Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-04 / 80. szám
így jaiL'KOK, meseKonyveK nyerő áron. 1 998. április 4., szombat Hírlap Magazin 7. oldal Nyilasi Tibor felnőtt fejjel becsüli csak igazán Dalnokit A Lottó márkakereskedés megnyitója alkalmából nem akármilyen vendég látogatott a településre: Nyilasi Tibor, a Fradi, az Austria Wien és a válogatott egykori klasszis labdarúgója, napjainkban pedig a legnépszerűbb hazai csapat trénere két edzés között ruccant le a fővárosból, hogy jelenlétével tisztelje meg az eseményt. Az igen szimpatikus „Nyíl” készséggel válaszolt a Heves Megyei Hírlap kérdéseire is. HATVAN - Nem volt könnyű feladat tollvégre kapni a hetvenszeres válogatott futballistát. Miután eleget tett protokolláris feladatainak, gyerekek hada vette körül, akik nagy lelkesedéssel álltak sorba a sztár autogramjáért. Nyilasi hősiesen állta a sarat; miközben aláírásokat osztogatott, minden lurkóhoz külön-külön is volt egy kedves szava.- Néhány éve megkeresett Mészáros úr — aki játékostársam is volt a Fradiban -, hogy elfogadnám-e a Lottó felkérését - válaszolta ittlétének okát firtató kérdésemre a vendég. - Mivel szeretem a sportos, kényelmes cuccokat, eleget tettem a kérésnek. Az exkluzív szerződésemmel együtt jár, hogy olykor meghívnak a mostanihoz hasonló rendezvényekre. Nagy örömmel jövök, mivel nekem is érdekem, hogy találkozzam a szurkolókkal, s megismerjem a véleményüket.- Annak idején sajnos, első osztályú mérkőzésen nem léphettél pályára Hatvanban...-Felkészülési meccset viszont játszottam itt. Sőt, egyszer a kupaküzdelmek során is ide látogattunk, s emlékszem, hogy eltiltásom miatt a busz ablakából figyeltem a játékot. Rémlik, hogy a pálya igen messzire volt az öltözőtől; a közönség sorai között futottunk ki a játéktérre.-Akkoriban ezt még meg lehetett tenni... Mára számos fogalom leértékelődött. Például a klubhüség.- Megváltozott a világ. Napjainkban zsoldosok uralják a futballt. A pénz jelenti az igazi vonzerőt. Az egyesületek nem nevelnek, hanem vásárolt játékosokkal tömködik a lyukakat. Ám sokat elárul, hogy ha a Fradi bajban van, mindig a saját kötődésű focistáink - például Póling vagy Szűcs Misi - húzzák ki a szekeret a kátyúból. Remélem, nem hal ki végleg ez a mentalitás, mint a dinoszauruszok.- Gazdag pályafutásodra visszatekintve, melyek a leg-S az edzőid közül kire emlékszel szívesen?-Minden mesteremmel jól kijöttem. Ha mégis kiemelhetek egyet közülük, akitől a legtöbbet kaptam, az Dalnoki Jenő. Szigorú volt, faragott minket. Akkor, szinte gyerekként, talán nem is tudtam, hogy mi történik, de ma már becsülöm őt.-Jelenlegi csapatod a bajnoki aranyéremre is esélyes. Ha most erősíthetnél, kit igazolnál le a hazai mezőnyből?-Mindenképpen egy csaMég a lányok is sorban álltak autogramért FOTÓ: T. 0. emlékezetesebb pillanatok számodra? Kik azok a labdarúgók, akikkel a legszívesebben játszottál?- Nehéz kérdés... Amikor elkezdi az ember, minden apró sikernek örül. Amikor az Úttörőstadion csapatában először pályára léptem... Majd amikor - 1970-ben - a Ferencvároshoz kerültem, s magamra húzhattam az ifi „egy” mezét... Aztán jött a felnőttegyüttes, majd az első válogatottság 1975-ben, Baráti Lajos bácsival, Irán ellen... Az első bajnokság ’76-ban... A KEK- döntő... Az ausztriai évek... Mind-mind kedves emlék. S azért is szerencsésnek mondhatom magam, mert a mai napig együtt játszhatok azokkal, akikkel kezdtem. Rab Tibivel, Ebedlivel, Szokolaival, Po- gánnyal. tárt. Talán Korsós Attilát.-Mi, szurkolók, sajnáljuk, hogy még a győztes mérkőzések utáni pillanatokban sem nyilatkozol a televíziónak...- Ilyenkor pokoli a légkör a stadionokban. Nehéz úgy higgadtan véleményt alkotni, hogy közben ötve ne n rázzák az öklüket körülötted... A mécsesek után negyedórával, a sajtótájékoztatón, szívesebben értékelem a látottakat.- Végezetül: bizonyára téged is elégedettséggel töltött el utódaid Ausztria ellen mutatott játéka. Látsz fantáziát az új nemzeti tizenegyben?- Abszolút látok. Történelmi pillanat volt ez a győzelem, amely bebizonyította, hogy a fiataloké - a Liszteseké, Hrutkáké, Mátyusoké - a jövő. Nincs mese. (fari) A második világháború óta zárva voltak az ajtók, ám most kinyílnak... Kamaraszínház-álom a Zsinagógában EGER - Egyszer, egy szaklapban színházteremtőnek nevezték Beke Sándort, a Gárdonyi Géza Színház igazgatóját. S hogy ez a jelző nem üres bók, azt máris bizonyította. Kamaraszínházat álmodott. Nem is akárhová: a kis Zsinagóga épületébe, amelynek ajtaját a második világháború óta nem nyitották ki.-Hogyan lehet az, hogy „idegenként” megtalál egy olyan helyet, amelyet ötven éve senki sem látott meg?-Talán a természetemből adódik - válaszolja a direktor. - Eddig minden városban, ahol dolgoztam, rendeztem, maradt utánam színházi épület. A pályafutásomat is színházteremtéssel kezdtem, Kassán, a Thália épületét álmodtuk valósággá. De említhetném Kecskemétet, Komáromot, Pestet is. A véremben van az épület, a tér keresése. Engem 1996. augusztus 1-jén neveztek ki. Azon a nyáron bőven volt időm sétálni a városban. Azt rögtön láttam, hogy Egernek nincs stúdió- színpada. Nézelődtem, kérdezgettem. Akkor találtam meg a kis Zsinagógát, amelyről először azt hittem, egy malom. Később még az is kiderült: valójában nem is Zsinagóga volt, hanem kultúrház. Barátaimmal bementünk. Ekkor valami nagyszerű tárult a szemeim elé.- Pillanatok alatt elkészült a rekonstrukciós terv...- A barátaim - akik a Bazilika rekonstrukcióján is dolgoztak - hívták fel rá a figyelmem. Ők voltak azok - név szerint Kisterenyei Ervin és Bálint András -, akik elkészítették a terveket. A tényfeltárást, a lehetőségek elemzését egy fillér nélkül oldották meg. Ezt azonnal átadtuk a város vezetésének.- Kinek a tulajdona a Zsinagóga?- A városé. A vezetői rögtön bólintottak az elgondolásra. A Műemlékvédelmi Felügyelőséggel már a kiviteli terveket egyeztetjük, a zsidó hitközség is igent mondott az ötletre. Ha a kis Zsinagógához az Eger-patakon át híd vezetne - elképzeléseim szerint az egri Sóhajok hídja -, úgy a fiatalok kedvenc „tanyája” lenne a környék.- Ötven év elegendő ahhoz, hogy egy épület tönkremenjen. Milyen állagú a ház?- Szerintem 10 millió forintot elég lenne rákölteni. Az ragadott meg, hogy létezik egy hatalmas szabad tér, gyönyörű galéria és egy padlástér. Mindezt összekombinálva, az épület egyszerre lenne alkalmas kamaraszínháznak, kiálA kis Zsinagóga - a most látható állapotában FOTÓ: ÖTVÖS IMRE lító- és hangversenyteremnek. Tehát a zene, a képzőművészet és a színház megférne egy helyen. Ezzel egyfajta művészeti kíváncsiságot tudnánk ébreszteni és kielégíteni az egri közönségben. Tehát a művészeti kísérletek is helyet kapnának itt.-Funkciójában nem ütközik majd a leendő Trinitárius temploméval?- Oda is vannak elképzeléseim, de ez egy másik fejezet.- Milyen belső átalakításokra lenne szükség?- A freskókat ebben az állapotban őriznénk meg. A padozat ódon hangulatú maradna. Egyedül az ablakokat kell zárttá tenni. Színpadot sem álmodtam ide. A közönség és a színpad egy szinten lenne. A nézőtér tehát egy-egy darab bemutatásakor ott lesz, ahol a rendező akarja. A freskókat konzerválni kell. Az erkélyen kulturális presszó lenne.- Tehát afféle művészetek háza lenne...- Nem az a feladatom, hogy a város kulturális életét kiegyensúlyozzam, hanem az, hogy színházat teremtsek. Talán előbb-utóbb a színház belakja a várost.-Megtartják a szereplési, rendezési lehetőséget az egrieknek, vagy az ország különböző tájairól vonzzák majd ide a kísérletező kedvűeket?- Természetesen helyet biztosítanánk akár vizsgaelőadásoknak, akár fiatal írók, rendezők bemutatkozásának is. Elsősorban az általunk felfedezett tehetségeket próbálnánk idetoborozni.- Kinek a tulajdonában lesz az épület?- A városé, így annak a vezetése dönti majd el, hogy bérbe vagy hosszú távon használatba adja.- Milyen darabot tudna elképzelni a készülő kamara- színházba?- Nem jutottam még el odáig, hogy a nyitódarabról álmodjak. Talán Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, esetleg O’Neill Hosszú út az éjszakába című művét, vagy Róze- wicztöl a Fehér házasságot. (szurotni) Ts^arcsi hetedikes volt, amikor megismerke- A. dett Dorottyával. A lány akkor már a nyolcadik osztályba járt. Talán e szokatlan leosztásnak köszönhető, hogy hosszú hónapokig róluk beszélt az egész iskola. Fél évig boldogították egymást, egy egész télen át. Igazi szárnyalás volt, az első szerelem megannyi örömével és gyötrelmével. Minden szabadidejüket együtt töltötték; ha pedig fizikailag nem lehettek egymás közelében, éjjel-nappal számolták a hátralévő másodperceket, amikor majd újra találkozhatnak. A kívülállók számára mindent elárult sugárzásuk. Képtelenek voltak titkolni érzéseiket, de őszintén szólva nem is akarták. Sőt! Inkább kérkedtek vele, kifejezetten büszkék voltak rá, s legszívesebben az egész világnak elmesélték volna. Úgy érezték, az emberek elismerően összesúgnak a hátuk mögött, s túlnyomó többségük irigykedve csóválja a fejét. Ha pedig pár órányi kényszerszünet - például lecketanulás - miatt nélkülözni voltak kénytelenek a másikat, máris szívükbe mart a féltékenység, s csak hosszas faggatózás, többször megerősített hűségnyilatkozat után állt helyre bensőjükben a béke. Szóval, szép hónapok voltak. Talán a legszebbek egész eddigi életükben. Dorottya istennő volt a fiú számára, még akkor is, ha utólag tisztán látott hiányosságait az emlékezés sem volt képes megszépíteni. Mit is számított akkor apró termete, deszka alakja, épp hogy sarjadó keble, sajtillatú lehelete! Amikor társai a részletekről faggatták, Karcsi mély hallgatásba burkolózott. Nem adta ki kapcsolatuk egyetlen apró intim titkát sem. Midőn a többiek naturálisán ecsetelték soros vagy elképzelt hódításaik mozzanatait, ő inkább nem szólt közbe, nehogy ráterelődjön a figyelem. TARI OTTÓ: Egy tiszta szerelem vége Prózai oka volt a diszkréciójának: Dorottya és közte ugyanis a hosszú hónapok során semmi érdemleges nem történt. Cjétáltak, beszélgettek - az sem zavarta őket, kJ hogy lábuk elgémberedett a hótaposásban -, megosztották egymással gondolataikat a világról. A lány bevallotta, hogy tud csókolózni, mert az unokatestvére elmesélte, hogyan kell; Karcsi nem vallotta be, hogy mit tud, pedig a fiúk beavatták, mit s hogyan kell. Ilyenkor - fantáziájában - Dorottya úgyis jelen volt. A kétoldalú tettlegesség helyett folytatódtak a túrák a térdig érő hóban; a hosszú, sokatmondó szemezések a kapu előtt. Együttjárásuk felénél tarthattak, amikor először elvitte a lányt moziba. A második sor szélére vásárolt belépőt. Nem a leglovagiasabb tett volt, de négy forinttal a zsebében ne ugráljon az ember. Már legalább egy óra lement a filmből, mire elég erőt gyűjtött, s - mintegy véletlenül - megfogta Dorottya kezét. El sem engedte, míg ki nem gyulladtak a fények. Szorongatták egymás forró, izzadt tenyerét, miközben szívük úgy vert, mint a kereplő. Lopva nézték a másik arcát a félhomályban, s aligha tudták, milyen jelenetek követik egymást a vásznon. Ezt követően - a korhatárral jelölt filmeket leszámítva - mindennapos vendégek voltak a filmszínházban. Többször megtekintették még a legbigottabb szovjet alkotásokat is; kezük már a Rákóczi-induló első taktusainál elindult felfedező útjára. így ment ez majd’ két hónapon át. Végül a moziban került pont is megannyi fájdalmat hordozó kapcsolatuk végére. A Belorusz pályaudvart tűzték műsorra. Elfoglalták helyüket a második sorban, a billegös faszékeken, s várták a villanyoltást. Már bezárták magukat a saját világukba; azzal sem törődtek, hogy a mögöttük lévő helyekre harsány, nagypof ájú kamaszok váltottak jegyet. A híradó után beállt rövid csendben valaki Karcsi háta mögül a fülébe súgta:- Ráültél a kabátomra, öreg! A fiú készségesen megemelkedett, hogy az illető eligazíthassa a szék támláján a holmit, ám nem az következett, amire számított. A mögötte ülő jópofa suhanc ugyanis ebben a pillanatban hatalmasat szellentett. Több se kellett a távolabbi sorokban helyet foglalóknak. Egymást érték epéskedö, egyszersmind megalázó közbekiabálásaik.- A bunkó! Még a seggét is megemeli!- Aerofóbiád van, gyerek? Minek jössz akkor moziba?- így imponálsz a barátnődnek, köcsög?! Karcsi teljesen megsemmisült. Belekapaszkodott Dorottya kezébe, s anélkül, hogy ránézett volna, reménykedni kezdett: a lány úgyis tudja az igazságot. S valóban, tenyerének lágysága megnyugtatóan hatott. A szerelmes fiú kálváriája azonban korántsem ért véget. Az előzetes kockái peregtek, amikor a mellette helyet foglaló Dorottya hirtelen emelkedni, majd süllyedni kezdett. Karcsi először azt hitte, hallucinál, így hát még elszántabban szorította kedvese kezét. Am a hintázás erre sem szűnt meg. Mire rájött, mi lehet a jelenség oka, már nem volt ideje intézkedni. Dorottya ugyanis hirtelen hátrafordult, s kivörösödött arccal förmedt a zajös társaságra, akik lábukkal emelgették a billegös ülőkét. — Kopjatok le, szemét állatok! Am azok jelét sem mutatták megilletődöttsé- güknek. Mi több, egyikük - lehetett olyan tizenhat-tizenhét éves - jó hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja, visszaszájalt:- Ülj le, te húgyos, mert nyakon csördítelek! A lány - keze még mindig a fiú verejtékező mancsában - tehetetlenül Karcsira nézett. Utóbbi érezte, hogy tennie kéne valamit, csak azt nem tudta, hogy mit. Hiszen jelentős volt a túlerő. Gondolta, hátrafordul, hátha addig eszébe ötlik valami szellemes mondat, amivel visszavághatna megaláztatásaiért. Am elkésett. Olyan kokit kapott a feje búbjára, hogy könnyek szöktek a szemébe. Visszacsúszott hát a helyére, s behúzta a nyakát. Ezután már nem történt semmi különös, ha csak az nem, hogy végig kellett kínlódnia a valaha látott leghosszabb filmet, amelynek később egy momentumára sem emlékezett. Dorottya végig a kezében hagyta a kezét, amely fokozatosan hűlt ki, mint a Vezúv, csak sokkalta gyorsabban. Érintése végül teljesen idegenül hatott a fiú számára. M ég megengedte, hogy Karcsi hazakísérje. Pontosabban nem tiltakozott, amikor az félénken felajánlotta a gesztust. A kapuhoz érve azonban sietősen köszöntek el egymástól. Sokáig nem találkoztak, s a fiú nem is bánta, hogy vége lett ennek az egésznek. Csupán akkor érezte magát pocsékul, amikor pár hét múlva ismét meglátta Dorottyát. A lány egy idősebb sráccal csókolózott azon a helyen, ahol annak idején ö még a kezét sem merte megfogni.
