Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-26 / 148. szám
jjPfBlWfiPPipiliPlpililj^^ ' MÁTRADERECSKEI MOZAIK p . m . A kitörési pont az idegenforgalom-Az utóbbi évek legnagyobb eredménye és egyben legnagyobb tehertétele a szennyvíz- hálózat kiépítése volt, amelynek teljes költsége 300 millió forint. Idén mintegy 200 millió forintból gazdálkodunk, ebből 66 millió forintot visz el a csatornaépítés utolsó üteme. Ezzel a beruházásokra fordítható keretünk szinte ki is merül - kezdi beszélgetésünket mindjárt a legfontosabbal, a pénzügyek ismertetésével Zám Ferenc polgármester. - A költségvetésünk döntő részét a meglévő intézményeink működtetésére fordítjuk, s ami marad, abból igyekszünk erőnkhöz mérten kisebb fejlesztéseket megvalósítani. így sikerült az általános iskolában kialakítanunk a korszerű nyelvi labort, a számítás- technikai szaktantermet, ahonnan az Internet világhálója is elérhető.- Az iskolával kapcsolatban több pozitívum is említhető, hisz az egyik legnépszerűbb intézmény a környéken.- Valóban, Mátraballáról néhány éve már a mi iskolánkba járnak a felső tagozatos gyerekek. Ez a választás, azt hiszem, jól tükrözi a suliban folyó szakmai munka külső elismerését. Az önkormányzat lehetőségein túl az intézmény fejlesztéséhez hozzájárul a Mát- raderecske Közoktatás-fejlesztéséért Alapítvány is, amely nemrégiben kezdte meg a működését.- A környező településekkel - nem csupán Baltával - más közös „ügyeik” is vannak...- Igen, a településünkön dolgozó orvosházaspár Mátra- ballán is ellátja a betegeket. A szakemberek közalkalmazottak, s az ellátás színvonalának emeléséhez önkormányzatunk számítógéppel és mobiltelefonnal járult hozzá. A hétvégi orvosi ügyelet recski központtal hét településen működik, ehhez mi is hozzátartozunk. Recskkel és Páráddal közösen építettük meg a szennyvíztelepet, amelyet az ugyancsak közösen alapított Mátrakomm 2000 Kht.-\al üzemeltetünk. De ejtsünk szót azért „önállósodási” törekvéseinkről is: tavaly fejeződött be a báziskonyhánk bővítése, amely így már a gyerekek mellet az önkormányzati és intézményi dolgozókat, valamint a szociális étkeztetést igénylőket is el tudja látni, s nem szorulunk külső segítségre. Ugyanígy önállóan működik a fogorvosi körzetünk. S ha már az egészségügynél, illetve a szociális gondoskodásnál tartunk, hadd említsem meg, hogy az önkormányzatunk úgynevezett házi gondoskodást végez, vagyis az idős embereknek munkatársaink rendszeresen segítenek, igény szerint az ebédhordástól kezdve a takarításig sok mindenben. Emellett egy vállalkozás is dolgozik a faluban és a környező településeken, amely a házi betegápolásban nyújt segítséget az erre rászorulóknak. Úgy vélem, nekik - a kezdeti nehézségek után - szintén fontos szerepük lesz a falu életében. Annál inkább, mivel - sajnos - rólunk is elmondható, hogy folyamatosan „öregszik” a falu. Ma már a 2500 lakosunkból mintegy 300-an hetven évnél idősebbek. A polgármester bizakodó-Mi biztosítja ma, a bányászat, az ipari üzemek „leépülése” után a település lakóinak megélhetését?-A munkanélküliségi arány nálunk az országos átlag kétszerese. A faluban működik a Leier Mátratherm Kft. téglagyára, amely mintegy 180 embernek ad munkát. A gyár és a település fejlődése mindig is szorosan összekapcsolódott, mondhatom azt is: a téglagyár meghatározó jelentőségű a falu mindennapjaiban és jövőjében egyaránt. Ezért is örvendetes számunkra, hogy az 1994-es privatizációt követően az új tulajdonos - Michael Leier úr - komoly fejlesztéseket hajtott végre, bizonyítva, hogy hosszú távú tervei vannak, amelyeket itt szeretne megvalósítani. A termelőszövetkezet másik száz családnak biztosít megélhetést. Ezekkel az üzemekkel kiegyensúlyozott kapcsolatban állunk, mint ahogy az egyéb kisebb vállalkozásokkal is. Mindezekkel együtt komoly problémát jelent a munkanélküliség. Az önkormányzat igyekszik közhasznú foglalkoztatással, ezen valamelyest enyhíteni, de - mint az országban máshol sem- ez nem adhat megnyugtató megoldást. Úgy vélem, ezt a helyzetet az változtathatná meg gyökeresen, ha a turizmus és a gyógy-idegenforgalom valóban fejlődésnek indulna a településen. A falu életében én ezt látom reális kitörési pontnak.- Az adottságok megvannak ehhez, hiszen Mátrade- recske - többek között persze- a szén-dioxid szárazfürdőjéről, valamint termálvizéről híres.- A bányászati kutatások során a hatvanas években „bukkantak rá” a 38 fokos termál- forrásra, amelyre megépítették a strandot. Sajnos, a Kincses fürdő üzemeltetése az utóbbi években gazdaságtalan volt, jelenleg egy vállalkozó bérli tőlünk a létesítményt. Nagyon szeretnénk, ha a strand kínálta lehetőségeket sokkal jobban ki tudnánk használni. A szárazfürdő talán még „gyengébb lábakon áll”, annak ellenére, hogy Magyarországon egyedülálló ez a természetes széndioxid-előfordulás. A gyógyászati alkalmazásán már évek óta eredményesen dolgozunk. Dr. Marx György professzor úrral és dr. Tóth Eszter fizikussal jártuk be Erdélyben a hasonló „gázos” helyeket, s az ottani mintára építettük fel azt a kutatóházat, amelyben eddig már több száz érszűkületes beteget kezelt az orvoscsoportunk, igen jó eredményeket elérve. Sajnos, a mofetta gyógytényezővé nyilvánítása ennek ellenére nagyon lassan halad. Ez annál inkább szomorú, mert hazánkban, Kapuváron alkalmazzák a gázt ilyen célra, azzal a különbséggel, hogy ott mesterségesen állítják elő. Mindenesetre nem Italpalackozás és vendéglátás A Pafi Kft. fő profilja a szeszesital-palackozás, emellett ital nagy- és kiskereskedelemmel, valamint éttermi vendéglátással is foglalkoznak. A falu egyik leghíresebb „intézménye”, a Szera vendéglő is a Pafi Kft. tulajdonában van. Akik szeretnék kipróbálni szolgáltatásait, azok felkereshetik a Kossuth út 11. szám alatt, vagy érdeklődhetnek a 36/476-696-os telefonszámon. Recsken, a Kossuth úton nemrégiben nyitották meg újra a gyönyörűen felújított Hangulat éttermet, ahol ugyancsak udvarias kiszolgálással és finom ízekkel várják a vendégeket. A Hangulat étterem számos szolgáltatásáról többet tudhatnak meg a 36/478-333-as teleA Szera vendéglő immár nem Szeráé fonszámon az érdeklődő, le- úti palackozóüzemet is hívhat- endő vendégek. ják telefonon, a 36/476-283-as A mátraderecskei Mátyás számon. (X) A település környezete is csábító a turistáknak adjuk fel a próbálkozást. Véleményem szerint a mofettára építve lehet és kell a gyógytu- rizmust meghonosítani a településen. Ennek érdekében készíttettünk egy tervet is, amely többek között egy gyógyszálló építését is tartalmazza. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a terv megvalósításába, egyáltalán a gyógyturizmusba piaci vállalkozásokat is be lehet, pontosabban be kell vonni. Hiszen tőke nélkül aligha kezdődhet meg nagyszabású fejlődés.- Ezzel együtt az utóbbi években úgy tűnt, az önkormányzat is komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a települést bevonják az ország idegenforgalmi vérkeringésébe.- Igen, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk mindent megtenni. Visszautalnék a mofettára, mit teljesen a saját forrásainkból építettünk és üzemeltetünk. Nagy beruházással valósítottuk meg a nemzetközi színvonalú tornacsarnokunkat, amely szaunával, konditeremmel várja az egészséges életmódra törekvőket. Az épület felső szintjén szerény, de kulturált szálláslehetőséget biztosítunk a vendégeknek. Az idei nyáron ott „nagyüzem” is lesz, egymást váltják a táborozó csoportok. Jönnek birkózók Ostorosról és Egerből, Debrecenből és Egerből kézilabdásokat várunk, de lesz nyelvi tábor és országos fizikustanácskozás is. A turizmus érdekében nagyon fontosnak tartjuk a ha- gyományőrzést, a településünkön hosszú ideje működik ilyen egyesület, s épp holnap készülünk egy - immár hagyományos - nagy rendezvényre, a palóc lakodalmasra. Immár harmadik alkalommal rendezzük meg a mulatságot délután fél 4-től a Strand bisztróban. A népi hagyományokat felvonultató esküvő, lakodalmi vacsora, menyecsketánc résztvevői igazi palóc lagziban érezhetik magukat. A szórakoztatásról és a hangulatról a Boldogi Rezesbanda, a Mátraderecskei Hagyományőrző Népdalkor és a Luca gyermek- tánccsoport gondoskodik majd. Szintén a vendégcsalogatás szándékával csatlakoztunk - alapító tagként - a Magyar Fürdővárosok Szövetségéhez, s készíttettünk több kiadványt is a település idegenforgalmi kínálatáról. Legutóbb részt vettünk az Utazás ’98 kiállításon is.- Ennek a munkának azért mégiscsak van kézzelfogható eredménye, hiszen az üdülő- terület szemmel láthatóan „terebélyesedik”.- A faluban 2500-an élnek, de hétvégente szinte ugyaneny- nyi kiránduló, illetve hétvégi- ház-tulajdonos megfordul nálunk. Ez mindenképpen mutatja, hogy eredményes a törekvésünk, amellyel szeretnénk minél vonzóbbá tenni a falunkat. Tulajdonképpen ide tartozik az infrastruktúra fejlesztése is, aminek köszönhetően ma már elmondhatjuk, hogy egészséges ivóvízzel ugyanúgy ellátott a településünk, mint vezetékes földgázzal, telefonnal és immár csatornahálózattal is. (PR) Holnap nagy mulatság készül: palóc lakodalom Munkát adnak és rehabilitálnak Tavaly szeptember 1-jén alakult Mátraderecskén a FOR- CENT Foglalkoztató és Rehabilitációs Centrum Kft.-Elsődleges céjunk, hogy a községben élő megváltozott munkaképességű embereknek munkahelyet teremtsünk, mégpedig úgy, hogy eközben teljes körű rehabilitációs tevékenységet is végezzünk - tudtuk meg a cég értékesítési vezetőjétől. - Természetesen az itt dolgozók ezáltal keresetkiegészítéshez is jutnak. E hármas célnak és kihívásnak próbálunk megfelelni. Ehhez természetesen szükség van az itt élők és dolgozók lelkesedésére, a tulajdonosok anyagi támogatására és megfelelő mennyiségű munkára. Jelenleg elsősorban nyomdaipari termékek hajtogatását, ragasztását, csomagolását végezzük, bérmunkában. Szívesen vennénk a megyéből is megrendeléseket, hiszen jelenleg elsősorban fővárosi cégnek készítünk igen színvonalas termékeket, szállodai bekészítéshez. Mivel jelenlegi állományi létszámunk közel 40 fő, ezért nagy mennyiségű munkát igen rövid határidőre és jó minőségben tudunk elkészíteni. Az itt dolgozók ugyan nem egészséges emberek, de annál nagyobb szorgalommal és bizonyítani akarással végzik munkájukat. Körülményeink egyelőre még nem teszik lehetővé, hogy a tulajdonosok által megfogalmazott célok maradéktalanul megvalósuljanak, ehhez próbálunk pályázat útján is támogatáshoz jutni. Ezúton is felajánljuk szabad kapacitásunkat manuális bérmunkára. Címünk: 3246 Mátraderecske Baross u. 47. Telefon: 36/476-576. (X)