Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-23 / 95. szám
1998. április 23., csütörtök Horizont 7. oldal A kötelező tőkeemelés ára Két év - tetemes költségekkel A június 16-án hatályba lépő új társasági törvény leglényegesebb változásainak egyike a gazdasági társaságok (gt.) tőkeemelésére vonatkozó fejezet. Az ezzel kapcsolatos tennivalókról, a részletekről kérdeztük a Coopers and Lybrand nemzetközi könyvvizsgáló cég szakértőit. A korlátolt felelősségű társaságok (kft.-k) és a részvény- társaságok (rt.-k) két év türelmi időt kapnak a kötelező tőkeemelés végrehajtására, a végleges határidő 2000. június 16-a - mondja Gortvay István. A kft.-k tőkeemelési kötelezettsége 2 millió forint, tehát az eddigi 1 millióról 3-ra kell emelniük a törzstőkét, a részvénytársaságok alaptőkéjének legkisebb ösz- szege pedig 10-ről 20 millió forintra emelkedik. Amennyiben a gazdasági társaságok nem tudják pótolni a tőkehiányt a megadott határidőig, akkor a társaság legfőbb szerve a cégforma átalakítását határozhatja el. Ennek során olyan társasági formát kell választani, amely esetén a törvény a jegyzett tőke legkisebb összegét nem határozza meg vagy az olyan mértékű, amelynek a társaság még eleget tud tenni. Például a kft. azt kérheti, hogy „fokozzák le” betéti társasággá. Azoknál a cégeknél azonban, amelyek bejegyzése az új törvény hatálybalépésekor még elbírálás alatt van, a ké- tesztendős határidő a bejegyzés időpontjától számítandó. Mindemellett a társaságalapításra és -bejegyzésre még a korábbi törvény előírásai vonatkoznak. Az új törvény nem rendelkezik arról, hogyan kell végrehajtani a tőkeemelést. Ez azt jelenti, hogy a társaságok illetékes szervei határozhatják meg a kiegészítés idejét, dönthetnek az egyösszegű vagy a részletekben történő kiegészítésről. Tőkeemelés esetén a társaságokat illetékfizetési kötelezettség terheli, ezenfelül úgynevezett közzétételi díjat, azaz 10 ezer forintot is fizetniük kell. Az illeték a. tőkeemelés összegének - tehát a kft. esetében a 2 millió, rt. esetében pedig a 10 millió forintnak - a 2 százaléka, de legfeljebb 300 ezer forint. Miből emelhető fel a törzstőke? Ha a kft.-nél a taggyűlés a törzstőke felemelését határozza el, akkor az kétféleképpen történhet. Egyrészt külső forrásból, tehát a kft. tagjai által új törzsbetétek befizetésével fedezhető - magyarázza Szmicsek Sándor. Másrészt pedig a társaság adózás utáni nyereségéből képződött, törzstőkén felüli vagyonából is sor kerülhet a törzstőke emelésére. Ebben az esetben a társaság saját tőkéje strukturálódik át, amit úgy is mondhatunk, hogy nincs szükség pótlólagos tőketranzakcióra. Azt viszont ne felejtsük el - figyelmeztetnek a tanácsadók hogy mindkét esetben szükség van a társasági szerződés, azaz az alapító okirat módosítására, s ezt az illetékes cégbírósághoz is el kell juttatni. Csernyánszki Judit Finisben az Agrobank-ügy Az ügyész börtönben letöltendő szabadságvesztést, a védők az első fokon született felmentő ítélet helybenhagyását indítványozták az Agrobank-ügy másodfokú tárgyalásán. A Legfőbb Ügyészség képviselője vádbeszédében a bank hitelnyújtási gyakorlatának társadalmi veszélyességére, illetve Kunos Péter vezérigazgató és Kovács Mihály, az igazgatótanács elnöke cselekményében megvalósult vesztegetésre, a „ vagyoni előnyszerzésre helyezte a hangsúlyt. Az ügyész szerint egy esettől eltekintve olyanok igényeltek E-hitelt az Agrobanktól, akiknek a kérelmét már több más hitelintézet elutasította. Egy ízben pedig a 80 millió forint összegű reorganizációs hitel folyósítása érdekében színlelt ügylet révén megnövelték a kérelmező cég törzstőkéjét. Orosz Balázs az elsőrendű vádlott védőjeként hangsúlyozta: az Agrobank által nyújtott, összesen 10 milliárd forint összegű E-hitelnek alig 4-5 százalékát tekintette a jogutód, a Mezőbank rossz kihelyezésnek. A vádlottak egyébként soha nem egyedül tárgyaltak az E-hitelek kérelmezőivel, ráadásul a hitelnyújtás többletbiztosítékainak gyakorlatát többször, részletesen feltárták a Magyar Nemzeti Bank, illetve az AVÜ illetékesei előtt. Ez szöges ellentétben áll a vádban megfogalmazott vesztegetéssel. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet várhatóan április 30-án hirdeti ki. Kik kaphatnak támogatást járművásárláshoz? Menni kéne, menni kéne... (Folytatás az 1. oldalról) Bencs Éva főtanácsostól megtudtuk, hogy tavaly az 1102 jelentkezőből - a pótkerettel együtt - százhuszonegyen kaptak támogatást. Egyenként 300 ezer forintról szóló utalványt, amit az autókereskedőknél vagy az autószalonokban válthattak be a jogosultak. Az elbíráláskor azok részesülhetnek előnyben, akik saját jogon jogosultak a támogatásra, munkába járnak vagy tanulnak, egyedülállók, illetve honvédelmi kötelezettség során váltak súlyos mozgáskorlátozottá. A rendelet tekintettel van azokra is, akiknek házastársa vagy szülője, illetve meghatározott feltételek mellett a közös háztartásban élő gyermeke, testvére ül majd a volánhoz. Igen csekély az esélyük mindazoknak, akik ezeknek a szempontoknak nem felelnek meg. (Itt jegyezzük meg: pedig sokan vágyódnak arra, hogy legalább néhanapján elhagyhassák otthonukat. Pont azért, mert magányosak, és még munkahelyük sincs.) Bencs Éva együtt érez valamennyi igénylővel, de a támogatottak kicsiny aránya is jelzi, a keret korlátozott, a szabályok szigorúak. Rengetegen várnak hosszú évek óta. A jármű - a kerekes rokkantkocsitól kezdve a segédmotoron át a személygépkocsiig többféle is szóba jöhet - vásárlásakor a számla összege el kell hogy érje az 501 ezer, s nem haladhatja meg a 2 millió forintot. De ez csak azoknak érdekes, akik elnyerik a támogatást. (négyessy) Választási Kampány ’98 Ma a következő választási és pártrendezvényekre kerül sor Heves megyében: * BOCONÁD - Dr. Tóth László, az MSZDP jelöltje 18 órától tart gyűlést a helyi művelődési házban. * DOMOSZLÓ - Dr. Mánya Kristóf (Fidesz-MPP) 18.30-tól a helyi művelődési házban programismertető beszélgetésre várja a választókat. * ECSÉD - Érsek Zsolt (MSZP) 18 órától a helyi kultúrházban tart agrárfórumot. Vendégei: dr. Eperjesi Tamás, az FM miniszteri biztosa, dr. Magda Sándor, az Agrárkamara megyei elnöke. * EGER - Homa János (Fidesz—MPP) 19 órától fórumot tart a Megyei Művelődési Központ 102-es termében. Vendége Áder János lesz, a Fidesz és az Országgyűlés alelnöke. * EGER, FÜZESABONYI VÁLASZTÓKERÜLET Horn Gábor, az SZDSZ oktatási szakembere 14 órától Makiáron, a művelődési ház könyvtárában tart gyűlést. Házigazda: dr. Puha Sándor. Egerben 15.30-tól a főiskolán tart pedagógusfórumot. Házigazda: dr. Horuczi Csaba. Programja Szihalmon folytatódik: 18 órától a művelődési házban találkozhatnak vele a választók. A házigazda ismét Puha doktor. * EGERFARMOS - Zay Andrea (Fidesz-MPP) 18 órakor a helyi művelődési házban kampánybeszélgetésre várja a választókat. * EGERSZALÓK - Dr. Várhelyi András (FKgP) 18 órától a Faluházban tart gyűlést. * FELDEBRŐ - Dr. Mann László (MDF) 18 órától a kultúrházban tart gyűlést. * FÜZESABONY - Dr. Jantsky Erzsébet (KDNP) bemutatkozásával Szent György-napi találkozóra kerül sor 18 órától a művelődési házban. Vendége dr. Fekete György. FÜZESABONYI VÁLASZTÓKERÜLET - Szekeres Imre frakcióvezető (MSZP) Füzesabonyban 16 órakor a mozi helyiségében, 18 órakor pedig Poroszlón a művelődési házban tart fórumot. Mindkét rendezvény házigazdája dr. Molnár János. * HEVES - Dr. Tóth József (MDF) 18 órától a Benedek Elek Általános Iskolában tart fórumot. * KÁL - Dr. Szabó János (FKgP) 19 órától a művelődési házban tart gyűlést. * KISKÖRE - Kovács Márton (FKgP) 18 órától a művelődési ház mozitermében politikai előadást tart. Vendége dr. Baranyi Károly egyetemi tanár, az FKgP oktatási kabinetjének vezetője. * KOMPOLT - Dr. Farkas Gabriella (MDNP) 18 órától az iskolába kötetlen beszélgetésre invitálja az érdeklődőket. NAGYFÜGED - Godó Lajos (MSZP) 18 órától a Faluházban tart fórumot. * PÉTER VÁSÁR AI VÁLASZTÓKERÜLET - Nyerges Andor (MDF) délelőtt Pé- tervásárán, délután Erdőtelken, a polgármesteri hivatalban és a római katolikus plébánián tesz látogatást. * RÓZSASZENTMÁRTON Dr. Molnár Lajos (MIÉP) 19 órától a művelődési házban rendez választási programot. Vendége Búzás József helyi kampányfőnök. * OSTOROS - Kocsis György (MIÉP) 18 órától a művelődési házban programismertetőn mutatkozik be. Vendégek lesznek: Marsi Péter Pál, a párt fővárosi frakcióvezetője, Kelemen Márta, a párt Heves megyei elnöke és Simon József kampányvezető. * VÉCS - Hlesz György (MSZP) részt vesz a művelődési házban 17 órától kezdődő falugyűlésen, majd fórumot tart a helyszínen. nyílászáró rendszer CQ E szép és házias A SOFA hőszigetelt fa ajtók és ablakok nem csak szépek, hanem gazdaságosak is. • Hőszigetelésük tökéletes, • hangszigetelésük kitűnő, • vízállóképességük kiváló, • biztonságosak, • tisztíthatóak, • könnyen szerelhetőek. És ami még az időtállóan szép faszerkezettel jár: a garancia és a szakszerű szolgáltatás, a gazdag szín és formai választék. ÉLJEN A MINŐSÉGGEL ! Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: Cím: □□□□ magánvásárló SOFA Rt. tervező Í~1 kivitelező : Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! 9400 Sopron, Terv utca 2. Pf. 73. Tel.: (36) 99/512-119, Fax: (36) 99/512-101 99/512-120 99/512-135