Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-20 / 117. szám
12. oldal SporTTüköR 1998. május 20., szerda Vízilabda OB I. - Ma 18 órakor Az Eger vendége a Szeged Nehéz követni az 1997-98. évi OB I.-es férfi vízilabda-bajnokság menetrendjét, a program ugyanis a jelenlegi bajnoki esztendőben már számos esetben változott. Most felgyorsul majd a tempó, hiszen egy hét alatt három mérkőzést is játszik például az UVMK-Egervin. Az elmúlt szombati, önbizalmat is kölcsönző győzelem után ma ismét bajnoki pontokért pólóznak dr. Áncsánék. Újból délről érkezik a Bárány-uszodába az ellenfél, 18 órakor Szeged csapatával találkozik az Eger. A Hódmezővásárhely után a szegedi gárda jóval nehezebb feladatnak ígérkezik, a Tisza-parti együttes a középmezőnyben tanyázik 20 ponttal, míg az Eger 8 pontos. Ennek ellenére küzdelmes mérkőzésre számítunk, hazai szempontból egy döntetlen már jó eredmény lenne. A vizsga- időszakban meg különösen... Labdarúgó Magyar Kupa Felsőtárkány - Poroszló A mai nap kérdése, hogy a labdarúgó Samsung Magyar Kupa megyei selejtezőjének 4. fordulójából május 6-án már továbbjutott Besenyőtelek, Selyp, Párád trióhoz a Felsőtárkány vagy a Poroszló csapata csatlakozik- e negyedikként. Két héttel ezelőtt a tárkányi pálya használhatatlansága miatt maradt el a találkozó, amelyet ma 77 órai kezdettel (V.: Lán- czos) pótolnak az együttesek. Amennyiben a sok eső miatt nem lesz akadálya a mérkőzésnek, és döntés születik a továbbjutásról, holnap 15 órától megtartják az 5. forduló nyilvános sorsolását az egri Expressz étteremben. A következő játéknap június 3. (17 óra). Az úszás az első versenyszám a triatlonban Május 23-án, Hevesen Triatlon diákolimpia Ebben az évben kettős jubileumhoz érkezett a triatlon. Tíz évvel ezelőtt rendezték az első diákolimpiát, valamint öt éve névadója és támogatója az összes diákversenynek az OTP Bank. Az együttműködésnek köszönhetően minden megyében rendeznek versenyeket, sőt a megyék többségében nem is csak egyet. Minden induló emblémázott emlékpólót kap ajándékba. A Budapest Sportiroda által rendezett versenyeken azonosak a feltételek. Az idei triatlon diákolimpia országos döntője június 74-én lesz Kecskeméten. Az előzetes tervek szerint előtte mintegy 60 településen lesz verseny, a megyei döntőt Hevesen rendezik május 23-án, szombaton 11 órától. Versenyközpont: a strandfürdő területén. A megyei döntőkből a kategóriánkénti 4 legjobb mellett a győztes iskolák 3 fős csapatai is továbbjutnak. Az országos döntőn az iskolák nyerik el a csapat diákolimpiái bajnoki címet. SZUPER EXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Elmúltál 18 éves, és a szebbik nemhez tartozol? Hívj! Tel.: 06-20-363-404 (24633) Gépjármű-átíratás ingyenes ügyintézése biztosításkötéssel a Piramis Rt.-nél. Hétfőtől csütörtökig 8.00-tól 17.00-ig, pénteken 8.00-tól 16.00-ig várjuk kedves ügyfeleinket a Klapka Gy. u. 1. fszt. 3. sz. alatti irodánkban. Tel.: 36-310-111/269- es mellék (24689) Tlppeljenjßj ^Nyerjen! 2x5000Ft értékű takarékbetétkönyvet sorsolunk ki május 26-án a helyesen tippelők között! Tippelje meg melyik csapatok nyerik a KEK (május 13.) és a Bajnokok Ligája (május 20.) kupadöntőket! Telefonos tippelés a mérkőzések kezdetéig, levelezőlapon a mérkőzéseket megelőző napig. Éjjel-nappal hívhatja j| tipp-vonalunkatl jf 3 06-90*330 394 A hívás dija.- 88 Ft+áta/perc. Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Budapest, Pf.:591. Sakk Báder-emlékverseny A fiatalon elhunyt Báder Miklós emlékére az idén is rendeznek sakkversenyt Hevesen, mégpedig május 22-23-án, pénteken és szombaton a Gyermekházban. A Báder-család, a megyei sakkszövetség, valamint a Hevesi Sakk Alapítvány közös rendezvényén 9 fordulós svájci rendszerben alakul majd ki a végső sorrend. A 40 ezer forintos díjalap mellett különdíjak is átadásra kerülnek, amennyiben kategóriánként legalább hatan indulnak. A rendezők szállást is biztosítanak. Nevezni a helyszínen május 22-én 13.30-ig lehet. Bővebb információ a 36/346-843-as telefonon kérhető. Profi aerobic Eb Simkó Andrea ismét ezüstérmes Kijevben rendezték az 1998. évi profi aerobic Európa-bajnok- ságot, amelyen indult Simkó Andrea is, aki a közelmúltban tartott sikeres bemutatót az egri körcsarnokban. Andrea megismételte tavalyi eredményét, hiszen ismét ezüstérmes lett és a dobogó második fokára állhatott. Az elsőséget a finn Salo szerezte meg. Simkó Andrea már többször nyert érmet világversenyen, de az aranymedál még hiányzik a gyűjteményéből. Labdarúgó Bajnokok Ligája döntő, Amszterdam A Juventus vagy a Real Madrid? Az olasz Juventus és a spanyol Real Madrid ma 20.45 órakor Amszterdamban méri össze erejét a Bajnokok Ligája döntőjében. A találkozót a német Hellmut Krug vezeti. A döntő esélyesének az olasz együttest tartják. A Juventus nemrégiben nyerte 25. bajnoki címét. Ezzel szemben a Real Madrid csak a negyedik helyen végzett a spanyol pontvadászatban, vagyis a BL-ben jövőre csak akkor indulhat, ha sikerrel veszi az amszterdami összecsapást. A Juventus az utóbbi négy évben négyszer is bejutott valamelyik európai kupadöntőbe. Tavaly emlékezetes csatában a Borussia Dortmundtól kaptak ki. A két csapat eddig háromszor találkozott európai kupaküzdelmekben, a párharcban a Real Madrid kétszer, a Juventus egyszer diadalmaskodott. Ülésezett az MLSZ elnöksége Az MLSZ elnöksége a csapatok által jelzett módosításokkal kiegészítve elfogadta az 1998/99- es professzionális labdarúgóbajnokság versenykiírását - hozta meg döntését a honi futball vezető testületé keddi ülésén. A Hotel Stadionban tartott tanácskozáson a női labdarúgóválogatott Fő-selejtezőn elért eredményeit örömmel nyugtázták. Szintén kedvező fogadtatásban részesült, hogy Kovács Attila, az MLSZ elnöke a futballmérkőzések televíziós közvetítésének ügyében konstruktív megbeszélést folytathatott az OTSH elnökével, Harcsár Istvánnal, valamint Bodnár Györggyel, a Football Duó Kft. vezetőjével. A Bodnár György által levélben előterjesztett javaslatot azonban - hogy tudniillik az MLSZ elnökségében 50-50 százalékban legyenek képviselve a profi, illetve az amatőr csapatok - elutasították, mondván, hogy az ellentmondana a legutóbbi MLSZ-közgyűlésen elfogadottaknak. Utánpótlás-sport a 9. oldalon Szerdánként jelentkező, utánpótlás-sporttal foglalkozó összeállításunkkal most is találkozhatnak olvasóink. Ha fellapozzák lapunk 9. oldalát, hét sportág eredményeit részletező írásokat és különféle tabellákat böngészhetnek. Dr. Ivády Sándor 95 éves Recsken is „élt...” Saját bevallása szerint nem szokott nyilvános szereplést vállalni az 1956 óta Bécsben lakó dr. Ivády Sándor, a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok hajdani vízilabdázó, aki május 1-jén ünnepelte 95. születésnapját. Az OTSH vezetői ezen alkalomból otthonában köszöntötték a Komjádi-féle aranycsapat oszlopos tagját, majd a jó egészségnek örvendő sportember május 12-én Szombathelyen szerzett emlékezetes estét hallgatóságának, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület meghívására. A kivételes alkalomból mesélt hosszú élete főbb történéseiről, sőt kis nógatásra szólt a Recsken eltöltött három esztendőről is. Dr. Ivády Sándor neve ugyanis úgy kötődik szűkebb hazánkhoz, hogy „élt” abban a „haláltáborban”, amely a Rá- kosi-rendszer idején, 1950 és 1954 között működött Recsk térségében. Szombaton: Fut Abony Május 23-án, szombaton rendezik Füzesabonyban a már hagyományos Fut Abony elnevezésű városi futóversenyt. A Széchenyi István Általános Iskola előtt lesz a rajt 9 ÓTUlCGT. A táv: 3 kilométer. Nevezni a helyszínen lehet 8 órától. A legtöbb tanulót mozgósító iskola sportszereket kap jutalomként. Körzeti labdarúgó-bajnokságok - Nyolc hónap eltiltás a bükkszéki bíróverőnek Mikófalván nyertek rangadót a verpelétiek A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokságban a 24. forduló mérkőzéseit rendezték. Egy találkozóról részletes jelentést is kaptunk: Detk - Atkár 2-3 (0-2) Detk, 200 néző. V.: Kiss F. Detk: Medve - Morvái Zs. (Forgács), Sipos, Nemes, Bogyó, Körösi, Morvái T., Boros, Kelemen János, Kelemen József (Póka), Buda (Sándor). Játékos-edző: Kelemen József. Atkár: Bata - Huszár, Horváth, Fehér, Lengyel, Márkus, Józsa, Szolnoki, Oravecz (Nagy L.), Bella, Nagy J. Edző: Szélesi János. Az 5. percben a hazaiak liest hibáztak, majd a vendégek két góllal „büntettek”; A második félidőben az atkáriak háromgólos előnyét a hazaiak nem tudták ledolgozni, csak a szépítésre futotta. G.: Boros 2, ill. Lengyel, Oravecz, Szolnoki. Jók: Kelemen János, ill. az egész vendégcsapat. Ifik: 2-0. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Kará- csond - Boconád 1-0 (0-7), Zagyvaszántó - Hevesveze- kény 2-0 (0-2), Tiszanána - Gyöngyössolymos 1^4 (9-0), Adács - Rózsaszentmárton 3-2 (6-1), Boldog - Visznek 2-0 (6-1), Kömlő - Hort 1-2 (1-1). A Szűcsi szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Gy.solymos 23 16 4 3 67-31 52 2. Karácsond 24 15 5 4 66-35 50 3. Adács 23 14 3 6 61-34 45 4. Hort 24 11 9 4 53-35 42 5. Zagyvaszántó23 11 6 6 40-28 39 6. Boconád 23 11 4 8 41-33 37 7. H.vezekény 24 8 6 10 32-45 30 8. Szűcsi 23 7 8 8 27-37 29 9. Atkár 24 7 7 10 37-43 28 10. Visznek 23 7 4 12 40-51 25 11. Kömlő 24 6 5 13 28-40 23 12. Tiszanána 23 7 2 14 34-51 23 13. R.szt.m. 23 6 5 12 30-59 23 14. Detk 23 5 6 12 30-46 21 15. Boldog 23 5 4 14 33-51 19 Az ifjúságiak élcsoportjának állása: 1. Atkár 54 (83-25), 2. Hort 54 (79-22), 3. Detk 49, 4. Adács 46 (93-35), 5. Heves- vezekény 46 (79-28) pont. Megjegyzés: Az ifjúsági bajnokság legutóbbi fordulójának Tiszanána — Visznek (6-2) mérkőzését a visznekiek megóvták, a versenybíróság jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt a 3 pontot 3-0-ás gólkülönbséggel a Visznek javára igazolta. A Detk ifjúsági csapatától jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt 4 bajnoki pontot levontak. Eger körzeti I. osztály A 25. forduló négy találkozójáról részletes tudósítást kaptunk: Andornaktálya - Sarud 1-1 (1-0) Andornaktálya, 100 néző. V.: Molnár P. Andornaktálya: Versánszki - Tamás, Ladmaczi, Szarvas, Nezovics, Tálas J„ Ónodi, Kerekes, Tajta, Gál, Vas (Erdélyi). Edző: Varga József. Sarud: Zsíros - Dávid, Szabó, Hajnal, Csala, Kovács, Lehó, Oláh, Blidár (Vágó), Óceán, Balázs. Edző: Varga István. Nagy iramú, sportszerű mérkőzésen a hazaiak 4. percben szerzett góljára egy óra elteltével válaszoltak a vendégek, kialakítva az igazságos végeredményt. G.: Szarvas, ill. Lehó. Jók: az egész hazai csapat, ill. senki. Ifik: 2-0. Bóta Zoltán Mikófalva - Verpelét 1-4 (0-2) Mikófalva, 150 néző. V.: Sipos. Mikófalva: Szabó L. - Kábái, Szabó D. (Vancsai), Kiss, Mikó (Antal), Ökrös, Sülé (Balázs), Kovács R„ Farkas, Berecz, Kovács M. Edző: Zay Oszkár. Verpelét: Hliva - Petrény, Veres, Sajbán, Verebélyi, Varga, Farkas, Simon (Takács), Nagy A., Nagy I., Nagy K. (Kékesi). Edző: Nagy Sándor. Közepes színvonalú mérkőzésen a kishitűen játszó hazaiak ellen megérdemelten nyertek a korszerűen futballozó vendégek. G.: Berecz, ill. Nagy K. 2, Verebélyi, Simon. Jók: senki, ill. Nagy K. (a mezőny legjobbja) és az egész vendégcsapat. Ifik: 3-3. Csomós Béla Bükkszék - Kápolna 0-2 (0-0) Bükkszék, 100 néző. V.: Tyu- kodi. Bükkszék: Almádi - Zsadá- nyi T„ Kaspár, Ortó, Kovács Sz„ Bocsi (Földi), Molnár I., Zsadányi Z. (Zagyva Cs.), Horvátit, Jenes, Józsa. Edző: Szabó András. Kápolna: Molnár T. - Bocsa, Báder S„ Kerepesi, Hegedűs, Bíró, Báder A., Báder Zs„ Balog, Czékmány (Kulics), Csík. Edző: Lovász Tamás. Kitűnő játékvezetés mellett, kiegyenlített első félidő után, a kapu előtti határozottságával biztosította győzelmét a vendégcsapat. G.: Báder A., Zsadányi T. (öngól). Jók: Kaspár, Ortó, Földi, ill. Molnár T. Balog, Csík. Ifik: 1-18. Barkóczi Elemér Egercsehi - Balaton 5-2 (2-0) Egercsehi, 150 néző. V.: Ga- lambosi. Egercsehi: Kocsis - Tímár (Hanus), Csuhaj, Petrányi János, Hegyi, Petrényi József, Benedek, Dorkó, Orosz (Elek), Antal (Klavács), Telek. Edző: Gál István. Balaton: Kotlóczki Szántó, Liktor, Bóta, Kovács, Sallai, Tóth, Nagy, Pálinkás (Síkos), Kurtán, Papp. Edző: Szántó Endre. Jó iramú mérkőzésen a többet támadó és helyzeteit jobban kihasználó hazaiak megérdemelten nyertek. Tímár súlyos lábsérülést szenvedett, mentő szállította kórházba. G.: Petrényi József 2, Telek 2, Dorkó, ill. Nagy 2. Jók: Petrényi József, Telek, Benedek, Dorkó, Kocsis, ill. Bóta, Nagy, Sallai. Ifik: 1-1. Pólyák Ferenc További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Demjén -Egerbocs 6-1 (9-2), Kisnána - Szihalom 0-10 (2^4), Szilvásvárad - Váraszó 3-1 (14-0), Vécs - Egerbakta felhőszakadás miatt félbeszakadt (2-4). A bajnokság állása: 1. Sarud ‘ 25 21 4 0 90-17 67 2. Verpelét 25 17 3 5 66-28 54 3. Mikófalva 25 16 3 6 69-38 51 4. Szihalom 25 15 4 6 82-34 49 5. Kápolna 25 15 2 8 63-40 47 6. Sz.várad 25 12 7 6 67-45 43 7. Egercsehi 25 13 2 10 65-55 41 8. Balaton 25 11 4 10 58-50 37 9. A.tálya 25 9 6 10 33-46 33 10. Bükkszék 25 9 2 14 52-58 29 11. Egerbakta 24 8 4 12 47-57 28 12. Demjén 25 8 4 13 45-69 28 13. Váraszó 25 5 5 15 35-59 20 14. Vécs 24 5 4 15 32-82 19 15. Kisnána 25 5 2 18 23-78 17 16. Egerbocs 25 1 2 22 19-90 5 Az eltiltás: 8 hónap A 24. fordulóban félbeszakadt Sarud - Bükkszék mérkőzéssel kapcsolatban az EKLASZ fegyelmi bizottsága a három pontot a Sarud csapatának ítélte i-0-ás gólkülönbséggel. A játékvezetőt bántalmazó bükkszéki Szabó Józsefet 8 hónapra eltiltották a játéktól. Az ifjúságiak élmezőnye: 1. Kápolna 61, 2. Demjén 60, 3. Szilvásvárad 59 pont. Eger körzeti II. osztály A 18. forduló eredményei: Dohánygyár Eger - RR. FC Mátraballa 1-5, Felsőtárkány II. - Hevesaranyos 4-1, Szajla - Unió FC Eger 2-2. A Kere- csend - Tófalu mérkőzés felhőszakadás miatt félbeszakadt. A bajnokság állása: 1. Unió Eger 18 16 2 0 89- 15 50 2. Mátraballa 17 11 2 4 60- 19 35 3. Kerecsend 17 9 3 5 57- 32 30 4. Szajla 18 8 3 7 47- 42 27 5. H.aranyos 17 8 2 7 37- 44 26 6. Dohánygyár 18 4 4 10 44- 54 16 7. Globáí-E 18 4 2 12 31- 60 14 8. Tófalu 17 1 0 16 11-110 3