Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-16 / 165. szám
- 2. oldal Megyei Körkép 1998. július 16., csütörtök / Államalapítás-korabeli körkápolna a várban (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanakkor az is megerősítést nyert, hogy már az államalapítás időszakában is létezett a mai vár területén egy erődítmény, amely értelemszerűen a püspökség és az itt élők védelmét szolgálta. A feltárások várhatóan 3-4 évig tartanak, s a régészek reményei szerint 2001-2002 körül, tehát a püspökség alapításának ezredik évfordulójára befejeződnek a kutatások Eger legrégebbi, emberek által lakott részén. (szuromi) Lelkigyakorlat - Szentlélekre várva Kerékpárját tolta volna Tragédia a síneken KAL - A Füzesabonyi Rendó'rkapitányságra kedd este 9 órakor érkezett a bejelentés: a Budapest felöl közlekedő nemzetközi gyorsvonat a káli MÁV-áüomáson elütött egy fiatalembert, aki kerékpárját akarta áttolni a síneken. G. J. 17 éves, káli lakcímmel rendelkező román állampolgárt a mentők élet- veszélyes állapotban szállították kórházba. A fiatalember azonban még az éjszaka folyamán belehalt súlyos sérüléseibe. EGERSZALÓK - Nem csoda, hogy immár 16. éve megtelik a templomkert fiatalokkal a Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepén. A szerdától vasárnapig tartó ifjúsági lelkigyakorlatra most is legalább kétezren érkeztek. Bár számukat nehéz megbecsülni, hiszen a nyitóelőadás alatt is jöttek a tizen-, huszonévesek sátrakkal, hátizsákokkal, hogy együtt legyenek azokkal, akikkel hasonlóan gondolkodnak. A rendezvény egyik főszervezője, a helyi plébános, Ven- csellői János a megnyitón csupán néhány percig lehetett jelen. Öt hete kezelik az atyát a kórházban, s csak azért engedték el onnan, hogy legalább üdvözölhesse a lelkigyakorlat vendégeit. Dr. Kerényi Lajos atya, az ünnepség szónoka így fogalmazott: - Szűzanyám, légy szíves, most már intézkedj, s gyógyítsd meg őt”. Kerényi atyáról tudni kell - ez a beszédéből is kitűnt -, hogy 71 éves kora ellenére (talán nem sérti a jelző) rendkívül „laza”. Olyan kifejezéseket használt, miközben a Sátánról, a szexualitásról és a házasság szentségéről szólt, amivel lenyűgözte hallgatóit. Érti a nyelvüket, s a stílusukat alkalmazva könnyedén jut el szívükhöz, értelmükhöz. Az ötnapos programban papokkal, szerzetesekkel, nővérekkel beszélgethetnek és közösen imádkoznak a fiatalok. Pénteken vendégül látják Eperjes Károly színművészt és Harwell Péter szociális és családügyi minisztert. Ma véradást tartanak a helyszínen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. (n. z.) Felújítás miatt: Korlátozott a betegfogadás EGER - A Markhot Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet igazgatósága arról tájékoztatja az érintetteket, hogy július 17-én, pénteken felújítási munkálatok miatt 12 óráig tudják a betegeket fogadni a rendelőintézetben. A sürgős ellátásra szoruló betegek ezen időn tűi a fekvőbeteg osztályokat kereshetik fe! panaszaikkal - tudtuk meg dr. Hetey Margittól, az egészségügyi intézmény orvos-igazgatóhelyettesétől. Fák és bokrok között virít a szemét Felszámolják a szemétlerakót (Folytatás az 1. oldalról) A bejelentő már többször is jelezte az önkormányzatnál a problémát, intézkedés azonban nem történt. A telek tulajdonosa még azt is felajánlotta, hogy az út elejére helyezzenek el egy 'sorompót - melyen keresztül csupán a telektulajdonosok tudnának majd átjutni -, amihez anyagilag hozzájárul. Mint azt Szén János jegyzőtől megtudtuk, a helyszíni bejárást követően az önkormányzat 100 ezer forintot elkülönített a terület tolólappal való megtisztítására, s ezt követően a sorompó felállításáról is intézkednek majd. A környezetvédők minderre megjegyezték: Demjén példamutatóan intézi a kérdést, hiszen a legtöbb ilyen esetben csupán süket fülekre találnak a természet őrei. Elek Eszter Nem Szinyei András lesz... (Folytatás az 1. oldalról) A Fidesz megnevezte azokat a jelöltjeit is, akik az önkormányzati képviselői székekért állnak majd csatasorba. Az egyéni választókörzetekben Molnár József Ferenc, Füzér Zsolt, Halasi András, dr. Sa- lomváry László, Berényi Károly, Ványi Sándor, Tóth Zsolt és Barócsi Lajos vállalták a megméretést. A fennmaradó két körzetet fenntartják a későbbiekre, mivel szeretnék, ha az MDF-fel és a Kereszténydemokrata Szövetséggel is az országoshoz hasonló választási kapcsolat alakulna ki. * A jelöltállítást követően szerettük volna Szinyei András véleményét is közreadni, ám a polgármester nem kívánta kommentálni a történéseket. Arra a kérdésünkre sem válaszolt: harmadszor is megpá- lyázza-e - esetleg más politikai szervezet színeiben - a városvezetői címet. (t. o.) Növekvőben a „bélyeges” könyv népszerűsége Legális alkalmi munkavállalók HEVES MEGYE - Az alkalmi munkavállalói könyvet főként a tartósan állás nélkül lévők számára találták ki. Aki a munkaügyi kirendeltségen ingyenesen kiváltja az okmányt, egy éven belül 120 napig dolgozhat, akár több munkahelyen is. A szolgálati időnek számító munkaviszony ingyenes egészségügyi ellátásra is jogosít. Szőkébb hazánkban az első hat hónapban 672 darab könyvet váltottak ki, míg a tavaly szeptemberi bevezetésétől december végéig csak 338 fogyott belőle. A növekvő népszerűség oka lehet: a postán kapható, a bérrel arányos összegű, valamennyi járulékot tartalmazó közteherjeggyel és az aláírással „letudják” az adminisztrációt. Utasrepültetést is vállalnak a pilóták Vitorlázók „légi” tábora MAKLÁR - Az Egri Repülő- klub a házigazdája annak a második hete tartó táborozásnak, amelyen több mint húsz fiatal szerez alaposabb szakmai jártasságot. A makiári repülőtéren az egriekkel együtt miskolciak is részesei a kiképzésnek. A hét végén záruló foglalkozások keretén belül pilótaoktatók - Bocsi István, Ludányi László, Juhász Zsolt, Gál Tamás ismertetik meg a vitorlázás szerelmeseit a légtérben való közlekedés fortélyaira. Vontatásra motoros repülő is rendelkezésükre áll, míg a vitorlázógép-parkot nyolc „szárnyas” jelenti. A kiképzés mellett naponta 9 órától utasrepültetésre is jelentkezhetnek az érdeklődők. Egy Makiár feletti kör ezer forintba kerül, a szolgáltatást 18 óráig kínálják. EURO 26 kártya a környezetvédőktől Kedvezmények Európa-szerte EGER - A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium kibocsátotta az EURO 26 kártyát, melyet többek között az Életfa Környezetvédő Szövetség Környezeti Tanácsadó Irodájában lehet beszerezni. Az ifjúsági kártya Magyar- országon mintegy 1500, Európa 29 országában pedig több mint 250 ezer kedvezményadó helyen használható fel. A kártya mindezek mellett ingyenes belépőt biztosít az Esztergomi Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumba, 50 százalékos kedvezményt ad a természetvédelmi szakvezetésekre a nemzeti parkokban és a környezetvédelmi oktató- központokban, a magyarországi természetvédelmi kiállításokra, a nemzeti parkokban történő kerékpárkölcsönzésre, hazánk valamennyi idegenforgalmi barlangjába, illetve 10 százalék engedményt ad a KTM Közönség- szolgálati Iroda Zöld Boltjában kapható anyagok árából. A EURO 26 kártyával kapcsolatos további információk a szövetség irodájában kérhetők Egerben, a Bajcsy-Zs. út 9. szám alatt. Támogatást érdemel a jövőnek szóló kutatás Kísérletek a meddőhányón BUKKABRANY, KOMPOLT - A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kompolti Kutatóintézete és a Mátrai Erőmű Rt. tavaly kötött együttműködési megállapodása alapján az FM Földművelési Alapjától elnyert kutatási pályázat keretében rekultivációs telepet létesítettek Bükkábrányban, a bánya északi mezőjének meddőhányóján. A telepen az együttműködő partnerek a humuszos termő- és az altalajréteg visszanyerésének módjait vizsgálják. Emellett elemzik e folyamat hatásait a kísérletileg termelt szántóföldi növények hozamára és minőségére. Az együttműködő felek a munka első évének tapasztalatait értékelték a külfejtés, valamint a kísérleti telep bemutatásával egybekötött tanácskozásukon. Derekas Barnabás, a Mátrai Erőmű Rt. üzemigazgatója tartott tájékoztatást a kül- fejtéses bányászat helyzetéről és kilátásairól. Dr. Fehér Alajos, a kompolti intézet főigazgatója a lignitbányászat és a tudományos kutatás kapcsolatának főbb állomásairól és eredményeiről számolt be. Ezt követően pedig dr. Tóth Sebestyén tudományos főmunkatárs és dr. Hangyel László tudományos munkatárs ismertette a pályázati kutatás céljait, módszereit és az első eredményeket. Mint elhangzott: a bükkábrányi kutatások a jövőnek szólnak, és továbbra is sokoldalú támogatást érdemelnek. (m. k.) Szombaton is tapsolhatunk Lurkóéknak. A besenyőtelki Lurkó és Pajkos néptánccsoport legutóbb a tiszafüredi Halasnapokon, majd a bükkszéki Salvus-nyár rendezvényén lépett színpadra az egri Haddelhadd zenekar kíséretében. A fellépést ezúttal is Karkus Jánosné és Úri József önkormányzati képviselők, valamint Vass András vállalkozó támogatták. Július 18-án a táncosok Tepélypusztán, a lovasnapokon mutatkoznak be. Idős otthonlakók csereüdülésen EGER - Az egri Idősek Berva- völgyi Otthona idén is megszervezte az otthonlakók csereüdülését a Váci Idősek Otthonával. Ebben az esztendőben a váciak töltöttek el Egerben néhány felejthetetlen napot. Programjukban szerepelt a Berva- völgyi otthonnal, s az ott élőkkel való ismerkedés. A megyeszékhely nevezetességeinek megtekintése után ellátogattak Párádra, majd az egerszalóki hőforrást keresték fel. Kirándulást szerveztek számukra Szilvásváradra, a Szalajka-völgybe, s a Bükk hegység legszebb részeire. Az egyhetes üdülés hangulatos búcsúesttel ért véget, amelyen Nagy József citerázott, s az otthon nótaköre énekelt.