Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-09 / 133. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. június 9., kedd Műsor, vacsora, zene Idősek napja MÁTRABALLA - Több mint száz, 65 évnél idősebb helybeli polgár vett részt a hét végén az immár hagyományos - idén hatodik alkalommal megtartott - idősek napján. A Petőfi Sándor Kultúr- otthonban megtartott rendezvényen a nyugdíjasklub, illetve a szülői munkaközösség szórakoztatta műsorával a hallgatóságot, de volt vacsora és élőzene is. Új helyen a körzeti pv-parancsnokság EGER - Új helyre költözött az Eger Körzeti Polgári Védelmi Parancsnokság. Megváltozott címük: 3300 Eger, Mocsáry Lajos út 1. A körzetparancsnok telefonja, ami egyben faxként is működik: 361311-315. Az előadók a 411-715-ős számon hívhatók. Zenés ifjúsági est Dzsesszkedvelőknek EGER - A Keresztény Ifjúsági Klub ma este 8 órától teaházzal egybekötött zenés estet rendez a dzsessz szerelmeseinek az Érsekudvar- ban. A Bloom Jazz Quartett - Nagy Norbert (trombita), Bárány Zsolt (dob), Virág György (zongora) és Pálmai Krisztián (basszgitár) - műsora közben Balogh András színművész és Grzegorz Baran szaxofonművész előadását is meghallgathatják az érdeklődők. Jogi tanácsadás és autogén tréning GYÖNGYÖS - A Család- segítő és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében mint minden kedden, így ma is ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Katona Klára ügyvéd. Az előzetes bejelentkezést követően a rászorulók 14-15.30 óra között kaphatnak jogi természetű segítséget az intézmény épületében (Gyöngyös, Puskin u. 3.), vagy telefonon a 312-539-es számon. Ugyancsak a családsegítő indítja azt a relaxációs csoportot, amit Ócsainé Cse- leszki Mónika pszichológus, autogén tréning terapeuta irányít. Vevőcsalogatóvá vált a Centrum A reklámszakemberek ötletes meglepetése fotö: pilisy elemér EGER - Elkészült a Centrum Aruház teljes felújítása. A kivitelezéssel két hónap alatt végeztek, s a beruházás 220 millió forintot emésztett fel - hangzott el tegnap a Centrum Áruházak Rt. sajtótájékoztatóján, a városháza dísztermében. Az áruház a munkák során sem zárt be: mától viszont 2180 négyzetméternyi megszépült területen fogadják a vásárlókat. A részvénytársaság életében ünnep ez az alkalom, s ezt a vevőkkel is tudatni szeretnék. Ezért ma 21 óráig tart nyitva az áruház. A bevásárlónapok keretében akciós termékekkel fogadják a vásárlókat a hét valamennyi napján - beleértve a szombatot is - 19 óráig, vasárnap 14 óráig. Ezzel párhuzamosan különféle programokkal kedveskednek a Dobó téren. Lugosiné Faragó Ibolya igazgató elmondta: az árukészlet növelésével szeretnék elérni a forgalom emelkedését. Jelenleg 300 milliós árukészletük van, ezzel az év végéig el kívánják érni az egymilliárd forintos forgalmat. Az eltelt öt évben az alkalmazotti létszám csaknem a felére csökkent, ám akik maradhattak, folyamatos továbbképzéseken vesznek részt. Kérdésünkre, hogy a bérek - fordítottan arányosan - a duplájára nőttek-e, negatív választ kaptunk, de az igazgatóasszony hangsúlyozta: a feladatok is változtak. S alkalmazottaik fizetése felette áll a kereskedelemben tapasztalható átlagnál. A dolgozók létszámának csökkenése nem jelenti azt, hogy szabadabban portyázhat- nak a tolvajok, ugyanis az áruház valamennyi cikke áruvédő gombbal ellátott, s hangjelzés figyelmeztet a fizetés nélkül távozóra. (n. z.) Már-már halálúttá vált a 3-as főút Az esztendő első öt hónapjában - a tavalyihoz képest - kilenc százalékkal nőtt a közlekedési balesetek száma szőkébb hazánkban - mondta Ferenczi Lajos r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott osztályvezetője. Összesen 221 közúti baleset történt. EGER - A megyei közlekedési klub tegnapi rendezvényén mutatkozott be az új vezető. Mint kiemelte: a halálos és a súlyos sérüléssel járó balesetek száma csökkent. A legtöbb reggel, a délután órákban és este 18—22 óra között történt. Ezeket alkoholos állapot, gyorshajtás, a rossz kanyarodás és a gyalogosok hibája okozta. A 3-as főúton az első öt hónapban 23 baleset volt, s több halállal végződött, különösen a főút 70-90. kilométere közötti szakaszán. Dr. Farkas Sándor megyei főkapitány-helyettes arra utalt, hogy a rendőrség létszámgondokkal küzd, s nem biztos, hogy szeptemberben az M3-as új szakaszára rendőröket tudnak vezényelni. Dr. Horváth Nándor megyei közlekedési ügyész emlékeztetett: a 3-ason főként emberi mulasztások okozzák a baleseteket. A közlekedésbiztonság össztársadalmi ügy, s ehhez a rendőrségen is megfelelő létszámra, technikára és szakmai felkészülésre van szükség. Szabó Lajos, a Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy útjaink nagyon zsúfoltak. Javításukra az idén 400 millió forint jut, ez nagyon kevés. Dér Béla, a Heves Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója a kápolnai dinnyeárusítás baleset-veszélyességére hívta fel a figyelmet. Rámutatott, a környéken rengeteg a szemét, s nincsenek meg a szükséges egészségügyi feltételek sem. Összefogást sürgetett ennek megoldására. (mentusz) Önkormányzati tulajdonba került a laktanya Elismerték a polgárőrök helytállását ABASÁR - Megyei polgárőrnapot rendeztek a mátraaljai községben, ahol Juhász Béla polgármester bejelentette: a kormány jóvoltából térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába került a helyi laktanya. Ezután az Országos Polgárőr Szövetség titkára, Zsombor György, valamint Csóra György alelnök kitüntetéseket adott át. A Szolgálati Érdemérem bronz fokozatát Blazsek Béla, Deli Miklós, Jobbik Róbert, Huszár András és Renka Sándor vehette át. Labdarúgó-mérkőzés, íjászat és sokféle játékos vetélkedő színesítette a szabadtéri programot, melynek keretében nagy sikerű bemutatót tartottak a budapesti készenléti ezred kommandósai, valamint a rendőrség tűzszerészei. (f. a.) Ismét Hudák Tamás lett a kerekasztal szóvivője Kevés a pénz a diáktáborokra EGER - A Heves Megyei Ifjúsági Kerékasztal tegnap tartotta soron következő ülését. Ezen a megyei ifjúsági egyesületek, az iskolai diákönkormányzatok, a civil szervezetek, a fiatalok korosztályával foglalkozó intézmények képviselői vettek részt. Török Zsolt, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány régióvezetője röviden ismertette a kerekasztal eddig elért eredményeit. Mint elmondta: a nehéz kezdés után elérték, hogy napi kapcsolatot kialakítva részt tudnak venni az önkormányzat munkájában. Az elmúlt hónapok során - a kerekasztal jóvoltából - megélénkült közös tevékenységük, amely a gyermekek és általában a fiatalok érvényesülését szolgálja. A jelenlévők nyílt szavazással újra megválasztották a kerekasztal szóvivőjévé Hudák Tamást, aki a szervezetek által rendezett nyári táborokról, s az aktuális pályázatokról számolt be. A Heves Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma az idén egymillió 200 ezer forintot osztott ki az általa meghirdetett pályázatra beérkezett 103 kérelemre. A pénzt a pályázók vakációs táboroztatásokra használhatják majd fel. A jelenlévők javaslatára a szervezet azzal a kéréssel fordul a megyei közgyűléshez, hogy jövő évi költségvetésükben nagyobb összeget szánjanak a nyári táborokra, miután az idén „csak" 300 ezer forinttal támogatták a kuratóriumot. (ho) Pénzügyi szakértő az új kormány megalakításáról Az átmenet gazdasága Az átmenet gazdasága új tudományos kutatási terület és új tantárgyként jelenik meg - jelentette ki tegnap Kárpáti Péter, a Quaestor Rt. ingatlanhasznosítási igazgatója a megye- székhely Tőzsdeklubjában. Mint hozzáfűzte: ennek a tudományágnak kilencéves múltja van, s a kelet-európai volt szocialista országok gazdasági átalakulását öleli fel a magyar, a cseh és a lengyel példa alapján. EGER - Hangsúlyozta: az átmenet gazdasága három fő elemmel kapcsolódik egymáshoz: a modernizációval, a liberalizációval és a stabilizációval. A modernizációval a korábbi tervutasításos - kínálati - gazdaságot keresletivé alakítják át. Ezzel megteremtik a piacgazdasági átmenet technikai hátterét. A liberalizáció a társadalom politikai rendszerének átalakítása. A vállalkozások nagy számban jelennek meg, eközben a tőkepiaci korlátozások megszűnnek. A stabilizáció pedig olyan fontos gazdaságpolitikai kiigazításokat jelent, amelyek alapul szolgálnak a növekedésnek. Ez nálunk Bokros-csomag néven került be legújabb kori gazdaságtörténetünkbe. Ennek része a forint csúszóleértékelése, amely kiszámítható. Rámutatott: az országgyűlési választások után hamarosan új kormány alakul. Ezért sokan várakozással figyelnek a gazdaságpolitikára, hogy vajon az átalakítás programja kibírja-e a kormányváltást. A szakértő szerint a leendő koalíciónak fel kell mérnie a gazdaság reális helyzetét, s bizonyára ehhez igazodik majd. A Budapesti Értéktőzsdén az áremelkedések azt jelzik, hogy a befektetők megelőlegezték bizalmukat. (mentusz) Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az ötöslottón 5 találatos szelvény nem volt. A következő játékhétre átvitt nettó nyereményösszeg 147 millió 806 ezer 697forint. A hármasokra 6115, míg a kettesekre 391 forintot fizetnek. A hatoslottón egy darab 6 találatos szelvény volt, a nyeremény összege 19 millió 647 ezer 426forint. Az egy darab 5+1-es szelvény 5 millió 613 ezer 550 forintot ér. Az 5 találatosokra 56 ezer 703 forintot, a 4 találatos szelvényekre 1415 forintot, a 3 találatos szelvényekre 340 forintot fizetnek. A Joker játékban az első nyerőosztályban 1 db nyertes szelvény volt, a nyeremény összege 36 millió 980 ezer 332 forint. A Jokerszám: 087915. (MTI) Önerőből ötvenötmillió forintos beruházás Korszerűsítik az óvodát GYÖNGYÖSSOLYMOS Eddig két helyen működött a községben napközi otthonos óvoda - mondta lapunknak Lukács László polgármester. - Ezek korszerűtlenné váltak az idők folyamán, ezért a képviselő-testület úgy határozott, hogy felújítják, bővítik az intézményeket. A tervek elkészültek, ám - bár igényt tartottak címzett állami támogatásra - nem kaptak a beruházásra egyetlen fülért sem. Önerőből, csaknem ötvenötmillió forint költséggel mégis megvalósulni látszanak az önkormányzat elképzelései. Lukács László arról tájékoztatott. hogy a kivitelező június végére jelezte a munkák befejezését, így megkezdődhet a műszaki átadás. Ezentúl egy helyre járhatnak majd a gyerekek, miután négy csoportot fogadhatnak az újjávarázsolt épületben, ahol minden szobához külön vizesblokkot és öltözőt alakítanak ki. A konyhában pedig háromszázötven adag étel elkészítését vállalhatják a szakácsok. Júliusban lesz az óvodai nyári szünet, ezalatt a dolgozók elvégzik a hátralévő munkát. Ezzel lehetővé válik, hogy az úgynevezett kis ovi végleg bezárja kapuit. A tervek szerint az ünnepélyes átadásra várhatóan augusztus 19-én kerül majd sor. (—ila) „Szakad-e a babaruha vagy sem?” (Folytatás az 1. oldalról) A főjegyző mindenesetre azt is leszögezte, hogy a társulati ülés hangulatában némiképp csalódtak, hiszen nem tapasztalták az érintettek részéről a kedvező, a megoldást segítő hozzáállást. A megyei önkormányzat vezetői azt javasolták, hogy egy fél év múlva ismét üljenek tárgyalóasztal mellé, s értékeljék, változott-e valami. Dr. Jakab István, a közgyűlés elnöke azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy tényeket és nem személyes, megfoghatatlan, igazolhatatlan állításokat vizsgáltak. Az igazgatót arra kérte, hogy az ellene felvetett kifogások ne bizonytalanítsák el, a dolgozókat pedig türelemre és az új vezető elfogadására intette.- Meg kell barátkozni Sziki Károly követélményrendszeré- vel - mondta mert eddig a bábszínház a kőszínház árnyékában élt. Az önállóvá válás új, keményebb feltételekkel jár. A művészeti dolgozók nevében Lovasy Lászlóné fejtette ki álláspontjukat. Hangot adott abbéli véleményüknek, hogy a tárgyalássorozat eredményével nem elégedettek, de elfogadják a megye javaslatát. Ha mégsem változna semmi, akkor januárban visszatérnek a bábszínházügyre. Friciu Viorel bábművész leszögezte: nem terveznek újabb lépést, csupán azt sajnálják, hogy a megye vezetői elégedetlenül távoznak a társulati ülésről. Remélik, hogy a jövőben a színház demokratikus fórumai az eddigiektől jobban működnek majd. Jakab István erre megjegyezte: bízik abban, hogy nem szakad a babaruha... Lapunk kérdésére - miszerint a dolgozók kifogásolták a művészi munka színvonalának csökkenését, s ezt mely bizottság vizsgálta - Farkas Piroska a következőket válaszolta:- Szakmai bizottság nem nézte az eddigi tevékenység művészeti értékét, csupán a dokumentumokat tanulmányozta át. Mint a kultúrában jártas ember, nem talált kifogást a szakmai munkában. Ehhez kapcsolódott Sziki Károly, aki az eddigi pozitív észrevételekre hivatkozva a folytatás mellett voksolt. (szuromi) Kirabolták a felébredő tulajt HATVAN - Súlyos bűncselekményről tájékoztatta lapunkat Tótpál Agnes r. hadnagy, a helyi kapitányság sajtóreferense. Az egyik porta tulajdonosa éjszaka gyanús mo- toszkálásra ébredt. Megrémülve észlelte, hogy valaki feszegeti a bejárati ajtót. Amikor felkapcsolta a villanyt, hirtelen három férfi bukkant fel előtte, akik közül ketten lefogták, társuk pedig a sértett székre terített nadrágjából kivett 31 ezer forint készpénzt. A házigazda támadói közül felismerte a büntetett előéletű G. A. helybeli lakost, akit a rendőrség azonnal őrizetbe vett.