabályzatot készíttet. Ennek megalkotása már évek óta várat magára, mivel a jelenlegi viszonylag régen, 1992-ben készült, és nem felel meg az azóta megváltozott követelményeknek - emelte ki Nagy József. Az új elnökhelyettes-jelöltek nemzetbiztonsági átvilágítása folyamatban van. Varga Árpád jelenleg még az APEH Keletpesti Igazgatóságának elnöke. Vida Ildikó, aki korábban ügyvédként praktizált, csak azután töltheti be az APEH elnökhelyettesi posztját, miután hivatalosan felfüggeszti ügyvédi tevékenységét. Ez a jövő hét végére várható - közölte az APEH titkárságának vezetője. A rádió vezető zenei szerkesztője szerint a legnépszerűbb műfaj tovább él Még mindig szól a régi nóta... Nem panaszkodhatnak mostanában a magyar nóta szerelmesei. Nemrégiben közel hatvan „profi” énekes mérte össze tudását a MOM Művelődési Házban, míg pár nappal korábban a Jákó Vera Alapítvány rendezte meg - nagy közönségsiker mellett - az amatőr nótaénekesek vetélkedőjét. A többfordulós verseny zsűrijében Victor Máté Erkel-díjas zeneszerző, a Magyar Rádió vezető szerkesztője is helyet foglalt. FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY- Az amatőrök döntőjében tizenkét énekes állt a színpadra. Nagyon erős mezőny gyűlt egybe, ami azt bizonyítja, hogy a műfaj nagyon is él. A jelentkezők nyilván rendszeresen énekelnek magyar nótát, sőt ez életüknek fontos része.- A magyar nótával szemben tapasztalható egyfajta arisztokratikus előítélet.- Kétségtelen, hajlamosak vagyunk lekezelni a műfajt. Bartók és Kodály gyűjtő munkájának köszönhetően az ősi, paraszti népdal különleges rangot kapott, vele szemben viszont a népies műdal, a magyar nóta leértékelődött. A lassan helyére kerülő értékrendben azonban - azt gondolom - kezdi ismét elfoglalni az őt megillető helyét. Nem véletlenül, hiszen több száz éves múlttal rendelkezik, a magyar zene megkérdőjelezhetetlen értékeinek egyike, kultúránk fontos része. Közösségteremtő ereje óriási, ezért a műfaj virágzik, ma is születnek új dalok, és jelentkeznek új előadók is. A rádióban a leghallgatottabb zenei programok között messze kimagaslóan a magyamóta-mű- sorok vezetnek.-Mi volt az amatőrverseny célja?- Semmi esetre sem az, hogy utánpótlást keressen, vagy nevelési akcióvá váljon. Egyszerűen meg akartuk mozgatni a nótakedvelő és -mívelő közönséget. Sikerült. A verseny nyertese, Magyar Nándor például Szlovákiából érkezett. Jöttek többen Erdélyből, de Magyar- ország legtávolabbi pontjairól is. Tapasztalatom szerint az egész Kárpát-medencét betölti a magyar nóta. A második helyezett Vértes Tamás budapesti, a harmadik pedig Erdélyi Ilona mezőkovácsházi amatőr énekes lett. A versenyen szerzett pontszámaik alapján Arany- és Ezüstkoszorús Nótaénekes címeket is kiosztott a zsűri. Abrahám Dezsőnek, a verseny szervezőjének köszönhetően az idén már második alkalommal találkoztak a versenyzők. Ábrahám Dezső a felesége, Jákó Vera emlékére létrehozott alapítvány életre hívója, a rendezvény lelke, motorja. Jákó Vera emléke olyan gazdag örökséget jelent, amely kötelez és mozgósít.- Akik csak a korábbi, zeneszerzői munkásságát ismerik, például a könnyűzene rajongói Vidor Máté talán meglepődtek, azt olvasván, hogy mint szerkesztő a magyar nóta egyik pártfogója. Arra viszont bizonyára kíváncsiak: min dolgozik most éppen Vidor Máté, a zeneszerző?- Éppen áthangszerelem a Villon és a többiek című rockmusicalemet, amelyet a hetvenes években írtam. Vagyis: megint a régi nóta... Ráksi Katalin