Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-24 / 96. szám

1998. április 24., péntek Füzesabonyi Mozaik 9. oldal Füzesabony és a környékbeli települések a gazdasági élet élénkülését remélik a sztrádától „Nekünk is lesz immár autópályánk...” Az európai színvonalú sztráda mindkét irányból közel hozza majd a világot ■■■■i Az M3-as autópálya már meglévő, Budapest-Gyöngyös közötti része - a szeptember elsején át­adásra kerülő Gyöngyös-Füzesabony közötti szakasszal, illetve az országhatárig tervezett foly­tatással - szervesen kapcsolódik az európai, úgynevezett E-utak, valamint a TEM-utak rendsze­rébe. Ezáltal biztosított lesz a tranzitkapcsolat Szlovákia, Ukrajna és Románia felé. Elkészülté­vel az autópálya elősegíti majd hazánknak az Európái Közösség országaihoz való integrálódást és a régiók közötti kiegyenlítődést, az emberi élet és a környezet fokozottabb védelmét. A straté­giai célok megvalósítása mellett az autópálya megépítése számokban is mérhető gazdasági elő­nyöket ígér: hozzájárul a gazdasági növekedéshez, az ipar és a kereskedelem fejlődéséhez, a közúti balesetek - illetve az abból eredő károk - csökkenéséhez. Javában épül a füzesabonyi csomópont Négy és fél millió köbméter föld ••• Az M3-as autópálya építésével, üzemeltetésével és fejlesztésé­vel kapcsolatos teendők az 1996. június 1-jén alakult Északkelet-magyarországi Au­tópálya-fejlesztő és -üzemeltető Részvénytársaság feladatkö­rébe tartoznak. Az rt. illetékeseinek tájékoz­tatása szerint - a kormány dön­tése alapján - a használati díj ellenében igénybe vehető mo­dem pálya döntően állami for­rásokból, hitelgaranciákból, se­gélyekből és az útadó összegé­ből épül meg. A beruházáshoz a kormány - 1995-ös árszinten - 20 milliárd forint hozzájárulást, továbbá a teljes időszakban 30 milliárdos kedvezményes hitel felvételéhez nyújtott állami garanciát bizto­sít. Az alapkő letétele - 1996. október 9. - óta alig több mint másfél év telt el, ám a munkála­tok a füzesabonyi szakasz vé­géig már a befejezéshez köze­lednek. Az új szakasz átadására a tervek szerint szeptember el­sején kerül sor, a számos ked­vezménnyel könnyített pályadí­jat azonban várhatóan csak a jövő év január elsejétől vezetik be. A Gyöngyös és Füzesabony közötti szakasz kivitelezési munkálatait az M3 Konzorcium - a Betonútépítő Nemzetközi Rt., a Strabag Hungária Rt., a Magyar Aszfalt Kft., valamint az ILBAU GmbH - végzi, míg a felüljárók elkészítése a Híd­építő Rt. feladata. A Budapest és Gyöngyös közötti - csaknem húsz éve épí­tett - rész felújítási munkáinak a portugál MOTA cég a gazdája. Az említett társaságok mellett számos al- és kisvállalkozó is részt vesz az építésben. A munkálatok nagyságára jellemző, hogy az új, 44 kilomé­ter hosszú szakaszon 4,3 millió köbméter földet, valamint 1,34 millió köbméter burkolatot mozgatnak meg, illetve építenek be. A pályán átívelő hidak felü­lete 25 ezer 400 négyzetmétert tesz ki. A tervek szerint az említett útvonalat 2001-2002 végére Polgárig, 2007-re Nyíregyhá­záig, a következő időszakban pedig az ukrán határig építik ki. Kamerákkal követett autóforgalom Az ország északkeleti régiójá­nak ütőereként is emlegetett au­tópályát ugyanazok a kényelmi és biztonsági rendszerek jel­lemzik majd, mint Európa szá­mos hasonló útvonalát. Az egyes sávok mentén - mint az EKM Autópálya Rt. ille­tékesei elmondták - két kilomé­terenként állítják fel a segély­kérő oszlopokat, amelyeknél baleset vagy műszaki hiba ese­tén a járművezetők segítséget, mentést kérhetnek. Az oszlopokon úgynevezett villogófejeket lehet bekap­csolni, szükség esetén ezzel fi­gyelmeztetik a többi autóst a várható veszélyhelyzetre. Nem kevésbé fontos információkkal szolgálnak majd a pálya men­tén működő meteorológiai mé­rőhelyek, jelzéseik alapján ad tájékoztatást a diszpécserszol­gálat arról, hogy télen például hol vannak jeges, ködös szaka­szok. Érdekessége az új pályának, hogy a haladó-, illetve a leálló- sávot elválasztó vonalra bordá­zat kerül, amely időben figyel­mezteti a járművezetőt, ha az út széle felé sodródna. Hazánkban először az M3-ason vezetik be a dinamikus forgalomirányító rendszert, amely kamerákkal pásztázza az utat, s minden rendellenességet jókora elekt­ronikus táblán jelez majd a köz­lekedőknek. Ami pedig a kényelmet illeti: Kerekharasztnál, illetve Kará- csondnál alakítanak ki egy-egy olyan pihenőhelyet, ahol ét­kezni is, tankolni is lehet. S nemcsak itt, hanem a többi pi­henőhelyen is gondolnak a mozgáskorlátozottakra. Meghatározza a régió fejlődését A beruházás — mint azt Kazat- say Zoltán, a Közlekedési, Hír­közlési éa Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára lapunk­nak elmondta - közelebb hozza Heves megyét a fővároshoz, il­letve az ország keleti határához. A gyorsabb és biztonságosabb közlekedés révén ez a térség is jobban vonzza majd a beru­házni vágyókat. Nem véletlen, hogy például Füzesabonyban - s a közvetlen körzetéhez tartozó községek­ben - nagy reményeket fűznek a sztráda szeptemberi átadásá­hoz, illetve az elkövetkezendő időszakhoz. A térségben élők szinte egyöntetűen vallják: a fi­zetendő pályadíj ellenére örömmel fogadják az autópá­lyát. Abban bíznak ugyanis, hogy ezáltal felértékelődik a város és térsége, megélénkül a gazdaság, s a közeli jövőben ál­lást találhatnak majd az itt élő munkanélküliek. Füzesabonyi pályázat a leendő ipari parkra A térségben - mint azt Gulyás László polgármester elmondta - 11 és 23 százalék között mozog a munkanélküliségi ráta. Mi­után eddig mindössze egy-két vállalkozót, illetve néhány tíz dolgozót foglalkoztattak a pá­lyaépítésnél, abban remény­kednek, hogy a későbbiekben ide települő cégek, gazdasági egységek enyhítenek majd a gondokon. Az útépítés kapcsán új mun­kahelyekkel még nem, költség- vetési bevételi forrással azon­ban már gyarapodott a város. Az elmúlt évben 15 millió forint iparűzési adót könyvelhettek el, az idén ez az összeg várhatóan 15-18 millióra rúg majd. Ebből a pénzből bővítették például nyolc tan-, illetve két számító­gépes teremmel a Széchenyi ál­talános iskolát, s működtették az önkormányzati intézménye­ket. A várostól mintegy fél kilo­méterre húzódó M3-as autópá­lya, a kétszáz méterre fekvő 3- as út, illetve a vasúti csomópont jó lehetőséget kínál a befekte­tőknek, a vállalkozóknak. Az élénkülő érdeklődés következ­tében a külterületi szántó értéke a korábbi csekély összegről 600-1000 forintra emelkedett négyzetméterenként. A település új rendezési terve mintegy kétszáz új építési telek kialakítását teszi lehetővé a közművesített, illetve a kü­lönböző közműrendszerekkel könnyen ellátható városszéli részeken. így a régi vásártér he­lyén, valamint a debreceni vas­útvonal mentén lévő területe­ken. A képviselő-testület idejeko­rán felmérte, mit nyújthatnak az érdeklődő vállalkozásoknak. Erre szükség is volt, mert az első „fecske” már megérkezett: a bábolnai székhelyű IKR Rt. mezőgazdasági gépeket és fel­szereléseket bemutató és érté­kesítő telephelye már eredmé­nyesen működik. Hozzájuk ha­sonlóan gondolkodtak azok a befektetők is, akik várhatóan a közeljövőben alakítanak ki itt úgynevezett logisztikai közpon­tokat, amelyekről hozzávetőle­gesen 60-120 kilométeres su­garú körben teríthetik majd készleteiket, láthatják el meg­rendelőiket termékeikkel. Az érdeklődők között - szá­mos hazai vállalkozó mellett - található a német iparkamara, valamint egy befektetői cso­port, illetve számos multinaci­onális cég is. Terveikben egy ötezer négyzetméter alapterü­letű áruház, illetve konszigná­ciós raktár felépítése szerepel. Az önkormányzat úgy dön­tött, hogy pályázatot nyújt be az illetékesekhez egy ipari park kialakítására. Ennek már meg is találták a helyét az autópálya közelében. A sztráda és a most megújuló 33-as út mentén, az érintett terület jobb oldali ré­szén 64, a másik oldalban pedig 38 hektár várja a telep- és munkahelyeket kialakítani szándékozókat. További 4,5 hektárt tesz ki az a terület, amely eddig a vásártér volt. A városban - mint a vezetők tájékoztatásából kiderült - minden feltétel adott az iparte­lepítésre: kiépült és bővíthető a vezetékes gáz-, akárcsak a víz­hálózat. Besenyőtelekkel közö­sen fektetik le a szennyvízveze­tékeket, az elektromos hálózat pedig a háztartási áramtól a 220 ezer volt teljesítményig képes kiszolgálni a fogyasztókat. Nem elhanyagolható az sem, hogy a telefonközpontra pilla­natnyilag háromezer vonalat kapcsolhatnak rá. Füzesabony tehát készült és készül, mert mindenképpen hasznát látja az átadandó autó­pályának. Nem véletlen, hogy lakóinak többsége - a ma még magasnak tartott úthasználati díjak ellenére - nem csatlako­zott a sztrádaépítést ellenzők táborához. Dormánd, Besenyőtelek: vállalkozói tervek Félő volt - mondta Ferencz Vilmos dormándi polgármester -, hogy máshol halad majd az elterelő út, s a községet elkerüli majd a forgalom. Szerencsére nem így történt, mi több: a 33- as út felújításával, s a turisták­nak is kedvező kerékpárút megépülésével jobbak lettek a kilátásaink. Való igaz, felsóhajtottak a helybeli vállalkozók, akik zö­mében a falun áthaladó főút mentén települtek le. Az esetle­ges betelepülőknek - a módosí­tott rendezési terv szerint - az autópálya melletti területen tudnak telephelyet biztosítani. Az Engel-kerti részen pedig 45 új házhely alakítható ki, akár­csak a Kertalján, ahol folytat­ható a közművesítés. A kis község iránti érdeklő­dést jelzi, hogy számos német és osztrák turista tért vissza ide, hogy családi házat vegyen ma­gának, legutóbb négy ilyen kelt el. Várható egy olasz cég lete­lepülése is, ez söröskupak- gyártó üzemet tervez ide. A ha­zai vállalkozók elsősorban vendéglőt, különböző profilú kereskedelmi egységeket kí­vánnak nyitni itt a közeljövő­ben. Tudván, hogy június 30-ra elkészül az autópálya füzes­abonyi csomópontja, amely - reményeik szerint - megélén­kíti az üzleti életet. A háromezer lakosú Bese­nyőtelken is hasonló elképzelé­sek foglalkoztatják a helybelie­ket - mint Kalóz András pol­gármestertől megtudtuk. A községben mintegy 150 vállalkozó van, kétszáz család pedig a földből él: üzletük fel­lendítésében, termékeik értéke­sítésében nagy szerepet játszhat az autópálya közelsége, s az átmenő forgalom. A falu hatá­rában már épül egy benzinkút, s mintegy 12 hektáros szabad te­rületük van közművesített ipari telephelyek kialakítására. S ha valaki itt kíván otthont terem­teni, az alsótelepi részen - kor­látozott számban - új házhe­lyek közül választhat még. A sztráda egészen idáig hozza a világot... (PR) Egymást követő, szép ívű felüljárók, hidak alatt fut majd a sztráda Formálódnak a pályabelépő-kapuk

Next

/
Thumbnails
Contents