Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-22 / 94. szám

6. oldal 1998. április 22., szerda Hazai Tükör Kilenc párt alkotja az élbolyt A tegnap délután 4 órakor lejárt határidőig a négy évvel ez­előtti tizenöthöz képest kevesebb, összesen tizenkét pártnak, illetve szervezetnek sikerült országos listát állítania. A lapzártakor is ülésező Or­szágos Választási Bizottság megvizsgálja a frissen beérke­zett dokumentumokat. Forczek Tamás, az Orszá­gos Választási Iroda jogásza érdeklődésünkre elmondta: az országos lista állításának két alapfeltétele van. Az egyik, hogy az adott szervezet szere­peljen az OVB nyilvántartásá­ban (ezt a jogot minden, cég­bíróságon bejegyzett, tehát legálisan működő párt és szer­vezet megszerezhette), a má­sik, hogy legalább hét külön­böző megyében területi listát tudjon felmutatni. Mint meg­tudtuk, a területi (megyei) lista állításáról a helyi választási bizottságok abban az esetben adták ki az igazolást, ha a do­kumentumért folyamodó párt­nak egy-egy megye - illetve Budapest - egyéni választóke­rületeinek egynegyedében, de legalább két kerületben sike­rült egyéni jelöltet állítania. Kedd délig országos listát nyolc párt állított: a Fidesz, az FKGP, a KDNP, az MDF, a MIÉP, az MSZP, a Munkás­párt és az SZDSZ. A délutáni órákban kapott információink szerint határidő előtt megérkezett a Nemzeti­ségi Fórum, az MDNP, az Új Szövetség Magyarországért és még egy tömörülés - úgy tud­juk, hogy az Együtt Magyar- országért Unió (EMU) - or­szágos listája is. A tizenkette­dikként átadott lista ellenőr­zése délután 4-kor még folyt — közölte Forczek Tamás, hoz­zátéve, hogy e szervezetnek is megvan a kellő számú területi listája. Némi támpontot adhat a vá­lasztási találgatásokhoz, hogy négy évvel ezelőtt egyetlen olyan párt sem jutott be a Par­lamentbe, amelyik ne tudott volna az összes megyében va­lamint Budapesten is területi listát állítani. Ilyen teljesít­ményt (húsz területi listát) je­lenleg kilenc párt: a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, az FKGP, az MDF, a Munkáspárt, a MIÉP, az MDNP és a KDNP mutat fel. 14 területi listája van az Új Szövetségnek, 9 az Együtt Magyarországért Uni­ónak, 7 a Nemzetiségi Fórum­nak, 4 az MSZDP-nek és 2 a Vállalkozók Pártjának, takács A posta vitatja az Axel Springer Kiadó elővásárlási jogát A megállapodást meg kell tartani Szombati számunkban megírtuk, hogy az Axel Springer né­met kiadóvállalat egy 1991-ben kötött szerződés alapján be­jelentette: az árus lapterjesztés privatizációja során élni kíván elővásárlási jogával. A posta vezérigazgatója vi­tatja a Springer Kiadó ezen jogát és a francia többségi tulaj­donban lévő cégnek kívánja eladni az árus lapterjesztői há­lózatot. Miért tekinti jogtalannak a posta eljárását a Springer Ki­adó? Szembesítsük a posta ál­lításait a tényekkel!-A Magyar Posta nem is­meri el a német cég elővásár­lási jogát. Ezzel szemben a tény az, hogy amikor az Axel Springer Verlag 1991. április 18-án szerződést kötött a Ma­gyar Postával a budapesti saj­tóterjesztés számítógépes rendszerének kiépítéséről és karbantartásáról, akkor a két fél megegyezett abban, hogy a kiadó elővásárlási jogot élvez a budapesti árus terjesztő rendszer értékesítésekor.- A Magyar Posta szerint a német cég feltételek nélkül mondott le elővásárlási jogá­ról. Ezzel szemben a tény az, hogy az Axel Springer Verlag elnöke 1997-ben kelt levelé­ben a jogról való lemondáskor - idézet a levélből - „alapul vett” két feltételt. Az egyik, hogy az Axel Springer Buda­pest Kiadó is részese lesz a budapesti sajtónagykereskede­lem privatizált cégének, a má­sik, hogy az AS-B más ma­gyar kiadókkal együtt meg­kapja-e cégen belül a részese­dések, illetve a szavazatok legalább 25 százaléka feletti arányát.-A posta szerint a nyertes pályázóval való szerződésnek nincs jogi akadálya. Ezzel szemben a tény az, hogy az említett két feltételt a Magyar Posta nem teljesítette, ennek következtében az Axel Sprin­ger Verlag bejelentette, hogy élni kíván elővásárlási jogá­val. Ha a posta ezt a jogát fi­gyelmen kívül hagyva köt szerződést más céggel, akkor ez a szerződés érvénytelennek tekinthető. FEB Az igazán gazdaságos megoldás azoknak, akiknek az a legfontosabb, hogy ókét mindig és mindenhol elérhessék. Az újratölthető Praktikum-kártya segítségével mobiltelefonján Ön már havi 1200 forintért is elérhető, sőt, ezt az összeget le is telefonálhatja. Nincs havi előfizetési díj és részletes szerződés. Telefonbeszélgetéseinek költségét előre tervezheti. Hívásaiért a bemutatóter­meinkben, területi képviseleteinken, illetve hivatalos viszonteladóinknál megvásárolható 3 600, 7 200 vagy 14 400 forint árú Praktikum-kártya valamelyikével fizethet. És akár letelefonálta a kártya értékét, akár nem, Ön egy feltöltéssel 90 napig elérhető marad! Pannon GSM nonstop ügyfélszol­gálat: 06 20 200 200. A/ árak az AKAI tartalmazzák! *Az újratölthető mobiltelefon-kártya szolgáltatások között! PANNON QStÁ Ax élvonal.' Az élet: tele van elérhető dolgokkal. Kossuth Lég os azt üzente... Egy nyelveit beszélnek. Itthon 1250, a világban szét­szórtan 600 magyar professzor él. Első alkalommal meg­rendezett találkozójukon a Magyar Professzorok Világtaná­csának megalakítását, valamint a hazai felsőoktatás és tu­dományos kutatás színvonalának emelését szolgáló ajánlá­sok kidolgozását tűzték célul. A Magyar Tudományos Aka­démián tegnap kezdődött a háromnapos konferencia. FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY A választások miatt nem szo­rulhat háttérbe az 1848-49. évi forradalom és szabadság- harc 150. évfordulója - hang­súlyozta Keleti György hon­védelmi miniszter. „Kossuth Lajos azt üzente...” címmel az általános iskolás korosztály számára szervezett két évre szóló országos akciót a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Cserkészszövetség, a Magyarország Felfedezői Szö­vetség, a Magyarországi Gyer­mekbarátok Mozgalma és a Magyar Úttörők Szövetsége. Politikától mentes rendezvé­nyekkel kívánják felidézni - egészen 1999. október 6-ig - a forradalom és szabadságharc szellemét. Az akkori eszmék és erkölcsi értékek népszerűsíté­sével szeretnék az érintett kor­osztály hazafias érzületét fej­leszteni - mondta az akció teg­napi ismertetésekor a honvé­delmi miniszter. A programok között ünnep­ségek, megemlékezések, ko­szorúzások, művelődési ren­dezvények, pályázatok illetve történelmi játékok lesznek. A márciusban kezdődött ak­ció - amelybe eddig több mint 35 ezer fiatal kapcsolódott be - fontos feladatának tartja, hogy a gyerekek megismerjék a helyi 1848—49-es emlékhelyeket, tör­ténelmi helyszíneket, és ne csak a központi ünnepségeken ve­gyenek részt. A rendezvénysorozat a hon­védelem szempontjából is fon­tos, mert a fiatalok megismer­hetik a hadsereget és a haza vé­delmének fontosságát - tette hozzá Keleti György. Stadler József bilincsben Kilencévi, börtönben letöl­tendő szabadságvesztésre ítélte Stadler Józsefet az el­lene indított büntetőperben első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Arvay Arpádné vezetőbíró ked­den ismertette a büntetőtanács döntését, amely mellékbünte­tésként teljes vagyonelkobzás­sal is sújtotta a sportmecénás­ként ismert akasztói vállalko­zót. A bíróság helyt adott az ügyész előzetes letartóztatásba helyezési kérelmének is: Stad­ler Józsefet már az ülésterem­ben letartóztatták. A kiszabott büntetés, vala­mint az előzetes letartóztatás el­len a vádlottak és védőik egy­aránt fellebbeztek. Az utóbbi évek egyik leg­szövevényesebb gazdasági bűncselekményében a bíróság úgy ítélte meg, hogy Stadler József és társai összességében több mint kétmilliárd forint kárt okoztak az államnak. A kár jo­gosulatlanul visszaigényelt áfából, jogtalanul felvett ex­porttámogatásból és egymilli- árd forintot meghaladó adóhi­ányból tevődik össze. A vállalkozó környezetéből származó hírek szerint ezt a bűncselekmény-sorozatot csak egyes APEH-dolgozók segítsé­gével lehetett elkövetni. Szerin­tük azoknak is a vádlottak pad­ján lenne a helyük, akiknek a zsebébe jócskán került a vállal­kozó által jogtalanul felvett csillagászati összegekből.

Next

/
Thumbnails
Contents