Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-06 / 81. szám
1998. április 6., hétfő Pétervására És Körzete 5. oldal Mostohán bánnak a „mofival” MÁTRADERECSKE - Május 4-én ismét megkezdi működését a település szén-dioxid-száraz- fürdője. Mint Zám Ferenc polgármestertől megtudtuk, a nyár közepéig tervezik a betegek fogadását. Ezalatt mintegy 200, érszűkülettel, illet\’e cukorbetegséggel küzdő ember kezelését tudják vállalni. A nyári szünet után pedig újabb kétszáz gyógyulni vágyónak kínálják szolgáltatásukat. A polgármester azt is kifejtette: hiába, hogy már több éve kezelik a mofettá- ban a betegeket, s hiába dokumentálják az eredményeket - amelyek kétségkívül kedvezőek mégis igen lassan halad a mofetta gyógytényezövé nyilvánítási eljárása. Ami nélkül viszont az országban egyedülálló természeti adottság kihasználásának fejlesztése aligha képzelhető el. Végezetül megtudtuk: a Magyar Fürdővárosok Szövetségének is tagja a falu, a szervezet készített egy prospektust, amiben a „mofi” is szerepel, s ezt az anyagot már bemutatták az Utazás kiállításon is. Sabata: könnyebben viselni a bajt Aki már gondozott tartósan fekvő beteget, az tudja, hogy mennyi gonddal jár az ágy tisztán tartása. Ebben segít a Sabata termékcsalád - a lepedő, a matracvédő és a gyermekágyban is használható harántlepedő -, amelyet a tarnaleleszi Napfény Paplan 200 Kft. készít. Mint Kovács Csaba ügyvezetőtől megtudtuk: nemrégiben kezdték meg az új termékek gyártását, s máris sok kedvező visszajelzést kaptak az ország több kórházából, szociális otthonából a Sabata előnyeiről. A frottír anyag kényelmes, a hátoldalán lévő vékony PVC filmréteg sem teszi keménnyé, viszont teljesen megakadályozza a nedvesség átfutását az ágybetétbe vagy a matracba. Az anyagot egy baktériumok megtelepedését gátló réteggel is ellátják. Készítik normál, illetve a rögzítést megkönnyítő és a gyűrődést megakadályozó gumis kivitelben. A termék jól alkalmazható az úgynevezett felfekvés megelőzésére is. A tarnaleleszi üzemben spanyol alapanyagból gyártják az egy- és kétszemélyes ágyakra használható különféle méretű lepedőket, gumírozott matracvédőket, s megrendelésre egyedi igényeket is kielégítenek. Mindezt a magyar piacon a legolcsóbban. Azt is megtudtuk: egy országos gyógyszertárellátó cég máris érdeklődött a termék után, s ha sikerül megállapodni a folyamatos megrendelésekről, akkor hamarosan a kft. „kinövi” a jelenlegi üzemét, melyben öt embert foglalkoztatnak. A Sabata-család könnyen kezelhető, 95 fokon mosható, s élettartama - a kórházi tapasztalatok alapján - a hagyományos lepedőkének többszöröse.-Azt szeretnénk, ha nem csupán a kórházakhoz és egyéb nagyobb intézményekhez jutna el a termékünk, hanem azokhoz is, akik otthon ápolják valamelyik családtagjukat. Mert a Sabata megkönnyíti a betegek ellátását, segít elviselhetőbbé tenni a bajt a beteg és a család számára egyaránt — fejtette ki az ügyvezető. A vásárlók Egerben a Zalár patikában, valamint a Technika Házában lévő Medicenterben, Gyöngyösön a Fenyő és Főnix Áruházakban, Salgótarjánban pedig a Pécskő és a Lakbér Áruházban találhatják meg a betegek ápolását megkönnyítő ágyvédőket. A Sabatáról és a cég egyéb termékeiről - paplanokról, párnákról - bővebb felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők a Napfény Paplan 200 Kft. telephelyén: Tarnalelesz, Szabadság út 34., vagy Si36/367-594-es telefonszámon. (PR) Szolgálat a gyermekekért PÁRÁD - A normatív állami finanszírozás nem .elég arra, hogy önálló intézményi működtessünk a gyermekvédelmi feladatok ellátására, azonban a törvényből eredő kötelezettségünknek eleget tudtunk tenni, ugyanis már működik a gyermekjóléti szolgálatunk - tudtuk meg Varró Gyulától, a falu jegyzőjétől. Mint a szakember elmondta, a képviselő-testület döntése alapján az óvoda feladatai közé sorolták be az új tevékenységet. A szolgálatot tehát az intézmény vezetője látja el, aki megfelelő képesítéssel is rendelkezik ehhez. Az is az „egyesítés” mellett szól, hogy - bár a gyermekvédelmi feladatok a 0-18 éves korosztályra vonatkoznak - első alkalommal éppen az óvodában szembesülnek a szakemberek a gyerekek esetleges szociális problémáival. (s. p.) Az elkerülő út végleges megerősítésére 59 millió forintot nyert a település Fél pálya, fele teherbírás, fele pénz Az igazi megoldást a további aszfaltréteg jelenti majd RECSK - A kőszállítással járó megterheléstől a falut mentesíteni hivatott elkerülő út - amelyet nemrégiben adtak át a forgalomnak - máris meglehetősen rossz állapotba került, pénz híján ugyanis a kelleténél kisebb teherbírásúra épült a pálya. A hibák kijavításán jelenleg is dolgoznak a szakemberek, s emiatt félpályás útlezárás nehezíti a teherautók közlekedését. Ezért aztán megesik, hogy a kőszállítók megkerülik az elkerülő utat, ami érthetően bosszantja a lakókat. Úgy tűnik azonban, végre lehetőség nyílt az út végleges megerősítésére. A falu önkormányzata ugyanis sikeresen pályázott a Környezetgazdálkodási Intézet Központi Környezetvédelmi Alapjához, s a napokban már meg is kötötték a támogatási szerződést. Eszerint az alap 59 millió forinttal járul hozzá az út megerősítéséhez. Az összeget két egyenlő részletben kapják meg, a második felét csak a jövő évben. Fekete József polgármester szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy nem történhet meg még az idén a sok vihart kavart elkerülő szakasz végleges kialakítása. A Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság igazgatója, Szabó Lajos kérdésünkre elmondta: a pálya jelenlegi teherbírása csupán a fele a kívánatosnak, ezért természetesen igyekeznek mihamarabb megoldani a problémát. Hogy a munkákat mikor kezdheti meg a majdani építő, arra nem adhatott pontos választ a szakember, any- nyit azonban elárult: a közbeszerzési törvény és egyéb jogszabályok adta keretek között a lehető leggyorsabban „megversenyeztetik” a kivitelezést, s az elbírálást is gyorsított eljárással folytatják le. (s. p.) Tucatnyi apróságért mulatoztak EGERBOCS - Minden tekintetben jól sikerült az a jótékonysági bál, amelyet nemrégiben rendeztek a település általános iskolájának javára. Mint megtudtuk, a részvétel és a hangulat egyaránt meghaladta a szervezők várakozását. A faluban első alkalommal szerveztek ilyen mulatságot az iskola dolgozói, valamint a szülők a 13 kisgyermeket oktató intézmény felszereltségének javítása érdekében. A legfőbb cél ugyanis az volt: egy korábbi betörés alkalmával ellopott eszközöket pótolják a rendezvény bevételéből. Számos támogató és sok apuka-anyuka segítségével jöhetett létre a rendezvény, melyen - többek között - maguk a kedvezményezettek, az 1—4. osztályos gyerekek is műsort adtak a vendégeknek. Üröm is vegyült azonban az örömbe, ugyanis - nem sokkal aztán, hogy ismertették a bál eredményét - ismét betörtek az iskolába. Szerencsére ez utóbbi alkalommal nem volt mit magukkal vinniük a tolvajoknak... A támogatások „sokszínűsége” bonyodalmakat okozhat Sok pluszmunka, kevés eredményért BÜKKSZENTERZSÉBET A következő néhány hónap véleményem szerint egyfajta próbaidőszak lesz, hiszen elfogadta a képviselő-testület a gyermekek védelméről szóló helyi rendeletet. Ebben - többek között - az is szerepel: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás természetben is kiadható, mégpedig többféle módon. Épp ez a sokszínűség az, ami - esetleg - kisebb bonyodalmakat okozhat - mondta érdeklődésünkre Lóvéi László jegyző. A helyi jogszabály ugyanis - a törvényhez igazodva - kimondja, hogy a támogatást a készpénzes kifizetés mellett nem csupán vásárlási utalványban, hanem az óvodai, iskolai étkeztetési díjak, illetve egyéb, az oktatással kapcsolatos költségek átvállalásával, vagy a kollégiumi elhelyezés költségeinek kifizetésével is „kiadhatja” az önkormányzat. A jegyző szerint a különféle formákban történő kifizetések nyilvántartása, naprakész rögzítése hatalmas többletmunkát jelent majd a hivatali apparátusnak, s ennek eredménye aligha lesz összhangban a ráfordított energiával. Ugyancsak a helyi jogszabály kapcsán döntött arról a grémium, hogy a gyermekjóléti szolgálatot a szomszédos három településsel közösen kívánják ellátni. Ehhez a feladathoz idén nem jogosultak normatív támogatásra, mindenképpen indokolt tehát az összefogás. A képviselő-testület arról is döntött, hogy az óvodai étkeztetés nyersanyagnormáit - és ezzel együtt értelemszerűen a térítési díjakat - 20 százalékkal megemeli. Ez talán nagymértékű növekedésnek tűnik, ám az utóbbi két évben nem történt hasonló korrekció, így indokolt az emelés mértéke. A díjak emelkedése egyébként is az esetek nagy többségében - részben vagy egészben - az önkormányzatot érinti, hiszen szociális rászorultság alapján a térítési díjakat bizonyos mértékben átvállalják a szülőktől. Kiadvány a suliról. A recski általános iskola nyári nyelvi táborairól és egyéb programajánlatairól egy színes ismertető készül. A kiadvány már a nyomdában van, így hamarosan kézbe vehetik az érdeklődők. Pályázat. A mátraderecskei képviselő-testület pályázatot írt ki az általános és zeneiskola igazgatói állásának betöltésére. Az érdeklődők e hónap végéig adhatják le a polgármesteri hivatalban az elképzeléseiket tartalmazó pályamunkákat. Riasztó a hivatalban. A bükk- szenterzsébeti polgármesteri hivatalban a napokban helyeztek üzembe egy korszerű riasztóberendezést. Ajánlatosabb tehát immár kizárólag félfogadási időben felkeresni az épületet. Közmeghallgatás. Szentdomonkos képviselő-testülete április 17-én, este hét órakor a művelődési házba várja közmeghallgatásra a helybelieket. A fórum a pénzügyekről adott tájékoztatás után falugyűléssé alakul, ahol a polgárok közérdekű kérdéseikre kaphatnak választ. Locsolóbál. A mátraballai ifjúsági klub szombaton este 8 órától locsolóbált rendez. A fiatalok társasága ekkor tartja első komolyabb rendezvényét a nemrégiben birtokba vett klubhelyiségben. Pénzt remélnek. A bükkszent- erzsébeti önkormányzat több témában is pályázatot kíván benyújtani a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. A remélt támogatás segítségével szeretnék megvalósítani az óvoda bővítését, a művelődési házban egy vizesblokk kialakítását, valamint a temetői út felújítását. Módosított szerződés. A 16 községet magában foglaló Pé- tervására és körzete kistérségi társulásban érintett települések képviselői néhány kisebb formai módosítást hajtottak végre együttműködési megállapodásukon. A dokumentum ezzel mindenben megfelel az önkormányzatok társulásairól szóló törvénynek. SVTW SVT'WAMSLER Rt. SALGÓTARJÁN A mintaboltjainkban és az SVT-Wamsler Rt. szerződéses nagykereskedelmi és kiskereskedelmi partnereinél rendkívül kedvező áron kaphatók az alábbi termékek. Árengedmény Akció ím-w Árengedmény Eddigi fogyasztói ár ÁFA-val Akciós ár ÁFA-val Eddigi fogyasztói ár ÁFA-val Akciós ár ÁFA-val Alfa lux Hd.ioo.-pí 28.900,-Ft Servant 7 '300, fi 31.900,-Ft Salgó 4^ŰOQfFt 29.900,-Ft Servant 7 üzemi 41 'S00f-Ft 29.900,-Ft Tea 29.SBp.-Ft 19.900,-Ft Servant IF kandalló 47.m-Ft 30.900,-Ft Servant 5,8 39/éOövFt 26.900,-Ft Lucifer IF kandalló 82 kOOOXFt 59.900,-Ft Servant 5,8 üzemi ;w.500,Tn{ 24.900,-Ft Lucifer kandallóbetét I.200.4H 39.900,-Ft A Takarékszövetkezetek ugyanezeken az árakon ajánlják e termékek vásárlására a kamatmentes hitelkonstrukciójukat. Ameddig a készlet tart - kerüljön Ön is (^w) tűzközelbe! "Amit ma megvehetsz (pláne ilyen olcsón)ne halászd holnapra!" Ne hagyja ki a vásárlást mert ősszel minden biztosan drágább leszl Jó vásárlást és Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kíván az Mintaboltok: Salgótarján, Rákóczi út 53-55. Tel.: 32/311-765 Budapest, IX., Dési Huber út 20. Tel.: 1/280-6557 OLCSÓ * OLCSÓBB ($mi) «-JOBB«- IÓ Bármilyen további információért hívja belkereskedelmi osztályunkat Tel.: 32/317-137 A A Kontavill legújabb, SOLID termékei széleskörű funkcióválasztékkal rendelkeznek. A kapcsolók süllyeszthető és falon kívüli változatban is készülnek: utóbbi kiváló megoldást kínál a panellakásokhoz. Zalai Vill.-i Szaküzlet 3360 Heves, Erzsébet tér 3. Telefon: 36/346-254 Szirmai Kft. 3300 Eger, Kisasszony út 34. Telefon: 36/410-340 EKONTAVILL a P legrand csoport tagja MÁRKABOLT A v I I