Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-25 / 71. szám
1998. március 25., szerda 5. oldal Hatv an És Lőrinci Körzete Válasz a Vízművel kapcsolatos interpellációta: Nem indokolt a kiválás HATVAN - Nemleges ajánlással továbbítja a képviselő- testület felé a településfejlesztési bizottság Németi Gábor városatya azon felvetését, miszerint Hatvan jelentse be a Heves Megyei Vízmű Rt.-ből való kilépési szándékát. A grémium az indítványt megalapozatlannak tartja, s annak a csütörtöki testületi ülésen való külön tárgyalását nem javasolja.- Több szempontból sem indokolt foglalkozni a kérdéssel - válaszolta lapunknak Rodek Antal bizottsági elnök, az előterjesztés aláírója. - Egyrészt a kiválást a részvénytársaság 75 százalékának meg kellene szavaznia, ami azt jelenti, hogy például Eger akár egyedül is „megtorpedózhatná” a szándékot. Ha netán mégsem tenné, a kiválás költségeit a törvény alapján a kilépőnek kellene fedeznie. Ez mintegy 30 millió forintos kiadást jelentene. A településfejlesztési bizottság vezetője szerint a különválás ellen szól az is, hogy a Vízmű Rt. csak nagyvállalatként tőkeképes. Ellenkező esetben az önkormányzatra jelentős terhek hárulnának, míg a jelenlegi helyzetben a fejlesztés és az üzemeltetés gazdaságosabban megoldható. (t. o.) Szocreál helyett „hapreál” - A hatvani Ady Endre Könyvtár - a valamikori pártház - bejáratától eltávolították az elmúlt évtizedek „művészetét” és ideológiáját szimbolizáló domborművet. A szocreál stílusú reliefet - az idők változását is jelképező módon - bankjegy-automata váltja fel. fotó: t. o. Nyilasi Tibor lesz a vendég HATVAN - A Sport Kér 98. Bt. március 27-én nyitja meg Lottó-márkakereskedését a Tabán út 13-21. szám alatt. Az üzlet tulajdonosai elmondták: hétről hétre szeretnének valamilyen meglepetéssel kedveskedni vásárlóiknak. Hogy mindezt komolyan gondolták, jelzi az ünnepélyes megnyitó is, amelyre pénteken 15 órakor kerül sor. Az alkalomra nem kisebb személyiséget sikerült meginvitálniuk, mint Nyilasi Tibort, a Ferencváros, az Austria Wien és a nemzeti tizenegy közelmúltbeli nagyszerű labdarúgóját. MÁRKABOLT nyílik HATVANBAN, a Tabán út 13-21. szám alatt (a háziipari szövetkezetnél) 1998. március 27-én Nyitás: reggel 9.00-kor A nyitás napján minden kedves vásárló 10-15 % kedvezményben részesül Megfogták Fortuna köpenyét a lőrinci zsaruk - A helyi rendőrőrs munkatársai közül többen kollektív módon próbálják megkísérteni a szerencse istenasszonyát. Kitartásuk eredményesnek bizonyult: négytalálatost értek el a lottón, ami több mint 650 ezer forintot hozott a konyhára. A pénzt a minap „szét is dobták” egymás között. fotó: t. o. Az MVM Rt. vezérigazgatója megszemlélte a leendő csúcserőmű helyszínét Egy mindenki javát szolgáló beruházás A közelmúltban Lőrincibe látogatott dr. Tombor Antal. A Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója Varga Antal polgármester és Czuczor Tibor projekt-vezető társaságában megtekintette az ide telepítendő gázturbina helyszínét, majd válaszolt lapunk kérdéseire is. MÁTRAVIDÉKI ERŐMŰ - Kettős céllal jöttem - tájékoztatott beszélgetésünk elején dr. Tombor Antal. - Amellett, hogy megszemléltem az előkészületeket, a polgármester úrral aláírtunk egy megállapodást is, amelyben rögzítettük, hogy a lehetőségek függvényében kölcsönösen mit tudunk egymásnak nyújtani az önkormányzattal.- Bejárása során milyen tapasztalatokat szerzett? — Rendkívül jókat. A befogadó környezet pozitívan veszi tudomásul, hogy újraéled a telephely. Az építkezés során átmenetileg hatszáz, az üzem indulását követően pedig 30-35 embernek biztosítunk munkahelyet úgy, hogy a bővítés lehetősége is fennáll.- Melyek a majdani működéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók?-A turbinát várhatóan jövőre szállítják ide, s szeretnénk, ha 1999 végén már működne. Az elképzelések szerint naponta kétszer - csúcsidőben — indul el, s évente 1000 üzemórát jár. A berendezés környezetbarát, a mai világ- színvonalat képviseli. Kibocsátási és zajszintértékei a legszigorúbb nyugat-európai követelményeknek is megfelelnek. A beruházás tervezett költsége 16 milliárd forint.-A helybeliek mit profitálhatnak még az erőmű újraindulásából?-Most írtam alá a tó és a gát rendbetételére vonatkozó határozatot, ami a szabadidejüket itt eltöltőknek is a hasznára válik. A munkalehetőségen túl igen fontos, hogy élettel telik meg a környék. A vállalkozók számára is jól jön az építkezés, s mindez együtt a város javát is szolgálja. (tari) Tornaterem kicsiknek és nagyoknak KEREKHARASZT - Amióta az iskola tornateremmel is rendelkezik - néhány éve igen leleményesen egy lakást alakítottak át e célra -, megpezsdült a sportélet a településrészen. Ottjártunkkor éppen a parányi birkózók tartottak edzést a helyiségben, a zagyvaszántói Benedek Csaba tanár úr vezetésével. A kicsik büszkén újságolták, hogy a megyei versenyeken elért eredményeik önmagukért beszélnek. Csongovai Péterné, a tagiskola vezetője elmondta: rövidesen az aerobic-oktatás is elkezdődhet — nemcsak gyerekeknek... Férfias sportágat választottak az apróságok fotó: t. o. A hatvani képviselő-testület 26-án, holnap tartja soron következő tanácskozását. A délelőtt 9 órakor kezdődő ülésen rangsorolják a felújítási keretigényeket, tájékozódnak a lakáskoncepció végrehajtásáról, s meghallgatják az Állami Számvevőszék beszámolóját a kórház rekonstrukciójával kapcsolatos vizsgálatról. A horti könyvtárban egész napos vers- és prózamondó versenyt rendeznek az általános iskolások részére március 31- én. Az eseményen a helybeli tanulókkal az ecsédi diákok is összemérhetik tudásukat. A hatvani Kristály-kastélyban március 28-ától tekinthetik meg a szépérzékű érdeklődők Kovács Gábor festőművész tárlatát. A megnyitóra szombaton 17 órakor kerül sor. Autós Sarok hivatalos Ford márkakereskedés, szerviz. M _ _ Bercsényi üt 1B-22 ndLVdII, Tel.: 37/343-400 Keresse a ponttal jelölt Fordokat, és az ár Önnel szemben 8) alul marad! H-3000 HATVAN, TABÁN ÚT 9-11. TEL.: 37/343-417 REX EVERGREEN KFT. cipőfelsőrész-készítői gyakorlattal rendelkezők számára hosszú távú munkalehetőséget kínálunk. Kiemelt kereseti lehetőség! Jelentkezni személyesen a fenti címen, illetve telefonon a 13 06/60/389-004-es számon lehet. | Különdíjat kapott a királyi étkek tudora HATVAN - A 19 éves Nagy Zoltán ismét bebizonyította: amennyiben a tehetség szorgalommal párosul - és persze mindehhez egészséges becsvágy is társul -, az ember már egészen fiatalon kivívhatja környezete elismerését. A srác nem szokványos területen kamatoztatja talentumát: szakács ö, mégpedig a javából. Hozzáértését számos oklevél bizonyítja, amelyek közül kiemelést érdemel a középkori ételek elkészítése terén nyújtott teljesítményéért Nagyszakácsiban elnyert „királyi étkek tudora” cím. Zoli legutóbb Budapestről térhetett haza kü- löndíjjal: decemberben ő lett a hónap vendéglátósa, mivel sikeres pályaművet küldött be egy gasztronómiai szaklap kiírására. Ennek eredményeként márciusban versenyre invitálták az Atrium Hyatt Szállóba, ahol - a mezőny legfiatalabb csapatának tagjaként - összeállította egy cégkarácsony ünnepi menüjét. A zsűri - amelynek munkájában Kopcsik Lajos és Unger Károly is közreműködött - méltóképpen honorálta az ifjú tehetség törekvéseit. Kertész Zsuzsa is gratulált Zolinak A horgászok aggódnak a tó jövőjéért Idén ünnepli fennállásának 36. évfordulóját megyénk - taglétszámát tekintve - legkisebb horgászegyesülete. A minap megtartott közgyűlésen kiemelt kérdésként vetődött fel a cukorgyári tó jövőbeni tulajdonviszonya. SELYP - A cukorgyár hivatalosan még be nem jelentett, ám szinte mindenki által tényként kezelt leállásával megváltozhat a tó tulajdoni helyzete, ami által kétségessé válhat a horgászok jövője is. Mint elhangzott, az elnökség nem szeretne lépéshátrányba kerülni az esetleges újbóli privatizáció során, ezért - egyeztetve a lőrinci és zagyvaszántói önkormányzatokkal - már bejelentették szándékukat a víz hasznosítására. A többségi tulajdonos Béghin-Say képviseletében jelen lévő Szabó Rudolf ezzel kapcsolatosan reményének adott hangot, hogy a mintegy száz horgásznak ki- kapcsolódást nyújtó tároló jövője megnyugtatóan rendeződik. Sokak szerint erre azéfi is szükség lenne, mivel - pletykaszinten - máris hallatszik, kik és milyen szándékkal tartanának igényt az egykori pihenőparadicsomra. Ami a további felvetéseket illeti: akadt, aki észrevételezte, hogy a kisebb halállománnyal rendelkező petőfibá- nyai egyesülettel fenntartott cserejegykapcsolat - tekintettel a halfogási lehetőségekre - nem szerencsés. Szintén egyedi ötletként az országos szövetségből történő kilépés gondolata is megfogalmazódott. Ily módon meg lehetne spórolni az oda befizetendő százezer forintot - érvelt a hozzászóló. Többen nehezményezték a tagdíj emelését, mert erről - úgymond - az érintettek megkérdezése nélkül döntöttek. Szó esett az elmúlt évi sporteredményekről is. A felnőtt megyei versenyt megnyerték a selypiek, s egyéniben - Robotka Róbert, Illés László, Kapuszta Mihály és Földi István révén - is elhódították az első négy helyezést. Az ifi és gyermek kategóriában Szaka Róbert és György Róbert egyaránt ezüstérmet szereztek. Szigeti Tamás \ v 1 -1 \ -V O' 4 v>' C r t