Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-27 / 73. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. március 27., péntek Intercity Eger és Budapest között Készül a MÁV menetrendje Beköltözött az iskolába a XXI. század EGER - Május 24-től lép életbe a MÁV Rt. új menetrendje, amelynek térségünket érintő tervezetét tegnap egyeztették. Ott voltak a települések polgármesterei, az Agria Volán Rt. és a Mátra Volán Rt. illetékesei. Mint Fiilöp Frigyes, az egri regionális vasút üzletvezetője elmondta, a leendő menetrend egyik újdonsága lesz, hogy naponta két Intercity vonatpár indul Egerből Budapestre, illetve a fővárosból a hevesi megyeszékhelyre. Az egyik vonat június 13-tól augusztus 31-ig Keszthelyig is közlekedik, ezzel segítve a turistákat, az üdülőket. Az Eger és Füzesabony közötti járatok csatlakozását jobban hozzáigazítják majd a távolságiakhoz. Emellett a hétvégeken DebreEGER - Tegnap a városházán ismét tárgyalóasztalhoz ültek a szennyvízberuházásban érintett szakemberek. A Habis László alpolgármester vezetésével tartott koordinációs megbeszélésen ezúttal a főmérnöki és a gazdasági iroda, a bonyolításban, a kivitelezésben, a finanszírozásban részt vállaló cégek, GYÖNGYÖS - Hiesz György MSZP-s országgyűlési képviselő személyes találkozóra várja választóit ma délután 5 órától a Vincellér Panzióban, az Erzsébet királyné út 22. szám alatt. * Holnap indiai művészeti napot tartanak a Mátra Művelődési Központban. Az indiai teaházat S. J. Songh, India magyarországi nagykövete és Fodor Gábor országgyűlési képviselő nyitja meg. * EGER - Ma délután 5 órakor a Széchenyi út 23. szám alatti KDNP-székházban dr. Hegedűs Lóránt, Duna-melléki református püspök Hit és haza címmel tart előadást a Magyar Út Körök és a MIÉP egri szervezetének rendezésében. A házigazda Boros Béláné, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje, a Dobó István Magyar Út Körök elnökségi tagja lesz. * Ma este 6 órakor Bőd Péter Ákos közgazdász Az Európai Unióhoz való csatlakozás, mint magyar sorskérdés címmel tart előadást a Keresztény Ifjúsági Klubban, a Széchenyi út 5.-ben. cenbe, Szegedre és Miskolcra „diákvonatokat” is indítanak. Az Egerből utazókat - füzesabonyi átszállással - segítik a Pécsre való eljutásban is. Hatszázezer forintos költséggel számítógépes helyjegyfoglaló rendszert alakítottak ki az Intercityhez, amelyet telefonon vagy személyesen vehetnek igénybe az utasok. Csaknem kétmillió forintért újítják fel az Eger és Füzesabony közötti pályaszakaszt, amely lehetővé teszi, hogy száz kilométeres sebességgel haladhassanak a komfortos vonatok. Morvái Judit, a mátrai regionális vasút üzletvezetője kiemelte: júniusra készül el a Recsk és Kál közötti 29 kilométeres pálya teljes felújítása, ahol új síneket fektetnek le. (m. k.) illetve a megyei vízmű rt. képviselői vettek részt. Elsőként a PHARE gépbeszerzési tenderjét értékelték, majd a vállalkozói szerződések módosításáról egyeztettek. A lakosságot leginkább érdeklő témáról, a szennyvízdíjak várható alakulásáról is szó esett, de döntés nem született. ERDŐTELEK - Godó Lajos MSZP-s országgyűlési képviselővel március 31-én 18 órakor az erdőtelki művelődési házban rendezendő fórumon találkozhatnak a választók. * GYÖNGYÖSSOLYMOS Fótos Dániel, az MDF ország- gyűlési képviselőjelöltje ma este 6-tól az általános iskolában tart lakossági fórumot. * GYÖNGYÖS - A Fidesz-MPP és Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szervezésében gazdaságpolitikai vitafórumot rendeznek a Pátzay János Zeneiskolában. A vendég Varga Mihály, a Fidesz ország- gyűlési képviselője. A Van más választás a gazdaságban is című előadást március 30-án, 18,30 órakor hallgathatják meg. * HATVAN - A Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete szombaton este 6 órától az Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban választási fórumot rendez, amelyen dr. Mizsei Zsuzsanna, a KDNP Országos Választmányának elnöke a párt választási programját ismerteti. FÜZESABONY - A Széchenyi István Általános Iskola napjainkban nemcsak az oktatásnak mozgalmas színtere. Építők dolgoznak az új épület- szárny kivitelezésén, s javában folyik a bitumenes kézilabda- pálya kialakítása is. Tegnap az intézményben - a beruházás részeként - átadtak rendelteté(Folytatás az 1. oldalról) -Amikor az árverések 1992- ben elkezdődtek, alig volt érdeklődés a föld iránt - mondja dr. Magyarfalvi Krisztina. - Akkor potom áron juthatott bárki erdőhöz, szántóhoz. Később 35-50-100 ezer forintra is felverték a licitálók egyetlen aranykorona értékét. Ennek nem volt jogi akadálya. Egyesek sportot űztek a kiszorítósdiból. Jól kibabráltak azokkal, akiknek nem dagadt a kárpótlási jegyektől az aktatáskájuk. A megyében 58.848 kárpótlási határozatot adtak ki, 2240 millió forint értékben. A kárpótlási jegyek java részét a megyén belül használták fel. Az I.-es földalapnál 665 árverésből 76 volt eredménytelen. Az árverezéseken 20.753-an vettek részt és 17.794-en jutottak tulajdonhoz, összességében 1.165.860 aranykoronához, amiből 28.390 erdő volt. A n.-es földalapnál 83.656 aranykoronát jelöltek ki, ezt 166 árverésen bocsátották licitre. Ezeken 3769-en vettek részt és 2641 -en hasznosíthatEGER - A Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei kollégiumok igazgatói, illetve vezetői tegnap azzal a céllal érkeztek, hogy tájékozódjanak a megyésének két számítógépes szak- tantermet. A háziünnepség keretében Gulyás László, a város polgármestere méltatta a 15 millió forintos költséggel megvalósult tervet. A modem oktatóbázist országgyűlési képviselők, dr. Farkas Gabriella és dr. Molnár János is megtekintették. Már csomagolják az iratokat ták kárpótlási jegyüket. Az elmaradt földárveréseket a budapesti Központi Kárrendezési Iroda által kijelölt jogutód végzi. Az összegzésnél nem kerülhetjük ki a botrányos árveréseket sem. Néhány helyszínnel kapcsolatban - Tarnalelesz, Kál, Recsk, Szilvásvárad, Bélapátfalva - aligha idéződnek fel édes emlékek. Dr. Magyarfalvi Krisztina nem titkolja, több árverésvezeszékhelyen működő „rokon intézmények” helyzetéről, működési feltételeiről. A program a Heves Megyei Pedagógiai Intézet bemutatáSzoviár Jánosné igazgató a vendégek előtt a 35 számítógéppel, lézernyomtatóval, Internet-hozzáféréssel rendelkező rendszerről, örömének hangot adva, a következőket mondta: „Beköltözött az iskolánkba a XXI. század...” A tavaszi szünet után a diákok oktatása is megkezdődik. tőre, s a hivatalvezetőre is vetült árnyék. Pár üggyel kapcsolatban vizsgálatot tartott az ügyészség. Panaszok is érkeztek a soros miniszterhez. A bíróságnak is jutott feladat.- Sikerült nekem is kellemetlen perceket szerezni — mondja. - Én inkább azokra a bácsikákra emlékszem, akiken láthattam, boldogok, mert visszakapták földjüket, amiről álmodni sem mertek. Négyessy Zita sával kezdődött, ahol dr. Horváth Tamás igazgató köszöntötte a vendégeket. Ezután megtekintették az Érseki Kincstárat és a Főegyházmegyei Könyvtárat. Délután a József Attila Középiskolai Leánykollégiumban az intézmény igazgatója, Szabó Istvánné tájékoztatta a résztvevőket a megyei kollégiumok fenntartásáról, működéséről. A kollégiumok pedagógiai programját, s annak országos tapasztalatait dr. Csépe György, a szakmai szövetség ügyvezetője összegezte. A 35 tagú csoport ma délelőtt Gyöngyösre is ellátogat, ahol a József Attila Szakiskola és Szakmunkásképző Intézet kollégiumával, az ottani pedagógiai munkával ismerkednek. Koordinációs egyeztetés a várható szennyvízdíjakról Választási Kampány ’»8 Ki kárpótolja a kárrendezőket? FOTÓ: PERL MÁRTON Kollégiumi vezetők találkozója Látogatás az Érseki Kincstárban fotó: piusy elemér En már nem tudnék Amerikában élni Családi kakaóbár - Huzella Péterrel EGER - Az Ifjúsági Ház Kht. Családi kakaóbárba várja a gyermekeket március 28-án, szombaton, délelőtt 10 órától. A kicsik a forró nedű kor- tyolgatása és a szelet kalács majszolása mellett Huzella Péter: Holdpásztor című műsorát is megtekinthetik. A Kaláka együttes egykori tagjának műsorában Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Tar- bay Ede, Végh György és Zalán Tibor megzenésített költeményei hangzanak el. A gitáros produkció során az előadó, mint Garabonciás Péter meséli el a találkozást a valóság és a mese határán létező égi pásztorral. A résztvevők bekapcsolódhatnak az éneklésbe, rajzolásba, sőt együtt játszhatnak a dalpásztorral is. J Jáború végén születtem, Li forradalomban voltam kisgyerek, gazdasági válságban cseperedtem, s újabb háborúban váltam felnőtté. Az én életembe alig jutott öröm, és nagyon sok volt a keserűség. Magamra maradtam. A nagyfiam negyvenegy évesen meghalt, aztán elment a férjem is, a kisebb fiam meg messze él, Miamiban - így összegezte élete történetét a Bükkszenter- zsébeten élő Csillik Béláné, aki nemrégiben vehette át gyémántdiplomáját. Éppen 60 éve szerezte képesítését.- Ma is ott tartunk, mint az én időmben. Akinek van pénze, az tanulhat, akinek meg nincs, az nem halad sehová. Az én anyám napszámba járt, hogy tanulhassak. Negyven pengő volt a képesítési díj, száz pengőért kétmázsás disznót adtak. így is sikerült megszereznie a vágyott papírt, ám munka nem akadt. Szülővárosában, Egerben nevelőnősködött egy őrnagy gyerekeinél, egészen 1942-ig, amikor a férfi tanítókat mind behívták katonának, s Egerbaktán megüresedett egy állás. Itt csak három hónapot dolgozhatott.-A baktai plébánosnak jó ismerőse volt a tarnaleleszi, tőle tudtam meg, hogy Erzsébeten tanítót keresnek. Mikor először ide jöttem, nagyon csodálkoztam: hova kerültem, hiszen itt még a templom tornya is fából van. Most meg már nem mennék el innen semmi pénzért. Pedig mehetnék a fiamhoz. Voltam kint Amerikában, szép volt, főleg a táj ragadott meg - hiszen mindig nagyon szerettem a földrajzot de nem tudnék ott élni. A földrajz iránti szerelem álom maradt. A tanári diplomát nem sikerült megszereznie. A képzésben részt vett, ám a vizsgára nem mehetett el. Akkoriban igazgató volt Tar- naleleszen, a központi iskolában, s egy este - szeptember 30-án - hazafelé tartva elesett és eltörött a lába. Kórházba került, ám - mint mondja - valami hiba miatt sosem gyógyult meg teljesen a törött csont. Nyugdíjazásáig, 1975-ig már fájó lábbal dolgozott nap mint nap, újra az erzsébeti kisiskolában. Az állapota egyre romlott, s végül 1996 októberében amputálták a rossz lábat.- Sok tervem lett volna még, például imádtam újságot olvasni, többmázsányi folyóirat van a padlásomon, mindent összerendeztem. Úgy gondoltam, ha nyerek a lottón, beköttetem őket. Nem nyertem. Pedig ’57 óta játszom. Ma már újságra is csak háromra telik, az is csak azért, mert a fiam segít. Irigylem azokat az embereket, akik valami nagyot csinálnak az életükben. A művészeket, tudósokat. Nekem ez nem adatott meg. Átadják a diákotthont EGER — A Heves Megyei Közgyűlésen ma délelőtt a vízgazdálkodás megyei helyzetéről elhangzó tájékoztató mellett a képviselők határoznak a megye környezetvédelmi cselekvési programjáról és a végrehajtását segítő feladattervről. Döntenek a Heves Megyei Középiskolai Diákotthon egyházi tulajdonba adásával kapcsolatos megállapodásról és az önkormányzati társulási szerződések felülvizsgálatáról. A közgyűlés elnöke tájékoztatja a résztvevőket az Országos Területfejlesztési Tanácsban végzett munkájáról, valamint szó lesz a Heves Megye Fejlesztéséért Közalapítvány tavalyi működéséről is. Húsvéti hangulatban EGER - A Forrás Gyermek- Szabadidőközpont március 28- án, délelőtt 10 órától Húsvétoló elnevezésű játszóházába várja a kicsiket és a nagyobbakat. A gyermekek - az általuk hozott kifújt vagy főtt tojásból - berzselt, aranyos, írott, pin- gált, gyöngyös, fonalas és mátyás tojáscsodákat készíthetnek. A húsvéti képeslapok és tojástartók megfestésénél is csak a fantáziájuk szabhat határt. Méhészek randevúja a mezőgazdaságiban EGER - Az Egri Méhész Műhely Egyesület szakmai találkozót szervez a megyeszékhelyen és környékén tevékenykedő méhészeknek március 28-án, szombaton, délelőtt fél 10 órakor a Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A résztvevők gyakorló szakemberek ismertetőjét hallgathatják meg a korszerű rakodó- és fekvő kaptárok termelési technológiájáról, majd gyakorlati bemutatók következnek. Oroszország története Kuriózumnak számít a most bemutatott mű (Folytatás az 1. oldalról) A kötet megírásában egyébként Niederhauser Emil, a Magyar Tudományos Akadémia történeti tudományos tanácsadója is részt vett. Amint azt a rendezvény szervezőjétől, Makai Jánostól, az EKTF docensétől megtudtuk, a könyv kuriózumnak számít, hiszen hazánkban még nem jelent meg hasonló szintű ösz- szeállítás. A képekkel illusztrált kiadvány arányosan felépített: azonos mértékben taglalja a történeti korszakokat, s hitelesen ábrázolja a történelem eseményeit.- De hiszen sok száz gyereket tanított írásra, olvasásra, tisztességre, emberségre...- Erről nem akartam beszélni. A volt tanítványaim sorsát figyelemmel kísértem. Van, aki tudós Izlandon, van, aki börtönben ül. Talán öten sincsenek, akik néha meglátogatnak. Suha Péter