Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-09 / 108. szám

1998. május 9., szombat SporTTüköR 11. oldal Labdarúgó NB II. Keleti csoport - Szombaton játszik a Hatvan Holtner „besárgult”, Hompoth visszajött A labdarúgó NB II. 26. fordulójára kerül sor ezen a hétvé­gén, ami azt jelenti, hogy egyre inkább közeledik a bajnok­ság vége, fogytában a lehetőség a javításra. Csapataink közül a Hatvan szombaton játszik otthonában, ami eltér a megszo­kott rendtől, az Eger vasárnap utazik idegenbe. A két Heves megyei gárda legutóbbi egymás elleni talál­kozóján igen mérsékelt telje­sítményt nyújtottak a csapa­tok, bár minden nézőpont kér­dése. A hatvani vezetők jól kémkedtek Egerben egy ko­rábbi alkalommal. Elsődlege­sen a védekezésre összponto­sítottak a vendégek, jól fogták meg a hazaiak támadóit, „megbénították” a veszélyes csatárokat, s ezzel elvittek egy pontot. A vendégek érték el a céljukat, noha igazából csak keveset javítottak a helyzetü­kön, de mint azt Tóth Dénes, a csapat egyik edzője a végén elmondta: reálisan többet nem is tervezhettek. Az egriek nem tudtak mit kezdeni a vendégek által vá­lasztott taktikával, csak ver­gődtek, mint a hálóba fogott halak, még gólhelyzet sem adódott Nagy Igor kapuja előtt. Ezzel törvényszerűen alakult ki a 0-0-ás eredmény. Sem gólt, sem győzelmet nem érdemelt egyik csapat sem, ami bizony meglehetősen sze­gényes összegzése a történ­teknek, de megváltoztathatat­lan tény. Előbbiek szellemé­ben fogalmazott dr. Vass Géza, a Helasz elnöke is a 90 perc után: - A „megyei rang­adó” sajnálatos módon nem érte el a magyar harmadosz­tály (mivel az NB II. a harma­dik vonal) átlagát sem. Persze, azóta eltelt egy újabb hét, és az újabb felada­tok előtt a mára és a holnapra kell tekinteni. FC Hatvan (15).- Borsod Volán (6.) A miskolciak a legutóbbi for­dulóban - nagy meglepetésre - J-O-ás vereséget szenvedtek otthonukban a Dunakeszitől. Orovecz György, az FC Hatvan játékos-edzője: - Mi­vel sérültünk és eltiltottunk nincs, elvileg a legerősebb csapattal vehetjük fel a küz­delmet ma délután. A tábláza­ton elfoglalt helyezések elle­nére feltétlen győzni szeret­nénk, mivel számunkra csak a 3 pont megszerzése lehet üd­vözítő. A további ellenfeleket mérlegelve nincs is más vá­lasztásunk, mint hazai pályán megkísérelni a győzelmet. Az első két csapat sem félelmetes igazából, a többiek bármilyen eredményre képesek, egyszer már nekünk is lehetne szeren­csénk, mi is okozhatnánk kel­lemes meglepetést. Hajdúnánás (16.)- FC Eger- Tengely-Közmű (11.) A hajdúságiak az elmúlt négy fordulóban gólt sem lőttek, legutóbb a SZEAC otthonában kaptak ki 3-0-ra. Csuhay József, az Eger edzője: - Elsődlegesen az a kérdés számomra, hogy vasár­nap tudja-e azt a csapatunk játszani, amire valójában ké­pes. Amennyiben jó napot fo­gunk ki, akkor nyerhetünk. Mivel a nánásiaknak is csak a győzelem lehet a céljuk, ami­vel nyitottabban futballoznak majd, így több teret nyerhe­tünk a játékra a pályán, ami nekünk kedvezhet. Amennyire pozitív a részükre, hogy az if­júsági válogatottal jól szereplő Hompoth ismét a rendelkezé­sünkre áll, annyira bosszantó Holtner harmadik sárga lapja, így nélkülöznünk kell a söp- rögetőt. Kevés a variációs le­hetőségünk, szűkös a keret, pedig jó lenne időnként bizo­nyos játékosokat pihentetni, hogy visszanyerjék a legjobb formájukat. Bízok benne, hogy így is sikerül elfogad­ható eredményt elérni Hajdú­nánáson. Labdarúgó NB III. Mátra-csoport Gyöngyösön az utolsó találkozik az elsővel Szombaton és vasárnap is egy-egy mérkőzést rendeznek me­gyénkben a labdarúgó NB Hl. Mátra-csoportja 25. fordulója keretében. Ebből következik, hogy további három csapatunk vendégként igyekszik gyarapítani pontjai számát. Feltéve, ha valahol nem lesz használhatatlan a pálya, ugyanis a múlt héten a Poroszló - St. Öblös mérkőzés ezért maradt el. A találkozó le­játszásának időpontjáról még nem született döntés. Akrobatikus rock and roll Táncosok randevúja Egerben VI. Eger-kupa és Berényi formációs kupa néven rendezik a mai napon az egri körcsarnokban az akrobatikus rock and roll szakág országos pontszerző versenyét. A Kenguru TSE által szervezett esemény részletes programja a következő: Sportműsor SZOMBAT Akrobatikus rock and roll: VI. Eger-kupa nemzetközi verseny, Eger, körcsarnok, 9. Autósport: Gyorsasági verseny, Bekölce, 10. Kézilabda: Megyei női mérkőzés, Gyöngyösi Főiskola II. - Karancs- lapujtő, 11. Tenisz: Portus-kupa, felnőtt és utánpótlás-verseny, Eger, 9. Tollaslabda: Mátra-kupa, III. osztályú felnőtt ranglistaverseny, Gyöngyös, Felsővárosi Általános Iskola, 10. Labdarúgás, Gyöngyös körzet: Hevesvezekény - Boldog, 17. Eger körzeti I. o., 16.30: Sarud - Bükkszék, Szihalom - Egercsehi. VASÁRNAP Kézilabda: NB II.-es női mérkő­zés, Hatvani KC - Eszterházy TK, 11. Megyei női mérkőzés, Recsk - Dormánd, 15.30. Megyei férfi mérkőzések: Füzesabony II. - Heves, 10, Gyöngyössolymos - Verpelét, 16. Tájékozódási futás: Eger-kupa II. forduló, Felsőtárkány, 10. Tenisz: Portus-kupa, felnőtt és utánpótlás-verseny, Eger, 9. Természetjárás: A Bükki VM SE nyílt túrái. A 22 km-es „B” túra ta­lálkozója: Eger, autóbusz-pálya­udvar, 6.50. A 16 km-es „A” túra találkozója: Eger, autóbusz-pá­lyaudvar, 8.30. Labdarúgás, Gyöngyös körzet, 17: Gyöngyössolymos - Boconád, Visznek - Adács, Rózsaszentmár- ton - Tiszanána, Hort - Szűcsi, Atkár — Zagyvaszántó, Kömlő - Karácsond. Szabadnapos: Detk. Eger körzeti I. osztály, 16.30: Balaton - Szilvásvárad, Egerbakta - Demjén, Egerbocs - Andornak - tálya, Kápolna - Mikófalva, Vára­szó - Vécs, Verpelét - Kisnána. Eger körzeti II. o., 16.30: Do- hánygyár-Eger - Tófalu, Globál- Felsőtárkány - Kerecsend, Richter Reha FC (Mátraballa) - Unió Eger FC, Szajla - Hevesaranyos. HÉTFŐ Teremlabdarúgás: NB I.-es mér­kőzés, Szőlőskert Nagyréde - DVSC-Great Tours, Gyöngyös, Kócsag út, 20. TlppaljmnjSjl t&Nyerjent illái 2x5000Ft értékű ta­karékbetétkönyvet sorsolunk ki május 26-án a helyesen tippelők között! Tippeije meg melyik csapatok nyerik a KEK (május 13.) és a Bajnokok Ligája (május 20.) kupadön­tőket! Telefonos tippelés a mérkőzések kezdetéig, le­velezőlapon a mérkőzéseket megelőző napig. Éjjel-nappal hívhatja |f tipp-vonahmkat! j "06-90-330 394 A hwás dfei#'FW6/péfc. Címűnk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex __1539 Budapest, Pf.:591. B esenyőtelek (6.)- Rákóczifalva (13.) Vereség Selypen, majd győze­lem a kupában Péten’ásárán. Ez az utóbbi két besenyőtelki fellépés mérlege. Az alsóházba tartozó Szolnok megyei gárda ellen amolyan kötelező jellegű feladat következik, de mint tud­juk: ezek a legnehezebb mécs­esek. A besenyőiek mestere, Lengyel Lajos egyedül a Péter- kén bokasérülést szenvedett Grabeczre nem számíthat. Gyöngyösi AK (16.)- Tápiószecső (1.) Az osztálynak immár biztosan búcsút intő hazaiak és az első­ségért a Jászberénnyel nagy harcot vívó vendégek találko­zóján valószínűleg csak a gól- különbség a kérdéses. Ősszel 8-1-re nyertek a szecsőiek. Szécsény (IS.)- Poroszló (11.) Egy hete kényszerpihenőt tar­tott Görbe Károly edző csapata, de a „minden rosszban van va­lamijó is” mondás ez esetben is érvényesült, Nagy L. és Görbe Z. ugyanis felépült sérüléséből, és Szécsényben mindketten játszhatnak. Nem így Dajka, aki továbbra is a maródiak listá­ján szerepel. A nógrádiak abo- nyi meccsét elcsípte a poroszlói mester, és a látottak alapján az a véleménye, hogy van sanszuk a három pont megszerzésére az eltiltottak miatt erősen megfo­gyatkozott vendéglátóktól. St. Öblös-Faipari SC (8.)- Selypi Kinizsi (7.) A vasárnap délelőtti matinén a jó formában lévő és a tabellán egyre feljebb araszoló selypiek legalább a döntetlenért utaznak Salgótarjánba. Nagy László szakosztályvezető nehéz mér­kőzésre számít, már csak azért is, mert nem tudni, a hevesi 120 perces kupameccset mennyire sikerül kipihennie a csapatnak, de amíg a játékosok tudják, mi­ért mennek ki a pályára, nem lehet gond. Az utóbbi időszak­ban rendkívül egységessé ko- vácsolódott együttesből Szer­dahelyi tüdőgyulladása miatt még mindig hiányzik, Patkó és Vona viszont már játszhat. Honor (5.)- Füzesabony (14.) Gondok gondok hátán a füzes­abonyiak háza táján. A sérült Bakos Gy., Tamasi és Linkecs után Kovács O. (3 sárga lap) is kiesett a csatasorból, emiatt Ló­ri ncz János edző két ifistát kénytelen leültetni a kispadra. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a katona Páka hazajöve­tele bizonytalan, míg Bódi már Pétervásárán játszik, jogos a szakvezető nyilatkozata, mely szerint szeretnék szorossá tenni a mérkőzést, és reméli, hogy lesz tartása csapatának. 9.00: Formáció (gyerek) selej­tező, 9.50: Formáció (serdülő) sei., 10.30: Formáció (gyerek) reményfutam, 11.00: Formáció (serdülő) r.f„ 11.30: Formáció (gyerek) középdöntő, 12.00: Formáció (serdülő) kd„ 12.30: Szünet. 13.00: Childen selej­tező, 13.15: Junior I. „B” sei., 13.45: Junior I. „A” sei., 14.15: Junior II. sei., 14.5: „B” láb­technika sei., 15.00: „C” sei., 15.20: „B” akrobatika sei., 15.40: Children, 16.00: Junior I. „B”, 16.20: Junior I. „A”, 16.40: Junior II., 17.00: „B” lábtechnika, 17.15: „C”, 17.30: „B” akrobatika (mind remény­futam), 17.45: Junior I. „B” kö­zépdöntő, 18.00: Junior I. „A” kd., 18.15: Szünet, 18.30: Meg­nyitó. 18.45: Döntők, children, 19.00: Bemutató-helyreponto­zás, 19.10: Formáció (gyerek), 19.35: Bm.-hp„ 19.45: Junior I./B, 20.00: Bm.-hp., 20.10: Formáció (serdülő), 20.35: Eredményhirdetés, 20.50: Ju­nior I. A, 21.10: Bm.-hr., 21.20: Junior II., 21.35: Bm.- hp., 21.45: „B” Lábtechnika, 21.55: „C”, 22.15: Eredmény- hirdetés, 22.30: „B” akrobatika, 22.50: „C” eredményhirdetés, bm.-hp. 23.00: Zárás. Az egriekkel kapcsolatos az a hír, mely szerint a Junior E/A kategória egyik esélyese, a Fe­hér Péter-Mezei Virág páros, a duó hölgytagjának betegsége miatt nem szerepelhet a verse­nyen. A belépőjegyeket 300 (dél­előtt, délután), 400 (döntők, gála) és 700 (egész napos) fo­rintért lehet megvásárolni. Megyei labdarúgó-bajnokság Heves - Bélapátfalva rangadó A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a hétpontos előnnyel listavezető Heves a Bélapátfalvát fo­gadja. A hazaiak a Pétervásárán elszenvedett, némileg bal- szerencsés vereséget követően szerdán a Magyar Kupában 120 perces óriási csatát vívtak az NB III.-as selypiekkel. A büntetőrúgásokban a ven­dégek voltak higgadtabbak (szerencsésebbek), így kiesett a kupából Balázs Tihamér edző együttese. A két rosszul végződött találkozó után az idegenben stílusosan játszó bélapátfalviak ellen javíthat­nak Ötvösék. Ősszel 2-2-vei zárult a két csapat mérkőzése a Bélkőalján. Fodor Pál, a bé­lapátiak edzője most is elége­dett lenne ezzel az eredmény­nyel, hiszen sérülések tizede­lik a csapatát: - Rossz elője­lekről számolhatok be, mivel Berecz Zsoltnak csütörtökön nyitották fel a sérült térdét, sajnos, keresztszalag-szaka- dást állapítottak meg, így ő ebben a bajnokságban már nem léphet pályára. Kérdéses Zay, Marsi és Barta A. játéka is. A kiesőket ifistákkal kell pótolnunk. A gyöngyöshalásziak nagy lehetőséget puskáztak el Petö- fibányán, hiszen megközelít­hették volna a hevesieket. Az 5-5-re végződött csatában mindkét gárda kiharcolhatta volna a győzelmet, amint azt Csomós Tamás, a halásziak edzője elmondta, 5-5 után Tóth II. A. gólba tartó fejese a gólvonal előtt megállt a sár­ban, a másik oldalon pedig Králik hibázott ígéretes hely­zetben. Behozhatatlannak tű­nik a hátrányunk. Sajnos, a szezon eleji döntetlenekkel lecsökkentek esélyeink, va­sárnap csak a győzelem elfo­gadható a Tarnaörs ellen - vélekedett a hétközben a kis­pályás válogatottban is szere­pelt Csomós Tamás. A Pétervására számára szerdán a kupában a besenyő- telkiek ellen véget ért a hosz- szú győzelmi sorozat. A baj­nokságban is nehéz csata vár Egerszalókon Fenyves Péter csapatára. Tippelésre Csomós Tamást kértük: Heves - Bélapátfalva 1, Novaj - H. Lokomotív X, Tamalelesz - Recsk 1, Felső­tárkány - Egerszólát 1, Is­tenmezeje - Tenk 1, Egersza- lók - Pétervására 2, Gyön­gyöshalász - Tarnaörs 1, Energia SC - Petőfibánya X. Patán a pélyiek A megyei II. osztály 24. for­dulójában Nagyrédére a Már­káz látogat. A második helyen álló sirokiak Kiskörén lépnek pályára. A pélyiekre forró percek várnak Gyöngyöspa­tán. A kupában továbbjutó Párád otthonában a Makiár vendégeskedik. Tippjeink: Kisköre - Sírok 2, Apc - Mát- raderecske 1, Tamaméra - Vámosgyörk 1, Gyöngyös­pata - Pély X, Párád - Makiár 1, Heréd - Domoszló X, Nagyréde - Márkáz 1. Pályáról - pályára Labdarúgás, NB /., május 9. szombat: Kispest-HFC - Vác, 15, Juhos, Diósgyőr - Vasas, 17, Vágner. Gázszer FC - Stadler FC, 19, Btikovics, Siófok - BVSC, 19, Megyebíró, Tiszakécske - Videoton, 19, Pillér,ZTE-Békéscsaba, 19, Hosszú, Győri ETO- Ferencváros, 19, Bede, Újpesti TE - DVSC-Epona, 19, Arany. NB II. Keleti-csoport, szombat: FC Hatvan - Borsod Volán, Hatvan, 17, Veres. Vasárnap: Hajdúnánás - FC Eger-Tengely- Közmű, Hajdúnánás, 17, Strehó. NB HL Mátra-csoport, szombat, 16.30: Besenyőtelek — Rá­kóczifalva, Schoblocher, Szécsény - Poroszló, Hermann, Balas­sagyarmat - Mezőkövesd, Jászberény - Pásztó. Vasárnap, 11: St. Öblös - Selyp, Deme. Vasárnap, 16.30: Monor - Füzes­abony, Bogár, Gyöngyösi AK - Tápiószecső, Paulusz, Gödöllő- Újszász. Megyei I. osztály, szombat, 17: Heves - Bélapátfalva, Szolnok m.-i jv., Novaj - Hatvani Lokomotív, Berta, Tamalelesz — Recsk, Borsod m.-i jv., Felsőtárkány - Egerszólát, Györgyfi, Energia SC - Petőfibánya, Pest m.-i jv. Vasárnap, 17: Istenme­zeje - Tenk, Molnár L., Egerszalók - Pétervására, Birincsik, Gyöngyöshalász - Tarnaörs, Montvai. Megyei, II. osztály, szombat, 17: Kisköre - Sirok, Gombos, Apc — Mátraderecske, Orovecz. Vasárnap, 17: Tamaméra — Vámosgyörk, Forgács, Gy.pata - Pély, Bartos, Párád - Makiár, Buda, Heréd - Domoszló, Ducsai, Nagyréde - Márkáz, Szabad. Ha nyerünk - felezünk! Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban a 19. játékhéten 216 darab szelvény érkezett szerkesztőségünkbe. A pénteki sorsoláson a szerencse Bőgős Enikő, Eger, Má­tyás kir. út 68. (szelvényszáma: 7254940) alatti olvasónknak kedvezett. így az ö 0-7-6 indexszámú szelvényét adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. Bőgős Enikő 1.1. FC Köln - Leverkusen 12 2. Hamburg - Kaiserslautern 1 3. Bayern München - Dortmund 1 4. VfB Stuttgart - Bremen 1 5. Hertha BSC - Duisburg 1 X 6. Diósgyőr - Vasas 1 2 7. Siófok-BVSC 1 2 8. Győr - Ferencváros 12 9. Tiszakécske - Videoton 1X 10. Bari - Internazionale 2 11. Empoli - Vicenza X 12. Lazio - Fiorentina 1 X 13. Piacenza - Roma 2 14. Milan-Parma 1 HEVEST1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZKTCK NAP IIAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési di] egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next

/
Thumbnails
Contents