Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
A lakosok tiltakoznak az aszfaltkeverő létesítése ellen Üzem nem kell - az olcsó aszfalt jól jönne A keverőgép már készenlétben áll FOTÓ: PIUSY ELEMÉR ABASÁR - A község önkormányzatának képviselő-testü- lete április 6-i ülése után kiadott egy határozatot, miszerint engedélyezik a HE-DO Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Kossuth úti telephelyén állandó aszfaltkeverő teleß kialakítását - tudtuk meg Juhász Béla polgármestertől. Az elöljáró ezek után meglepődését fejezte ki, hogy hihetetlen gyorsasággal, április 24-én már a kft.-nél volt az építési engedély. Sőt, a szak- hatósági vélemények dátuma alig egy-két nappal későbbi, mint a testületi döntésé. Mint azonban kiderült, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a képviselő-testület már március 26-án kiadott egy nyilatkozatot, miszerint egyetértenek, illetve támogatják a HE-DO Kft. elképzelését, különös tekintettel annak munkahelymegtartó és munkahelyteremtő volta miatt. Tehát gyorsan pörögtek az események, ám a telephez közeli Jókai utcában élők ezt nem nézték jó szemmel. A Heves Megyei Közigazgatási Hivatalhoz eljuttatott fellebbezésükben kiemelik: az aszfaltkeverő tervezett helye lakott területen van, sok lakás és kert közvetlen közelében. Indokolásukban felvetik azt is, hogy az aszfaltkeverő veszélyes üzemnek számít, hiszen szennyezi a környezetet, rákkeltő vegyületeket bocsát ki, porral, zajjal, s az utak túlterhelésével is jár. Ezenkívül nemcsak egészségkárosító, de hatással van ingatlanuk érték- csökkenésére is. Juhász Béla polgármester, figyelembe véve a tiltakozást, lakossági fórumot hív össze, s az ott született döntés alapján a képviselő-testület újra tárgyalja az ügyet. A község vezetője hozzátette: mivel a községben elég rossz állapotúak az utak, mindenképpen szerencsés lenne, ha olcsó aszfalthoz tudnának jutni. Ha azonban az aszfaltkeverő létesítésével a lakosság nem ért egyet, úgy valószínűleg a testület sem ad engedélyt az építésre. Dobróka Tamás, a HE-DO Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója nem érti a tiltakozást.- A képviselő-testület a műszaki leírás alapos átolvasása után döntött az aszfaltkeverő engedélyezéséről - mondja. - Ezek után minden szükséges szakhatósági engedélyt - amit csak az önkormányzati engedély bemutatása után adtak ki - beszereztünk. Egyáltalán nem volt könnyű, hiszen manapság nagyon szigorú normáknak kell megfelelnie egy ilyen üzemnek. A cégnek fejlődnie kell, a mai technológiánkkal már nem tudjuk tartani a versenyt, s ha a kft. tönkremenne. az nemcsak a mi kárunk lesz, hanem minden itt dolgozó munka nélkül maradna. így a legújabb technikával felszerelt, számítógépes vezérlésű aszfaltkeverő berendezéssel működtetjük majd az üzemet, ami teljesen biztonságos. Zajkibocsátása alacsony, zárt rendszerben működik, ezért se por, se pedig más szennyeződés nem juthat ki belőle. Az aszfaltkeverőt egyébként - a tévhittel ellentétben - nem a kertek közvetlen közelébe, hanem azoktól 250-300 méterre állítjuk fel, s a lakóházaktól még a közbeeső 11 méter magas szociális épületeink is védik. Ha netán meghibásodik a berendezés, a számítógép azonnal letiltja a gépet, s azt csak szakemberek tudják újraindítani, a hiba elhárítása után. Ha bármilyen probléma lenne a keverővei, már az üzembe helyezési engedélyt sem kaphatnánk meg. Hogy ez a tevékenység rákkeltő hatású lenne, szintén téves elképzelés. Persze, az aszfalt is tartalmaz olyan anyagot, ami rákkeltő, mint minden olefinszármazék - például a benzin, a gázolaj, a bitumen és különböző kenőanyagok is -, de ez elenyésző mennyiség, s a zárt rendszer miatt semmiképp nem juthat a levegőbe. Ha ezt figyelembe vennénk, egy gépjármű sem üzemelhetne. Egyébként sem tudom elképzelni, hogyan is gondolhatja valaki: olyan munkahelyen szeretnénk dolgozni, ahol ilyen veszélyeknek vagyunk kitéve mi is, dolgozóink is és a környéken élők. Ha pedig nem lennénk meggyőződve a berendezések biztonságáról, nem is kezdenénk az építésbe, hiszen ha a hatóságok valamit nem találnak rendben, azt a mi pénzünk bánja. A falunak jól jönne az olcsó aszfalt az utak felújításához, de mindez az üzem felépítése nélkül...!? A lakosoknak a megnövekedett járműforgalomtól sem kell tartaniuk, hiszen a kft. a Vison- tai út felé kiépít egy utat, így mentesítve a Jókai utcát gépjárműveiktől. Dobróka Tamás hozzátette: nem tesznek le építési szándékukról, hiszen ez nem csupán a saját érdekük, de a község lakóinak is haszonnal jár. Az építkezéssel megvárják a másodfokú döntést, de már így is jelentős kiesést könyvelhet el a kft. a késlekedések miatt. Mivel pedig a képviselő- testület egyszer már rábólintott az aszfaltkeverő létesítésére, nem hiszik, hogy megmásítva döntésüket, visszavonnák az engedélyt. Mindemellett remélik, hogy - miután részletesen megismerik terveiket - a lakosság is felismeri a telep előnyeit, s bíznak benne, hogy mindenkit meg tudnak győzni annak ártalmatlanságáról. Elek Eszter Játék(gép)gyerekek M ár az a fülsiketítő zaj is túlborzolta idegeimet, ami a játékgépteremben fogadott. Bár irtózom a szórakozási?!) eme változatától, a kíváncsiság erősebb volt bennem, mint az előítélet. Felesleges lenne firtatni: honnan van a tizenévesek zsebében több ezer forintnyi zseton? Miként lehetséges, hogy kamasz kölykök iskolaidő alatt a játéktermekben bóklásznak? Inkább egy fiatal apuka és apró gyermekei kötötték le a figyelmem. A kamasz arcú, hosszú hajú apa négy év körüli kisgyermekének a víz szépségeiről, az evezés veszélyeiről magyarázott. Majd beültek egy hajóforma monitoros játékba, teledobálták ötvenesekkel, és elindultak a folyón. Vadul eveztek egy műanyag karral. A szülő a csendesebb részeken gondosan elmagyarázta, milyen szép a folyó, amikor nyugodt. Egy zuhatagnál ismét csapkodtak a képernyővel összekötött evezővel. A kicsit szemmel láthatóan a valóság izgatta, atyja azonban elmerült a műlapátok mozgatásában. Amikor a szökőár feldobta, az örvény lesodorta a csónakot, s véget ért a 100 forintos játék, az ügybuzgó férfiú a motorozás szépségeiről kezdett mesélni. Nem vártam meg, vajon felülnek-e a műmotorra, hogy vé- gigszáguldjanak a számítógépes műpályán. Ám egy dolog biztos: sokkal jobban tenné a csemetéje természetismerete miatt aggódó és azt gyarapítani akaró papa, ha egy órácskára kivinné a gyerekét a folyóra, s ott bérelt csónakon valódi élményt adna neki. De igazán sajnálni a nebulót lehet, aki egyelőre nem tudhatja meg, milyen is a víz igazi csobogása, mennyire nehéz evezővel hajtani a csónakot, s mit jelent, ha egy örvény meglóbálja alatta a lélekvesztő alkalmatosságot. A zt viszont máris megjegyezhette, hogy milyen a hangulata egy játékgépteremnek, amelyben - játék(gép)gyerekek nőnek fel... (szuromi) HÍR(TELEN)KÉK... Az orosz tőkepiaci események alaposan meggyengítették az elmúlt napokban a pesti tőzsdét. Döntsd a tőkét, ne siránkozz...! * Egyetlen éjszaka alatt elloptak egy 110 éves vasúti völgyhidat a lengyelországi Pomysko Wielkie település határában. Hídi vásárt csapott az alvilág... * Évi 3-4 százalékkal csökkent hazánkban a sörfogyasztás, ezért a sörgyárak - új piac után kutatva - Ázsiába tartanak. Erre igyunk! Arra is... * Két szlovák hegymászó feljutott a Mount Everestre, s ott - állami zászlajuk mellé - kitűzték Meciar pártjának lobogóját is. Ha a hegy nem megy M-hez, M. zászlaja megy a hegyhez... * Amsterdam prostinegyedében bevezetik az adószámot. Numera 1..., No. 2... (szilvás)