Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-05 / 130. szám

1998. június 5., péntek Pf. 23. 7. oldal Unneprontó ballagási ebéd Mások tanulságára szeretném megírni egy ballagási ebéd tör­ténetét. 1998. január 5-én felkeres­tem az egyik egri belvárosi kis­vendéglőt, ahol helyet foglaltat­tam az 1998. május 16-i balla­gási ebédre. Tízezer forint elő­leget adtam, melyről átvételi el­ismervényt is kaptam. Az elis­mervényen az állt: „(a vendéglő neve) 1998. május 16., balla­gási terem bérleti díj 10.000 Ft, azaz Tízezer forint”, ledátu- mozva, aláírva és lebélyegezve. Az idő közeledtével telefonos egyeztetésünkkel 25 főben ál­lapodtunk meg, majd később ezt kérésünkre 29 főre emeltük, megbeszélve a vendéglő veze­tőjével. Eljött a ballagás napja (eléggé esős, borongós, hideg nap volt). Amikor pár vendé­gemet szerettem volna koráb­ban bevinni, ekkor ért a nagy pofon: „Uram, önök a kerthe­lyiségben lesznek elhelyezve.” Ledöbbentem, szinte levegőt sem kaptam, de mennem kellett vissza a lányaim ballagására. A ballagás végeztével megérkez­tünk, kérettem az üzletvezetőt, ugyanis szerettem volna meg­beszélni vele ezt a dolgot, to­vábbá, ha már így van, akkor a külső székek miért nincsenek a víztől áttörölgetve, miért nincs 29 főre terítve, és miért nincs elegendő asztal, ahová a párom és én is leülhetek? A levest már kezdték felszolgálni, amikorra kerítettek asztalt. De ezzel még nem ért véget hányattatásunk. Úgy állapodtunk meg, hogy a második fogás tányéron, sze­mélyre szólóan lesz felszol­gálva, mely csak a határozott fellépésemre történt meg. Egész idő alatt feszült hangulat uralkodott. Nem csoda, hiszen nem elég, hogy fáztunk, de volt olyan italrendelésünk, ami a mai napig nem érkezett meg. Bosszúsan és mélységesen csa­lódva álltunk fel az asztaltól. Ekkor (90 perc után) többszöri, de határozott kérésemre meg­érkezett a vendéglő vezetője, próbált magyarázkodni. Majd 10 százalék engedményt fel­ajánlott, ami engem nem vi­gasztalt. A fizetéskor a felszol­gálóval küldték ki a számlát, hogy mennyit is fizetek. Nyugaton „adott szóra” megy a megállapodás, nálunk a leírtakat sem tartják be. Hogy magyarázzam meg ezt a vidék­ről érkező vendégeimnek? Szeretném, ha mások okulá­sára leírnák ezt az esetet. Egy kérésem van: a vendéglő neve ne szerepeljen (teljesítettük, a szerk.), hogy lássák, emberség is van a világon, legalább az egyik részről! Márkus Károly Eger (teljes cím a szerk.-ben) A történelem ismétli önmagát (Egy egri polgár gondolatai) A címben szereplő gondolat bekövetkezett a mi történel­münkben is, nemcsak a honfog­lalás, hanem az ezt megelőző időkben is. Vcjltak, 'akik féfis- merték a megmaradás,., a fejlő-,, dés szükségességét. Természe­tesen ez sohasem ment egysze­rűen. Régen is volt jobboldal és baloldal, a legmegfelelőbbnek tartott vezetőkkel. Ám az ak­kori társadalmakban is akadtak rétegek, amelyek bizonyos okok miatt nem tartották ma­gukat baloldalinak, de nem akartak tartozni a jobboldalhoz sem. Hazánkban a polgárosodás a szabadságharc leverése után, az 1860-as években kezdődött el. Társadalmunknak ezekben az időkben kiváló vezető emberei is voltak. Ezek jelszavuknak tekintették ezt a nagyszerű mondást: „Hass, alkoss, gyara- píts, s a Haza fényre derül!” Országunk vezetői között nagyszerű férfiak akadtak. Nemcsak cselekedetekre buzdí­tottak, hanem ők voltak a pél­damutatók. Gondoljunk Szé­chenyi Istvánra, Deák Fe- rencre, Andrássy Gyulára, és nem utolsósorban költőinkre. Ma is vannak nagyszerű em­bereink, akik kiváló képessé­gűek, akik a jobbat akarják, de akadnak olyanok is, akik féltik kiváltságos . életkörülményei­ket. Hazánk megmaradásának, életkörülményeink javulásának ma is feltételei vannak. Lehető­séget kell biztosítani a becsüle­tesen végzett munkára, de eh­hez és ezért tisztességes megél­hetés is jár. Az állam kötelessége állam­polgárai létbiztonságának meg­teremtése. A tanuláshoz való jog legyen közérdek. Ezekre már elhangzottak az ígéretek, de a megvalósítás még várat magára. Ne feledjük el azt sem, ami a XIX. század kiváló magyarjai­nak jelszava volt: „A haza min­den előtt!" Több mint ezer éven át fennmaradt népünk, s a sok szenvedés után megérdemelné a jobb életet. Ám ennek feltéte­leit magunknak kell megterem­tenünk. id. Kiss Lajos Eger (teljes cím a szerk.-ben) Gyöngyösi piac-sirató Gyöngyösön új piac körvonala­zódik. Kiknek? Mielőtt vála­szolnék, lássuk, mi is a piac? A szabadság. Az öröm. A találko­zás. Néhány perc önfeledt ki- kapcsolódás, felüdülés a min­dennapok verklijében. A foly­tonosság. Mi még a piac nekem? Gyermekkorom élménye a bé­kacomb árusítása volt. Az asz- szonyok vizslatása, hogy sárga- e a csirke melle... Igaz, a részletek változnak, elvesznek, de az egészet elve­szíteni?! Ez a piac a gondolatok, a vé­lemények, az emberek szabad áramlása: egy élő szervezet, ami lüktet, ami befogad és ki­dob. Összeköti a várost és a környéket, az ismerősöket és az ismeretleneket. A „korszerű” piaccsamokok lehet, hogy jól mutatnak a terv­asztalon, de szellemük valami más, idegen. Olyasmi a különb­ség, mint az öltöny és a szabad­időruha között. Gyöngyösi és városkörnyéki polgár! Nagy merénylet készül ellened. Á szabadságod újabb darabja vész oda egy szabad országban. Harcolj érte! Korszerűsíteni persze kell. Hogyan? Nos, ez a vita nem folyt le az érdekeltekkel. Ne­kem ez a piac kell, ez a velen- cés, egyszerű, hangulatos, mű­ködő. A piacról van itt csak szó? A kérdések kérdése: aka- runk-e, tudunk-e ma szólni bármiért is? A demokrácia kor­látlan lehetőségének korában a magukra még nem találó embe­rekre sok mindent lehet büntet­lenül ráerőltetni. A piacért, azért kár lenne... B.K. (teljes név és cím a szerk.-ben) In memóriám Kati néni! Az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskola idén ünnepli fennállásának 50 éves évfor­dulóját. Ezen évforduló kapcsán szeretnék megemlékezni dr. Kalmár Lajosné Julow Kata­lin tanárnőről, Kati néniről, a tanárképző főiskola alapító tagjáról, aki húsz éven át taní­tott, kezdetben mint óraadó, majd docensi beosztásban, a testnevelési tanszéken, sok­sok hallgató örömére, s lett példaképe számtalan tanárje­löltnek tanításban, sportmun­kában, emberségben. Debrecenben született 1915-ben, angol eredetű pol­gári családban. Itt járta iskoláit a „Dóczi- ban”, érettségizett kitüntetés­sel, majd felvételt nyert a test- nevelési főiskolára, ahol 1937- ben végzett, mint rangelső ösztöndíjas, jeles eredmény­nyel. Ezen év őszétől a tanító­képző intézetbe került, és taní­tott 12 évig olyan kiemelkedő eredménnyel, hogy kinevezték Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat- már vármegyék általános és középiskolai szakfelügyelő­jévé, majd függetlenített tan- felügyelő lett két évig. Debrecen város, Hajdú-Bi­har megye sportjában is ki­emelkedő szerepet játszott, amit számtalan kitüntetés, el­ismerés bizonyít. 1948 őszén meghívták óra­adónak az alakuló pedagógiai főiskola tanári karára, ami ak­kor tíz főből állt. Ketten taní­tottak "testnevelést Kálmán- chey Zoltánnal a Kossuth La­jos Tudományegyetem alagso­rában, áldatlan körülmények között, de hittel, szívvel-lé- lekkel. Tíz évvel előtte, 1938-ban . Julow Katalin tanárnő férjhez ment dr. Kalmár Lajos refor­mátus lelkészhez, akivel ti­zenhárom évig harmonikus házasságban élt három gyer­mekükkel, egészen 1951-ig, amikor is férje tragikus hirte­lenséggel elhunyt, s ő ott ma­radt óriási munka közepette a kiskorú gyermekeivel és egy csodálatos nagymamával, aki éveken át segítette munkájá­ban. 1950 őszétől Egerbe helyez­ték a főiskolát, ő csak egy fél év múltán tudta követni csa­ládi okok miatt. Ingázott Deb­recen és Eger között, albérlet­ben lakott, hétvégeken járt haza családjához férje halá­láig. 1951-ben Egerbe költözött a család, kapott szükséglakást, gyermekeit elhelyezte, taní­totta, gondoskodott róluk. A testnevelés tanszéken docensi beosztásban dolgozott, taní­totta a testnevelőtanár-jelölte- ket és más szakosoknak a kö­telező testnevelést. Oktatott módszertant, testnevelés-el­méletet, sporttörténetet, tor­nát, játékot, úszást, röplabdát, felügyelte a gyakorlótanítást, tánccsoportot szervezett-veze- tett, koreográfiát írt, a Haladás SK szakosztályait vezette, és még mi mindent. Óriási ener­giával, derűs szeretettel, szakmai igényességgel, pél­damutató emberséggel. 1955-ig az itt dolgozók több tucat jól képzett testnevelő ta­nárt adtak az ország általános és középiskoláinak, akik közel 40 évig szolgáltak becsülettel, tisztességgel, kiváló eredmé­nyeket elérve. Sajnos, 1956-ban megfa­gyott a levegő a főiskolán, ki­ürült a „barokk palota”, a tan­szék tanárai is pánikszerűen elmentek más, még jól prospe­ráló’főiskolákhoz. Á testneve­lés szakképzés megszűnt, Kati néni megbízott tanszékvezető lett, egy beosztott kartársával az általános testnevelés órákat tartották. 1957-et írtak akkor. 1959-ben bevezették a há­romszakos képzést négyéves időtartamban, benépesült a testnevelés tanszék is Bély Miklós vezetésével. Kati néni ismét beosztott nevelő lett 1970-ig, nyugdíjazásáig - „de már az én azelőtti lendületem­nek, a főiskola iránti lelkes ér­deklődésemnek vége lett” - írja visszaemlékezéseiben. A hirtelen megnövekedett szabadidejét ezután gyermekei taníttatására, épülésükre fordí­totta elsősorban, akik idővel főiskolai, egyetemi diplomát szereztek, családot alapítottak, elismert szakemberek lettek, anyjuk gyönyörűségére. Huszonhét évig volt nyug­díjas, nap mint nap feltűnt a város utcáin, sétált, beszélge­tett, ismerkedett az eleddig fu­tólag látott Eger szépségeivel. A Dobó térre nyíló ablakából sokszor nézte a város panorá­máját, a várat, a nyüzsgő tö­meget, a mindörökké szeretett diáksereget. Imádott Egerben lakni, itt éltek szerettei, gyer­mekei, sok-sok tanítványa, ba­rátai, ismerősei. 82 éves korában halt meg, szűnt meg dobogni az a szív, ami oly sokakért dobogott. A rákospalotai köztemető „szórt” parcellájában szökő­kúthoz hasonló vízsugarak re­pítették hamvait az égtájak felé, gyermekei, unokái, hoz­zátartozói, tanítványai, isme­rősei nagy-nagy bánatára, mert kihunyt egy lámpás, egy csodalámpa, mert a tanügy el­veszített egy nagy pedagógust. De megmaradt a szelleme, példamutató embersége min­denkiben, akiket tanított, akik ismerték, akik szerették-imád- ták. Nyugodjon békében, em­léke szívünkben örökké élni fog! Kriston Ferenc ny. testnevelő tanár A Tábomokház ülőhelyei és egyéb gondolatok Már hetek óta figyelem a Tá­bomokház Katona tér felőli oldalát. Egy jó ideje azon töp­rengek: vajon ki vagy kik te­szik tönkre a pihenésre kiala­kított, ülésre alkalmas pado­kat? A félkörben téglából épült és faburkolattal ellátott ülőal­kalmatosság faburkolatából már sokat elloptak a tolvaj- ságra hajlamos emberek. Az ülőalkalmatosságon gyakran pihennek a diákok és felnőtt polgárok. Azt hiszem, nemcsak én vélekedek úgy, hogy a lemeztelenített padozat bosszantja a diákokat is és a felnőtt embereket is. A csupa­szon maradt tégla, illetőleg be­ton ülőhely sokszor kiálló szegeket is tartalmaz, és ez enyhén szólva veszélyes lehet. Azon gondolkozom, hogy vajon ki vagy kik azok a lelki- ismeretlen halandók, akik a városi vezetés által létrehozott értékekben lépten-nyomon kárt okoznak. Hiszen végül is a Tábomokház körüli ülőal­kalmatosság sokunk kényel­mét szolgálhatná. Ezt illene megbecsülniük még azoknak is, akiknek semmi sem érték. A Katona István téren, illetve a járda és az úttest közötti ré­szen létesített vasoszlopok biztonsági célt is szolgálnak. Sajnos, ezek közül is egyik­másik már csáléra áll. Én senkit sem szeretnék megbántani, de ha valaki na­gyon erős, valami olyasmit kellene tennie, ami társadalmi­lag elfogadható és a városnak hasznos. Ezt talán még javadalmazná is a saját lelkiismerete és em­bersége. Szepesi József (cím a szerk.-ben) A gördeszkásokat pártolom A Heves Megyei Hírlap május 16-án megjelent számában ol­vasható, a gördeszkásokkal kapcsolatban megjelent cikk­ről szeretném megírni véle­ményemet. Észrevételem az, hogy a 101 tiltakozó aláírónak nincs igaza. Ez igenis megfelelő hely erre a célra, a sport űzői számára minden feltétel adott. Ez a pálya kész, illetve az el­zárt részen még bővíthető. Előnye az is, hogy könnyen el­lenőrizhető, mivel nyílt terüle­ten található, sem gyalogos-, sem járműforgalmat nem za­var. Ezen szempontok mind­egyike az ideiglenesen kijelölt Népkertről már aligha mond­ható el. Én a pályával szemben lakom, így állíthatom, hogy zajossága nem nagyobb, mint az átlagos napi zajok. Mivel a terület akár zárható is, a túl késői vagy korai használatnak is elejét lehet venni. Természetesen magam nem tartozom e sportág űzői közé, és a családom tagjai is idősek már az ilyesmihez, de vélemé­nyem szerint néhány ember véleményén kívül a fiatalok szempontjait is figyelembe kell venni. Például azt, hogy az iskolának hamarosan vége, ez pedig egy olyan pont, ami látványosságával vonzza a fia­talokat, gyerekeket, akik így sportolással hasznosan töltik idejüket. Legalábbis sokkal hasznosabban, mint céltalan lófrálással, semmittevéssel. Ezt pedig támogatni kell. A fiatalokat ösztönözni kell az összefogásra, a szervezett ke­reteken belüli sportra, amiből mindenkinek csak haszna származhat. Gondolom, az anyagi szempontok sem mellékesek, márpedig valószínű, hogy egy meglévő terület megfelelő irá­nyú fejlesztése sokkal ol­csóbb, mint egy új rész teljes kiépítése. Biztos vagyok ab­ban is, hogy a gyerekek nem­csak használják a területet, hanem szívesen részt is ven­nének az ahhoz kapcsolódó munkában is, ha pedig sike­rülne elérni, hogy igazán a magukénak érezhessék, foko­zatosan vigyáznának is rá. Kovács Lászlóné Eger, Kallómalom u. 5123. Levelezőink figyelmébe Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beér­kezett leveleket rövidítve kö­zölje. Felhívjuk figyelmüket, hogy csak azokat az írásokat adjuk közre, amelyeket olvasható névvel és címmel ellátva juttat­nak el hozzánk. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet, és azokért felelőssé­get nem vállal. Továbbra is várjuk leveleiket az alábbi címre: Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. Előkészítő tábor A Budapesti Műszaki Egyetem Hallgatói Képviselete az eddigi tapasztalatok és igények figye­lembevételével középiskolai tanulók - elsősorban III—IV. osztályosok - számára felvételi előkészítő, egyetemi szintre hozó (matematika, fizika, ké­mia és biológia tantárgyakból), valamint angol, illetve német nyelvi tábort szervez. A tábor a Balaton déli partján lesz, két turnusban, 1998. június 29. és július 5., ill. 1998. július 5-11. között (7 nap/6 éjszaka). A tá­borba bármely felsőoktatási in­tézményben tovább tanulni szándékozó fiatal jelentkezését várjuk. Információ kérhető: Budapesti Műszaki Egyetem, Diákközpont, tel.: 1/463-3721, 1/463-3831. Se pénz, se posztó, „szabhatjuk” ••• Megdöbbenve olvastam május 11-én „Se pénz, se posztó...” címmel megjelent írásukat. Vé­leményem szerint ha egy kis­iparos a munkájában hibázik - mindenkivel előfordulhat -, vállalnia kellene a következ­ményeket, vagy nem lenne sza­bad hagynia, hogy a dologból címlapsztori legyen. Jogosan gondolhatnak a megrendelők bárkire, aki szabó a városban. Ezúton szeretném tudatni azokkal, akik eddig megtisztel­tek bizalmukkal, hogy a cikk­ben szereplő szabó nem én va­gyok. Vakarcs Péter Eger, Liszt F. u. 19. A főorvos köszöni Ezúton köszönöm a „Hagyd abba, és nyersz!” dohányzásel­lenes programban végzett se­gítő munkájukat, mellyel elő­mozdították a verseny minél si­keresebb előkészítését és lebo­nyolítását: Markhot Ferenc Megyei Kórház, Tüdőbeteg­gondozó Intézet, Kígyó Patika magángyógyszertár, Zalár Pa­tika Bt. Gyógyszertár, Vörös- kereszt megyei és városi szer­vezete, Ifjúsági Ház, Kodak Fotó-Fix Kft., Városi Televízió, Magyar Rádió Rt. Miskolci Stúdiója, Heves Megyei Hírlap, Heves Megyei Nap, Egri Ri­port, Da Vinci képzőművészeti dekorációs üzlet, EVŐ. Dr. Gombkötő Kálmán megyei tiszti főorvos Rajzos segítség Az Eskimo és a Magyar Gyer­meksebész Alapítvány „Max a gyerekek legjobb barátja” címmel országos rajz- és esszé­pályázatot hirdet általános isko­lás gyerekek számára. A pályázat célja: felhívni a figyelmet a bajbajutottakra. Felvilágítást a következő te­lefonszámon kérhetnek: 06-1-250-8530, Glattfelder Mónika.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents