Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-08 / 83. szám
1998. április 8., szerda Sport 7. oldal Megyénk sportjának utánpótlása/ Cselgáncsozóból lett „cselgép” A véletlen úgy hozta, hogy Bajzát Péter eddig szerzett mindkét NB Il-es góljának szemtanúja lehettem. Ősszel a REAC-nál pontot érő találatot, míg a múlt vasárnap a Borsod Volán ellen szépítő (nem is akármilyen) gólt szerzett az ifjú labdarúgó, aki nemcsak rendkívül tehetséges, de „szemtelenül” fiatal is. Az NB II-ben 16 évesen mutatkozott be az FC Hatvan ellen, és az első bajnoki évben 6 mérkőzésen 169 percet töltött a pályán. Azóta megszilárdította helyét a kezdőcsapatban, tavasszal például mind a 6 meccset végigjátszotta az FC Éger-Tengely Közmű együttesében.-Bizonyára sokan nem tudják, hogy nem is focistaként kezdted sportolói pályafutásodat?-Négytől tízéves koromig cselgáncsoztam, az azóta sajnos már elhunyt Tóth Péternél. Hét országos bajnoki címet és két nemzetközi kupa elsőséget szereztem. Bármilyen versenyen is indultam, a dobogónál rosszabb helyen sosem végeztem.- Mégis váltottál.-Igen, mert több lehetőséget láttam a fociban. Jobban lehet keresni és a megélhetés Született: 1981. 06. 22. Sportága: labdarúgás Egyesületei: FC Eger, BVSC, FC Éger “1" Posztja: középpályás Válogatottság: 19/6 göl' Edzői: Vass András, Zsidai József, Csuhay József, Pázmándi Gáspár, Székely Károly, Halászi Ferenc, Vígh Tibor Iskolái: Tinódi Sebestyén Ált. Isk. Eger (1-6. o.), dr. Kemény F. Ált. Isk. Eger (7-8. o.), Kereskedelmi Szakközépiskola, Eger Testnevelői: Tóth Péter, Fejes Péter, Riill Csaba Bajzát Péter - a jövő mindenképpen az övé fotó: majoros biztosabb, mint egy cselgán- csozónak.-Fizikai adottságaid alapján is kitűnsz kortársaid közül. Gondolom, ebben szerepet játszott a cselgáncs.-Az alapokat dzsúdósként kaptam meg, ám a cselgáncs és a foci mellett minden más versenyre is vittek a tanárok a vízilabdázó Majoros Balázs- sal és az ökölvívó Asztalos Lajossal együtt.- Következtek labdarúgóként a serdülőévek, és Eger után Budapest.-Egy korosztályos válogatón kerestek meg a BVSC-tői, és ’95-ben a vasutasokhoz igazoltam,* Fél év után azonban visszajöttem Egerbe. A játék ugyan jól ment - az NB I- es ifibajnokságban például nyolc fordulón keresztül mindig lőttem gólt -, de az ottani életmódot, a kollégiumi állapotokat nem tudtam megszokni.- A válogatottban viszont továbbra is számítanak rád.-A látókörből nem estem ki és a románok elleni bemutatkozást követően azóta is hívnak a keretbe. Legutóbb egy háromcsapatos UEFA- toma keretében Örményország ellen játszottam, és az 5-ő-ás győzelemből két góllal vettem ki a részem.- Netalán ez eddigi pályafutásod legnagyobb élménye is?- Nem. Büszkeséggel töltenek el szerzett góljaim, a labdarúgótornákon kapott külön- díjak és serlegek, de legjobban mégis akkor örültem, amikor még cselgáncsozóként, a szegedi Agroker-kupán az utolsó döntőt - amelyen mindenki ott volt - én mérkőztem, és sikerült győznöm.-Az iskola mellett „profi” játékosként mire jut még időd?- Hát nem sok mindenre. Ha nincs suli vagy edzés, leg-szívesebben tv-t nézek, vagy zenét hallgatok. Kedvenc műfajom a house.- Hosszabb távon milyen céljaid vannak?- Szeretnék NB /-es - elsősorban budapesti - csapatban játszani, ám amennyiben most hívnának inkább valamelyik vidéki klubba (Vác, Videoton) mennék. Később jó lenne ha összejönne egy külföldi szerződés. (bódi)-J Mlítík* Országos mezeifutó-bajnok- ság, Nadap (Velencei-tó). A Verpeléti SE eredményei. 13 éves lányok (3000 m): 8. Tóth Tímea. Csapatban: 3. Tóth Tímea, Hochan Zsófia, Barkóczi Vanda, 8. Erdélyi Ágnes, Zemniczki Zita, Farkas Boglárka. 13 éves fiúk (3500 m): 15. Török Róbert. Csapatban: 5. Török Róbert, Papp Kristóf, Berczédi Balázs. 14 éves fiúk (4500 m): 30. Szita Attila. 15 éves lányok (3000 m): 17. Kozma Judit. 15 éves fiúk (5000 m): 13. Török Gábor. Edző: Gadanecz György. Gyula - Topker-Füzesabony 23:23(12:11) NB I/B-s ifjúsági női mérkőzés, Gyula, 100 néző. V.: Nyári, Veszter. FSC: Sziklai - Tóth, Kiss, Varga V., Pócsik 1, KOVÁCS K. 6, VEINER 3. Cs.: Varga Sz„ Farkas, SIMÁI 8, Szalai 2, Szabó H. Edző: Valyon István. Nagyon küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. 3^ Lfilfan Az NB III-as ifjúsági bajnokság Mátra-csoportja 20. fordulójának eredményei: Poroszló - Újszász 2-2, Pásztó-HFC - Gyöngyösi AK 4—2, Selyp - Mezőkövesd 2-1, Füzesabony - Balassagyarmat 2—1, Jászberény - Besenyőtelek 1-2, Szécsény - Gödöllő 0-6, Monor - St. Öblös 4-0, Rákó- czifalva-Tápiószecső 1-1. A bajnokság állása: 1. Monor 20 164 79-21 48 2. Gödöllő 20 14 4 2 83-15 46 3. B.gyarmat 20 11 4 5 47-19 40 4. Jászberény 20 12 3 5 47-12 39 5. B.telek 20 12 3 5 32-20 39 6. Füzesabony 19 11 2 6 47-34 35 7. Mezőkövesd 20 10 4 6 53-30 34 8. Selyp 20 9 4 7 29-32 31 9. Gyöngyös 20 7 6 7 35-37 27 10. Pásztó 20 7 6 7 28-35 27 11. St. Öblös 20 6 4 10 32-44 22 12. R.falva 20 5 6 9 34-41 21 13. Újszász 20 5 2 13 28-52 17 14. Táplószecső 19 2 5 12 27-46 11 15. Poroszló 20 3 1 16 21-105 10 16. Szécsény 20 1 2 17 10-87 5 A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság 19. fordulójának eredményei: Egerszólát - Egerszalók 0-5 (0-2) Egerszólát, 50 néző. V.: Du- csai. Egerszólát: Zsidei Z. - Molnár, Nagy B., Szabó, Pro- kaj T., Dani, Zsidei A., Kovács, Prokaj K., Prokaj Á., Verebé- lyi. Edző: Prokaj Elemér. Egerszalók: Helli (Horváth) - Győrfi, Balogh, Pelyhe, Csikós (Simon), Szabó (Rácz I.) Bata, Tari (Fekete), Pallagi, Tóth V., Driszkó (Rácz B. Edző: Helli Győző. G.: Tóth V. 2, Bata, Pelyhe, Pallagi. Jók: senki, ill. az egész vendég csapat. További eredmények: Recsk - Heves 0-5, Felsőtárkány - Novaj 2—1, Bélapátfalva - Tar- nalelesz 4-1, Hatvani Lokomotív - Pétervására 1-1, Petőfibánya - Tamaörs 8-0, Tenk - Gyöngyöshalász 2-1, Istenmezeje - Energia SC 2—4. A bajnokság állása: 1. Heves 19 19104-9 57 2. Petőfibánya 19 136 76-26 39 3. Egerszalók 19 13 2 4 86-39 37 4. Bélapátfalva 19 12 1 6 56-35 37 5. Energia SC 19 11 2 6 73-38 35 6. Tarnalelesz 19 9 4 6 41-37 31 7. Hatvani Lók. 19 10 2 7 57-36 30 8. Tarnaörs 19 9 2 8 62-53 29 9. Tenk 19 9 2 8 64-43 27 10. Pétervására 19 8 2 9 54-39 26 11. Gy.halász 19 7 2 10 42-49 23 12. Felsőtárkány 19 5 3 11 40-54 18 13. Novaj 19 4 3 11 36-50 15 14. Egerszólát 19 4 3 12 16-75 15 15. Istenmezeje 19 2 2 15 29-128 8 16. Recsk 19 2 1 17 16-135 7 Megjegyzés: Egerszalóktól 4, Tenktől 2 büntetőpont levonva. A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság 19. fordulójának eredményei: Makiár - Márkáz 1-1, Mát- raderecske - Kisköre 0-4, Pély - Nagyréde 1-2, Sírok - Apc 4-0, Gyöngyöspata - Párád 7-1, Heréd - Tamaméra 4-0, Domoszló - Abasár 4-0. Vá- mosgyörk szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Domoszló 17 15 1 1 90-14 46 2. Párád 18 14 1 3 66-31 43 3. Pély 17 13-■ 4 65-27 39 4. Nagyréde 18 126 73-38 36 5. Sirok 18 11 1 6 51-35 34 6. Kisköre 18 10 1 7 47-36 31 7. Heréd 18 99 56-33 27 8. Gy.pata 18 8 3 7 54-39 27 9. Vámosgyörk : 17 8 1 8 35-34 25 10. Tamaméra 18 810 54-44 24 11. Apc 18 5 1 12 47-66 16 12. Abasár 18 3 3 12 29-63 12 13. M.derecske 17 4 2 11 23-72 11 14. Makiár 18 3 1 14 16-82 10 15. Márkáz 18 2 1 15 20-98 7 Megjegyzés: Mátraderecskétől 3 büntetőpont levonva. A megyei serdülőbajnokság állása a 14. forduló után. Keleti-csoport 1. Füzesabony 14 14 - - 96-19 38 2. Felsőtárkány 13 10 1 2 72-18 31 3. Tarnalelesz 14 9 2 3 81-20 29 4. Pétervására 14 9 2 3 56-14 29 5. Besenyőtelek 14 9 - 5 59-17 27 6. Recsk 14 6 - 8 39-69 18 7. Egerszalók 14 5 1 8 42-34 16 8. Egerszólát 14 5 - 9 39-33 15 9. Poroszló 14 5 1 8 38-51 15 10. Bélapátfalva 14 4 - 10 28-58 12 11. Novaj 13 2 1 10 13-53 7 12. Istenmezeje 14 1 - 13 7-184 3 Megjegyzés: Füzesabonytól 4, Poroszlótól 1 pont levonva. Nyugati-csoport 1. Gyöngyösi AK 13 12 - 1 52-12 36 2. Tarnaörs 13 10 2 1 91-7 32 3. Almásy DSE 12 10 - 2 96-11 30 4. Heves 13 8 2 3 49-17 26 5. Petőfibánya 12 7 - 5 65-33 21 6. Hatvani Lók. 12 5 - 7 36-65 15 7. Tenk 13 4 1 8 43-82 13 8. Gy.halász 13 3 2 8 16-67 11 9. Selyp 13 3 1 9 21-59 9 10. Gyöngyösi DFK 13 2 - 11 24-76 6 11. Energia SC 13 2 - 11 23-87 6 Megjegyzés: 1. Heréd csapata visszalépett a bajnokságtól, 2. Selyptől 1 büntetőpont levonva. > . Sífpnt A szlovákiai Krompachy-ban rendezték meg kiváló hóviszonyok között az országos alpesi diákolimpiát. Az idén immár harmadik éve kiírt bajnokságot a Generali Biztosító támogatta. Az általános iskolások versenyére több mint 180 nevezés érkezett, ahol három korcsoportban mérték össze tudásukat a fiúk és a lányok. A bajnoki cím sorsa egyfutamos óriásműlesiklásban dőlt el. A nem hivatalos pontversenyben Budapest után Heves megye 2. helyezést ért el. Szűkebb hazánkból főként a gyöngyösi és az egri iskolák tanulói szerepeltek jól. Eredmények, /. kcs. leányok: 6. Petrovai Paula (Eger, Balassi Bálint Ált. Isk.), 10. Fejes Réka (Eger, Kemény Ferenc Ált. Isk.). Fiúk: 6. Szeleczky János (Eger, Kemény Ferenc Ált. Isk.), 12. Petrovai Márton (Eger Balassi Bálint Ált. Isk.). II. kcs. leányok: 1. Palotai Gabriella (Gyöngyös II. Rákóczi F. Ált. Isk.), 3. Lénárt Petra (Gyöngyös, Arany J. Ált. Isk.). 5. Petrovai Réka (Eger, Balassi Bálint Ált. Isk.), 11. Hajdú Hajnalka (Eger, Kemény Ferenc Ált. Isk.), 13. Csirke Enikő (Eger, Kemény Ferenc Ált. Isk.), 15. Bocz Réka (Eger, Lenkey J. Ált. Isk.). Fiúk: 7. Csontos Gergő (Gyöngyös, Kálvária-part Alt. Isk.), 8. De- áki István (Eger, Kemény Ferenc Ált. Isk.), 20. Deáki Péter (Eger, Kemény F. Ált. Isk). III. kcs. leány: 3. Keresztes Anna (Gyöngyös, Arany J. Ált. Isk.), 11. Szeleczky Zita (Eger, Szilágyi E. Gimn.), 14. Haraszti Júlia (Gyöngyös, Lenkey J. Ált. Isk.). Fiúk: 1. Torda Péter (Gyöngyös, Kálvária-parti Ált. Isk.), 4. Bakos Ákos (Márkáz, Ált. Isk.), 7. Hadzsi Ákos (Gyöngyös, Arany J. Ált. Isk.). BppIa(tAa Eger-kupa, országos mini leány döntő, 9 csapat részvételével, Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Végeredményben: 1. Bem I. Nyíregyháza, 2. 4-es sz. Ált. Isk. Eger (testnevelő: Vajda Ti- bomé), 3. Paks, 4. BSE L, 5. Bélapátfalva (tn.: Kovácsné Béres Katalin), 6. Tarnalelesz (tn.: Szabó István), 7. 4-es isk. Eger II., 8. BSE II., 9. Bem II. Nyíregyháza. A legjobb mezőnyjátékos címet Szamosvöl- gyi Dóra (4-es isk.) érdemelte ki. Az eseményt a Heves Megyei Röplabda Szövetség és a Téglagyár Kft. támogatta. Sebess Orsolya X ess Országos vidékbajnokság. A HMÖ SE szakosztályának eredményei. Serdülő összetettben, továbbá négy szeren: 1. Sebess Orsolya. Junior „A” összetettben, továbbá négy szeren: 2. Tóth Edina. Junior „B” összetettben és három szeren, labdával: 3. Boda Eszter. Csapatban: 1. Jakab Róbert, Kiss Melinda, Liktor Judit, Szabó Cintia. Edző: Szókéné Nádor Katalin és Fügediné Szabó Tímea. Országos gyermekbajnokság: ÚVMK-Egervin - Szentes 9-15 (3-1,4-2,1-7,1-5) Bocsi Lajos edző: - Fatális bírói tévedés fosztott meg bennünket a győzelemtől. Serdülők: ÚVMK-Egervin - Szentes 5-4 (1-1, 2-1, 0-0, 2-2) Holló Tivadar edző: - A vártnál gyengébb teljesítménynyel magunk számára tettük szorossá a mérkőzést. Ifjúságiak: ÚVMK-Egervin - Szentes 13-9 (4-1,2-3,2-3,5-2) Kelemen Attila edző: - Jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk. Az oldalt összeállította: Bódi Csaba A Kossuth és a Damjanich sikerei Március 15-e alkalmából immár 9. alkalommal rendeztek váltófutást Hatvanban. A helyi általános és középiskolás diákok az Újhatvani Radnóti téren lévő 48-as emlékműtől indultak, majd 6x150 méter megtétele után a Kossuth téren értek célba. Az elemi iskolás lányok versenyében a Kossuth Lajos Általános Iskola csapata (Balázs Szilvia, Kertesi Edina, Varga Nikolett, Országh Márta, Vasas Kinga, Ecseri Klaudia) nyert. A tavalyi győztes 4. sz. Általános Iskola most a második helyet szerezte meg, a holtversenyben harmadikként végzett Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Baross Gábor Általános Iskola előtt. A fiúknál a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai (Bungye Attila, Fehér Ádám, Csintalan Gergő, Tarsoly Zsolt, Patkó Szabolcs, Koros Gábor) vitték el a győztesnek járó díjat. Második lett a Kodály, a harmadik helyre az 5. sz. Alt. Isk. fiúi értek be. Az első helyezett csapatok felkészítő tanára: Tarsoly Imre. A középiskolásoknál a tavalyi évhez hasonlóan a Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet leány (Kovács Mónika, Bérces Anikó, Deák Mónika, Tóth Szabina, Túróczi Adrienn, Tóth Éva), és a fiú (Sümegi Zsolt, Czank Norbert, Tamus Balázs, Huszár Gábor, Varga István, Klimó Sándor) váltója nyerte meg a kupát. Felkészítő tanár: Páldiné Pál Ilona. A 2. helyezett mindkét nemnél a Széchenyi István Közg. Szki. lett, harmadik a Bajza József Gimn. Az óvodások 5x50 méteres váltófutásában az első helyet a MÁV óvodásai (Oláh Szilárd, Nyitrai Dávid, Szilágyi Gábor, Daróczi Diána, Táskay Vivien) szerezték meg. Felkészítő óvónő Szabó Éva és Hatvani Andrea. Második lett a Pázsit utcai óvoda, megelőzve a Bajcsy és Mészáros úti gyerekeket. Kovács Anikó ingADbank Kártya Kerettel! Magánbankszámlánkhoz igényelt Ei/rocard MasterCard vagy VISA Electron kártyával az ATM automatákból bármikor készpénzhez juthat. Kártyájával könnyedén fizethet, sót nem csak annyit költhet amennyi a számláján van, hiszen kérésére hitelkeretet is biztosítunk, amely nettó fizetésének akár kétszerese is lehet! Vásárolhat órát, bútort, vagy akár festményt is, és a keretről sem kell lemondania! További információért kérjük forduljon fiókunkhoz Egri Fiók: 3300 Eger, Deák Ferenc utca 1. Telefon: (36) 321 788, (36) .321 015 Nyitva tartás: H-P: 8.00-15.30 Sz: 9.00-12.00 I 1 i' H