Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-24 / 70. szám

4. oldal 1998. március 24., kedd Hazai Tükör Választási hírek Kuncze Gábor szabaddemok­rata pártelnök cáfolja, hogy az MSZP és az SZDSZ között megbeszélések folynának a mi­niszteri tárcák választások utáni újraosztásáról. A politikus a párt ügyvivői testületének hét­fői ülése után úgy nyilatkozott, hogy a választási eredmények és arányok ismeretének hiá­nyában értelmetlenek lennének az ilyen típusú egyeztetések. Megerősítette ugyanakkor, hogy február óta többször tár­gyalt Horn Gyula kormányfő­vel, szocialista pártelnökkel a két kormánypárt közötti fe­szültségek feloldásáról, és ezek során egyikük sem zárkózott el a koalíció megújításától. Közös kampányrendezvényeket azon­ban nem terveznek a szocialis­ták és a szabaddemokraták. * A Magyar Demokrata Fórum mindent elkövet annak érdeké­ben, hogy a következő ciklus­ban létrehozzák a Családvé­delmi Minisztériumot - jelen­tette be Lezsák Sándor. Az MDF elnöke elmondta azt is, hogy elkészítették a választá­sok utáni kormányzás első 100 napjának programtervezetét és a kormány átalakításának ter­vét. Ezeket az elnökség és az országos választmány a követ­kező napokban vitatja meg. * Több hátránnyal, mint előnnyel járna az, ha Magyarországon megtiltanák az abortuszt - je­lentette ki Orbán Viktor. A Fi­desz elnöke kívánatosnak tartja, hogy hazánkban a háromgyer­mekes családmodell váljon kedvelné, de álláspontja szerint ehhez nem az abortusztörvény megváltoztatása a megoldás, hanem a polgárok szabad aka­ratára kell hagyatkozni. ❖ Szabó Iván, a Magyar Demok­rata Néppárt elnöke és Péter Mihály, az MSZOSZ keresz­ténydemokrata és keresztény­szociális platformjának elnöke hétfőn választási megállapodást írt alá a Néppárt székházában. A szerződés értelmében az MSZOSZ kereszténydemokrata platformja a májusi országgyű­lési választásokon támogatja a Néppárt jelöltjeinek parla­mentbe jutását, az MDNP pedig képviselni fogja a platform szociálpolitikai, családpolitikai törekvéseit. * Az MSZP képviselőjelöltjei jó­val a hivatalos határidő lejárta előtt, mind a 176 egyéni válasz­tókörzetben összegyűjtötték a törvényben előírt mennyiségű ajánlószelvényt, sőt, számos helyen annak többszörösét - je­lentette be a hétvégi összesítést követően hétfőn Szekeres Imre, a párt kampányfőnöke. * Az országgyűlési választáso­kon országos listát állító pártok a tervek szerint kedden sorsol­ják ki, hogy milyen televíziós reklámcsomag szerint sugá­rozza választási hirdetéseiket a Magyar Televízió - közölte László József, az MTV Rt. alel- nöke. A sorsolás 9 órakor kez­dődik az MTV Rt. Szabadság téri székházában. Japán babák. Április 12-ig a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban láthatók a különleges játékszerek, majd a kiállítás vidéki körútra indul. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Közüggyé vált egy magánügy Az ismert jogász szerint a magyar igazságszolgáltatást súlyo­san lejárató jogi- és eljárásjogi hibasorozat következménye, hogy a még mindig érvényes abortuszhatározat ellenére nein hajtották végre a beavatkozást a gyermeket váró 13 éves ba­jai kislányon. Ezzel szemben az Alfa Szövetség kitart állás­pontja mellett: P. Katalin szülje meg gyermekét. Nehéz-Posony István érdeklő­désünkre elmondta: többen és többször is hibáztak. Az első súlyos hiba a törvényes gond­nok kirendelése volt, hiszen az Alfa Szövetség 100 ezer forin­tos „látszatfelajánlása” nem teremtett a kirendelés feltéte­lének számító érdekellentétet az anya és születendő gyer­meke között. A törvény szerint ilyen vagyoni érdekellentét­nek számítana, ha például va­lamelyik rokon a mamára kí­vánná hagyni a vagyonát, hol­ott az a magzatot illetné. A magzat mellé jogtalanul kirendelt gondnok nem indít­hatott volna azonnal pert, pláne nem családtag ellen. Ha kifogással kívánt élni, akkor az abortuszhatározatot kellett volna megfellebbeznie, máso­dik lépésként - esetleg - a ha­tározatot kiadó intézményt pe­relhette volna, mégpedig köz- igazgatási bíróság előtt. A jogász szerint a bíróság nem fogadhatta volna el a per­indítási kérelmet, már csak azért sem, mert egy alkot­mánybírósági határozat bizo­nyos feltételek mellett lehe­tővé teszi az abortusz elvégzé­sét, s az erre engedélyt adó abortuszbizottság dolga, hogy mérlegelje e feltételeket. A nagymama akaratának sem­missé tétele hatásköri túllé­pésnek, az a tény pedig, hogy erről az ítéletről a bíróság el­nöke telefonon értesítette a kórházat, a hatalommal való visszaélésnek minősül. Hozzá­tette: az abortuszt megakadá­lyozni akaró Alfát azért terheli felelősség, mert illetéktelenül, kívülről avatkozott be egy magánügybe. Mint megtudtuk, három jogszabály - az élethez, az abortuszhoz való jog, illetve az önrendelkezési jog - téves értelmezése is közrejátszott abban, hogy Európa-szerte precedens értékű botrány ke­rekedett. Információink sze­rint több magyar kórház je­lezte: kész elvégezni a gyer­meklányon az abortuszt. Az Alfa Szövetség főtit­kára, Téglássy Imre sajtótájé­koztatón közölte: munkatár­sainak a megrontott kislány azt mondta, hogy meg akarja tartani 11 hetes magzatát, ezt bizonyítja, hogy nem jelent meg abortuszának első kijelölt időpontjában a kórházban. A szövetség állásfoglalása hang­súlyozza: mivel Katalint csa­ládja és környezete eredeti döntésével ellentétesen befo­lyásolta, ők mintegy válasz­képpen kérték a bajai gyámha­tóságot, hogy vizsgálja meg a helyzetet és javasolja egy magzati gondnok kirendelését. Téglássy a médiákat okolta a botrány kirobbanásáért. A Népjóléti Minisztérium, a Bács-Kiskun Megyei Gyám­hivatal, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat munkatársai hétfőn közös vizsgálatot kezd­tek Baján, hogy mielőbb meg­oldást találjanak a 11 hetes terhes kislány abortuszügyé­ben. A tárca, illetve a gyámhi­vatal képviselői elemzik, hogy pontosan mit jelent a prece­dens nélküli bírósági határo­zat, azaz szükséges-e meg­várni a magzat elvételéhez a másodfokú döntést - amely legkorábban nyolc nap múlva várható. Kérdés az is, hogy el­végezhető-e a valamelyik kór­házban már kiadott, de az el­sőfokú bíróság által hatályta­lanított engedély alapján a művi beavatkozás, vagy újat kell kiadni. „Az Országos Igazságszol­gáltatási Tanács (ÓIT) hétfőn egyhangú határozattal elren­delte a Bajai Városi Bíróságon a kiskorú P. K. méhmagzata képviseletében indított polgári per soron kívüli intézését. Az ügyben másodfokon a Bács- Kiskun Megyei Bíróság jár el” - jelentette be a testület szóvi­vője. A döntést Solt Pál, az ÓIT elnöke kezdeményezte. Gyulay Endre, a Szeged- csanádi Egyházmegye megyés püspöke úgy tudja, hogy a kis­lány ragaszkodik magzatához és nem akarja megszüntetni terhességét. A Magyar Katoli­kus Egyház ellenzi a magzat életének kioltását, s egyetért az Alfa Szövetség álláspont­jával. Takács-Szalóky Megint támad a szegények betegsége Az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézetnek a tuberkulózis világnapja alkalmából készült tájékoztatója szerint a Földön minden harmadik ember fertőzött e beteg­séggel. A gümőkórosok közül évente 3 millióan halnak meg. A tuberkulózis elsősorban a harmadik világ népességét sújtja, de a fejlett országokban is egyre terjed. Magyarorszá­gon évente 4300 új gümőkó- rost fedeznek fel, egyre többet súlyos, elhanyagolt állapot­ban. Tavaly nálunk 127-en haltak meg tbc következtében. A XIX. század „nagy gyil­kosa” az 1970-es évek elejére a legtöbb civilizált országban jelentősen visszaszorult. A ’80-as évek végén még úgy tűnt, hogy az évszázad végére a világon már csak elszórtan fordulnak majd elő tuberkuló- zisos esetek. Egy évtizeddel később azonban újra járvány- szerűen terjed a betegség, amely mindenütt a szegénysé­get, a hajléktalanságot, a szo­ciális problémákat „követi”. Hazánkban a legfertőzöttebb területek Szabolcs-Szatmár- Bereg, Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Pest megye. A tbc cseppfertőzés útján terjed, ezért a legbiztosabb védekezés a beteg meggyógyí­tása, amire korszerű és haté­kony, nálunk térítésmentesen kapható gyógyszerek állnak rendelkezésre. A gyógyulás­hoz igen hosszú, több hónapos folyamatos kezelésre van szükség, a kórházból hazaen­gedett betegek többsége pedig általában nem szedi rendsze­resen a tablettákat. A szakemberek napjaink­ban a gyógyszerszedés szigorú betartását tekintik a legfonto­sabb elérendő célnak, amit legbiztosabban az úgynevezett ellenőrzött gyógyszerszedés­sel lehet elérni. Az ilyen bete­gek valamelyik hozzátartozó­juk, vagy orvosuk jelenlétében veszik be a pirulát. Holocaust-életbiztosítások. Jelenleg még megbecsülni sem lehet, hogy hány magyarországi örökös igényelheti a holocaust áldozatai által a második világ­háború előtt és alatt kötött biz­tosítások összegét - közölték tegnap Budapesten egy, az ügyre szakosodott izraeli ügy­védi iroda munkatársai. Ameri­kai szakértők egyébként úgy gondolják: mai értéken 150 milliárd dollárra rúg a vészkor­szak áldozatai által kötött biz­tosítások értéke. Folytatódik a privatizáció. Az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. az idén 117 mil­liárd forint készpénzbevételt tervez - derül ki abból a doku­mentációból, amelyet Csiha Ju­dit privatizációs miniszter jutta­tott el hétfőn a sajtóhoz. Az anyag szerint a privatizációs szervezet az idén még kétmilli­árd forintot utal át az önkor­mányzatoknak a belterületi föl­dek ellenértékeként. Csődöt jelent a televízió? Friderikusz Sándor őszig nem kíván szerepelni műsoraival a képernyőn - közölte hétfőn, a televízióban fennálló állapo­tokra hivatkozva. Elmondta azt is: az MTV Rt. mintegy 32 mil­lió forinttal tartozik a Frideri- kusz-produkciónak, ezért fel- számolási eljárást kezdemé­nyeztek a televízió ellen. Beje­lentette: felvásárolják az MTV Rt.-vei szembeni követeléseket, így a Friderikusz-produkció a hitelezők nevében több mint 2,5 milliárd forint behajtását követelheti majd. Sikeres jegyzés. A Mól priva­tizációjának harmadik szaka­szában a részvények hazai és belföldi értékesítéséből 66 mil­liárd forint bevételre tesz szert az ÁPV Rt. - jelentette be Mándoki Zoltán, az olajipari tröszt vezérigazgatója. A Mol- részvények ára 1995-ben 8,1 dollár, 1997-ben 16,25 dollár volt, az idén már 30 dollár. Hofi Géza lábadozik. Hofi Géza szombaton sikeres vak­bélműtéten esett át. A csütör­töki orvosi konzílium után dön­tenek arról, mikor léphet legkö­zelebb a közönség elé a Kos- suth-díjas színművész. Sok az adó. Az Országos Ide­genforgalmi Munkaadók Szö­vetségének (OIMSZ) hétfői közgyűlése után az ismét el­nökké választott Feleki Ferenc elmondta, hogy a szövetség to­vábbra is magasnak tartja a tu­rizmust terhelő adókat, és sze­retné elérni az idegenforgalmi adó megszüntetését. F ebruár hónapban a keleti országrészben is csökkent a politikusok népszerűsége, szél­sőséges változások azonban nem fordultak elő. 24 politikus közül tizenöten szenvedtek el kisebb-nagyobb veszteséget, s mindössze öten tudtak újabb pontokat szerezni. Mindez nem változtat az alap­vető arányokon, a pártvezetők és miniszterek nagy többségé­nek tevékenységét a közvéle­mény továbbra is közepesre ér­tékeli. Orbán Viktor és Keleti György a múlt hónapban is fel­jebb lépett egy-egy hellyel. A kormánypárti oldalon tar­tós, több hónapja tartó süllye­dés Magyar Bálint művelődési, és Baja Ferenc környezetvé­delmi miniszter esetében kö­vetkezett be, Horn Gyula nép­szerűsége nem változott a keleti országrészben. Az ellenzék politikusai közül Pusztai Erzsébet és Boross Pé­ter vesztett legtöbbet, 4-4 pon­tot, illetve Deutsch Tamás hár­mat. Torgyán József népszerű­sége (a merénylet előtt) 2 pont­tal csökkent. Ferenczy Europress Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos februári felmérése I népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%) ismertség (%) a keleti országosan keleti országosan országrészben országrészben Gál Zoltán Az adatfelvétel ideje: 1998 február 16-26. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek szá­ma: 2000, akik az egész országot kép­viselik; közülük 980 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idő­sebb állandó kelet-magyarországi la­kóhelyű magyar állampolgár. Az alap­sokaság és a megkérdezettek össze­tétele a korcsoport, a nem és a lakó­hely típusa szerint megegyezik. A nép­szerűségi pontszám 0-tól 100-ig ter­jedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek sta­tisztikailag nem jelentősek. Az azo­nos pontszámú politikusokat a tized- pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents