Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-10 / 134. szám
1998. június 10., szerda 13. oldal Gazdasági Tükör Mit kívánnak a szövetkezetek? A MOSZ az adózásban a szektorsemlegesség híve A leendő kormány az agrárágazatot érintő programjában építsen a szövetkezetekre - javasolta tegnapi elnökségi ülésén a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). A testület ülésén elhangzott kritika szerint ugyanis a leköszönő kabinet az agráriumon belül nem fordított kellő figyelmet erre a szektorra. A szövetkezetek úgy érzik, hogy még mindig diszkriminálják őket, néhány területen versenyhátrányban vannak. Az elnökség ezért úgy véli, hogy a társas vállalkozásoknak is lehetővé kell tenni a termelésükhöz szükséges föld tulajdonjogának megszerzését. Ezt azonban olyan módon kell korlátozni - állapította meg az elnökség hogy kizárható legyen a spekulációs földszerzés a természetes és a jogi személyek részéről egyaránt. Meg kell alkotni az érdek- képviseleti törvényt, az egységes ágazati érdekképviselet összehangolására pedig mezőgazdasági tanácsot kell létrehozni - javasolta az elnökség. Az országos szövetség a mezőgazdaság súlyának megfelelő részvételt kíván az Érdekegyeztető Tanácsban. A MOSZ vezető testületé szorgalmazta, hogy a mező- gazdasági támogatások közvetlenül jussanak el a termelőhöz. Az árutermelő és a szociális jellegű agrártermelést pedig a jövőben el kell különíteni egymástól. Szeretnék azt is elérni, hogy csökkenjen az állam újraelosztó szerepe. Az adózásban a MOSZ a szigorú szektorsemlegesség híve. Az elnökség tárgyalt a gabonahelyzetről is. Megállapításuk szerint az ágazatban válság van. Az aratás után 4-4,5 millió tonna újtermésű búzára lehet számítani. Ebből a belföldi felhasználás hárommillió tonnára tehető. Jelentős többletkészletek jöhetnek létre árpából, tritiká- léból és rozsból is. így mintegy 2,5-3 millió tonna gabona mehet exportra. Az ótermésű búzából az aratás időszakára 500-700 ezer tonnányi marad. Nyáron több rendőr vigyáz a hazai és a külföldi turisták biztonságára Idegenforgalmi szezonnyitó Július 1-jétől a kereskedelmi és iparkamara kezébe kerülnek az idegenvezetéssel, utazásszervezéssel, a kereskedelmi szálláshelyek és vendéglátó-ipari üzletek osztályba sorolásával kapcsolatos hatósági feladatok. Ettől a szakemberek azt várják, hogy nemcsak a fogyasztók, hanem a tisztességes vendéglátók érdekvédelme is erősödik - hangzott el az idei idegenforgalmi szezonnyitó sajtótájékoztatón. Az elmúlt év ismert negatív jelenségei figyelmeztettek arra, hogy idegenforgalmunk jó hírének megőrzése érdekében meg kell szigorítani a jogszabályokat és szükség van egy alapos szakmai, etikai kódex megalkotására is. A cél nem az, hogy a vendéglátóiparban feketelisták készüljenek, hanem az, hogy egy pozitív minősítő rendszer terjedjen el országszerte. Azokat az üzleteket, amelyek nem felelnek meg a minőségi elvárásoknak, illetve megszegik a kamara által készített etikai kódex szabályait, a települési önkormányzatok jegyzői büntethetik, bezárathatják. Az idegenforgalom alakulásáról szólva dr. Somogyi Zoltán, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az év első négy hónapjában 8,6 millió külföldi látogatott Magyarországra, 13,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan azonban 5 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeket igénybe vevők száma. A turisták fele német, osztrák és olasz. A korábbiaknál többen jöttek Oroszországból, Csehországból, Jugoszláviából és Romániából. Az idén 73 millió forint támogatást nyújt a szaktárca a rendőrségnek azért, hogy a nyári szezonban még több rendőr őrködjön a bel- és külföldi turisták biztonsága fölött. A Készenléti Rendőrség, illetve a megyei rendőrkapitányságok a frekventált területeken növelik a járőrök számát és bevetési csoportokat tartanak készenlétben. N. Zs. Az értéktőzsdén lassítják a kereskedést Kinőtték a rendszert A Tőzsdetanács döntése értelmében június 22-től átmenetileg lassítják a Budapesti Értéktőzsde forgalmát, mivel a jelenlegi kereskedési elektronikus rendszer nem képes teljesíteni a megszaporodott megbízásokat. Az új rendszer a nyár végén lép működésbe. Pacsi Zoltán, az értéktőzsde ügyvezető igazgatója kedden a Tőzsdetanács ülése után újságíróknak megvilágította a lassítás lényegét. Eszerint a legnagyobb forgalmú részvények - ilyen a Matávé, a Mólé és a TVK papírja - valamint a legkisebb értékű Fotex kötésegységét 1-ről 10-re növelik. A Tőzsdetanács rendelkezése várhatóan augusztus végéig lesz érvényben, ekkor ugyanis megkezdi működését az új, korlátlan kapacitással bíró elektronikus távkereskedési rendszer, az MMTS. A rendszert a tesztelések miatt indítják a tervezettnél pár hónappal később. A jelenlegi kereskedési rendszert napi ezer kötésre tervezték, ám a tőzsde fejlődésével az üzletkötések száma meghatszorozódott. Időnként előfordulhat, hogy a Tőzsdetitkárság értesíti majd a brókereket: rövid időn belül csökkentik az üzletkötések számát, vagy akár le is állíthatják a kereskedést. / A Budapesti Árutőzsde hírei 0 A hétfői napon a kánikula hatására pár száz forintot emelkedtek a gabonaárak, ha tovább is így tart az idő, az áremelkedés tartós lehet. Legelőször az árpát érheti baj, ami az árakat emelni fogja, ezért most érdemes kivárni és nem eladni. A kukorica is megérzi, ha még egy-két hétig tart a hőség, ezért most venni kell. A napraforgóárak szilárdulnak. A sertésárak a közeli határidőkben folytatják zuhanórepülésüket. # Bővebben az Interneten: http://www.szikszi.hu/0ballai Áru/Hó Elszámolóár Vételi Eladási Üzletkötés Kukorica (Ft/t) Július 17 060 ajánlati ársáv 16 850 Október 16 250 15 500 16 800Étkezési búza (Ft/t) Augusztus 18 500 18 300-18 600 18 300-18 600 18 200-18 600 December 25 000 20 500 26 500Euro-búza (Ft/t) Augusztus 17 800 17 750 17 850 _ Takarmányárpa (Ft/t) Július 12 000 11 250 12 400 _ Napraforgó (Ft/t) Október 57 900 57 400 58 400 _ EUROP-vágósertés I. (Ft/kg) Június 240,00 240,00-244,00 EUROP-vágósertés II. (Ft/kg) Június 240,00 _ _ _ Ballai Pál BÁT-tözsdetag Arab bankok. A májusi választási eredmények ismeretében is minden alap megvan arra. hogy feltételezzük: nem lesz lényegi változás Magyarország politikájában - hangsúlyozta Horn Gyula miniszterelnök az Arab Bankok Szövetségének Budapesten tartott konferenciáján. Utalt arra, hogy Magyarország történelme során több évszázados kapcsolatban állt az iszlám világgal. Hétmilliárdos export. Idén az év első négy hónapjában a kivitel dollárban mért értéke 7008 millió dollár volt, 23,3 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A 7821 milliós behozatal 18,9 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte Berényi Lajos, az IKIM államtitkára. 180 milliárdos deficit. A központi költségvetés hiánya májusban nem érte el a 11 milliárd forintot, így az év első öt hónapjában összesen 181,9 milliárd forint lett a deficit - tette közzé a Pénzügyminisztérium. A költségvetés eddigi hiánya az egész évre tervezett deficit 42,6 százalékát teszi ki. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 348,27 Francia frank 35,77 Japán jen (100) 151,83 Német márka 119,93 Olasz líra (1000) 121,74 Osztrák schilling 17,04 Svájci frank 144,50 USA-dollár 213,10 ECU 237,50 Cobra 11: akciósorozat minden szerdán este 8-kor Brooklyn South előtt. Szórakoztatni: ez igazán lényeges 05 : a 1 |K l L u