Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-09 / 159. szám

4. oldal Horizont 1998. július 9., csütörtök Halálra sebzett barackfák (Folytatás az 1. oldalról) Azért, hogy azt csinálja, ami­hez igazán ért, amit még a nagyapjától lesett el. Az ostorost Pajdos-dűlőben 1979-ben bérelte ki - néhány éve meg is vette - azt a 399 négyszögöles telket, amire min­takertészetet varázsolt. Három esztendőn át irtotta a mellig érő gyomot, javította a talajt, hogy abban gyökeret eresszenek a barackfái. Metszegette, ojto- gatta azokat, s amikor tava­szonként felsétált a telek vé­gébe, s visszatekintett, koszo­rúslányokat látott talpig rózsa­szín fodorban egy fényes eskü­vőn. Mikor a virágokból cse- resznyényi gyümölcs fejlődött, gonddal csipegette le a bogyók nagyját, meg ne szakadjanak fái a mérhetetlen tehertől. S mikor cirpegni kezdett az őszi bogár, vödrökbe gyűjtötte a termést, hogy asszonya eladja, nyugdíj­kiegészítésként a piacon. Makacs jószág az ősziba­rack-csemete. Károly bácsi há­romszor is telepített, mire a fák tudomásul vették, az a dolguk, hogy megkapaszkodjanak a földben, gallyakat hajtsanak és termést hozzanak. De az öreg­emberen nem fogtak ki. Arra nevelték, hogy semmit se adjon föl. Ha hasra esik, porolja le a nadrágját, és menjen tovább. A kertje is irigységet ébreszt ab­ban, aki látja. Már aki láthatja azt. Úttalan utakon lehet a telekig jutni, csak az jár arra, kinek ott van dolga. Többnyire szüret idején. Olyantájt emberek érkeznek kosarakkal a hajnali vagy a szürkületi órákban. Megdézs­málják a bokrokat, fákat, mikor minek van a szezonja. Viszik az öregember cseresznyéjét, mál­náját, zöldségét, szőlőjét, ba­rackját. Károly bácsi igyekezett ré- sem tartja vissza semmi. Emel- sen lenni. Nem esett nehezére. hetett volna akár kőfalat, azon Szinte pirkadattól napnyugtáig is átugranak, ott tesz-vesz a birtokán. Ha raj- Áramot vezetni a kerítésbe? takapta a tolvajt, nem keres- Ez Károly bácsiban fel sem me­Károly bácsi fohászkodik, csak a szőlőjét ne bántsák gélte a szavakat. Mindenféle mocskos barmoknak lehordta - tegyük hozzá: jogosan - a po- tyázókat. Talán egyikükhöz túlságosan is goromba volt az öreg. Persze csak szóval. Hetvenen túl ki meri megkockáztatni, kinn a határban, távol a segítségtől, hogy gereblyét, ásót ragadjon, s azzal tanítsa móresre a kosaras szarkát? Károly bácsi egyszerű kerí­téssel védte(?) birodalmát. Szögesdrótokat húzott ki a ka­rók közé, mintegy csak figyel­meztetve az illetékteleneket. A behatolni vágyókat különben rült. Hogyan is ölne meg vala­kit néhány vödör gyümölcsért? Sose telne tőle ilyen brutalitás. (Nem árt tudni, hogy tizenkét év börtönbüntetést kapott az a férfi is, aki a szomszédos me­gyében ily módon igyekezett megóvni almáit, s ezzel a halá­lát okozta a torkoskodónak.) Az idős ember semmit sem tehetett akkor sem, amikor érett a gyümölcs, s most sem, ami­kor valaki belopakodott a tel­kére, s lefűrészelte valamennyi barackfája ágait. Kihívta a rendőröket, feljelentést tett is­meretlen tettes(ek) ellen, s meg­jelölte a kárát. Négyszázezer forint. Huszonegy egészséges, évente 7-8 mázsát termő, ha­lálra csonkított barackfája után.-Tulajdonképpen még ki­hajthatnak ezek a törzsek - ve­szi védelmébe fáit, s egyben a gazembert is Károly bácsi. - Három, négy év után ismét hoznak majd termést. Csak nem hiszem, hogy megérem. *** Aki azt gon­dolja, a bizto­sító majd fizet - téved. Ko­vács Károly- nak nincs biz­tosítása a tel­kére. Meg az­tán melyik társaság kötne facsonkításra szerződést? Ilyenről talán még nem is hallottak. *** Ki lehetett a tettes? Károly bácsinak fo­galma sincs erről. Vélhe­tőleg a rend­őrök nem tö­rik majd ke­züket, lábu­kat, hogy az illető nyomára leljenek. Felvet­ték az adatokat, aztán majd le­zárják az ügyet. Pedig nem ár­tana az elkövetőre találni. Milyen indulatok munkál­hatnak abban, aki módszeresen lefűrészeli 21 barackfa vala­mennyi ágát? Alattomosan, biz­tos tudattal: sose bizonyítják rá, hogy ő tette. Milyen a lelke? Ha abban leli gyönyörűségét, hogy kiszolgáltatott élőlényeket - le­gyenek „csak” barackfák - mű­gonddal sebez halálra. Vajon tudják-e róla a kör­nyezetében élők: ez az em­beri?) veszedelmes. Négyessy Zita FOTÓ: ÖTVÖS IMRE A HMÖ Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona Füzesabony, Tábor út 52. igazgatója pályázatot hirdet 1 fő mentálhigiénés szakember részére 1998. augusztus 1-jei belépéssel. Bérezés Kjt. szerint. Pályázat benyújtható az intézmény vezetőjének 1998. július 20-ig. * MINDENT BELE! cicu/aderol?? FIAT PUNTO 55s 3a Teljesítmény (Kw/LE/ I 40/54 Csomagtér (1) T 275 Végsebesség (km/h) 150 Gyorsulás (s) 0-100 km/h I 16.5 Fogyasztás 90 km/h/120 km/h/ városban f 4/776.5/7.9 Gáláns finanszírozási ajánlatunk: Részletfizetési lehetőség 12-től 60 hónapig, kamat 9,99% és 19,99% között. KORBETT Kft. - Eger, Mátyás király u. 4. Tel.: 36/427-827 I r S PA R üf W MOST VEGYE MEG Ez az ajánlat csak 1998. 0*7. 09-, csütörtöktől 07. 14., keddig érvényes I I MŰBELES VIRSLI j ANETT SAJT csomagolt MOST CSAK | GÖRÖGDINNYE* MOST CSAK 1 kg I SZÓLÓ ÚJ BURGONYA* MOST CSAK Az akciós árak csak háztartási mennyiségre vonatkoznak, és a készlet erejéig érvényesek. Az esetleges kivitelezési hibákért nem felelünk, és vásárlóink elnézését kérjük. A *-gal jelölt áraink csak 07.09-től 07.12-ig érvényesek. SPAR Eger, Mátyás király u. Gyöngyös, Róbert Károly u. Az út fele A városban sétáltunk. Csak néhány repedt hangú Dacia pöfö- gése zavarta meg a fenyőágakon csicserésző madarak éne­két. A giccses képet éppen az varázsolta életszerűvé, hogy mindez álmomban történt. S én pontosan tisztában voltam az­zal, hogy álmodom.-Akkor is szeretsz majd, ha már öregek leszünk? - kérdez­ted, amikor megláttad, hogy előttünk egy apóka és egy anyóka totyorog. Mindketten túl lehettek már a nyolcvanon. Lépkedni ugyan alig tudtak, de úgy szorongatták egymás kezét, mint az örök tinédzserek. A másikhoz való ragaszkodásukból szinte az egész század történelme visszaköszönt, az Isonzótól Trianonon, az idegen világon át, az aktuális máig. Éltek, tették a dolgukat - vagy épp amit rájuk kényszerítettek mindenkori sorsmeghatáro­zóik -, s közben szerették egymást. így, kézenfogva.- Hát persze, hogy szeretlek - válaszoltam nyeglén, miköz­ben szemem már azt kutatta, hová lehetne betérni egy pofa sörre. Mert a szerelemből önmagában nem lehet megélni. Felébredtem. Megnyugtató volt a tudat, hogy ott vagy mellet­tem. Hogy ha álmodtam is, az csupán a hétköznapok tovább­élése volt. Hogy még olyankor is mellettem vagy. Teltek az évek. Néha felróttad, hogy utálok kéz a kézben, kar­öltve, netán összeölelkezve járni az utcán; szóvá tetted, de elfo­gadtad rigolyáimat. Hisz láthattad eleget: élete delén kevésbé képlékeny az ember. A minap ismét előjött az a kép. Ezúttal ébren voltam. Átvillant rajtam: emberi léptékkel mérve immár félúton vagyunk. Önkéntelenül végigsimítottam kézfejeden, s te nem tudtad mire vélni a szokatlan gesztust. Honnan is sejthetted volna, hogy e mozdulatban benne volt az olykor örömteli, máskor megszen­vedett majd’ húsz közös esztendőnk? Miből gondoltad volna, Úristen? Hiszen csak egy pillanatig tartott az egész... Tari Ottó Dömsödi „kakasokkal” Ismételten: rockfesztivál FELDEBRŐ - Immár negye­dik alkalommal kerül megren­dezésre az Ifjúsági Találkozó és Rockfesztivál, amely csakúgy mint eddig, idén is három na­pon át tart. A program első napja péntek, a koncertek este hat órakor kezdődnek. Ezen a napon fellép a rocksámán Waclavik Gazem­ber László, az Emeretta, a Tu- nyogi Band, a Shut Up, a Lousy Angels, az Extázis, a Dömsödi Kakasok, a Brass Gun. Szom­baton a Deák Bill B. B., az Au­róra, a német Tragic Vision ,az Aréna Blues, a My Fair Lady, a Batár, és a Gépszíj zenéjét lehet hallgatni, vasárnap pedig sza­badtéri diszkón szórakozhatnak a vendégek. A szervezők a Feldebrői Fia­talok Egyesülete (FEFE) az or­szág minden részéről várja az ifjúkat, s részükre az esemé­nyek centrumát képező füves sportpályán táborozási lehető­séget biztosít. Márkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet óvodavezetői munkakör betöltésére Pályázati feltételek:- felsőfokú iskolai végzettség- 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk csatolni. A megbízás 5 évre szól. A pályázat elbírálásának határideje: 1998. augusztus 12. Megbízás kezdete: 1998. augusztus 15. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 1998. augusztus 10-ig Márkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete __________________Márkáz, Fő u. 136. _______________,27M7ly A Sarudi Hagyományőrző Hetek ’98 további programja Július 11-12. (10 órától) Mesterségünk címere Ritkán gyakorolt vagy régen elfelejtett mesterségek felelevenítése Július 18-19. (14 órától) Süssünk-főzzünk valamit E hétvégét a népi gasztronómiának szenteljük. Üstről és fűszerekről mindenki maga gondoskodik. Előzetes nevezés 16-án 16 óráig a 362- 212 telefonon. Értékes díjak! Nevezési díj: 500 Ft. Az ételek kóstolása 250 Ft-os jeggyel. Július 25. Hangverseny Este 7 órakor a sarudi róm. kát. templomban az egri bazilika énekkara ad hangversenyt. Július 25-26. (18 órától) Távoli magyar tájakról érkeztünk Vendégünk a Székelyföld (Csíkszentdomonkos) Augusztus 8-9. (19 órától) Sarudi lakodalmas (A Hagyományőrző Hetek zárÓTendezvénye) (Megfelelő igény esetén mindkét nap) Hívogatástól a menyecsketáncig - az 1987-ben nagy sikerrel bemutatott mű felújítása a Sarudi Pávakör előadásában a közönség bevonásával. Jegyigénylés a 36-362-212 telefonon! Augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepén este 7 órakor szentmise és kórushangverseny (27ms> * i

Next

/
Thumbnails
Contents