Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-12 / 110. szám
1998. május 12., kedd Horizont 5. oldal „Sokan vélték úgy, nem változik semmi” Gubala Róbert, Füzesabony, Mezőtárkány és Egerfarmos plébánosa:- Szomorúan fogadtam a választási eredményeket, ugyanis jómagam több ellenzéki pártot vártam befutónak. A jelenlegi kormány leváltásához erre lett volna igazán szükség. Különösen a KDNP kiesése fáj a Parlamentből, noha az ismert viták miatt várható volt, hogy a párt nem tudja rendezni sorait a választásokra. Két hét múlva a Fidesznek azonban lehetnek győzelmi esélyei, de hogy kiket tud bevonni egy esetleges koalícióba, arról most korai lenne még beszélni.-Az első fordulóban azok nem járultak az urnákhoz, akik révén az MSZP-SZDSZ kormányzás egyértelműen meg- dönthető lett volna. Az emberek, úgy érzem, elveszítették a hitüket atekintetben, hogy ebben az országban valami is változhat. Az állandóan sulykolt „nincs más alternatíva” szólam megtette hatását. Holczreiter István, az egri Grónay utcai üzlet fodrásza:- Az első három helyre azok a pártok futottak be, amelyeket a vendégköröm is dobogóra várt. Talán csak az a meglepő, hogy a Fidesz ennyire elhúzott a kisgazdáktól, mert köztük szorosabb versenyre volt kilátás. Szerintem az MSZP hozta magát, s mivel még a második fordulóban sok ember maradt „lábon”, minden elképzelhető. Van esély arra, hogy a szocialisták simán nyerjenek, miként arra is, hogy a mostani koalíció leváltható.- Az emberek érdektelenségét már a választások előtt tapasztaltam a politika iránt. Ezért a pártokat hibáztatom, hiszen nem a tömegekkel foglalkoztak, hanem egymás „égetésével”. Ez utóbbi pedig nem kötötte le a választók figyelmét. Csoda-e, ha ilyen légkörben a sok esős nap utáni jó időben inkább a telket, a kirándulást választották sokan? Kiss György, Hatvan:- Szerintem nem azért nem mentek el az emberek nagyobb számban választani, mert jó idő volt... Ez leegyszerűsítése a dolgoknak. A fő ok, hogy sokan úgy vélték, úgysem változik semmi. A politika elvesztette hitelét a többség szemében, azért, mert - legyünk tárgyilagosak - ami az Országgyűlésben folyt, az elriasztotta a polgárokat.- Az eredmény? Szerintem kézenfekvő a jelenlegi állás; azokkal a hibákkal, amiket a 4 év során a koalíció elkövetett, sok választót eltaszítottak maguktól. Akik ’94-ben a korábbi kormány leváltására szavaztak, most elbizonytalanodtak. Az MSZP stabil tábora megmaradt, a jobbközép pártok pedig összefogtak, ezért szoros a „ verseny". Gajdár Attila, Selyp:-Elmentem voksolni, s bízom abban, hogy a második fordulóban a többség is így tesz. Komolyabban kellene venni a demokráciát, hisz a jö- vőnkről van szó. A végeredmény nem lepett meg. Remélem, két hét múlva megváltozik a helyzet az élmezőnyben. Szabó Zsuzsanna, Petőfibá- nya:- Voltam szavazni, de az előzetes beszélgetések alapján számítottam rá, hogy kevesen leszünk. Az emberek fásultak. Gondoltam, hogy valami hasonló eredmény alakul ki az első fordulóban. Nem tudom, a végén melyik párt alakíthat kormányt, de a magam részéről csak a fiatalokban bízom. Jandzsó István, Selyp:- Reggel az utcánkban hárman is megkérdezték, hogy elmenjenek-e szavazni... Biztattam őket, hogy menjenek.- A szocialisták nagyobb arányú győzelmére számítottam, s az is meglepett, hogy a rendszerváltás legnagyobb kormánypártja, az MDF ilyen sikertelenül szerepelt. Az MSZP megmutatta, hogyan kell rendbe tenni az országot, aminek következtében a világ is elismer bennünket. Én már nyugdíjas vagyok, de az ifjúság jövőjét tartom szem előtt. Horváth János István, Péter- vására: Gyöngyösorosziban először voksolt Székely Magdolna- Várható volt, hogy az MSZP előkelő helyen végez. Véleménye szerint ennek két fő oka lehet: az emberek vagy elégedettek a szocialisták elmúlt négyévi eredményeivel, vagy pedig úgy vélték, hogy ezek a politikusok legalább már „megszedték magukat”, s kár lenne olyanokkal felváltani őket, akik elölről kezdenének mindent.- Azt kicsit sajnálom, hogy a kisebb pártok nem érték el a parlamenti küszöböt, főként a Munkáspártot láttam volna még szívesen az Országgyűlésben - fejtette ki a fiatalember -, ám ez sem volt igazán meglepetés, hiszen már régóta tartja magát az a vélemény, mely szerint a parlamenti pártok száma törvényszerűen csökkenni fog, mint ahogy ez Nyugat-Európában is igaz. Az SZDSZ gyenge szereplése sem lepett meg, hiszen a szabad- demokraták tábora már akkor megoszlott, amikor ’94-ben koalícióra léptek a szocialistákkal. Az egyéni listáról szólva elmondta: az eredmény jól tükrözi, hogy a polgárok nem a jelöltek személyére, hanem az őket indító pártra szavaztak. A részvételi arány kissé meglepte - tette hozzá -, legalább 10-15 százalékkal nagyobb aktivitásra számított. Az ötven százalékot alig meghaladó arány véleménye szerint vagy a többé-kevésbé meglévő elégedettségnek köszönhető, vagy annak, hogy az emberek egyszerűen nem találtak olyan pártot, amellyel azonosulni tudtak volna. S alighanem sokan gondolták úgy: teljesen mindegy, hogy ki kerül hatalomra, attól az ország népének aligha lesz jobb, könnyebb élete. A meleg időjárásra viszont aligha lehet ráfogni a gyér részvételt. Az viszont biztos - említette végül -, hogy a második forduló igen izgalmas lesz, s a következő ciklus - akármilyen koalíció is alakul - nagy vitákat hoz majd a T. Házban. H. L., Heves:-Az emberek büntették az eddigi politikát, a kisgazdákat, az SZDSZ-t és a többi volt rendszerváltó pártot. Az, hogy a Fidesz összeszedte ezeknek a pártoknak a prominens személyiségeit, és kacérkodik a kisgazda-koalícióval, nem lesz hosszú életű. Sokan úgy gondolják, teljesen mindegy, el- mennek-e szavazni vagy sem, mert csömört éreznek a viszálykodástól, s nem hiszik el, hogy lehet adót csökkenteni egyrészt, másrészt pedig osztogatni. Molnár Miklósné, aki a kisebbséghez tartozik:- Én arra szavaztam, hogy lehetőleg legyen munka. Nem erre a rendszerre, hanem a régire, amikor még a Kádár élt. Akkor bármerre mentünk, volt munka, most meg.semmi. A mátraszentimrei Blaskó György az urnánál Balázs Lászlóné:- Meglepetés volt számomra az SZDSZ rossz szereplése és a MIÉP bejutása úgy, hogy megelőzte a Munkáspártot. A kevés szavazó pedig érdektelenséget tükröz, mert úgy érzik, nem találják meg a számításukat. K. G.-né:- Örülök, hogy így sikerült az eredmény. Biztos vagyok benne, hogy újra elmegyek szavazni és újra így voksolok majd. Azt láttam előre, hogy sok ember bizonytalan, a második fordulóra biztosan jobban meggondolják, kire adják a szavazatukat. Szerintem négy év kevés a bizonyításra. Ennyi idő csak ahhoz elég, hogy kijavítsák az előző kormány hibáit, újabb négy évet kell adni a bizonyításhoz. A tolókocsi sem volt akadály a szavazáson Megállapodásközeiben a pártok? Aki ad, az kapni is szeretne Az Országos Választási Bizottság kéri a pártokat, hogy május 15-ig jelezzék, ha jelöltjük más párt javára visszalép. Ez a ha-, táridő is sürgeti az álláspontok kialakítását. Szőkébb hazánkban is beindult a puhatolózás, meggyőzés. Ma több megállapodás megszületésére is remény mutatkozik. HEVES MEGYE - A sajátos körülmények - az érvénytelen hevesi és füzesabonyi forduló - miatt május 24-én még 32 egyéni jelölt kerülhet fel megyénkben a szavazólapokra. A 1-4-es választókerületekben három-három személyre adható voks, az 5-ös és 6-os számúban pedig 10-10 képviselőjelöltre. Hacsak a pártok másként nem gondolják. Kiss József, az MDF megyei kampányfőnöke:- Egyeztetések folynak a visszaléptetésről a jobboldali pártokkal, a Kisgazdapárttal és a Fidesszel. Ma délután meghozzuk a döntést. Tajcs Ferenc, a Munkáspárt megyei koordinációs bizottsága elnöke:-Szerdán lesz a megyei elnökök értekezlete, ott dől el minden. Elképzeléseink megyei szinten is vannak. Lehet szó kölcsönös támogatásról, de ennek ára van. Elsősorban a szocialisták jöhetnek szóba, ha nem, akkor valamely más párt. A Munkáspárt tárgyalási pozícióinak az ad különös hangsúlyt, hogy a Hajdú és Szabolcs megyékben megisméflendő pártlistás szavazás miatt a mostani 4 százalékról a párt akár 5 százalék fölé is kerülhet. Vagyis nem mondtak le a parlamenti bekerülésről. Kelemen Márta, a MIÉP megyei flnöke:- A hevesi és a füzesabonyi régiókban mindként jelöltünket indítani fogjuk. Sőt azt szeretnénk, ha az MDNP, az MDF és a KDNP a javukra visszaléptetné saját embereit. Pokorny Endre, az MDNP megyei választmányának elnöke:-A Néppárt az országgyűlési választások második fordulójában a Fideszt támogatja, hogy az megszerezhesse a stabil kormány alakításához szükséges meghatározó többséget. Ma a megyei elnökség e szellemben tárgyal Egerben, s a döntés érintheti a hevesi és füzesabonyi képviselőjelöltünk második fordulós szereplését. Merczel József, az MSZP megyei kampányfőnöke:- Senkivel nem tárgyalunk, a választás első fordulójának eredményeit hétfőn értékeltük ki. Kedden a belső pártfórumokon tárgyaljuk meg a további teendőt, s döntést is hozunk, amennyiben erre szükség lesz. A szocialista politikus érzékeltette még, hogy pártja Heves megyében az országosnál jobban szerepelt, s bízik abban, hogy a baloldali érzelmű választók a második fordulóban - ha az elsőben mást is választottak - rájuk adják voksaikat. Dr. Bajusz Imre, az SZDSZ megyei egyeztető testületének, elnöke:-A párt országos vezetése ma veszi számba a folytatás lehetőségeit. Jelöltjeink a hevesi és az abonyi választókerületben biztosan indulni fognak. Mint ismert, a gyöngyösi régióban dr. Fodor Gábor is versenyben maradt, én valószínűsítem, hogy ott lesz a második fordulóban, de véglegest csak a mai tárgyalások után mondhatok. Horváth Gábor, az FKgP megyei elnöke:-A párt országos központjába kedden 14 órára vagyok hivatalos. A hogyan továbbról majd itt születik döntés. Magam részéről helyi szinten is a Fidesszel való konstruktív kapcsolat kialakítása mellett vagyok. Konkrétumokról azonban majd csak a mai egyeztetés után nyilatkozom. Balázs József, a Fidesz-MPP megyei elnöke:- Gyakorlatilag még az eredmények értékelésénél tartunk. Ma Budapesten tartják a párt megyei elnökeinek értekezletét. Az ott elhangzottakból mi is levonjuk majd a megfelelő következtetéseket. Az első fordulóban elért eredményünket nagy sikernek tekintjük. A KDNP megyei elnökét, Némedy Lászlót nem sikerült elérnünk. A pártnak egy-egy képviselőjelöltje szerepelhet a hevesi és a füzesabonyi választókerületben. Visszalépési szándékukról nem tudunk. (budavári) Teendő kifogás esetén A pártoknak egy nap áll rendelkezésükre, hogy benyújtsák a szavazás tisztaságára vonatkozó esetleges kifogásaikat a választási bizottságokhoz - közölte az OVB Iroda. A politikai tömörülések az első választási forduló eredményének megállapítását követő napon, ez esetben kedden 16 óráig nyújthatják be panaszukat. A testület-» nek a határidő lejárta után egy nap alatt kell elbírálnia a kifogásokat. Az ütőképes napilap a A Heves Megyei Hírlap közel 100.000 olvasójával a megye legolvasottabb napilapja. A napi aktuális megyei információk mellett rendszeresen megjelenő színes mellékleteivel teszi teljessé az olvasói igényeknek való megfelelést. Az Autóstop az autók szerelmeseinek, a Jó tanács az egészséges életmódot kedvelőknek nyújt hasznos tanácsokat. A Nyugdíj című összeállítás az új nyugdíjrendszerben próbálja eligazítani az olvasót. A műsormagazinunk a heti rádió- és televízióműsorokról ad részletes tájékoztatást. Az alaplap és a mellékletek szerves egysége így ütőképes megyei napilappá teszi a Heves Megyei Hírlapot. HEVES""" HÍRLAP A helyi érték 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Hívható ingyenes telefonszámunk: 06-80-412-646 ÁPRILIS 28. MÁJUS 5. MÁJUS 12. i * í