Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
1998. május 16., szombat Megyei Körkép 3. oldal Felelős még nincs, csak iszonyú bűz (Folytatás az 1. oldalról) Ammóniumot és foszfátot. Ez pedig, mint hangsúlyozta a környezetvédelmi szakértő, kommunális szennyezésre utal. Mivel ő még egyszer sem látogatott Ostorosra, a helyszínt nem ismeri, következésképp a vétkesek személyére sincs tippje. Nem így a polgármester, aki jelen volt a mintavételkor. Az ominózus szakaszon három helyről érkezhet a szennyezés. Hogy hármuk közül végül is melyik a főbűnös, eldönteni nem lehet. További vizsgálatok alapján kezdeményezhetnek szabálysértési eljárást. A patak kezelője a Tarna-völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. A cég ügyvezető igazgatója, Bátkay György hangsúlyozta, nekik csak annyi a feladatuk, hogy a víz akadálytalanul folyjék a mederben. Hogy aztán az büdös-e vagy nem büdös, az már környezetvédelmi kérdés. A környezetvédőknek kell határozatot hozniuk, ki- kotortassák-e a medret vagy sem. Ennek költségeit természetesen a károkozónak kell vállalnia. Az ügyvezető attól tart, hogy a szennyezés nem szűnik meg majd mindaddig, amíg el nem készül a községben a szennyvízcsatornázás. Akik jelenleg a patakba engedik a kommunális hulladékot (értsd: a WC-csésze tartalmát), aligha készíttetnek jó pénzért zárt rendszerű szennyvíztárolót. Tudják, rövidesen a nagy beruházásért is fizetniük kell. Addig meg csak hadd legyen bűz. (négyessy) Kéthetente vizsgálják a szabad strandokat Ki tudja, milyen vízben fürdünk... fotó: hírlap-archív Tollvégen Tarisznyával a vállon S oha nem felejtem el, mit talpaltunk az előző hetekben, hogy egy jó helyen lévő kirakatot találjunk a tablónak. Aztán napokig ott szobroztunk a szemközti járdán, s azt kémleltük titkon: megtorpan-e ott, legalább egy röpke pillanatra, megismerkedni velünk a rohanó Elet. Ott, az osztály előtt, amely - mint szentül hittük anno - immár éretté vált arra, hogy megváltsa a világot. A kirakatok most is tele vannak tablókkal. Szemrevaló ifjú hölgyek, suta mosolyú srácok egyenbeállítású fotói sorjáznak városszerte. Alattuk a nevek, ilyen-olyan Bernadettek, Kingák, Bálintok és Gergők, mind-mind a tenger cseppjeként. Szürke eminenciások még, ám bennük rejteznek a mindenség csírái. Mert egyszerre csak eljön a nap - évszázadok óta ugyanúgy, mint a mai -, amikor véget ér az álmodozások kora, s a következő becsengetés már nem egy diákcsínyekkel teli esztendőre szól. Bizony, szívet sajdító érzés ez, mert a tanösvény hirtelenjében végeláthatatlan úttá szélesedik, amelyen - legyen az bármily ismeretlen is - könyörtelenül végig kell menni. Kinek-kinek a maga erejéből, s azzal az útravalóval, amelyet tanulmányai idején az alma matertől kapott, illetve tarisznyájába gyűjtögetett. A mi egykori kirakatunkban most is ott áll, egy díszes tabló. Nézem a végzősök arcát, szemük, akárcsak a miénk évtizedekkel ezelőtt, tele büszkeséggel. És - lám, lám, ez örök - a világmegváltók elszántságával. De hisz akkor talán ők is itt leselkednek, odaát a túloldalon. Ha azóta el nem ballagtak már, mert az út hosszú, s hol van még 2003, amikor - legelőször megpihenve - újra együtt tarisznyázhatnak... Szilvás István Az urbanisztikai bizottság dönt a gördeszkásokról Helykeresö gördeszkások Fáradtaknak A feltalálók 46. brüsszeli vásárán mutatták be újdonságként a belga horizontális zuhanyozókabint. Ez lehetővé teszi, hogy a túl fáradt vagy állni képtelen emberek is részesülhessenek a zuhanyozás örömteli perceiben. Reméljük, hogy hozzánk is hamarosan eljut majd a praktikus találmány. A fáradt, elgyötört emberek közül bizonyára sokan szívesen kipróbálnák, hogy felfrissüljenek. (m. k.) * Nem jön a Vidróczky, elmarad a gála. Az egri Gárdonyi Géza Színházban elmarad a vasárnap estére meghirdetett táncgála, amelyet a gyöngyösi Vidróczky néptáncegyüttes előadásában láthatott volna a közönség. A jegyek május 22-ig visszaválthatók a jól ismert pénztárakban. Támogatást kapnak az Útalapból. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a belügyi és környezetvédelmi tárcával közös pályázatot hirdetett kerékpárút építésére. Ötvenöt önkormányzat pályázott, amelyek közül megyénkből a lőrinci nyert. A tervezett 2,8 kilométer hosszú kerékpárút építéséhez 19 millió 950 ezer forint támogatást nyújtanak. Kung-fusok vizsgája. Vasárnap délelőtt 10 órától Gyöngyösön, az Arany János Általános Iskola tornatermében nyolcvan helybeli, egri és káli kung-fus tesz vizsgát. Az indiai eredetű sportot művelő résztvevők Leányfalvi Attila nagymester előtt bizonyítják felkészültségüket. Egészségnevelési vetélkedő. Május 19-én, délután 2 órától Füzesabonyban, a művelődési központban egészségnevelési vetélkedőt tartanak. Ezen a város vonzáskörzetéhez tartozó települések általános iskoláinak tanulói vesznek részt, s mérik össze tudásukat. Jótékonysági hangverseny. Vasárnap délután 16 órától a bélapátfalvi apátsági templomban jótékony- sági hangversenyt rendeznek. A bevételét a Bélapátfalván működő megyei módszertani otthon értelmi fogyatékos lakói életkörülményeinek javítására fordítják. A műsorban ismert szín-, ének- és zeneművészek lépnek fel. (Folytatás az 1. oldalról) A tisztiorvosi szolgálat szakemberei a szabadtéri fürdőzésre alkalmas meleg nyári hónapokban elsősorban azt vizsgálják, van-e a vízben fekália-szennye- zés, ez ugyanis számps veszélyes fertőző baktérium jelenlétét feltételezi. A tavalyi hasonló vizsgálatsorozat ideje alatt egyébként a megyében nem találtak szennyezett vizű szabad strandot. A természetközeli szabad strandokon általában táblával jelölik, ha szennyezettség miatt nem megfelelő a vízminőség, így a fürdés nem ajánlott vagy egyenesen tiltott. Egyébként szó van arról is, hogy a vizsgálati eredményekről a helyi sajtó útján is rendszeresen tájékoztassák a lakosságot. Dr. Estók Bertalan elmondta, hogy a megyében található többi nyilvános szabad strand, a tavak, bányagödrök vízminőségének ellenőrzésére az ANTSZ-nek nincs pénze. Ezek rendszeres vizsgálatát saját erőből nem tudják biztosítani. A keretből csupán évente egyegy alkalmi ellenőrzésre telik. A megyei ÁNTSZ osztályvezetőjének véleménye szerint a terület kezelőjének vagy az illetékes önkormányzatnak is kellene erre áldoznia. Ugyanis nyilvánvaló, itt is szükség lenne valamilyen megbízható kontrollra, hiszen ha a lőrinci tavi szabad strandon nem is fordul meg annyi ember, mint a Tisza- tó menti Kiskörén, de a melegebb napokon egy-egy ilyen helyen így is több száz ember egészségéről lehet szó. (kj) EGER - Az önkormányzat főmérnöki irodájához 101 aláírással tiltakozó levelet juttattak el az Északi-lakótelepen élők. Arra kérik az illetékeseket, hogy a környéken sportoló gördeszkázó fiataloknak jelöljenek ki egy olyan helyet a városban, ahol nem zavarják a lakosságot. Ágoston Ottáné, az iroda munkatársa az alábbiakat mondta el a fejleményekről:- A minap három fiatalemberrel jártunk az ErsekkertEGER - E hét végén hatodszor ad otthont a Teleki Pál országos földrajz- és földtanvetélkedő döntőjének a hevesi megyeszékhely. Az ország legeredményesebb 7-8. osztályos versenyzőit - akik elméleti és gyakorlati tudásukat mérik össze az elkövetkezendő két napban - Macs- kássy István, a Magyar Természettudományi Egyesület elnöke köszöntötte a tanárképző főiskola dísztermében. Megnyitóbeszédében az elnök hangsúlyozta: a természettudományok közül a földrajz méltatlanul jelentőségét veszítette az elmúlt években. ben, hogy ott alkalmas terepet találjunk a sportolásra. Végleges megoldás nem született, mivel a fiúk elmondták, hogy az általunk javasolt helyszín túl keskeny, épp ezért csupán átmenetileg felel meg a célnak. Abban állapodtunk meg, hogy hétfőre a fiatalok összefoglalják azokat a kritériumokat, amik a további helykeresésben alapul szolgálhatnak. Ezt követően az urbanisztikai bizottság elé terjesztjük az elképzelésünket. Ezért külön öröm, hogy a háttérbe szorítottság ellenére is sok fiatalt érdekel a bennünket körülvevő világ. A tantárgy szépségei között említette a tapasztalás útján megszerezhető tudást és az anyag ismeretének szépségét.- Minden eszközt meg kell ragadni az áltudományok terjedésének megakadályozására - mondta Macskássy István -, s erre a természettudományok alkalmasak. Ezt követően dr. Koncsos Ferenc, a tanárképző főiskola titkára köszöntötte az Egerbe érkezett versenyzőket. (-romi) Természettudománnyal vívnak j az áltudományok terjedése ellen Gyerek okozta gyerekdráma (Folytatás az 1. oldalról) Botos Attila, Milán édesapja elmondta, hogy kisfia a ház előtt biciklizett. Semmitől sem kellett tartaniuk, Felsötárkánynak azon a részén, ahol ők élnek, szinte az erdő mellett, nincs nagy forgalom. A szülők dolgoztak, Milánra a nagymama felügyelt. Rendszeresen ki-kitekintgetett, ám egyszer csak azt hallotta, kisunokája rettenetesen sír. Az első gondolata az volt, biztos elesett a kerékpárral. Később tudták meg, hogy az utcabeli fiú, az ötödikes Attila egy üveget vágott hozzá. Az édesapa járt a polgármesteri hivatalban, és feljelentést tett a rendőrségen. Ott elindították az eljárást, de azt mondták neki: a 14 évnél fiatalabb elkövető nem büntethető. Botos Attila értetlenül fogadja a közlést.- Az ilyen gyereknek nevelőintézetben volna a helye - mondja. - Már csak azért is, mert rendszeresen fitogtatja az erejét, goromba, bántja a nála lényegesen kisebbeket. * A műtétet végző főorvost nem értük el. Dr. Rácz István adjunktustól megtudtuk, nyílás keletkezett Milán szemburkain, súlyos sérülést szenvedett. Az orvos hangsúlyozta, ezt nem lehet banális dolognak tartani. A műtét jól sikerült, s a kisfiú - a lehetőségekhez képest - jól van. De arról még korai lenne beszélni, hogy látáskárosodás nélkül meggyógyulhat-e a kisfiú. (n. z.) Művészpalánták grafikai látomásai EGER - A Gárdonyi Géza Színház aulájában nyílt meg az Eventus alapítványi iskola grafikusainak bemutatkozó tárlata, melyet május 29-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A művészeti és alkalmazott grafikus tagozat hallgatói közül hat végzős és 10 első évfolyamos növendék mutatkozik itt be. A változatos technikákkal - papírmetszet, linómetszet, rézkarc, akvatinta eljárással - készült alkotások mutatják: a hallgatók egyaránt jártasak a sokszorosító grafika és a reklámgrafika világában. A bemutatkozó művészpalánták felkészítő tanárai - két évfolyamon keresztül - az iskola oktatói, Szűcs Rita és Pe- ternák Zoltán. Grafikushallgatók tárlata a színház aulájában fotó: perl A HEVESTHÍRIAP ni oöofls ae«M »'O<tzmion ^Xii«mftiu>UU»<uomi!i^ni*ura^n< VASÁRNAPI ÜGYELFJE: Újságíró: Fáczán Attila Telefon - (36)413-853 Fax - (36)413-145 __________________________ TRAEFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút. 14.00- 22.00 - Eger belterület 3-25. sz. főút. 17-én: 06.00-14.00 - Hatvan belterület 3-30. sz. főút. 14.00- 22.00 - Eger belterület 3-25. sz. főút.