Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-20 / 117. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. május 20., szerda Ipari park: tárgyalások „épeszű" befektetőkkel Lakbér- és pótlékemelés (Folytatás az 1. oldalról) Öt helyszínen módosul a rész­letes rendezési terv. A köz­gyűlés első fordulóban elfo­gadta ezt, így 15 napra köz­szemlére teszik a rajzokat. A Heves Megyei Vízmű Rt- vel nemcsak áremelések al­kalmával foglalkozik a testü­let. Tegnap a részvénytársa­ság racionalizálását áttekintő programját fogadták el. A közgyűlés kiemelt vá­rospolitikai feladatnak tekinti az Egri Ipari Park Kft. létesí­tését, s felkéri a Megyei Terü­letfejlesztési Tanács elnökét, hogy támogassa a belső infra­struktúra fejlesztésének pá­lyázatát. Flaskay Miklós (MSZP) ki­fejtette: amíg a komposzttelep marad és bűzlik, normális vál­lalkozó nem kíván a helyszí­nen beruházni. Dr. Ringel- hann György meglátása: a képviselő, már-már megszo­kottan, ellenpropagandát fejt ki. Habis György kijelentette: ami az „épeszű” befektetőket illeti, igenis komoly tárgyalá­sokat folytatnak. Többségé­ben azokkal, akik szakképzett munkaerőt igényelnek, s biz­tosítják majd, hogy állást kap­janak, akik nem segélyből akarnak tengődni. Elfogadta a közgyűlés az Egri Nyomda Kft. üzletrészé­nek értékesítését csaknem 20 millió forintért, s felhatal­mazta a polgármestert a szer­ződéskötésre. Új urna- és sírhelyek léte­sülnek a Gröber temetőben. A legdrágább 28 ezer 672 forint, a szociális iker-urnahely há­romezer forint tíz évre. Két megüresedett bérlakás­ról is döntött az önkormány­zat. A Törvény ház utcait a Magyarországi Zsidó Hitköz­ségek Szövetségének adják bérbe öt évre, a Töviskes téri felújításra szorulót pedig licit útján értékesítik. Elfogadta a közgyűlés, hogy megemelik a pedagógu­sok pótlékait. Az érintettek 10-50 százalékos pótlékeme­lésre számíthatnak. (négyessy) Tanszertámogatás igényelhető GYÖNGYÖS - A polgár- mesteri hivatal közigazgatási és szociális igazgatóságán már most bejelenthetik tan­szersegély iránti kérelmüket az általános és középiskolai tanulókat nevelő családok. A támogatás azoknak ad­ható, akiknek családjában az egy főre jutó havi nettó jöve­delem nem haladja meg a havi 15 ezer 70 forintot, il­letve a gyermeküket egyedül nevelők esetében a 16 ezer 440 íonníöt. A segély egy gyermekre jutó összege 3425 forint. Nem kaphatja meg a támogatást az a család, amelynek a lakásán kívül 685 ezer forintot meghaladó va­gyona van. Az összeget az igazgatóság nem a szülőknek adja át, hanem az adott okta­tási intézmény GYIVI-felelő- séhez továbbítja. Az erre a célra rendszeresí­tett formanyomtatványhoz a szociális igazgatóságon lehet hozzájutni, és azt legkésőbb szeptember 3ö-ig kell kitöltve visszajuttatni a polgármesteri hivatalba. A kölcsönös segítségnyújtásra törekednek Szülőknek a drogokról EGER - Május 21-én, este 6 órától hatodik alkalommal rendezi meg a RÉV Szenve­délybeteg-segítő Szolgálat a Drogos fiatalok csoportja el­nevezésű programját. Dr. Szigethy Anna pszichiá­ter és Godó János szociotera- peuta vezetésével kötetlen be­szélgetésre hívják azokat a szülőket, akiknek drogos gyermekük van. A kölcsönös segítségnyúj­tásra törekedve várják az ugyanolyan élethelyzetbe ke­rült felnőtteket, illetve azokat a pedagógusokat, akik kap­csolatban állnak kábítószeres gyermekekkel.- Az Amerikai Egyesült Ál­lamokban próbálták meg leg­először a hasonló csoportos foglalkozásokat a problémás gyermekek szüleivel, mert a csemetéket közvetlenül nem tudták bevonni. Eredményes­nek bizonyultak a programok, mivel a szülők által az ifjak megváltoztak. Magyarorszá­gon ma még újdonságnak számítanak az effajta rendez­vények. Az érdeklődők személye­sen a Kolozsvári u. 49. szám alatti épületünkben, telefonon a 321 -577-es számon kaphat­nak információt - tájékoztatta lapunkat Godó János. Van jövője a vámos szakmának A liberalizált gazdaság nem ok a visszaélésekre Zárvizsgálat az egri vámudvarban fotó: pilisy elemér (Folytatás az 1. oldalról) Jeney István a Hírlap munka­társának elmondta: a rendszer- váltást követően a gazdaságot liberalizálták, de ez nem ad okot a visszaélésekre. Ezért fő­ként a jövedéki termékeket szi­gorú szabályok szerint vámol­tatják el a jövőben. Miután hazánk gazdasága nyitott, így nemcsak az európai országokkal kereskedik, hanem egyre inkább más kontinensek nemzeteivel is. Ez vámmal, adózással jár. Ezzel is irányít­ják, szervezik a piacot, miköz­ben bevételhez juttatják az ál­lami költségvetést. Az országos konferencia szervezője Kazinczyné Kristály Anna, a Magyar Vámügyi Szö­vetség elnökségi tagja, az egri Vámügynökség és Szolgálati Hely többségi tulajdonosa volt. A szakember lapunknak nyi­latkozva kiemelte: az itteni vámudvar fontos szerepet tölt be a régióban, miután segíti a külkereskedelemmel foglal­kozó vállalkozásokat. Igyekez­nek olyan feltételeket terem­teni, amellyekkel még zavarta­lanabbá tehetik a vámkezelést. Hazánk EU-s tagságáig több olyan jogosítványt kívánnak megszerezni, amelyekkel bő­víthetik tevékenységüket. Ez a kölcsönös bizalmon alapul. Egerben például már működik közvámraktár. Ez olyan számí­tógépes ellenőrzést biztosít, amellyel folyamatosan nyomon követhetik az áru útját. (mentusz) Kényszerből vezetett-e a sofőr? (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a KRESZ 5. paragrafusa szerint a jármű okmányok hiá­nyában nem vehet részt közúti forgalomban, levették a rend­számtábláját. A büntetés mértékéről érdek­lődve elmondták: ebben az esetben tízezer forintig terjedő bírság róható ki, s az autó csak érvényes műszaki vizsgával he­lyezhető vissza a forgalomba. Az CSct kapcsán egyaránt vizsgálják az intézményvezető, Sziki Károly és a hivatásos gépkocsivezető felelősségét. Az utóbbi jogosítványát ugyan nem vonták be, de a KRESZ említett bekezdésének megsze­gése miatt feljelentették. A gyakorinak tűnő eset érde­kességét az adja, hogy a báb­színház viharos életében újabb visszásság történt. Információ­ink szerint az igazgatót figyel­meztették, hogy érvényes mű­szaki nélkül az autó nem közle­kedhet. Am a vezető továbbra is ezzel a járművel küldte vidékre munkatársait, anélkül, hogy a szükséges lépéseket megtette volna. Szerettük volna megtudni a történtekről Sziki Károly véle­ményét, akivel sűrű elfoglaltsá­gai miatt nem tudtunk kapcso­latot teremteni. Az intézmény fenntartója, dr. Jakab István, a megyei köz­gyűlés elnöke viszont a követ­kezőket mondta:- Hétfőn az intézményben elkezdődött a személyi vizsgá­lat. Ezzel a ténnyel kiegészítjük a már eddig összegyűlt anya­got. Természetesen most már azt is tisztázni kell: utasították- e a gépkocsivezetőt az autó használatára, vagy önként járt vele? Azt mindenesetre leszö­gezhetjük: nem kedvező körül­mény ez az újabb malőr a báb­színház életében. Arra a kérdésre, miszerint hogyan értékeli a közgyűlés el­nöke a történteket, Jakab István a következőket mondta:-A dolgozók, illetve az au­tóban ülők testi épségét veszé­lyezteti, ha lejárt műszaki vizs­gával közlekednek. Ezért külö­nös gonddal kell megvizsgálni azt: kinek a felelőssége volt az, hogy a gépkocsi így részt vett a forgalomban. (szuromi) (Folytatás az 1. oldalról) Akkor az is elhangzott: a tele­pülések járuljanak hozzá az őrs számára kiszemelt épület meg­vásárlásához. Mint a polgármesterek teg­napi tanácskozásán szó esett róla: a leendő őrs épületének vételára mintegy 13 millió fo­rint. Ehhez a rendőrség által felajánlott csereingatlan eladá­sából négymillió forint várható. Ha sikerül is „lealkudni” az árat, az önkormányzatoknak akkor is összesen mintegy két­Béreli ék a rendőrőrs úi épületéi millió forinttal kell beszállnia az üzletbe. A polgármesterek úgy vélték: az egyes települé­sekre jutó összeg kigazdálkod­ható, azonban mégsem ez a leg­jobb megoldás. Bonyolítja a helyzetet, hogy az őrstől távoli települések - Szúcs, Egercsehi és Bekölce - polgármesterei és képviselő­testületei szerint a városi őrs helyett számukra sokkal jobb lenne, ha az egri kapitányság­hoz tartoznának, s körzeti meg­bízottak dolgoznának a falvak­ban. Végezetül abban állapodtak meg: javasolják a megyei rendőr-főkapitányság szakem­bereinek, hogy kössenek bérleti szerződést a kiszemelt épületre, s majd ha lesz pénzük, akkor vegyék meg. Addig is költözzön át az őrs az új helyre. A szüksé­ges átalakítások költségét pedig - mintegy kétmillió forintot - az érintett települések összead­ják majd. Hogy ebben a már említett három falu részt vesz-e, arról egyelőre nem döntöttek. (s. p.) Rendezési tervek a hivatal aulájában EGER - A városháza elő­csarnokában lakossági vé­leményezésre több részletes rendezési tervet is kifüg­gesztettek. Az érdeklődők észrevételeiket, véleményü­ket a helyszínen megtehetik vagy eljuttathatják a Dobó utcai főépítészi irodába. Azoknak a helybelieknek érdemes a napokban felke­resniük a hivatalt, s átta­nulmányozni a rendezési tervet, akik az alábbi város­részekben laknak vagy a következő helyeken ingat­lannal rendelkeznek: vitor­lázó- és sportrepülőtér kör­nyéke, Szépasszony-völgy, Hajdúhegy, Szvorényi utca, Hatvani hóstya (vasútállo­más és környéke, valamint Árpád út és környéke) és az Északi lakótelep északkeleti régiója. Pollenjelentés HEVES MEGYE - Az ÁNTSZ Aerobiológiai Háló­zatának jelentése szerint a légköri fűpollen-koncentrá- ció határozottan emelkedett az elmúlt heti értékekhez képest. Az ország déli részén a fűpollenszám meghaladta a közepes szintet, az északi régióban pedig alacsony volt a napi átlag. A füvekre érzékenyeknek azonban le­hettek panaszaik. Sem a platán, sem a kőris, sem a tölgy, sem pedig a mostanában virágzó fák pol­lenje nem érte el a tünetek kiváltásához szükséges mennyiséget. Az allergén gombaelemek koncentráci­ója jobbára alacsony volt, s ritkán érte el a közepes ha­tárértéket. Szakmai tanácsok erdészeti témákban EGER - Az Életfa Környe­zetvédő Szövetség Környe­zeti Tanácsadó Irodájában ma 12-től 16 óráig Garam- szegi István és V. Szabó Fe­renc szakértő várja az érdek­lődőket. A beszélgetés résztvevői erdészeti, erdei csemeteülte­tési, természetvédelmi, va­lamint fa- és erdőgondozási, illetve vadászati témákban mondhatják el észrevételei­ket, s tehetnek fel kérdése­ket. A szakértők elérhetők személyesen a Bajcsy-Zs. út 9. alatt, avagy a 410-126-os telefonszámon. Képzőművészeti nyári táborok EGER - A Kepes György Vi­zuális Központ képzőművészeti nyári táboraira már lehet je­lentkezni a Vitkovics-házban. A 8-15 év közötti korosztály a következő programok közül vá­laszthat. Június 28-tól július 4-ig a Balaton mellett nyaralhatnak a gyerekek, miközben megis­merkedhetnek a képzőművé­szet alapjaival. Erre a prog­ramra május 25-ig lehet jelent­kezni az intézményben. Június 22-től június 26-ig Egerben, a Vitkovics-házban lesz nemezelés, gyöngyfűzés, szövés. Július 26-tól augusztus 1-jéig képzőművészeti tábor indul a Mátrában. Augusztus 10-től 14-ig szintén az egri in­tézményben szerveznek prog­ramot a kicsiknek. így, két választási menet közé ékeken meglehetősen sok, ön­bizalommal teli megállapítás hangzik el a pályázók szájából, különös tekintettel az első for­duló viszonylag szoros ered­ményére vagy eredménytelen­ségére és a várhatóan hasonló módon kiélezett fináléra. Az eredmény elég dodonai ahhoz, hogy mindenki a saját szája íze szerint magyarázza a történte­ket, mármint, hogy itt a nép nagy leváltást szeretne látni vagy azt, hogy éppen ilyen ha­tározott módon bizalmáról biz­tosítja a jelenleg hatalmon lé­vőket. Egy, szerintem normális ésszel átgondolt megállapítást viszont nemigen hallani: már­mint azt a pofonegyszerű kö­vetkeztetést, hogy a nép kie­gyensúlyoz, azt kívánja, senki se nagyon bízza el magát, le­gyen megegyezés, álbirkózás- mentes közös erőfeszítés, munka. Ha ennyi a remek ötlet és a Fél Hét Másnap remek ember, amint azt állít­ják, akkor tessék pászítani a dolgokat, hátha együtt sikere­sebb az egész. Nem kell ettől annyira félni. És nyugodtan félre kell tenni a különböző szólamokat, szilárd elveket, azokkal ugyanis nemigen lehet mit kezdeni. Mint ahogy azzal sem, ha egy politikus, politikai szervezet tisztességéről, jó szándékáról biztosít minket. Akként, amikor egy kereskedő udvarias kiszolgálást ígér hir­detésében a pénzünkért, mintha az valami külön extra kunszt lenne. Hát ez az az alap, a természetes kiindulási pont, a kályha, ami nélkül bele se ér­demes kezdeni az egészbe. Ez­zel nem lehet kirukkolni, el­hisszük, rendben, de mit tudsz még. Apropó, nép! Szoktam vele találkozni, összefutunk az ut­cán. Sokat emlegetik ilyentájt, hivatkoznak rá — mindent ki­bír. Szóval, a nép okos, gyer­meket hoz óvodából, bevásá­rol, ügyet intéz és fél füllel odafigyel a hangzavarra. Csak amennyire érdemes. És amennyire fontos. A nép ugyanis talán azt sze­retné, ha nem attól függne többé az élete, sorsa, hogy ki van itt, kit emelnek hatalomba. Igen, jó néven veszi a közvet­len beleszólást, de ne nézzék ostobának egy induló modem képviseleti demokráciában annyira, hogy csak négyévente egy kampányszavazás erejéig adjanak a véleményére. És a végére még annyit: az sem jelent semmit, hogy a vá­lasztás másnapja, május 25-e, hétfő, Orbán napja. Tehát, te­kintet nélkül, intés a Győzők­nek. Minden nap egyben más­nap is, s a kijózanodás meg a hétköznapok nagyon hamar jönnek. Kovács János Kis fejlesztések, kis kampány TARNALELESZ - Az elmúlt évet mintegy hatmillió forintos tartalékkal zártuk, gazdálkodá­sunk tehát jónak mondható - fejtette ki Palkovics Ákos pol­gármester a hétfő esti falugyű­lés résztvevőinek. Azt is hozzá­tette: az idén mintegy 170 mil­lió forintból gazdálkodnak, ám ez az összeg már tartalmazza a körjegyzőség és a közösen mű­ködtetett intézmények költség- vetését is. A fejlesztési tervek között szerepel az úgynevezett kisiskolában a vizesblokk ki­alakítása. Ehhez a megyei terü­letfejlesztési tanácstól remél­nek pályázati pénzt. A már megkezdett közvilágítás-kor­szerűsítési programot is szeret­nék folytatni, mert akadnak még a településen régi, nagy fogyasztású lámpatestek, ame­lyeket energiatakarékosakra szeretnének cserélni. Ez - a ta­pasztalatok alapján - az üzem- biztonság növekedésével is jár. Az úthálózaton egyelőre csak kisebb karbantartásokat, ká­tyúzásokat terveznek, mert bíz­nak abban, hogy mihamarabb megkezdődhet a szennyvízcsa­torna-hálózat építése. A végle­ges felújításoknak csak a rend­szer megépítése után van ér­telme. A falugyűlés után a még ver­senyben lévő képviselőjelöltek - Csomós László (MSZP) és Hon’áth László (Fidesz) - szól­tak a lelesziekhez, ismertetve választási programjukat, elkép­zeléseiket. Eztán a fórum dísz­vendége, az Országgyűlés kor­elnöke, Varga László adott ösz- szefoglalást a honi politikai helyzetről, a problémák lehet­séges megoldásairól.

Next

/
Thumbnails
Contents