Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-10 / 134. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1998. JUNIUS 10., SZERDA HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA IX. ÉVF. 134. SZÁM ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 25,40 Ft Apróban a feladja, másnap olvashatja! Elismerések ügyészségeinken A Centrum Áruházát megszállták a vásárlók - A felújítást követő tegnapi ünnepélyes megnyitás alkalmával az érdeklődők ezrei tódultak az egri üzletházba. Bár a rekonstrukció által 2180 négyzetméterre nőtt az eladótér, mégis szinte egymás sarkát taposták a kíváncsiskodók, illetve a komoly szándékú vevők. (Információnk a 3. oldalon) fotó: pilisy elemér Alig néhány jármű felel meg az Euro-norma előírásainak Szigorúan ellenőrzött teherautók Az esztendő első négy hónapjában csaknem 12 ezer jármű műszaki vizsgáztatását végezték el - tudtuk meg Dér Bélától, a Közlekedési Felügyelet igazgatójától. Mint kiderült, ezek 3-4 százaléka alkalmatlan, 8-10 százaléka pedig ideiglenesen alkalmatlan volt a közúti közlekedésre. HEVES MEGYE - Ma van az ügyészek napja, amelyet immár 126. éve tartanak, minden évben ugyanezen a napon. Ebből az alkalomból a legfőbb ügyész ügyészi elismerő oklevél kitüntetésben részesítette dr. Feczné dr. Gál Editet, az Egri Városi Ügyészség vezető ügyészét és Sőregi Lászlónét, a Gyöngyösi Városi Ügyészség ügyészségi irodavezetőjét. A Kozma Sándor emlékére HATVAN - Mint arról beszámoltunk, két hölgy azzal vádolta meg az akkor ötgyermekes fiatalembert, hogy az egymás után mindkettőjüket megerőszakolta a vonaton. Mégpedig oly módon, hogy előbb az egyiket kivitte a mosdóba, majd visszatért az addig a fülkében várakozó barátnőhöz, s vele is nemi cselekménybe bonyolódott. (Azért e körülményes fogalmazás, mivel bebizonyosodott: a klasszikus értelemben vett aktus ugyan egyik esetben sem történt meg, ám a bú'ncseEGER - A Fidelitas természetesen tiszteletben tartja mások véleményét. Azt azonban nem tartjuk szerencsésnek, hogy a BIT egy még fel sem állt kormány munkáját kritizálja. Amíg nincs kormány, addig nem lehet arról beszélni, hogy nem teljesíti a programjában vállaltakat. Minderről Nyitrai Zsolt, a Fidelitas egri szervezetének elnöke szólt annak kapcsán, hogy a BIT megyei szervezeteit legfőbb ügyész és az Ügyészek Országos Egyesülete által kiírt pályázaton az Egri Városi Ügyészség fogalmazója, dr. Vrastyák Mónika „A szenvedélybetegségek természete és azok büntetőjogi von- zata” című munkájáért ugyancsak elismerésben részesült. A kitüntetettek az elismerésükről szóló dokumentumokat ma veszik át Budapesten, a Legfőbb Ügyészségen tartandó ünnepségen. lekmény ténye — mint azt a bíróság az ítélet indoklásakor elmondta - az egyéb, biztonsággal igazolható formációk esetében is fennáll.) Tegnap végre mindkét áldozat megjelent a tárgyaláson, s következetesen fenntartották tanúvallomásukat. Az ügyész fegyházbüntetést kért Sz. Lajosra - aki egy korábbi rablás miatt bilincsbe verve érkezett a városba míg az ügyvéd bűncselekmény hiányában szerette volna felmentetni védencét. (Folytatás a 2. oldalon) inek hétvégi tanácskozásán elhangzott: a mostani választás a nagy átverés elnevezést is kaphatná, miután a Fi- desz-Magyar Polgári Párt sorra vonja vissza választási ígéreteit. Nyitrai Zsolt szerint a tisztesség is azt kívánná meg, hogy addig - főleg negatív előjellel - ne nyilatkozzunk a leendő kormány munkájáról, amíg az meg sem kezdte tevékenységét. HEVES MEGYE - A szakember utalt arra is, hogy a környezetvédelmi feltételek szigorításával kevesebb használt EGER - A közgyűlési munka kezdete előtt kapott szót Korózs Lajos (MSZP) és Homa János (Fidesz), akik, mint a város parlamenti képviselői - az előbbi területi listáról, az utóbbi pedig az egyéni választókerület győzteseként került be a Tisztelt Házba -, megköszönték a grémium és a hivatal eddigi segítségét és támogatását. Ugyancsak napirend előtt szólalt fel dr. Vasas Joachim (Munkáspárt), aki nyugtalanságának adott hangot, mert az általa régóta szorgalmazott, a mezőgazdasági szakközépisjárművet hoztak be az országba. Megváltoztak a sérült kocsik belföldi forgalomba helyezésének feltételei is. kola területéből kivonni tervezett egyhektáros földterület ügye a mai napig nem kerülhetett a testület elé. Ezzel kapcsolatban dr. Ringelhann György polgármester (lokálpatrióta) megjegyezte: a kérdéssel foglalkozó oktatási bizottság ülésén obstrukció történt, amelyről Csányi Barna tanácsnok (lokál- patrióta) számol be. Nos, mint Csányi tanácsnok szavaiból kiderült, az ominózus ülésen akadtak olyanok, akik azt szorgalmazták, hogy a téma kerüljön le a napirendről. Ennek ellenére a kérdés terítéken Az esztendő első négy hónapjában a felügyeleten 18 ezer 500 gépkocsi környezetvédelmi felülvizsgálatával foglalkoztak, s a szakemberek megítélése szerint mindössze 31 teherautó felelt meg a szigorú Euro-I. és Euro-11. előírásainak. (Folytatás és jegyzetünk a 3. oldalon) maradt, mire két bizottsági tag közölte: ebben az esetben nem vesz részt a szavazáson. S miután a 9 tagú bizottságból 3-an eleve távol voltak, a tanácsnok szavaival élve: beállt a trükkös halál... Az esettel kapcsolatban megkérdeztük az egyik érintett városatyát, Flaskay Miklóst (MSZP), aki elmondta: az oktatási bizottság előtt senki sem kezdeményezte a mezőgazda- sági területének csökkentését, noha ennek kellett volna előbb megtörténnie. (Folytatás a 3. oldalon) Hőgutát kaptak a lámpák Közlekedési káosz a kereszteződésben EGER - A szokatlanul nagy forróságban eddig a közlekedők fegyelmezetlensége okozott problémát, újabban a forgalomirányítást szolgáló eszközök is rendetlenkednek. Tegnap a déli órákban a Vörösmarty és Törvényház utca találkozásánál, majd a Deák Ferenc és a Mátyás király utca kereszteződésében lévő forgalomirányító jelzőlámpák egyszerűen „elfelejtették” programjaikat, s minden logika nélkül egyszer tilos, máskor szabad utat jeleztek az éppen ott haladó járműveknek, gyalogosoknak. A közlekedők bejelentésére az üzemeltetők átmenetileg „pihentették” a hibás lámparendszereket. Sziréna Teherautó alatt a Polski FIAT * Bélapátfalván három autó ütközött össze tegnap délelőtt. Egy Opel gyártmányú személyautó nem tartotta be a kötelező követési távolságot, s mikor az előtte haladó Polski FIAT gépkocsi forgalmi okok miatt fékezni kényszerült, az Opel hátulról nekilökte a legelöl haladó IFA tehergépkocsinak. A FIAT az autó alá gyúródott, ám szerencsére vezetője csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Hunniális Az idén június 27-én rendezik meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a hagyományos Hunniálist. A honfoglalók tiszteletére, valamint az 1848^49- es forradalom és szabadság- harc jegyében szervezett egész napos Szer-tartás, illetve a változatos program reggel 9 órakor kezdődik. Három év fegyház az erőszakos pásztoróráért A történések után két évvel - a sértettek sorozatos távolmaradása miatt megannyi elnapolt tárgyalási „fordulót” követően - tegnap a városi bíróságon ítélet született Sz. Lajos ügyében. Pengeváltás a Fidelitas és a BIT között Korai volt a „balos” kritika? Személyi kérdések a közgyűlés előtt: új pályázatot írnak ki az óvodavezetői állásra Obstrukció okozta trükkös halál Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 391 Mit plety kálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 393 Cfoiünfcft#l 1539 Bp.ft. 531 Kft/Motex Hívjon rnoőti A rendőrség szerint nem szabad lebecsülni a gyermekeket fenyegető nyári veszélyeket A tolvaj soha nincs szabadságon HEVES MEGYE - Eljött a nyár, a kis- és nagydiákok számára a vakáció időszaka. Ez viszont a felnőttek, a szülők számára gondterhes napokat, heteket jelent, hiszen igen sok veszély leselkedhet iskolai felügyelet nélkül maradó neveltjeikre. Ezért a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság különös figyelmet kíván fordítani arra, hogy megelőzhetők legyenek a balesetek, azok a bűncselekmények, amelyeknek ijjaink az áldozatai - mondotta bevezetőjében Ferenczi Lajos r. alezredes, a HRFK közbiztonsági igazgatósága közlekedésrendészeti osztályának megbízott vezetője (képünkön) a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a gyermekeinkkel kapcsolatos bűn- és baleset-megelőzés végett a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi és közbiztonsági helyettese együttes intézkedést adott ki. Ebben szerepel egyebek mellett, hogy a rendőrség különböző szervei felvették a kapcsolatot az iskolákkal, s azokkal a szervezetekkel, amelyek sokat tehetnek a bajok elkerülése érdekében. Új típusú közterületi szolgálat keretében járőrök, körzeti megbízottak és forgalom-ellenőrző járőrök fordítanak fokozott figyelmet az utcán közlekedő kis- és fiatalkorúak biztonságára. Mint veszélyforrást jelzik a közlekedők számára a kerékpározó, gördeszkázó, görkorcsolyázó gyermekek számának növekedését. Igyekeznek ennek megfelelően óvatosságra inteni a járművezetőket. Kiemelt feladatuk nyáron a rendőröknek a játszóterek, a szabad strandok, a bányatavak, a sportpályák és a parkok rendszeres ellenőrzése. Nagyobb körültekintésre biztatják a szolgálatot teljesítőket a diszkók és a szórakozóhelyek környékén, ahol előfordulhat a kábítószerek terjesztése, a gyermekek italozása. Gyakrabban felügyelik a gyermek- és ifjúsági táborokat, kempingeket is. (Folytatás a 2. oldalon) A megyeszékhely a kataszteri-programban Digitális térkép készül A múlt evben indítottak utjara a Nemzeti Kataszteri Prog ramot, amelyben a megyeszékhely is részt vesz - mondta tegnap érdeklődésünkre Kalmár Imre, a Heves Megyei Földhivatal vezetője. Ez azt jelenti, hogy a város kül- és belterületéről olyan korszerű digitális térkép készül, amely segít majd a döntések előkészítésében. EGER - Ez a földhivatal érdeke is, mivel így pontosan rögzíthetők a tulajdoni változások, emellett a leendő ipari parkba települő cégekről, s az ingatlanokról megfelelő információt kapnak. Ezzel egységessé válik az ingatlannyilvántartás, a földmérés és a földminősítés számítógépes rendszere. Az állampolgárok a földhivatalnál egy helyen szerezhetik majd be a térképet és a szükséges adatokat. Ponicsán Gábor, a Nemzeti Kataszteri Program Kht. igazgatója bejelentette: tegnap tájékoztatták Eger polgármesterét arról, hogy a város digitális állami földmérési alaptérképének elkészítésére közbeszerzési eljárás alapján döntöttek. A salgótarjáni székhelyű Geofor Föld- és Bányamérési Kft. lett a nyertes ajánlattevő. A munka - amely 2000. október 15-re készül el - 298,6 millió forintba kerül. (Folytatás a 3. oldalon)